Újbuda Önkormányzata 2026 februárjától kiterjeszti a fizetős parkolási zónát Albertfalvára. A lakossági engedélyek kiváltása már 2025 decemberétől lehetséges lesz, az első gépjárműre 12 ezer, a másodikra 24 ezer forintos éves díj ellenében - közölte az Újbuda Parkolásüzemeltető Nonprofit Kft..
A volt ökölvívóbajnok nem rejtette véka alá a véleményét a fináléban. Kifejtette, hogy Attila személyiségébe sosem tudott volna beleszeretni, és a traumáit is felemlegette neki.
Összeesküvés-elmélet, paranoia és fekete humor. Lehet vitatkozni arról, hogy az Emma Stone főszereplésével leforgatott Bugonia lenne-e Jórgosz Lánthimosz eddigi legkiválóbb filmje, de hogy a legszórakoztatóbb és a leginkább letisztult, az biztos.
A modern műhelycsarnokkal bővült a szekszárdi kirendeltség, mely magába foglal egy ötállásos gépjavító helyiséget, egy különálló gépjárműmosó állomást, valamint egy irodai és kiszolgáló épületet
A 29 éves férfi először egy gyöngyösi büfébe próbált bemenni, ahol a bejárati ajtóval kellett megküzdenie. Ezután a piaccsarnok tetején mászott be. Biztonsági őrök fogták el.
ól megvan az ázsiai tigrisszúnyog a hazai fajok mellett. Ahol a tigrisszúnyog jelen van, ott az őshonos fajok fajgazdagsága és diverzitása is nagyobb – derül ki a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont kutatásából. A HUN-REN Tudományos Szerkesztőség MTI-hez elküldött csütörtöki tájékoztatója szerint a kutatás magyarországi eredményei is azt mutatják, ho
Négy hajléktalant költöztettek ki abból a használhatatlan autóból, amelyben hetek óta éltek egy debreceni lakótelep parkolójában. A környékbeliek áldatlan állapotokra panaszkodtak. Az egyik hajláktalan befogadóhelyre került, a többieket a segítő szolgálat keresi, hogy biztonságos helyre juttassák őket.
Itt az idő, hogy ne csak a ruhatáradat, hanem a szépségrutinodat is felfrissítsd. Az új, természetes ragyogást adó szérumok, innovatív textúrák most mind-mind a megújulást szolgálják: összegyűjtöttük azt a 12 szépségápolási újdonságot, amelyekkel azonnal feldobhatod a mindennapi rutint!
Fábián Bora és pakisztáni férje, Muhammad két éve házasok, a férfi a családegyesítő vízumért utazott haza. Az elutasítás óta a kismama egyedül kénytelen dolgozni, és nem tudja, mi lesz a családjukkal.
Podhradská Lea személyes dokumentumfilmje egy családi titok nyomába ered: mi történt a nővérével, Deniszával? Hová tűnt el 27 esztendővel korábban? Miért nem beszélnek róla odahaza? És miért nem kereste senki? A film csontig hatolóan mély, őszinte és intim, miközben megmutatja: a fiatal lány számára a legnagyobb veszélyt az életére nem feltétlenül
Négy autót próbált ellopni egy szombathelyi autókereskedésből, mindegyikkel kudarcot vallott a 24 éves férfi. Kétmilliós kárt okozott, még aznap éjjel elfogták.
A kerületi képviselő-testület jóváhagyta egy 3500 lakásos, 12–18 emeletes lakópark építését. A civilek szerint a projekt súlyos környezeti terhelést okozhat. A DK és a Fidesz is támogatta a kiemelt kormányzati beruházást. A Momentum kilépett a kerületi koalícióból.
Budapesten és a nagyvárosokban egyértelmű az ellenzéki fölény, a választás azonban a kisebb településeken dől el. Milyen tényezők dönthetnek 2026-ban, mivel akarja megszerezni Magyar Péter a fideszes vidéket? Róna Dániellel és Bódi Mátyással elemeztük a fővároson túli választói térképet.
A karácsony mindenkiből más érzéseket vált ki, és ez természetesen nem csak a csillagjegyünktől függ. De azért a horoszkópunk is befolyásolja, mitől mérgesedünk fel a legkönnyebben a szezonban!
Az ünnepek közeledtével egy jól megválasztott melltartó személyes és különleges ajándék lehet, amely néhány egyszerű tipp segítségével könnyen stílusos meglepetéssé válik.
Tíz százalékkal kevesebb gyerek született októberben, mint egy éve, így a magyarok száma 9,5 millió alá esett. A csökkenő tendencia három éve tart. Demográfusok szerint a jelenlegi családpolitikai rendszer nem tudja megállítani a népességfogyást.
Magyarul datolyaszilvának, hurmának vagy kákinak, khákiszilvának is nevezik, de a latin elnevezésében nincs ékezet (Diospyros kaki). Ezen persze lehet mosolyogni, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a termesztésével a hazai éghajlati viszonyok között is jól lehet keresni.
Kósa helyett fiatalabb jelöltet állít Debrecenben a Fidesz. Orbán Viktor szerint generációváltásra van szükség a nagyvárosokban. Elemzők szerint a Fidesz így próbálja megszólítani a fiatalabb szavazókat.
Az Álarcos énekes zsűrije sokkoló vallomást tett. Jenny McCarthynak egy visszatérő szájfertőzés miatt kihullottak a fogai és kinövések alakultak a szemgolyóján.
Magyarország élen jár a napraforgó termesztésében: az elmúlt két évben már több mint 700 ezer hektáron termesztették a harmadik legfontosabb szántóföldi kultúrát.
Úgy tűnik, eljött az a pillanat, amelyre rengeteg rajongó várt: Sydney Sweeney hamarosan ismét a figyelem középpontjába kerül, mégpedig egy meglehetősen merész fordulatnak köszönhetően!
Bár egy nem jogerős bírósági ítélet kimondta, hogy a kormányközeli médiumok valótlanul állították: a Tisza Párt készítette az adóemelési tervekről szóló dokumentumokat, Gulyás Gergely szerint az Index anyagai továbbra is hitelesek.