Az emberkereskedelem áldozataiért áll ki a Családbarát Magyarország Központ, a szervezet lett ugyanis az Áldozati életutak – hatékony megoldások a megelőzéstől a reintegrációig című projekt konzorciumi vezetője. Bartos Andrea ügyvezető szerint a szexuális és a munka célú kizsákmányolás a leggyakoribb, az intézmények közül pedig a gyermekotthonok és
A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) tárgyalást kezdeményez Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternél a kulturális ágazat csütörtökön bejelentett béremeléséről, mivel annak mértékével nem értenek egyet.
Magyar és egyiptomi vezetők egyeztettek a digitális infrastruktúrához kapcsolódó együttműködési lehetőségekről. A találkozó során kiemelten foglalkoztak egy új, tengeralatti adatkábel-beruházással, amely közvetlen összeköttetést teremtene a két régió között. A felek további távközlési és adatközpont-fejlesztési projekteket is áttekintettek - közölt
Az utazás előtti pakolés során gyakran nehéz eldönteni, mi az a ruhadarab, amire valóban szükségünk lesz, és mi az, ami csak fölöslegesen foglalja a helyet a bőröndben – különösen, ha kevés hellyel kell gazdálkodnunk. Van azonban egy apró, könnyű darab, ami szinte minden úton jól jön, és garantáltan megéri magunkkal vinni.
Az ALS-betegséggel diagnosztizált Karsai Dániel alkotmányjogász 47 éves korában, egy éve hunyt el. Testvére most egy megható bejegyzésében emlékezett vissza bátyjára.
Idegenben nyert 1-0-ra a Budapest Honvéd a labdarúgó NB II 12. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Soroksár ellen, s átvette a vezetést a tabellán a Vasastól.
Három nemzetközi vállalat vonul ki Oroszországból, vagy korlátozza szolgáltatásait. A PVG Csoport, amely olyan divatmárkákat birtokol, mint a Tommy Hilfiger és a Calvin Klein. Úgy döntöttek, hogy ideiglenesen bezárja összes üzletét Oroszországban és Fehéroroszországban. Az alkalmazottak továbbra is megkapják a fizetésüket, közölte a vállalat. A Ne
Magyar és egyiptomi vezetők egyeztettek a digitális infrastruktúrához kapcsolódó együttműködési lehetőségekről. A találkozó során kiemelten foglalkoztak egy új, tengeralatti adatkábel-beruházással, amely közvetlen összeköttetést teremtene a két régió között. A felek további távközlési és adatközpont-fejlesztési projekteket is áttekintettek - közölt
Idegenben nyert 1-0-ra a Budapest Honvéd a labdarúgó NB II 12. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Soroksár ellen, s ezzel a tabella élére ugrott, igaz, a forduló előtt listavezető Vasas csak hétfőn lép pályára, a Videoton ellen.
Vannak családtörténetek, amelyeket generációk hallgatnak el, mert túl sok bennük a szégyen, a fájdalom, a kimondhatatlan. Erzsébet írása ezek közé tartozik: egy lányunoka emlékei a nagyszülőkről, akiket alig ismert, mégis örökségül hagytak rá valamit – nem vagyont, nem szeretetet, hanem sebeket, hajlamokat, és az elszántságot, hogy másképp éljen. O
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. A magyar építőipar minőségbiztosítási rendszerei hiányosak, de a szakértők szerint a digitális megoldásokkal javítható a
A forgószél történelmi pusztítást hagyott maga után az országban: legalább 28 ember meghalt, a túlélők pedig élelem, víz és áram nélkül várják a segítséget.
Donald Trump elárulta: Orbán Viktor mentességet kért az Egyesült Államoktól az orosz olajra vonatkozó szankciók alól. Vajon hogy reagált az amerikai elnök?
Minden szülő hinni akarja, hogy gyereke más, mint a többi, valami olyat tud, amit közel, s távol senki más. Régen már az is nagy dolognak számított, ha egy gyerek úgy ment iskolába, hogy tudott olvasni. Mára se szeri, se száma azoknak a gyerekeknek, akiket tehetségesnek vélnek. Mivel az állami oktatás csak érintőlegesen foglalkozik a dologgal, nem
Ruszin-Szendi Romulusznak megint a viszket valamilye. A tokatábornok, aki már többször is erőszakos megnyilvánulásaival került be a sajtóba, most éppen arról beszélt, hogy ha nem minden úgy történik, ahogy ők akarják, akkor "magyarok magyarokra fognak támadni".
A Magyar Posta országos informatikai karbantartás miatt 2025. november 15-16-án jelentős szolgáltatási korlátozásokat vezet be, ami érinti a nyitvatartási időket is - tudósít a Posta.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó vasárnap Kárpátalján, a Beregszászi járásban található Zápszonyban a holokauszt helyi áldozatainak tiszteletére létrehozott emlékhely átadásán mielőbbi békét sürgetett.
A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong az október 30-i, harmadik negyedéves befektetői tájékoztató végén direkt kimondott egy sor kriptós kulcsszót – Bitcoin, Ethereum, blockchain, staking, Web3. Pont azokat, amelyekre a Polymarketen és a Kalshin előre lehetett fogadni. Mivel a szabály az volt, hogy „ha elhangzik a híváson, akkor fizet”, Armst
A szelídgesztenye (Castanea sativa) nemcsak különleges íze, hanem magas tápértéke és hosszú élettartama miatt is méltán népszerű. Egyetlen fa akár több száz évig is élhet, miközben minden ősszel bőséges terméssel ajándékozza meg gazdáját. A szelídgesztenye termesztése azonban nem csupán romantikus elképzelés: tudatos odafigyelést, megfelelő talajvá
A Microsoft alapítója szerint a mesterséges intelligencia körüli befektetési láz sok szempontból a dotkom-korszakra emlékeztet. Egy MIT-tanulmány is alátámasztja, hogy a legtöbb vállalat nem lát megtérülést az AI-projektekből.
Hidegfront érkezik hétfőn, amely jelentősen megváltoztatja az időjárást az ország területén. Borult égbolt, csapadék és erős szél várható, majd kedden stabilizálódik a helyzet - írják friss bejegyzésünkben a The weather on maps meteorológusai.
Jeffrey Manchester legalább 40 McDonald’s éttermet rabolt ki, megszökött a börtönből, majd több hónapig egy játékboltban húzta meg magát. A férfi történetéből film készült, amiben azonban nem a rablásokon, hanem egy szerelmi szálon van a hangsúly.
Mennyire ironikus, hogy november 2-a a D-vitamin világnapja, mikor az évnek ebben a szakában már úgy kell keresnünk a napfényt?! :) Szerencsére nem csak a napsugarak segítenek a szervezetünknek a D-vitamin előállításában – vannak élelmiszerek is, amelyek képesek feltölteni a raktárainkat.
Két egyetem közös kutatása szerint előfordulhat, hogy egy-két évtized múlva Magyarországon sehol sem lesz természetes körülmények között termeszthető burgonya, vagy csak kis területek maradnak alkalmasak a termesztésre. Szabó Péter éghajlatkutatót, az Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológiai tanszékének doktoranduszát kérdeztük.