2025. november 19. szerda

nov. 19
20:15
Lecsapott a NAV: 90 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát és 150 kg vágott dohányt foglaltak le (Adózóna)
Elrendelte a bíróság annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben a pénzügyi nyomozók és járőrök már korábban is eljárást indítottak adózás alól elvont jövedéki termékek miatt, olvasható a NAV honlapján.
nov. 19
20:15
„Legszívesebben kirúgnám” - Megint nekiment Trump a Fed-elnöknek (Portfolio)
Donald Trump ismét keményen bírálta Jerome Powell Fed-elnököt, mert szerinte túl lassan csökkennek a kamatok.
nov. 19
20:15
Komédia Magyar Péter jelöltállítása – Demokrata-kör Bencsik Andrással (Demokrata)
A Demokrata-kör e heti adásában kielemeztük a hétvégi meccset, majd pedig ráfordultunk a politikára.
nov. 19
20:15
Így lopták el Monacóban a trófeát a Minitől (Autószektor)
A raliban mindig komoly szerepe volt a távolsági fényszóróknak és a gyorsasági szakaszokon megengedett szúrófényeknek, melyek biztonságosabbá tették a tempós haladást. Különösen nagy jelentősége volt ennek a többnyire havas éjszakai futamokon, például a Monte Carlo Rallyen, mely legalább annyira rangos, mint a Forma 1-es monacói Nagydíj, melyet rit
nov. 19
20:15
Bilincsből a neonfénybe: Varga Viktor már Las Vegasban kergeti tovább az amerikai álmot (rtl.hu)
Varga Viktor tengerentúli kalandjai új szintre léptek: a kanadai gördeszkázás, a Shaggy-projekt és a határincidens után az énekes már Las Vegasban folytatja az amerikai álom kergetését. A Forma–1 nagyhétvégéjéről posztolt – és úgy fest, most végre tényleg azt éli, amit elképzelt.
nov. 19
20:21
Mint a filmekben: nagy ékszerrablás tűzharccal a végén (Infostart)
Egy rablót lelőttek a rendőrök, mire a menekülő tettesek kilökték halott társukat a kocsiból...
nov. 19
20:21
Elege lett: Curtis otthagyná a Megasztárt, még a kötbért is kifizetné (SzMo)
A rapper egy kihangosított telefonbeszélgetésben fakadt ki Tóth Gabinak, miután utolsó versenyzője is kiesett. Azt mondta, belefáradt, és nem akarja tovább lehúzni a stábot.
nov. 19
20:21
„Nem áll messze a valóságtól” – Drámai vallomás a Sárkányok Kabul felett kapcsán (Médiapiac)
Rengeteg olyan jelenet látható a filmben, amely a valóságban is megtörtént – mondta a csaknem egy tucat katonai szakértő bevonásával készült Sárkányok Kabul felett című dráma sajtóvetítésén a szaktudásával a film kommunikációját segítő Simon Péter ezredes. A november 20-tól mozikba kerülő alkotás valósághűsége kapcsán hozzátette: ha magyar állampol
nov. 19
20:23
Az utóbbi évek egyik legnagyobb válságát éli át a BBC (Infostart)
Egy időre elcsitult a BBC és az összeollózott Trump-beszédek körüli vihar, de csak egy időre. Az elnök továbbra is csillagászati összegre akarja perelni a médiumot, miközben decemberben kerül terítékre a cég és finanszírozási rendszerének jövője.
nov. 19
20:27
Ettől a levéltől ment fel a pumpa Orbán Viktornál (Menedzsment Fórum)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn levelet küldött az Európai Unió tagállamainak, amiben gyors megállapodást sürget Ukrajna jövő évi és 2027-es költségvetési hiányának finanszírozásáról.
nov. 19
20:27
Új üzletet nyitott a Jysk áruházlánc (ProfitLine)
Folytatja terjeszkedését a Jysk dán lakberendezési áruházlánc, amely szerdán Törökszentmiklóson nyitotta meg 102. magyarországi üzletét - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
nov. 19
20:27
5 szinte már félelmetes képesség, amivel a kisbabák rendelkeznek születésük után (Glamour)
Születésükkor a csecsemők még tehetetlennek tűnnek, valójában azonban nagyon is okosak. Már felismerik például az édesanya hangját vagy kedvenc dallamait, tudják, hogyan kell kommunikálni: igazi kis zsenik.
nov. 19
20:27
Megmenekül a budai campus? További védettséget kapott az arborétum (Magyar Mezőgazdaság)
Védett történeti kertté vált a Budai Arborétum, sikerre vezethet a példátlan szakmai összefogás és megmenekül a főváros egyik legjelentősebb gyűjteményes kertje. Még egy jó hír: a Szarvasi Arborétum bekerült a Nemzeti Értéktárba.
nov. 19
20:27
Egy orosz kémhajó cirkál a brit vizeknél, lézerrel zavarta meg a megfigyelésére felküldött repülő pilótáit (Telex)
A Jantar hivatalosan egy óceánkutató hajó, de szakértők szerint valójában a mélytengeri vezetékeket térképezi fel.
nov. 19
20:27
Miért kapott Orbán Viktor az ATV-s Rónai Egonnál másfélszer több műsoridőt, mint Magyar Péter és Toroczkai László? (Media1)
Több mint másfélszer hosszabb lett a Mérleg Rónai Egonnal című podcast, amikor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a vendég, mint amikor Magyar Péter, az ellenzéki Tisza Párt elnöke. A miniszterelnök egy 90 perces műsorban, Magyar viszont egy 53 perces műsorban volt látható, pedig az ATV a műsor bejelentésekor még arról beszélt, hogy minden vendégén
nov. 19
20:33
Nagyot szakított Kalifornia a techrészvények szárnyalásán (Portfolio)
A mesterségesintelligencia-részvények ralija mintegy 11 milliárd dollárral növelte Kalifornia adóbevételeit - írja a Bloomberg.
nov. 19
20:33
Meglepetést hozhat 2026: kiderült, miért eshet akár 3% alá is az infláció (Pénzcentrum)
Az OTP Bank szakértői 3,4%-ra mérsékelték a 2026-ra vonatkozó inflációs előrejelzésüket az erős forint és az árrésstopok hatásai miatt. A jegybank óvatossága azonban továbbra is indokolt, így kamatcsökkentésre csak jövőre, az év második felében számítanak, írja a Portfolio.
nov. 19
20:33
Csak a fideszes propagandától nem véd meg a 65 év felettieknek osztogatott gondosóra (444.hu)
A gondosóra tulajai megtudhatták, mi minden rosszat akar tenni a magyarokkal Brüsszel és persze az ellenzék.
nov. 19
20:33
Hasít a K-beauty a Rossmannban (MMonline)
A koreai szépségápolás, vagyis a K-beauty az elmúlt évek egyik legnagyobb globális trendjévé vált. Innovatív formulái, természetes összetevői és tudatos bőrápolási filozófiája világszerte milliókat hódított meg – és ma már Magyarországon is egyre több rajongót szerez. A Rossmann választéka mára kiemelkedő ezen a területen, november 6-án pedig a Kor
nov. 19
20:33
Intenzív időszakot él a GFE gazdasági kara (Gyulatelevízió)
Jövőre lesz a békéscsabai felsőoktatás a negyvenéves, a jubileumi évfordulóra az átfogó felújítási munkák zömével elkészülnek. A 3Téma vendégeként Árpási Zoltán dékán a gazdasági kar aktualitásairól beszélt. Nem véletlen, hogy harmadik éve sikerül megtriplázni a gazdasági kar hallgatói létszámát, fogalmazott Árpási Zoltán. Nagyon sok munka áll anna
nov. 19
20:33
Csillagjegyed szerint ez a ruhadarab illik hozzád idén télen (Bien)
Ebben a téli szezonban is sok mutatós, vagány, elegáns és különleges ruhadarab is nagy népszerűségnek örvend. Így teljesen érthető, ha esetleg te is úgy érzed, hogy nehezen tudsz válogatni közülük, vagy megtalálni azt az egy darabot, amire az elkövetkezendő hónapokban egész biztosan szükséged van.
nov. 19
20:39
Hosszan magyarázott egy robot Putyin elnöknek, majd táncolt is neki (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek egy Utazás a mesterséges intelligencia világába címen rendezett konferencián bemutattak egy táncoló robotot.
nov. 19
20:39
Egyre nagyobb a nyomás Zelenszkijen, hogy rúgja ki a saját árnyékát – távozhat a mindenható Andrij Jermak az elnöki hivatal éléről (444.hu)
Az elnöki hivatal erős vezetőjét sokan Zelenszkij társelnökének hívják, és az ő menesztését várják annak érdekében, hogy valamennyire kontroll alatt lehessen tartani a továbbgyűrűző korrupciós botrányt.
nov. 19
20:39
Lejárt az idő: a bíróság kényszeríti ki a döntést, egy év után helyettest kaphat Karácsony Gergely (SzMo)
Korábban a Fővárosi Kormányhivatal fordult bírósághoz, most pedig ketyeg az óra a főpolgármesternek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egyik helyettesnek a közgyűlés 32 tagja közül kell kikerülnie.
nov. 19
20:39
Eszméletlen menekülések: a Most Wantedban az egyetlen sikeres egérút a repülő (rtl.hu)
A Most Wanted - A hajsza eddigi egyik legizgalmasabb üldözése vette kezdetét, Puskás-Dallos Peti és Ember Márk alig egy karnyújtásnyira voltak Sebestyén Balázséktól. Az ő szerencséjük is annyin múlott, mint a magyar válogatotté, az a fél percnyi előny viszont számukra a győzelmet jelentette.
nov. 19
20:45
Megosztott a Fed: kiderült, miért bukhat el a decemberi kamatvágás (Portfolio)
Az októberi Fed-jegyzőkönyv szerint a döntéshozók megosztottak abban, szükség van-e decemberben újabb kamatcsökkentésre - közölte a Cnbc.
nov. 19
20:45
Tengerészeti incidens: lézerrel akadályozta a brit járőrgépeket az orosz Jantar (ATV)
A brit védelmi miniszter közlése szerint az orosz haditengerészet Jantar nevű hírszerző hajója jelenleg Skóciától északra, a brit felségvizek határán tartózkodik, és az elmúlt hetekben már többször megjelent a "szélesebb értelemben vett" brit tengeri területeken.
nov. 19
20:45
Gyula Tv Híradó 2025. 11. 19. (Gyulatelevízió)
Témák: A magyar tudomány ünnepéhez csatlakozva, vízjogi konferenciát rendeztek kedden a Gál Ferenc Egyetem gazdasági karán. A békéscsabai rendezvény a klímaváltozással kapcsolatos aktualitásokkal foglalkozott. A felújítási munkálatok jelentős részével már elkészültek a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán. A 3Téma vendégeként Árpási Zoltán dékán a
nov. 19
20:45
A közmédia a kormánypropagandáéra nagyon hasonlító kérdésekkel bombázza a Tisza jelöltjeit (Kontroll.hu)
Azt az utasítást adta a kollégáinak a közmédia egyik kiemelt szerkesztője, hogy egyesével keressék fel a Tisza Párt jelöltjeit. Ehhez pedig a személyes adataikat és egy kérdéssort is csatolt. Utóbbi kevésbé lenne aggályos, csakhogy ez a kérdéssor több helyen is a kormánypropaganda hazug állításait hangoztatja. A Megafon-riporter Bohár Dániel is hív
nov. 19
20:51
Fontos megállapodást kötött a ritkaföldfém-vállalat, el is szálltak a részvények (Portfolio)
Az MP Materials részvényei mintegy 9%-kal emelkedtek a Pentagon és a szaúdi Maaden bányászati vállalat bevonásával kötött ritkaföldfém-finomítói megállapodás hírére - írja a CNBC.
nov. 19
20:51
Újabb 3 milliárd forint kórházfejlesztésekre (Demokrata)
Videó! "Jó hír ez a magyar kórházaknak, a magyar egészségügyi dolgozóknak és a magyar betegeknek is."
nov. 19
20:51
A 8 leggyakoribb étel, amely puffadást okoz (in.hu)
Kevés dolog tud úgy elrontani egy jó étkezést, mint amikor utána kellemetlenül puffadtnak érezzük magunkat. De mi okozza ezt az érzést? Sok esetben egyszerűen olyan ételeket ettünk, amelyek gyakran váltanak ki puffadást – ilyeneket gyűjtöttünk most össze.
nov. 19
20:57
Nem kaphatja meg a 14. havi nyugdíjat a 65 év felettiek egy része (SzMo)
Februárban érkezik a plusz pénz, de nem mindenki örülhet egyformán. A 2026-ban nyugdíjba menőknek egészen 2027-ig kell várniuk az első utalásra a szigorú szabályok miatt.
nov. 19
20:57
Újra működik a Mobiliti applikáció (Villanyautósok)
Az RFID token mellett az alkalmazásból is indíthatók a töltők.
nov. 19
20:57
Először énekel együtt egy dalban Miller Dávid édesapjával, Miller Zoltánnal (rtl.hu)
Miller Dávid és édesapja, Miller Zoltán idén biztosan másként ünnepli a karácsonyt, mint korábban bármikor. Először adják együtt a hangjukat, ráadásul ahhoz a kisfilmhez, amellyel a hétköznapi hősökre hívják fel a figyelmet. Azokra, akik saját figyelmükkel, erejükkel és szeretetükkel ajándékoznak meg másokat.
nov. 19
20:57
3Téma – Dr. Árpási Zoltán (Gyulatelevízió)
Jövőre lesz a békéscsabai felsőoktatás a negyvenéves, a jubileumi évfordulóra az átfogó felújítási munkák zömével elkészülnek. A 3Téma vendégeként Árpási Zoltán dékán a gazdasági kar aktualitásairól beszélt.
nov. 19
20:57
6 különleges úti cél a Balkánon, ahol télen is felejthetetlen élmény vár (Drive)
A Balkán télen is tele van meglepetésekkel: hófödte hegyek, hangulatos városok és történelmi látnivalók várják az utazókat, ahol a múlt és a természet szépsége egyszerre tárul fel. Ha idén télre olyan különleges úti célt keresünk, ami nem köszön vissza a közösségi médiában és nem kerül egy vagyonba, íme hat hely, amely nemcsak felér az alpesi életé
nov. 19
20:59
Elfogták G.w.M-et és Bárdosi Sándort! - Győr sétálóutcájában csaptak le rájuk (rtl.hu)
Hoppá, újabb videó az elkapásról! A Most Wantedben Sebestyén Balázsék sorra kapták a feljelentéseket Győrből, ahol G.w.M és Bárdosi Sándor órákon át csak lazulgatott. Egy kis kebabozás itt, egy finom fagyizgatás ott… arra azonban nem számítottak a celebszökevények, hogy üldözőik percekre vannak csak tőlük.
nov. 19
21:03
Vészes méreteket öltött a brit "agyelszívás" (Infostart)
A szigetország statisztikai hivatala friss becslései szerint minden eddiginél több brit állampolgár hagyta el az országot tavaly, miközben a nettó bevándorlás is rekordmagasságot ért el.
nov. 19
21:03
Milliárdokat fordít a kormány kórházfejlesztésre (Portfolio)
A kormány több mint hárommilliárd forintot biztosít kórházfejlesztése, az erről szóló határozat hamarosan a Magyar Közlönyben is megjelenik - közölte a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.
nov. 19
21:03
A Coinbase titkos fegyvere: jön a predikciós piacok új arénája (BitcoinBázis)
A kriptovilágban új irányt vehet a jövő előrejelzése: egy frissen kiszivárgott információ szerint a Coinbase egy, Kalshi által működtetett predikciós platformot épít. A képernyőképek alapján egy külön weboldal készül, ahol az eseményalapú kereskedés USDC- vagy USD-alapú piacokon zajlana – és nem csak politikai, hanem gazdasági, sport- vagy technoló
nov. 19
21:03
5 biztos jele van, hogy lelkiekben is összetartozó pár vagytok (Bien)
Hívhatjuk igaz szerelemnek, ikerlélek-kapcsolatnak, vagy bármi másnak, az biztos, hogy az ember egyszerűen érzi, tudja, amikor megtalálja a másik felét.
nov. 19
21:09
Olyan égi tüneményt lehet majd látni az égbolton, amire évtizedenként egyszer kerül sor: érdemes lesz felnézni (Pénzcentrum)
A következő hetekben olyan látvány várható, amelyre 13 évig nem lehet újra számítani, ugyanis a Szaturnusz különleges gyűrűrendszere majdnem teljesen éléről, egy pengevékony egyenesként fog látszódni - tudatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló szerdán az MTI-vel.
nov. 19
21:09
Büntetőfékezett, aztán megállt az M1-M7-es autópálya közös szakaszán: elítélték a furgonost (Telex)
A furgont vezető M. Tamás aznap zaklatott volt, és amikor megjelent előtte a szürke Toyota, valami elpattant benne. Megállt a négysávos úton, kiszállt, és a másik autós felé indult, akinek az autójába ekkor csapódott bele hátulról egy Škoda. Összesen 6 millió forint kár keletkezett, a furgon vezetőjének összesen öt bűncselekmény miatt kellett felel
nov. 19
21:09
Tenyérrel fejen ütötte, és többször megrázta pár hónapos gyerekét egy férfi, első fokon nyolc évet kapott (Telex)
A gyerek a bántalmazás után elájult, később pedig az intenzív osztályra vitték.
nov. 19
21:15
Kevesebb ember kell: beköszönt az AI a telefonos ügyfélszolgálatban (Infostart)
Több mint 10 százalékkal csökkent a meghirdetett ügyfélszolgálati állások száma tavaly óta. A jelentős visszaesés a telefonos és a személyes kapcsolattartáshoz köthető pozícióknál figyelhető meg.
nov. 19
21:15
Menczer Tamás ismét nekiment Magyar Péternek: A kiskakas kukorékolni kezdett, Peti fél (SzMo)
A Fidesz kommunikációs igazgatója most sem kímélte a TISZA Párt elnökét, aki vitára hívta a miniszterelnököt. A poszt végén még veszélyességi pótlékot is kért.
nov. 19
21:15
"Ellazáskodtuk, túl magabiztosak voltunk" - G.w.M-ék kiestek a Most Wantedből (rtl.hu)
Győrben ért véget G.w.M és Bárdosi Sándor hajszája a Most Wanted – A hajsza hetedik epizódjában. Rögtön az elfogás után az RTL-nek nyilatkoztak – fáradtan, nevetve, de önkritikusan.
nov. 19
21:15
Modernkori görög tragédia – döbbenetes true crime dokumentumfilm a Netflixen (Médiapiac)
Egy rejtélyes eltűnés áll a soron levő Netflix-dokumentumfilm középpontjában: hová lett Linda Carman, aki horgászni indult a fiával? A lebilincselő történet egy igazi modernkori görög tragédia.
nov. 19
21:27
Nagyot variál idén a lakosság az állampapírpiacon a szakértő szerint (Infostart)
Múlt héten 78 milliárd forintért vettek a magyarok lakossági állampapírt az Államadósság Kezelő Központ adatai szerint, a két legnagyobb összegű tőkebeáramlást a szokott módon a 7 százalékos kamatozású FixMÁP és a 6,5 százalékos kamattal induló MÁP Plusz érte el – mondta az InfoRádióban a Portfolio elemzője, Süle-Szigeti Bulcsú

Keresés