Az America’s Cupot övező hírzárlat egyre jobban frusztrálja az esemény rajongóit világszerte, de a kérdések özöne ellenére a válaszok ritkák. Addig is amíg elkezdenek özönleni a hírek, vegyük sorra azt, amit tudunk – és azt is, amit nem.Ki lesz az újonnan alakult America’s Cup Partnership független vezérigazgatója?Ennek a ciklusnak az egyik nagy vá
57 000 forint: ennyi a havi átlagos megtakarítása egy magyar felnőttnek – derült ki az NN Biztosító kutatásából. Leginkább vésztartalékra, lakásra vagy a nyugdíjas évekre teszünk félre. A különbségek azonban jelentősek: a férfiak, fővárosiak vagy diplomások akár havonta több tízezer forinttal is többet tudnak félretenni, mint a nők, falvakban élők
A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul. Éjszaka pedig általában tovább csökken a felhőzet, a legtöbb helyen kiderül az ég, de a délkeleti, déli tájak fölött több maradhat a felhőzet, hajnalban a határszélen már gyenge eső sem kizárt.
Közismert tény, hogy a koffein mérsékelt mennyiségben jótékonyan hat szervezetünkre, túlzásba véve azonban az egészségünket is veszélyeztetheti, sőt bizonyos esetekben túlzott fogyasztása akár halált is okozhat.
Az E.On Drive Infrastructure, a Voltix és a GreenWay 70,3 millió euró uniós támogatással kezdheti meg Európa egyik legnagyobb megawattos töltőhálózatának (Mcs) kiépítését. A rendszer 2028-ra 55 stratégiai helyszínen, köztük Magyarországon is, összesen 330 Mcs-töltőponttal szolgálja majd ki a kontinens közúti áruszállítását. A legalább 1 megawatt te
A felső légúti betegségek egyik legmakacsabb és egyben legbosszantóbb tünete tud lenni a hurutos köhögés. Jó hír, hogy a gyógyszertári köptetők helyett a természet patikája is enyhülést hozhat. Mutatjuk, milyen gyógynövényekből kutyulhatsz házi köptetőt, hogy minél gyorsabban megszabadulj a kínzó köhögéstől.
Mutatunk egy olyan finomságot, ami garantáltan leveszi a családot és a vendégeket is a lábukról! Elképesztően finom, olcsó és a gyerekek is követelni fogják!
Pataki Erika egészségfejlesztő, a Lélek-zet Egyesület a tüdőrákosokért és hozzátartozóikért munkatársa, sokaknak segít a dohányzásról való leszokásban. Interjúnkban rávilágít, miért olyan pokoli nehéz a leszokás, és milyen "trükkök", módszerek vethetők be, hogy sikerüljön végleg letenni a cigarettát, elkerülve a visszaszokást, a hízást és az "idegb
Az ünnepi időszak közeledtével a körmeid is megérdemlik a ragyogást. Fedezd fel a legújabb manikűr trendeket, amelyekkel egészen januárig varázslatosan nézhetsz ki!
Megszüntették Donald Trump és politikai szövetségesei ellen Georgia államban azt az eljárást, amelyet a 2020-as választási eredmények megváltoztatására irányuló kísérlet miatt indítottak.
A világ digitalizálódik. Ami ma még kézzel fogható, az holnap már egy alkalmazásban érhető el. De van egy határ: házat nem lehet letölteni, burkolatot nem lehet a negyedikre streamelni, fürdőszobát nem burkol a mesterséges intelligencia. A jó szakember továbbra is a jövő építőiparának legfontosabb erőforrása és fogytán van.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A világ legnagyobb Universal Exchange-e, a Bitget (bitget.com) elindította háromrészes videós kampányát, amelyben a LALIGA és az Atlético de Madrid kiemelkedő játékosa, Julián Álvarez szerepel. A sorozat a világklasszis futballtehetséget és a következő generációs kereskedési technológiát kapcsolja össze három látványos termékfilmben. A kampány a Bi
Azzal az amerikai dezinformációs szakértővel interjúzott a Lakmusz, aki dezinformációt terjesztett Hunter Biden laptopjával kapcsolatban, és erre még csak rá sem kérdeztek.
Karácsony ide vagy oda, a december hónap minden családot próbára tesz! Az ünnepi készülődés nem csak örömteli várakozás és ajándék vásárlás, hanem csupa stressz és nyomás is. A szokásosnál is több ilyenkor az elintézni való, és a kiadás is jóval magasabb ebben a hónapban, mint máskor – dr. Vágvölgyi Ágnes, ügyvéd cikke. Furcsa tendencia figyelhető
Az ünnepek az együttlétről és a pihenésről szólnak, de nem szerencsés, ha a lassulás az emésztésünket is érinti. A kiadós fogások és az ünnepek környékén kivett mozgásszegény szabadnapok azonban gyakran vezetnek aranyeres panaszokhoz. Mutatjuk, mit tehetünk, ha szeretnénk ezt elkerülni.
A székrekedés sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk, és nem csupán kellemetlenséget jelent. Ha túl keveset mozgunk, kevés folyadékot iszunk vagy nem fogyasztunk elég rostot, a bélrendszer működése lelassul, a széklet volumene jelentősen csökken és keményebb is lesz. Az ilyenkor szükségszerű erőlködés miatt hamarosan megjelenhetnek az aranyér t
Sarka Kata ma már ritkán szerepel, és interjút is ritkán ad. Most azonban kivételt telt, és elárulta, mit gondol azzal kapcsolatban, hogy jövőre 40 éves lesz. Elárulta, úgy érzi, jelenleg tökéletes az élete, révbe ért, így nincs mitől félnie.
A modern gazdaság egyik legkevésbé látványos, mégis legmeghatározóbb szereplői azok, akiknek a munkáját alig vesszük észre. A közvetítők, akik összekötik azokat, akiknek egymás nélkül esélyük sem lenne találkozni: a termelőt és a fogyasztót, az információt és a döntéshozót, a pénzt és a szolgáltatást. A mai világban ez a szerep annyira természetess
A rohanó hétköznapokban mindaddig nem tudatosul bennünk, milyen hatással van a mozgás(hiány) a testünkre, ameddig valamilyen probléma nem alakul ki. Megszólalóink történetei jól szemléltetik, milyen következményekkel járhat, ha túl keveset mozgunk vagy hirtelen terheljük a testünket. Bemutatjuk, hogyan lehet enyhíteni a makacs aranyeres tüneteket.
A felvétel másik szereplője, Jurij Usakov szerint a kiszivárogtatással hátráltatni akarják az Oroszország és az Egyesült Államok közötti tárgyalásokat.
A repülőgép szűk terében az udvariasság alapvetően meghatározza az utazási élményt. Összegyűjtöttünk olyan illemszabályokat, melyek betartása nélkül nincs nyugodt utazás.
Bár a Formula–1 75 éve alatt még soha nem volt példa rá, az idei szezon véghajrája magában hordozza annak a lehetőségét, hogy több pilóta is pontegyenlőséggel zárja a szezont.
A PwC úgy számolt, hogy az évtized végére 200 ezermilliárd dollárra nőhet a globális vagyonkezelési szektor mérete, ezen belül is a privát piacok húzhatják a bevételeket. Jelenleg kiemelt cél az Egyesült Királyságban, hogy az embereket a készpénzhalmozás helyett a reálgazdaságba való befektetésre, a vagyonkezelőket pedig belföldi befektetésekre ösz
Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlésben ismét levezényelte a közgyűlés tagjai által megszavazott játékot: kihúzták egymás nevét a politikusok egy Mikulás-sapkából, hogy később megajándékozhassák egymást. Tavaly is volt hasonló, a kutya párti előterjesztést akkor is elfogadták, és pártállástól függetlenül megajándékozták egymást a közgyűlés tagjai
Új információk kerültek elő a Fehér Háznál történt szerdai lövöldözésről, így többek között az is, hogy a feltételezett elkövető egy afgán férfi lehetett.
Petra Peterhänsel üzemvezető az évfordulós ünnepségen: "Jelenleg a jövő generációs járművekre készítjük fel üzemünket." A milliók "létesítményeink és szerkezeteink bővítésére és korszerűsítésére" folynak. Így kívánja a BMW hosszú távon biztosítani versenyképességét. 2024-ben a gyár új rekordot állított fel, több mint 246 000 autóval. Milan Nedeljko
Még egy nátha, vagy influenza is nagyon megviseli a szervezetet és kiaknázza tartalékait, hát még egy súlyosabb, vagy hosszabb távú betegség. Tippek, házi gyógymódok a lábadozás időszakára.
Tájfunok, hurrikánok és tornádók – ezekben a szélsőséges időjárási viszonyokban élnek magyarok a világ különböző pontjain. Van, aki a házában remeg a félelemtől, más jetskivel közlekedik a vízzel elöntött utcákon. Most ők mesélnek arról, milyen túlélni a világ legnagyobb vihartípusait.