A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) 2023-as, nyári indulása óta nemcsak rendszerszintű változásokat hozott a hazai innovációs ökoszisztémában, hanem kézzelfogható eredményekkel is bizonyította, hogy az egyetemek, kutatók, startupok és vállalatok közötti együttműködés valódi hajtóereje lehet Magyarország fejlődésének. A technológiatranszfer, a star
XIV. Leó pápa hétfőn videóüzenetben szólította fel az ENSZ klímakonferenciáján részt vevő országokat, hogy "kézzelfogható lépésekkel" állítsák meg a bolygót fenyegető éghajlatváltozást.
Mitől lesz jobb hely a világ 2050-re? A 16-75 év közötti magyar lakosság az emberek közötti együttműködést teszi az első helyre – különösen a nők, a fiatalok és a felsőfokú végzettségűek tartják fontosnak –, a képzeletbeli ezüstérem pedig a felelősebb környezeti és társadalmi döntéseké. Az együttműködést másfélszer annyian (64 vs. 41%) kapcsolják ö
Az ikigai japánul azt jelenti: „az ok, amiért reggel felkelsz”. Nem motivációs szlogen, hanem egyszerű, hétköznapi szemlélet: a boldogság, a cél és a nyugalom a mindennapi szokásokban, kapcsolatokban és munkában bontakozik ki napról napra.
Nem hull már olyan termékeny talajra a háborús riogatás, mint az előző választás előtt, de a kormányzati üzeneteknek látszik a hatása a Policy Solutions friss kutatás alapján. A magyarok egyre kevésbé szolidárisak Ukrajnával, még humanitárius segítséget is kevesebben adnának.
160 éve már biztosan létezik ez a finomság, de igazán népszerűvé a 20. században vált. Az aranygaluska az egyik legnépszerűbb kelt tészta. Neve ellenére nincs köze a galuskához, kelt tésztából
Ma, 2025. november 19., szerdán borongós, párás, késő ősz uralkodik az ország nagy részén. Sok a felhő, napközben rövid felszakadozásokkal, gyenge széllel és helyenként szitálással. Ha útnak indulsz, réteges öltözet és vízlepergető kabát jól esik. Az alábbiak egy országos, általános kép: helyben eltérés simán adódik.
"Kérjük, oldja fel a challenge.cloudflare.com-ot az oldal eléréséhez!" Sokan ezzel az üzenettel találkoztak kedden dél körül az internet böngészése közben. Más böngészőkben informatívabb tájékoztatást adott az a piktogramos ábra, amely budapesti központú hálózati problémát jelzett.
Véleményezte Magyarországot a Fitch Ratings, Friedrich Merz a német városok biztonságát félti, eközben Magyar Péter újabb botrányt szított. Mutatjuk a keddi nap legolvasottabb híreit!
A mérnökök döbbenten meredtek a kijelzőre. Bekapcsolták a rendszert, és másnap reggelre harminc százalékkal csökkent a kiadásuk. A magyar Rabbit sikersztorija.
Van az a pillanat, amikor a vágy szinte tapintható. Egy pillantás, egy érintés, egy félmosoly- de ahhoz, hogy a szenvedély ne csak a vágy szintjén maradjon, a testnek is fel kell venni a ritmust. Mert amikor eljön a pillanat, nincs helye bizonytalanságnak.
Az utóbbi években komoly fenyegetést jelentett a diótermésre egy invazív kártevő, a dióburok-fúrólégy. Egy forradalmi eljárás viszont belülről segítheti a fákat, hogy ellenállóvá váljanak a rovarral szemben.
Csak kevés honfitársunk él információs buborékban - derül ki az Adatvezérelt Marketing Szövetség (Dimsz) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közös kutatásából. A hírfogyasztási szokásokra irányuló felmérés arra is rávilágít, hogy milyen mértékben jelenik meg a médiával szembeni bizalmatlanság és az ideológiai zártság az egyes társadalm
Egy világszerte ismert, három Michelin-csillagos étterem válogatta borlapjára a birtok két tételét. Újabb mérföldkőhöz érkezett az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok: több rangos szakmai siker után ezúttal egy világszerte ismert, három
Nem kis felfordulást okozott a sztárvilágban a Kádár Mónika eljegyzéséről szóló hír. Miután kiderült, hogy az énekesnő igent mondott a szerelmének, Luiginak, több hódolója is megkereste, és – a művész elmondása szerint – nem mindenki viselkedett úriember módjára.
A több mint 14 ezer válaszadó kb. kétharmada nem, vagy kevéssé érzi magát anyagi biztonságban - derül ki a Pénzcentrum legfrissebb, nagymintás felmérésből. A kitöltők mindössze 12,2 százaléka mondta azt, hogy az inflációt meghaladó mértékben emelkedett a jövedelme az elmúlt 12 hónapban, ellenben a válaszadók több mint egyharmada úgy látja, anyagi h
Évtizedes hibás gazdaságpolitika és szabadságharc Brüsszel ellen, tátongó költségvetési hiány és szektorokra kivetett különadók. Vajon mit gondolhat az Egyesült Királyság pénzügyeiről a londoni pénzpiac?
A technológiai vállalat bejelentette a 2025-ös HUAWEI XMAGE fotóverseny nyerteseit, és megnyílt a „A világ, te és én” című éves kiállítás a párizsi Grand Palais-ban, a világ egyik legjelentősebb fotóművészeti eseményével, a Paris Photo-val közösen. Az idei versenyre 78 országból több mint 743 000 pályamű érkezett, a díjazott alkotások pedig azt biz
Van-e okunk félteni gyermekeinket a mesterséges intelligenciától? Ennek a kérdésnek így nem sok értelme van. Az MI ugyanis nem egy személy, aki jó vagy rossz dolgokra tanítja, csábítja a gyerekeket. Viszont ugyanúgy, ahogy nem engedjük a nyolcévesünket szabadon kószálni egy számára ismeretlen nagyvárosban, az interneten sem engedhetjük szülői támog
Ez a friss vegyes kvíz igazán próbára teszi a tudásodat. Száz emberből mindössze néhány képes elérni a maximális nyolc pontot. A kérdések sokrétűek és gondolkodtatók, így most tényleg számít a figyelem. Vajon neked sikerül hibátlanul teljesíteni? A Kvízguru kvízei remek lehetőséget adnak a napi agytornára. Nem hosszúak, mégis elegendőek ahhoz, hogy
Felértékelődött a biztonság, az együttműködés és a nyílt kommunikáció, ha munkahelyválasztásról van szó. A PwC Magyarország idén is több mint 55 ezer válaszadó részvételével készített kutatást a hazai munkavállalók és diákok munkaerőpiaci preferenciáiról. Nem meglepő, hogy egy bizonytalan gazdasági környezetben a stabilitás és kiszámíthatóság iránt
Tudtad, hogy nem csupán a csillagjegyek rendszere, hanem a természet ciklusai, az évszakok váltakozása és a szociális hatások is befolyásolják a személyiség alakulását? A különböző hónapokban világra jövő emberek gyakran hasonló temperamentummal, reakciókkal vagy életfelfogással rendelkeznek, és bizony ez a társválasztásukat is jelentősen befolyáso
A Magyar Államkincstár kedden arról tájékoztatott, hogy adathalász csalók SMS-ben élnek vissza a Kincstár nevével, és ha az ügyfelek a kapott üzenetben szereplő linkre kattintanak, a csalók akár a számlaadataikat is megszerezhetik.
Ha gondolkodtál már azon, pontosan mikor érdemes meginni a reggeli kávét, hogy igazán fókuszált legyél, akkor van számodra egy jó hírünk: erre a kérdésre megvan a konkrét válasz.
A városok fejlődése és növekedése – ha folytatódnak a jelenlegi tendenciák – megállíthatatlan. A Münchenben megrendezett Expo Real során arra keresték a választ a szakértők, hogy a nagyvárosok mennyire fenntarthatók, megfelelnek-e a modern kor elvárásainak, és ha nem, mi lenne az ideális irány a városfejlesztésben.
November 30-án lesz 3 éve, hogy a ChatGpt-vel az OpenAi új technológiai forradalmat robbantott be, ami többek között a webes keresők működésében is alapvető változásokat hozott és felforgatta az addig megszokott rendet. Mára azonban újra egyensúlyba kerülni látszik a rendszer: az Ai-alapú keresés és tartalomfogyasztás térnyerése az elmúlt időszakba
A közúti közlekedésben magától értetődőnek tűnik, hogy időről időre kormányoznunk kell. Szaúd-Arábiában azonban létezik egy olyan autópálya-szakasz, ahol ez a művelet két órán át gyakorlatilag feleslegessé válik. A Haradhtól Al Batháig futó 10-es autópálya ugyanis a világ leghosszabb olyan útja, ahol a sofőrök egyetlen kanyar nélkül haladhatnak vég
Egy londoni kutatócsoport létrehozta a világ legforróbb motorját, amely egyetlen mikrorészecske mozgásán alapul. A Paul Trap néven ismert eszköz a termodinamika új törvényeinek feltárására, valamint a fehérjék hajtogatódásának vizsgálatára is alkalmas lehet.
A rendszeres testmozgás hozzájárul a fizikai és mentális egészség megőrzéséhez, így talán nem is csoda, hogy egyre népszerűbbek az otthoni edzőtermek vagy jógasarkok, ahol megmozgathatjuk tagjainkat. A sport azonban csak az egyik fele a fittségnek, legalább ennyire fontos a pihenés és regenerálódás. Ez utóbbi elengedhetetlen az izmok erősödéséhez,
2025 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 687 100, a nettó átlagkereset 475 100 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,5, a nettó átlagkereset 10,0, a reálkereset pedig 5,5 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A titkosszolgálattal összefogva talicskázta ki a román elit a pénzt egy fertőtlenítőszer-gyáron keresztül – aztán tíz éve leégett a Colectiv klub, és sorra haltak meg a kórházban az égési sérültek az elégtelen fertőtlenítés miatt.
A szerb olajvállalatot az amerikai szankciók gyakorlatilag működésképtelenné tették. Most az államnak kell óriási összegeket mozgósítania, hogy ne bénuljon meg az ország gazdasága. Ez bizonyos szempontból Magyarország számára is intő példa lehet.