Kuczora Csenge, a magyar női kézilabda-válogatott játékosa az M4 Sportnak elmondta, megfelelően felkészültek Szenegálra, ám mint kiemelte, első világbajnoki ellenfelük képes váratlant is húzni, így fontos lesz, hogyan tud majd ezekben a helyzetekben reagálni az együttes. A keretbe utólag, sérülés miatt bekerült Falusi-Udvardi Laura még izgul, fel s
Jól tudjuk, milyen fontos az ételek megfelelő sózása, illetve általában a fűszerezés. Arra viszont kevesen gondolnak, hogy a hús cukrozása egészen új utat nyit meg az ízlelőbimbók előtt.
Boris Pistorius német védelmi miniszter szerdán óva intett attól, hogy az ukrajnai háború rendezését szolgáló béketárgyalások során egyoldalúan területi engedményekre kényszerítsék a kijevi vezetést, "kapitulációs békére" törekedjenek.
A pénzügyőrök 1190 doboz bolgár zárjegyes cigarettát találtak egy angol rendszámú járműszerelvényben az M5-ös autópályán – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Kihúzták a Skandináv lottó 2025/48. heti nyerőszámait. Ezen a héten volt telitalálatos szelvény a skandin, így a következő héten (49.) 70 millió forint lesz majd a tét a Skandináv lottón.
Kármen és Dani volt az egyetlen pár a Házasság első látásra című műsor harmadik évadában, amely úgy döntött a kísérlet végén, hogy házastársak maradnak. Ráadásul a döntés után a férfi hivatalosan is letérdelt Kármen előtt, megkérve a kezét. De hogy alakult a kapcsolatuk a forgatások után?
Konzerv kukorica minden kamrában lapul, de vajon tudod, hogyan hozhatod ki belőle a maximumot? Megmutatjuk ezt a profik által is használt, egyszerű trükköt!
Tegnap érkezett az örömhír, hogy megszületett VV Dorka és VV Ádi első közös gyermeke. Ennek apropóján összegyűjtöttük azokat az egykori, mára híressé vált valóságshow-szereplőket, akik a ValóVilág után szülői szerepben is megtalálták boldogságukat.
Huszár Hajnalka egy békési faluból indult és már gyerekként is a varrásba menekült. Miután szülei elváltak és nevelőapja bántalmazta őt, teljesen kilátástalannak érezte az életét. Egészen Bécsig menekült, ahol megnyitotta saját varró műhelyét, idén pedig lehetőséget kapott, hogy Milánóban és Párizsban is megmutathassa saját kollekcióját.
2025-ben Mianmarban egy rendkívüli 7,7-es földrengés rekord hosszú és ultragyors repedést okozott. Mi váltotta ki, és mit jelentenek a tanulságok globálisan?
Árpa Attila és felesége, Árpa Alexandra végre bepótolták a régóta tervezett nászutat – nem is akárhol: Hollywoodban, a filmes álmaik helyszínén. A pár 14 napot töltött Los Angelesben, ahol újra kimondták az igent, és a gyermekkori álmok is valóra váltak, ráadásul Majkával is összefutottak véletlenül.
Szoboszlai Dominik és a Liverpool óriási tétmeccsre készül a PSV ellen. Az Anfielden forgató RTL stáb nemcsak az edzéseket követte, hanem olyan magyar szurkolókat is megszólaltatott, akik testközelből élik át a klub életét – sőt, a BL-trófea is megérkezett Budapestre!
Nincs olyan magyar, aki ne ismerné Csuja Imre ikonikus "Ízirájder, öcsém!" mondatát az Üvegtigriből. A mondat most több, mint 20 évvel később a Jobb később, mint soha! című fikciós elemekkel átszőtt reality-komédiában is elhangzik, méghozzá Tokióban. Ne maradj le a pillanatról, nézd meg videónkat!
Magyar idő szerint szerda késő este két nemzeti gárdistát meglőttek az Egyesült Államok fővárosában, a kormányzati negyedben. Az áldozatok kritikus állapotban vannak, a merénylőt elfogták és azonosították.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak fókuszált játékra van szüksége a csütörtöki nyitókörös világbajnoki csoportmérkőzésén Szenegál ellen, a legfontosabbnak pedig a győzelem megszerzését tartja.
Donald Trump egy váratlan döntéssel bejelentette, hogy 20 év után feltámasztaná a kedvenc akciófilmjét, és ezzel olyan lavinát indított el, amire senki sem számított.
Az édesapánkkal való gyermekkori kapcsolati nemcsak a személyiségünket befolyásolja felnőttként, hanem a szeretet igényünket, a kötődési stílusunkat és a párválasztási szokásainkat is. De vajon mennyiben tud hatni az édesapánkkal való viszony a párkapcsolatainkra és arra, kit szeretünk? Toldi Beáta párterapeutával beszélgettünk.
Lázban égnek a meteoritvadászok, különleges égi vándort keresnek, ami Győrtől északnyugatra robbanhatott fel a magasban. Még november 15-én hajnalban húzott át a vakítóan fényes tűzgömb Ausztria és Magyarország fölött. A látványt több európai műszer is rögzítette, és könnyen lehet, hogy 80 év után ismét friss magyar meteorit kerülhet elő – ilyenre
Ezer éves történelme alapján a magyar győztes nemzet, mondta még a NER elején. Mára viszont ezt csúnyán lenulláztuk, legalábbis Orbán most már azt fejtegette, hogy a politika feladata, hogy ebből a vesztes nemzetből győztest csináljon.