2025. november 17. hétfő

nov. 17
18:27
Csak az OTP tudott erősödni hétfőn (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 64,7 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 107 362,16 ponton zárt hétfőn.
nov. 17
18:27
Karikó Katalin: harcolni kell a téves információk ellen (Infostart)
A Nobel-díjas biokémikus a Szegedi Egyetemen tartott előadásában egyebek mellett az innováció fontosságára és a kudarctűrő képességre hívta fel a figyelmet.
nov. 17
18:27
Kvíz: Hallottál már ezekről a sorozatgyilkosokról? Kevesen tudják, de magyarok is vannak köztük (Pénzcentrum)
A hollywoodi filmipar kifogyhatatlan kincsestáraként szolgálnak a megtörtént bűncselekmények dokumentációi, melyeken számos film és sorozat forgatókönyve alapszik. A leghátborzogatóbb bűnelkövetők közé tartoznak a világszerte rettegett sorozatgyilkosok, akiknek sokszor éveken át sikerült titokban tartaniuk kilétüket és büntetlenül szedték áldozatai
nov. 17
18:27
Fördős Zé: "Szeretnék nem közszereplő szintjén, hanem átlagos emberként magánéletet élni" (Glamour)
Fördős Zé kicsit távolabb került a reflektorfénytől. Ez azonban nem azt jelenti, hogy visszavonult volna, sőt, aktívabb, mint valaha. Új projektjeivel nem a tévénézőket szórakoztatja, hanem a gyerekekért dolgozik.
nov. 17
18:27
A korrupció sem állítaná meg, hogy Magyarország pénzét Ukrajnába utalja (Demokrata)
Von der Leyen szabad utat adna a pénznek, még az aranybudi botrány sem zavarja.
nov. 17
18:27
Történelmet írt a Jetour, átkelt a Jangcén (Autószektor)
A produkcióra az kelet-kínai Anhuj tartománybeli Vuhu városában került sor. Egyrészt a városban található a Chery főhadiszállása, másrészt a várost átszeli a Jangce, amely a maga 6 300 kilométeres hosszával a harmadik leghosszabb folyó a világn. A tibeti fennsíkról ered, majd keresztülszeli Kína déli és keleti részét, mielőtt elérné a Kelet-kínai-t
nov. 17
18:27
Magyar élelmiszerexport a Baltikumban (Magyar Mezőgazdaság)
A Balti országok (Észtország, Lettország, Litvánia) a rendszerváltás után fokozatosan váltak a magyar export célpiacaivá.
nov. 17
18:27
Barack Obama áruló – állítja Donald Trump (AC News)
Trump szerint Barack Obama áruló: Gabbard azt állítja, hogy hamis hírszerzési adatok készültek - vizsgálat és büntetőeljárás indulhat.
nov. 17
18:27
Jön a Labubu-film (Telex)
A plüssfigurákról szóló filmet a Sony Pictures fejleszti, egyelőre korai előkészítési fázisban van.
nov. 17
18:33
5 találmány, amit leleményes anyáknak köszönhet a világ (Éva Magazin)
Az anyák találékonysága nem ismer határokat, ennek köszönhető, hogy a mindennapi problémákból gyakran világmegváltó ötletek születnek. Több olyan, ma már hétköznapinak számító eszköz mögött olyan nők állnak, akik a családi élet kihívásaira kerestek megoldást, és végül nemcsak saját, hanem mások mindennapjait is megkönnyítették.
nov. 17
18:33
Mit árul el a csomagolás? – A jövő intelligens élelmiszercsomagolása (Agroinform)
A MATE „Ma Te mit eszel?” sorozatának záró epizódja bemutatja, hogyan teszik lehetővé a fejlett csomagolástechnológiák az élelmiszerek állapotának valós idejű ellenőrzését.
nov. 17
18:33
Történelmi pillanat: elkészült az utolsó Ford Focus! (Autónavigátor)
November 14-én elkészült az utolsó Ford Focus, ezzel a Fiesta után újabb nagysikerű típust búcsúztattak el. A márka európai képviselete
nov. 17
18:33
Szijjártóék elárulták: 133 milliárdos támogatásért cserébe közel 900 ezres átlagbért és 3300 munkahelyet garantál 2038-ig a Samsung Gödön (SzMo)
A dél-koreai óriáscég 955 milliárdot költ a bővítésre, de új munkahelyeket nem is kell létrehoznia. Kiderült, mit kapnak ezért cserébe a magyar adófizetők.
nov. 17
18:33
Boldog születésnapot, Budapest! – Hangulatos streetfotókkal ünnepeljük a várost (WMN)
1873-ban, ezen a napon egyesítették Budát, Pestet, Óbudát és a Margitszigetet, ekkor jött létre a magyar főváros. Az ünnep alkalmából nézzünk rá Budapestre egy fényképész szemével: épületek, utcák és az itt élő, közlekedő, lélegző emberek – ahogy talán még sosem láttad őket.
nov. 17
18:33
Komjáthi Imre: Lehet, hogy a demenciával küzdve elfelejtünk mindent, amit itt csináltunk (Demokrata)
Videó! "A szociális ágazatban dolgozók elkísérnek minket. […] Ők lesznek, akik nagy eséllyel kimosdatnak minket, tisztába tesznek minket" – mondta az MSZP elnöke.
nov. 17
18:33
Exportboom a magyar webshopoknál: Románia, Szlovákia és Ausztria a legnépszerűbb célpiacok (Helló Sajtó!)
Egyre több magyar webáruház lép ki a határon túlra, főként Románia, Szlovákia és Ausztria felé. Az exportáló webshopok száma 2024-ben meredeken nőtt az európai csomagpont-hálózatok terjedésének köszönhetően, így a külpiaci terjeszkedés ma már versenyképességi alapfeltétel.
nov. 17
18:33
10 karácsonyi dekoráció, amit soha nem lenne szabad megvenned (Még akkor sem, ha akciós, és "annyira cuki") (Bien)
A karácsonyi szezon beköszöntével az üzletek elárasztanak minket díszekkel, de nem mindegyik érdemli meg a helyet otthonunkban. Néhány dekoráció egészségügyi szempontból is problémás lehet.
nov. 17
18:39
Valóban megéri klímával fűteni, vagy felesleges pazarlás? (Infostart)
A Tudatos Vásárlók Egyesülete egy friss tesztben számszerűen is összesítette, mennyi energiát igényel évente, ha fűtésre használjuk az (erre alkalmas) klímaberendezésünket.
nov. 17
18:39
Ukrajnában terjednek a kezelésnek ellenálló szuperbaktériumok (HírTV)
Ezek a fertőzések nemcsak Ukrajnában szednek áldozatokat, hanem egyre nagyobb veszélyt jelentenek Európa egészségügyi rendszereire is.
nov. 17
18:39
Magyar katonák afganisztáni mentőakciója jön a mozikba (FilmHu)
November 20-tól látható a mozikban a Magyar Honvédség 2021-es kabuli mentőakcióját feldolgozó háborús akciófilm. A Sárkányok Kabul felett alkotói a film sajtónapján árultak el részleteket a forgatásról.
nov. 17
18:39
Ne halogasd a karácsonyi teendőket – a tudatos tervezés idén is a nyugodt ünneplés záloga (SzMo)
Így rendelj karácsonyra időben: fontos határidők a Magyar Postától!
nov. 17
18:39
Tom Cruise Oscar-díjas lett (Hamu és Gyémánt)
Hollywood egyik legnagyobb hatású színésze több mint négy évtizede forgat filmeket, és olyan produkciók fűződnek a nevéhez, amelyek mára a modern mozitörténet meghatározó alkotásai. Eddig négyszer jelölték Oscar-díjra, Golden Globe-okat, Bafta-jelöléseket és számtalan szakmai elismerést kapott, most pedig egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a színész
nov. 17
18:39
Gigabuborék készül? A világ gazdasága egy nagy, kipukkadó lufi lett (BitcoinBázis)
Képzelj el egy világot, ahol milliárdokat ölnek drága számítógépekbe és hatalmas adatközpontokba, amelyeket soha az életben nem kötnek rá az áramhálózatra. Ez nem sci-fi, hanem a valóság 2025-ben, ahol az AI-mánia egy új buborékot szül, ami ötvözi a technológiai őrületet, a hitelpiaci lazaságot és a kormányzati garanciákat. A Blockworks friss elemz
nov. 17
18:45
Bealudt a magyar tőzsde: ilyen unalmas napja rég volt a BUX-nak (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 64,7 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 107 362,16 ponton zárt hétfőn.
nov. 17
18:45
„Nehéz döntés volt” – Terry Hutchinson az American Magic visszalépéséről (AQUA)
Fájó döntés volt az American Magic számára, hogy visszalépett a 38. America’s Cuptól, de nem zárták ki, hogy a 2027-es nápolyi regatta után visszatérnek a következő ciklusra. Távozásuk történelminek is tekinthető, mert így a következő, Olaszországban megrendezésre kerülő America’s Cup lesz az első, amelyen az 1851-es kezdet óta nem vesz részt ameri
nov. 17
18:45
Volt rendőrkapitány, gyermekmentős vállalkozó és vak ügyvéd: újabb jelöltek, akiket a Tisza Párt indíthat az előválasztáson (SzMo)
Hétfő este hull le a lepel a Tisza Párt jelöltjeiről, de már most kiszivárgott újabb három név. Olyan hétköznapi hősök szállnak ringbe, akik eddig távol álltak a nagypolitikától.
nov. 17
18:45
Magyarország nem kér a műhúsból (Demokrata)
Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől, mert akkor elveszítjük kultúránkat.
nov. 17
18:45
Evans szerint teljesen nyitott a vb-címért folytatott csata (Racingline)
Elfyn Evans 3 pont előnnyel érkezhet a vadonatúj Szaúd-Arábia Rallyra a világbajnoki címért zajló csatában Sébastien Ogier-t megelőzve. A walesi versenyző szerint azonban ez az előny szinte semmit sem jelent és a csata teljesen nyitott a szezonzáró előtt.
nov. 17
18:45
A legjobb külföldi online kaszinók 2025-ben – Biztonság, bónuszok és kriptovalutás játék magyar játékosoknak (BitcoinBázis)
Az online szerencsejáték világa ma gyorsabban változik, mint valaha. Szinte naponta jelennek meg új platformok, új fizetési módok, és új trendek, amelyek átformálják a játékosok szokásait. Magyar játékosként én is észrevettem, mennyire megnőtt az érdeklődés a külföldi online kaszinók iránt – és nem véletlenül. Ezek a nemzetközi oldalak nemcsak több
nov. 17
18:51
Szijjártó Péter bekeményített: perelni akar a magyar kormány? (Privátbankár)
Ha kikerülik az Európai Unióban a magyar vétót.
nov. 17
18:51
Lenyűgöző középkori fegyvereket emeltek ki egy tó mélyéről (Infostart)
Egyebek mellett négy lándzsát is találtak a régészek egy lengyelországi tóban, köztük egy olyat, aminek a közel ezeréves fanyele is megőrződött.
nov. 17
18:51
Mégsem indítaná rá Bódis Krisztát Hadházy Ákosra a Tisza (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 17
18:51
Az urológus szerint nem minden férfi tudja, hogyan kell jól megmosni az intim testrészeit (EgészségKalauz)
Hogyan gondoskodjon egy férfi az intim területeiről?
nov. 17
18:51
Sorsfordító 24 óra: A csillagjegyed szerint ez lesz a legsikeresebb és legszerencsésebb napod a 47. héten (InStyle)
Lássuk, hogy november 17. és 23. között melyik lesz a te szerencsenapod, azaz az a 24 óra, amikor a legjobb energiák szolgálják az életed alakulását!
nov. 17
18:57
Új tanulmány jelent meg a hosszú Covidról: ez állhat a kellemetlen tünetek hátterében (Portfolio)
Egy új tanulmány különös kölcsönhatást azonosított a véráramban található apró vérrögöket és az immunsejtek között, amely a hosszú Covid tünetekben szenvedők szervezetében áll fenn. A szakemberek szerint az elváltozások felfedezése esélyt adhat az elnyúló Covid tüneteinek megértésére - írta meg az Independent.
nov. 17
18:57
Vészhelyzeti szabályokat vezetnek be a Katari Nagydíjra (Player)
Próbálják elkerülni a bajt a Katari Nagydíjon.
nov. 17
18:57
Meghalt Darvas Ágnes (SzMo)
A szomorú hírt az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem közölte, ahol a szociológus docensként dolgozott. Munkásságának középpontjában a szociális igazságosság állt.
nov. 17
18:57
Három hét múlva megtartják az indiai-orosz csúcstalálkozót Újdelhiben (Demokrata)
Szergej Lavrov Moszkvában fogadta indiai hivatali partnerét, Szubrahmanjam Dzsaishankart.
nov. 17
18:57
"Biztos vannak, akik erre gerjednek" – Geszti Péter élete legbátrabb élményéről mesél (rtl.hu)
Azt már biztosan tudjuk ByeAlex-ről, hogy nem bízik meg idegen emberekben, exkluzív interjúnkban azonban Geszti Péter is elárulta: retteg azoktól a pillanatoktól, amikor felmerül, hogy a zsűri is részt vehet egy produkcióban. Köllő Babett és Molnár Áron viszont általában benne van a buliban, mindketten megosztották velünk bátorságuk kulcsát a Csill
nov. 17
18:57
Rendhagyó sportközvetítésre készül a TV2 (Médiapiac)
November 22-én a TV2 Play felületén élőben követhető a XIXO & SZIKSZÓ E-Sport CUP, ahol amatőr Counter-Strike 2 csapatok küzdenek az 1 millió forintos összdíjazásért.
nov. 17
18:59
Az OECD fájó adatokat közölt: Magyarország szabályozási rendszere is a növekedést fenyegeti (Portfolio)
A kormányok egyre nehezebben tudnak lépést tartani a klímaváltozás, a technológiai átalakulás és a társadalmi feszültségek által teremtett komplex kihívásokkal, miközben a túl bonyolult és elavult szabályok már maguk is akadályozzák a fejlődést – derül ki az OECD friss felméréséből. A szervezet azt hangsúlyozza, hogy a jó minőségű, egyszerű, átláth
nov. 17
19:03
Nagyot csatázott a forint a legfőbb devizákkal – itt az eredménye (Menedzsment Fórum)
Erősödni tudott a forint.
nov. 17
19:03
Jön a szigor, Dániát másolja Anglia menekültügyben (Infostart)
London szigorítja a menedékkérés és letelepedés szabályait, mert a brit belügyminiszter szerint az illegális bevándorlás "szétszakítja Nagy-Britanniát".
nov. 17
19:03
Terézváros polgármestere kiakadt egy Nagymező utcai szórakozóhely miatt, Erzsébetvárosénak a filmforgatásokból lett elege (444.hu)
Soproni Tamás a rendőröktől kért segítséget, Niedermüller Péterék pedig szigorítottak a szabályozáson.
nov. 17
19:03
Az alkalmazkodás ára: a magyar vállalatok vezetői egyre gyorsabban reagálnak a változásra (Helló Sajtó!)
Az OECD és a Világbank friss jelentései szerint a kelet-közép-európai régió cégei a világátlagnál gyorsabban reagálnak a piaci változásokra – a kérdés az, hogy ezt a képességet hogyan tudják tartós versenyelőnnyé alakítani. A hazai piacon a Tribound szakértői szerint ebben a folyamatban a „flexible leadership”, vagyis a rugalmas vezetés válik a növ
nov. 17
19:03
"Azért vagyok házsártos, mert mindent én csinálok" – Dolgok, amiket a férfiak nem hallanak meg (Bien)
Sok nő úgy érzi, hogy párkapcsolatában a kommunikáció egyirányú utcává vált. Bár a mindennapokban együtt élnek, a nők gyakran úgy érzik, hogy érzelmileg egyedül maradtak.
nov. 17
19:09
Mennyiért adják az eurót? Nézze csak! (Privátbankár)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
nov. 17
19:09
Súlyos korlátozás a Forma 1-ben: mindenkire vonatkozik, ez mindent felboríthat (Pénzcentrum)
Körkorlátozás lesz érvényben a gumiabroncsokra a másfél hét múlva sorra kerülő Forma-1-es Katari Nagydíjon, a szezon utolsó előtti versenyhétvégéjén.
nov. 17
19:09
A multimédiás és a design Oscaron nyert a Néprajzi Múzeum (Demokrata)
A Néprajzi Múzeum két digitális fejlesztése is díjat nyert a rangos F@IMP fesztiválon.
nov. 17
19:09
Drámai üldözés végződött tragédiával a Kodály Köröndnél (rtl.hu)
A fiatalokat szombat éjjel a Kodály köröndnél akarták igazoltatni a rendőrök, de nem álltak meg, az üldözés pedig tragédiával végződött. Meghalt egy 18 éves utas is. Két autóval, buliból tartottak hazafelé. A másik kocsiban ülők végignézték az üldözést és a balesetet is. Egyikük azt mondta, unokatestvérének nem volt jogosítványa, ezért menekült.

Keresés