A karácsonyi szezon beköszöntével az üzletek elárasztanak minket díszekkel, de nem mindegyik érdemli meg a helyet otthonunkban. Néhány dekoráció egészségügyi szempontból is problémás lehet.
A Házasság első látásra az utolsó hetéhez érkezett. A hétfői epizódban Miló Viki könnyek között mondott köszönetet Attilának, a háláját fejezve ki a közös kísérlet során szerzett élményekért és a felismerésekért, amelyeket a férfinak köszönhetően tett.
Micsoda? Tom Cruise elnyerte végre az Oscar-díjat? Igen, hosszú pályája, sikerfilmjei és több jelölés után életművét ismerték el. Meghatottan lépett színpadra.
2025-ben a Femcafe.hu immáron hetedik alkalommal rendezte meg az Inspiráló Nők Díjátadót, ahol a lap leginspirálóbb női teljesítményeket kereste és díjazta. A nagyszabású gálán természetesen a jelölőbizottság tagjai is tiszteletüket tették, köztük Gubik Petra és Farkasházi Réka is, akik káprázatosan festettek a vörös szőnyegen.
Ritka befektetési lehetőség a magyar aukciós piacon: a BÁV ART 86. Művészeti Aukcióján egy 110 millió forintos kikiáltási árról induló briliáns fülbevalópár várja, hogy a nemzetközi szintű érdeklődés mellett új tulajdonosra találjon.
Az Emirates, a világ legnagyobb nemzetközi légitársasága a Dubai Airshow 2025 nyitónapján bejelentette: újabb 65 darab Boeing 777-9 repülőgépre adott le rendelést, GE9X hajtóművekkel, listaáron 38 milliárd amerikai dollár értékben.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője az InfoRádióban arról beszélt, hogy nem csupán a kivitelező cégek és önkormányzatok, de a magánszemélyek is képesek komoly természeti károkat okozni meggondolatlan, rosszul időzített munkálatokkal. Azzal kapcsolatban is adott hasznos tanácsokat, hogy így az őszi szezonban mit tehetünk az eg
Alapvetően változnak meg a mindennapjaink - pár év múlva teljesen másként fizetünk majd, mint ma. Ángyán Balázs, a közel egymillió vállalkozás pénzügyi adminisztrációját ellátó Számlázz.hu ügyvezetője szerint a beágyazott fizetési megoldásoké a jövő, a bankok közvetlen szerepe csökken, miközben újra a kereskedő és a vásárló között zajlik majd a fiz
Brad Sherman kaliforniai politikus, demokrata képviselő tagadja, hogy pornográf tartalmat vagy szexképeket nézett volna egy repülőn, miután róla készült fotók villámgyorsan elárasztották a közösségi médiát és több milliós nézettséget értek el. Az ügy újabb politikai pengeváltásokat indított el és ismét reflektorfénybe helyezte az Epstein-akták körü
A magyar válogatott 3-2-es vereséget szenvedett az ír csapattól a Puskás Arénában, így a csoport harmadik helyén végzett, és tizedszer maradt le a világbajnokságról; a kapitány, Marco Rossi csalódottan nyilatkozott, a szövetség pedig későbbre halasztja a teljesítmény értékelését.
A természetes erőforrások értéke gyorsan átalakul, a víz a következő évtized egyik legfontosabb gazdasági tényezője lesz. A vállalatoknak most kell felismerniük, hogy a vízhasználat nemcsak környezeti, hanem pénzügyi felelősség is. Amikor a víz többé nem magától értetődő A 2025-ös ősz Európa-szerte a csapadékhiány és a vízhiány hónapja lett. Az Alf
Új genetikai vizsgálatok eddig ismeretlen részleteket tártak fel Adolf Hitler egészségi állapotáról, amelyek befolyásolhatták személyiségét és életének alakulását. A kutatók a DNS-profilt egy vérfoltos szövetdarabból építették fel, amelyet egy amerikai ezredes vágott ki abból a kanapéból, ahol Hitler 1945-ben véget vetett az életének. A vizsgálat e
Új filmmel jelentkezik a Valami különös rendezője, Damian Mc Carthy, méghozzá a Különválás és a Városfejlesztési osztály sztárjával, Adam Scott-tal a főszerepben.A Hokum című filmben Adam Scott egy horrorírót alakít, aki egy isten háta mögötti ír fogadóba látogat, hogy ott szórja szét szülei hamvait. A férfit a helyiek elkezdik ijesztgetni egy ősi
Amit eddig leginkább az HBO sorozatában, az Utódlásban láttunk, most a valóságban is lejátszódik. A régió egyik leggazdagabb dollármilliárdosa több mint egy éve küzd saját gyermekeivel a cégei irányításáért. A viszállyal mindenki veszít, 2021 óta több mint másfél milliárd dollárral csökkent a milliárdos vagyona. A lengyel dollármilliárdos, Zygmunt
A Rák gondolja át az álláspontját, A Vízöntő vigyázzon, nehogy bolondot csináljon magából! Karrier horoszkóp: 2025.11.18. Kos Valaki a szárnyai alá vesz. Ez az extra támogatás most nagyon a hasznodra válik. Ne állj ellen ennek a segítségnek. Ez a fejlődés pontosan az, amire szükséged van. Együtt új magasságokba szárnyalhattok! Bika Minden zökkenőm
A hozzáadott cukor sok egészségesnek hitt termékben jelen van, kerülésének legjobb módja a tudatos váltás: kevesebb cukor mellett kiegyensúlyozottabb energiaszint és jobb közérzet érhető el.
Szeretném tudni, hogyan kell, kell-e egyáltalán metszeni a fügebokrokat? Füge hazai termesztése terjedőben van, viszont a növénnyel kapcsolatos tapasztalatok szegényesek.
Egy új kutatás eredményei meglepő összefüggéseket tártak fel az intelligenciaszint és a zajos környezetben való beszédértés között. A Washingtoni Egyetem tudósai szerint azok, akik alacsonyabb IQ-val rendelkeznek, nehezebben értik meg a beszélgetéseket zajos helyeken – még akkor is, ha a hallásuk teljesen normális.
Kedden az őszinteség és a józan, hétköznapi megoldások viszik előre a napot. Több jelben is megjelenik a lezárás igénye, a pénzügyek átgondolása és az, hogy kicsi lépésekből lesz a megnyugtató haladás. Kapcsolatokban a figyelem és a kedves hangnem most aranyat ér.
Van az a pillanat, amikor a vágy szinte tapintható. Egy pillantás, egy érintés, egy félmosoly- de ahhoz, hogy a szenvedély ne csak a vágy szintjén maradjon, a testnek is fel kell venni a ritmust. Mert amikor eljön a pillanat, nincs helye bizonytalanságnak.
A múlt hónapban 2935 klímabarát gépjármű kapott zöld rendszámot, kilenccel több, mint az eddigi csúcstartó márciusban. A teljes flotta darabszáma a 96 ezret közelíti. Így minden bizonnyal még 2025-ben munkába áll a százezredik a leginkább környezetkímélő gépkocsikból - hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Kis híján tragédiával ért véget Bagi Iván és a menedzsere, Duhonyi József közös reggelije. A humorista és a munkatársa egy elegáns reggelizőbe tértek be egy fontos megbeszélésre. A kellemes beszélgetést azonban váratlanul drámai pillanat törte meg: József félrenyelt egy falatot, az megakadt a torkán, ő pedig fuldokolni kezdett.
Egy bajor gazdálkodó szerint az árnika megfelelő termőhelyen és jó technológiával akár 19,5 millió forintos hektáronkénti bevételt is hozhat. A gyógyszeripar a kiszámíthatatlan vadgyűjtés helyett egyre inkább szerződött termelőket keres, így a termesztett alapanyag iránt is nő a kereslet.
Egy háziállat sosem "csak" egy állat. Ő a mindennapok csendes társa, bizalmasa, olykor gyereke és az őrangyala is. Megtanítja a gazdáját a feltétel nélküli szeretetre, segít gyógyulni, fejlődni, és több örömöt, nevetést és támogatást hoz egy életbe, mint amennyire bárki más képes lenne. Egy állatpszichológus szerint a kedvencünk szeretete nem ér vé
A visszér sokak számára elsődlegesen esztétikai problémát jelent: kékes, kidudorodó erek a lábszáron. Pedig a visszér valójában komoly egészségügyi kérdés, amely a vénás rendszer elégtelenségéből ered. Érdemes tudni, hogy ez a folyamat ugyanaz, amely az aranyér kialakulásához vezet, így a láb és a végbél vénás problémái sokszor összefüggnek.
Aki viszonylag új autót vásárol, joggal számít arra, hogy hosszú ideig gond nélkül használhatja. Bár az általános vélekedés szerint a futásteljesítmény-manipuláció inkább régebbi járműveknél fordul elő, a carVertical Magyarországon végzett kutatása ennek éppen az ellenkezőjét mutatja: már a 2 éves autók között is előfordul visszatekert óraállás, és
Az elhízás nem csupán „többletsúly”, hanem önálló krónikus betegség. Egy komplex folyamat, ezért a magazinok oldalain olvasható tippek helyett, érdemes időben orvosi segítséget kérni a megfelelő terápia meghatározása érdekében. Miért érdemes orvoshoz fordulni túlsúly, elhízás esetén?
A hazánk felett átrobogó hidegfront nyomában nyugodt, napsütéses lesz az idő, de csak átmenetileg, mert a hét második felétől újból beborul az ég és talán még havazhat is!