Golovin Vlagyimir, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak elmondta, mindenki készen áll az együttes csütörtöki, Szenegál elleni világbajnoki rajtjára.
A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormány nem foglalkozik hivatalosan ellenzéki programötletekkel, de az ülés szünetében a tiszás megszorításokról beszélt néhány miniszterrel.
A képviselők szerint rendszerszintű hiányosságok miatt árulhattak a Sheinen fegyvereket és kiskorúakra emlékeztető szexbabákat. Hatékonyabb felügyeletet és kezelési díjat szorgalmaznak.
Az esport világának legnagyobb versenysorozata november végén Budapestre érkezik, a magyar közösség legismertebb játékosai, Török Balázs Kodiak és Böröcz Bence Deadfox interjú közben a Telex csapatával mérkőzött meg.
A PSV ráijesztett a Liverpoolra, hiszen az elején vezetést szerzett. Nem sokkal később azonban jött Szoboszlai Dominik, aki egyenlített. Az első félidő további része hazai fölénnyel telt. A másodikban aztán a PSV átrohant a Liverpoolon.
A Liverpool 4–1-es vereséget szenvedett az Anfield Roadon a PSV-től, a védelme újra teljesen összeomlott. Az Arsenal 3–1-re legyőzte az ősszel még veretlen Bayern Münchent, a PSG 5–3-ra nyert a Tottenham ellen, a Real Madrid idegenben 4–3-ra verte az Olympiakoszt a labdarúgó Bajnokok ligája szerdai játéknapján.
Ez nem lenne semmi: egy átigazolási szakújságíró állítja, hogy a Ferencváros tehetséges labdarúgóját, Tóth Alext a Bayern München figyeli. A német rekordbajnok mellett a Dortmund, a Leverkusen és a Leipzig is felfigyelt a magyar futballistára. És ott van még a Juventus is.
Az online tér kommunikációs kultúráját a közvetlenség, az anonimitás és a gyors reakcióidő mellett a durva, sértő vagy éppen agresszív nyelvhasználat is jellemzi. A nyelvi durvaság, ha kisebb mértékben is, de egyre elterjedtebb a hagyományos médiában is. A durva nyelvezet megjelenése a különböző médiafelületeken nem csupán nyelvi jelenség, hanem an
Magyarországon a lakások 95,5 százaléka rendelkezik bekötött vízszolgáltatással, ezzel Európa élmezőnyében lehetünk a vízközmű-szolgáltatás tekintetében – mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára szerdán Egerben, a Magyar Víziközmű Szövetség és a Heves Megyei Vízmű Zrt. szervezte igazgatói értekezle
A NAV Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei hajnali ellenőrzés közben buktattak le egy angol rendszámú járműszerelvényt az M5-ös autópályán - írja közleményében a hatóság.
Egy fiatal kínai influenszer a kemény munka helyett a hialuronsavas kockahas mellett döntött. Andy Hao Tienan szerint a gyáváknak nem jár hasizom – ő pedig már több száz tűszúráson túl van azért, hogy injekciókkal formázott, kidolgozottnak tűnő teste legyen.
Márton-nap és a lúd mifelénk összetartozó fogalom. Ilyenkor szokás libahúst vagy libából készült termékeket fogyasztani, aminek előfeltétele, hogy meg is termeljük a kívánt mennyiséget.
Európában egymás után jelennek meg az új vasúti útvonalak, így ha mi is kedvet kaptunk ahhoz, hogy vonattal járjuk be a kontinenst, most az Interrail egy remek akciójának köszönhetően jóval olcsóbban juthatunk bérlethez.
A közös képek, az Instagram-sztorik, a szép emlékek és a borzalmasak. Az állatkertben vett plüss tigris, az első randevú, az eldugott kávézó, a közös vacsorák és a lila foltok. Egy szakítás története.
Bár Meghan Markle nevét a világ a Briliáns elmék című sorozatnak köszönhetően ismerhette meg, amikor Harry herceg életében először megpillantotta a leendő feleségét, fogalma sem volt arról, hogy ki ő. Azt viszont pontosan tudta, hogy meg szeretné ismerni.
A magyar nagyvállalatok fele továbbra is stabil fejlesztési kedvvel vág neki a következő évnek: a cégek 52 százaléka tervez a következő tizenkét hónap során valamilyen beruházást vagy fejlesztést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb, 2025 harmadik negyedéves adataiból.A K&H nagyvállalati növekedési index friss kutatási adatai
Alig pár hete, hogy kinevezték Hamvas Tamást, a Totalcar mostani főszerkesztőjét, most viszont nagyon dühösen reagált, amikor Vályi István, az újság egykori munkatársa számonkérte, miért írtak a Mészáros Lőrinc közeli Indamediához tartozó autós lapban az Indexen megjelent, állítólagos tiszás adóemelési tervekről. Hamvas azt írja, a saját maga által
Tizennyolc éves korában súlyos agyvelőgyulladással küzdött Sütő Enikő, akinek az orvosai akkor azt jósolták, hogy a tanulást éveken át mellőznie kell majd a betegsége következményei miatt. Akkor úgy érezte, emiatt idejekorán derékba törnek a jogi pályáról szőtt álmai.
A drámai kirohanást a portál egykori újságírójának, Vályi Istvánnak a posztja váltotta ki. Hamvas Tamás arra kérte az olvasókat, lássák, hogy a cikk nem az ő utasítására született.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a Tisza Párt egy példátlanul brutális megszorító csomagot tett le az asztalra, kőkemény baloldali adóemelések és elvonások sorozatát, amely 1300 milliárdos megszorítást jelentene a családoknak és 3700 milliárdos adóbeszedést a vállalkozásoktól. Hidvéghi Balázs a Facebook-oldalán szerd
A durva nyelvezet megjelenése a különböző médiafelületeken nem csupán nyelvi jelenség, hanem annak társadalmi, pszichológiai és kulturális vonatkozásai is vannak, erre jutottak.