A bankszámlákra már december 2-án megérkezik az összeg, de a postás is hamarabb csenget majd. Ráadásul már a novemberben megemelt, magasabb összegre számíthatnak az idősek.
A csapatmunka ma már elkerülhetetlen. Búcsút mondhatunk a magányos irodai munkának és a csendes egyetemi jegyzetelésnek, ma már szinte mindenhol több ember keze alatt megfordulnak a tennivalók. Van azonban pár tipp, amit ha betartunk, gördülékenyebbé tehető a közös feladatmegoldás.
Különböző periódusokban, illetve olykor egyszerre három típusban összesen tíz darab szárnyashajó közlekedett Magyarországon 1965 és 2025 között, októberben azonban az utolsó, menetrend szerinti járat is befejezte szolgálatát. Balogh Tamás hajózástörténeti szakíró az InfoRádióban elmondta: valószínűleg alkatrész-utánpótlási és szervizproblémák miatt
A Kormány és a Kereskedelmi és Iparkamara megállapodása két olyan adózási módosítást tartalmaz, amely érdemben csökkentheti a vállalkozások terheit. A Niveus szerint a KIVA-ba való belépés küszöbének emelése és a kiskereskedelmi adó sávjainak átalakítása akár több mint 3500 cég számára hozhat kedvező változást, miközben a csomag további kilenc pont
Nagy öröm újra látni az egységet a magyar súlyemelésben, ez a pozitív visszajelzés igazolja, hogy jó úton járunk – mondta Nagy Péter, a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) március végén megválasztott elnöke az MTI-nek.
Az Oscar-díjjal kitüntetett hollywoodi színésznő, Angelina Jolie eddig három alkalommal volt házas, emellett pedig számos hosszabb-rövidebb szerelmi viszonyba is bonyolódott. Most felelevenítjük a híresség talán legkülönlegesebb románcát.
Magyarország továbbra sem támogatja a háborús gazdaság felépítését. Erről tett tanúbizonyságot az Orbán Viktor által bejelentett gazdasági akcióterv is.
Mostanra mind a négy blue-chip publikálta harmadik negyedéves eredményét, úgyhogy itt az ideje mérleget vonnunk. A négy nagy cég aggregált profitja 521 milliárd forint volt, ami minden idők negyedik legjobb negyedéves teljesítménye, de így is 30 milliárd forinttal elmaradt az Erste eredményvárakozásától.
Manapság Brüsszelben és az EU-ban az egyik leggyakrabban elhangzó mondat, hogy Európa növekedésének egyik legnagyobb fékje nem a tőkehiány vagy az innováció lassúsága, hanem a felduzzadt és átláthatatlan szabályozási környezet. A vállalatok azonban nemcsak Európában, hanem világszerte egyre több energiát fordítanak arra, hogy kikerüljék vagy teljes
Kulcsár Edina és G.w.M új motívummal bővítették közös tetoválásaik sorát. A friss motívumot Edina egy TikTok videóban mutatta a rajongóinak. Mutatjuk a videót!
Hollywood utolsó igazi szupersztárja, Tom Cruise megkapta első Oscarját – persze csak tiszteletből, de így is nagyobbat szól, mint bármelyik kaszkadőrmutatványa.
Először Kötcsén, majd a Digitális Polgári Kör első rendezvényén és most Győrben is feltűnt a Fidesz rendezvényén a TV2 műsorvezetője, aki nem rejti véka alá jobboldaliságát, ám ezt sokan nem tudják megemészteni. Ilyen Fekete-Győr András is, aki újra a szájára vette Szabó Zsófit a szerepléséért.
Érzelemteli beszéddel köszönte meg Tom Cruise az amerikai filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díját vasárnap, a Los Angeles-i Ray Dolby bálteremben megrendezett ünnepségen, amelyen Debbie Allen koreográfus, Wynn Thomas produkciós tervez és Dolly Parton is díjat kapott – számolt be róla a Variety.com.
Nap mint nap olvashatjuk, hogyan pörög az ingatlanpiac. Előfordulhat, hogy sokak számára ez bevallásadási kötelezettséget is fog jelenteni, amelyet majd 2026-ban kell megtenni a 2025. évi szja-bevallásban.
Az Európai Bizottság több mint 600 millió eurót oszt szét alternatív üzemanyag-infrastruktúrát fejlesztő közlekedési projektekre szerte Európában, hogy gyorsítsa a szén-dioxid-mentesítést és erősítse az iparági átállást. A támogatott kezdeményezések között két magyar projekt is szerepel.
Az emberiség 2050-re közel 10 milliárd főt számlálhat, miközben az élelmiszer-termelésből származó kibocsátások tovább növekednek. A klímacélok eléréséhez sürgős, rendszerszintű beavatkozásra van szükség.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Google-lal szemben. A GVH gyanúja szerint a Google Ireland Limited (Google) a Google Ads hirdetési platformján nem ellenőrizte megfelelően az adathalász hirdetéseket, ezért azok fizetett tartalomként, illetve a Google kereső a találati listájának elején jelenhettek meg. Mindez
Újra egy Häkkinen a McLaren színeiben, de már a következő generációból! A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen lányát vette szárnyai alá a wokingi csapat.
A koraszülés megelőzése nem csupán orvosi kérdés, hanem nehéz döntések, emberi tényezők, rizikófelmérések és rendszerszintű megoldások együttese. A szakértők szerint a kismamák hibáztatása helyett olyan támogatásra, tájékoztatásra és egészségügyi működésre van szükség, amely időben felismeri a veszélyt – és teret ad annak, hogy a szülők valódi part
A gyász egy elkerülhetetlen része az életnek, amelyet mindannyian megélünk. A következő módszerek segíthetnek a fájdalom enyhítésében és a veszteség feldolgozásában.
Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kétezer darab OTP-részvényt vett kedvezményes részvényvásárlási program keretében – derül ki a BÉT-en publikált tájékoztatásból.
John Woo és Nicolas Cage harmadszor is közös filmre készülnek, ám kérdés, hogy újabb kultikus siker születik, vagy ezúttal visszafogottabb várakozás indokolt.