Max Verstappent nem foglalkoztatja a gondolat, hogy hétszeres világbajnok legyen, és ha jövőre nem tetszenek neki az új szabályok, az akár az F1-es pályafutása végét is jelentheti.
Nagy Feró új videóban üzent rajongóinak, amelyben élesen bírálta "egy súlyos kisebbség" törekvéseit és kijelentette: már puszta létezése is provokációnak számít. A Beatrice frontembere szerint "a világnak kezd elmenni a józan esze".
Néhány naplót a szerzője soha nem szánt nyilvánosságnak, mégis világtörténelmi dokumentummá váltak. Anne Frank rejtőzködő mindennapjai, Robert Falcon Scott utolsó szavai a Déli-sark felé vezető úton, vagy Lady Szarasina 11. századi lelki vívódásai ma olyan részleteket mutatnak meg a múltról, amelyek nélkül teljesen más lenne a történelem képe. Íme
Csúcsra járatott volt KGB-snek nevezte Putyint a miniszterelnök a nyíregyházi DPK-gyűlésen, és elárulta, hogy miért volt most rövidebb a tárgyalóasztal Moszkvában. Azt mondta, őt nem érdekli Ukrajna és Oroszország jövője, és a gyerekek elleni merényletnek nevezte, hogy a tiszás Bódis Kriszta könyvet írt Csipke Józsikáról.
Januártól életbe lépnek a hitelezést szigorító új JTM-szabályok, amelyek különösen a nettó 600-800 ezer forintos jövedelemsávban okozhatnak érzékelhető hitelösszeg-változást.
A Ryanair újabb látványos szigorítást helyezett kilátásba, amely ezúttal az Azori-szigeteket érintheti. A Euronews információi szerint a légitársaság 2026 márciusától minden egyes útvonalát megszüntetné a Portugáliához tartozó szigetcsoportra, ami jelentős érvágás lehet a térség turizmusának és azoknak az utazóknak, akik megfizethető óceánparti nya
Bár a miniszterelnök október 23-a óta békülékenyebb hangnemet üt meg, és érezhetően kinyúlt a bizonytalan szavazókért, a Blikk bekebelézése és a Tisza appját érintő adatlopás körüli fejlemények nem az enyhülést jelzik.
Helyben hagyta Magyarország adósbesorolását a Moody’s, így továbbra is elmondható, hogy 2016 óta mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlja a magyar államkötvényeket. Ez a bizalom inkább a 2020 előtti néhány évnek szól, illetve annak, hogy a jövő áprilisban esedékes választások után már tényleg el kell indulnia a költségvetési konszolidáción
Az ukrajnai háború okozta helyzetre az egyetlen tartós megoldás, ha Ukrajna ismét egyfajta ütközőövezetté válik Oroszország és a NATO között - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Welt am Sonntag című német lapnak adott interjúban, amelyet péntek éjjel tettek közzé az újság internetes honlapján.
A humornál a legfontosabb, hogy két ember kapcsolódni tudjon, a vicc maga már másodlagos. Legalább is Hajdú Balázs szerint, aki Bruno Vieira Amaral Az első dolgok című kötet kapcsán volt a vendégünk a legújabb Margó Könyvek Podcastben.
Alan Ayckbourn, aki Nagy-Britanniában Shakespeare után a második legtöbbet játszott drámaíró, 1998-ban írta meg egyik legnépszerűbb művét, az Igazából komédiát. A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a színészek helyét pedig "aktoidok", va
A pártelnök közfelkiáltásra számít, több ezer embert vár a Búza téri parkolóba. Állítása szerint olyan embert találtak, akit a helyiek azonnal meg fognak erősíteni a posztjára.
Élénk munkavállalói aktivitás, csökkenő álláshirdetésszám és a korábbinál hosszabb álláskeresési idő jellemzi jelenleg a munkaerőpiacot – derül ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.
Megnéztük, hogy miként változott a létszám a legnagyobb hazai vállalatoknál 2024. szeptember és 2025. szeptember között. A mérleg: kevés a plusz, sok a több száz fős mínusz. Különösen a gyártó szektor épített le.
Az év vége sok vállalatnál kettős hangulatot hoz: egyszerre jelenik meg a fáradtság, a határidők szorítása, miközben ott bujkál az ünnepi készülődés könnyedsége is már. Decemberben a munkatempó gyakran hullámzik, a figyelem pedig könnyen elkalandozik, pedig ebben az időszakban is számít a motiváció és az összetartás. Éppen ezért fontos kérdés, hogy
A szerencsejáték-függőség egy kifejezetten súlyos viselkedési zavar, ami tönkreteszi az érintettek mindennapi életét, anyagi stabilitását és családi kapcsolatait. Napról-napra lehet erről eseteket látni, most egy angol férfi fog emiatt éveket börtönben tölteni. Jason Lowe egy Lancashire-ben székhellyel rendelkező, nyílászárókkal foglalkozó vállalat
Egyre több tartalom szól arról a közösségi médiában, hogyan ismerhetjük fel a mérgező viselkedésmintákat – különösen akkor, ha párkapcsolatról, barátságról vagy munkahelyi dinamikáról van szó. Most egy influenszer, Lisa Kaye Fuller kapott nagy figyelmet azzal a videójával, amelyben összegyűjtötte azokat a jeleket, amelyek szerinte tipikusan a nárci
Csupán egy éve startolt el a Csengmousse, de a főként modern köntösbe öltöztetett vintage tortáiról ismert desszertmanufaktúrát aligha kell bemutatni annak, aki rendszeresen pörgeti a TikTokot.
A globális népességnövekedés, a termőtalajok fokozatos degradációja és a klímaváltozás hatásai mind arra ösztönöznek bennünket, hogy új, hatékony termesztési módszereket helyezzünk előtérbe.
Vilmos herceg új hobbija nemcsak meglepő, de szó szerint frissítő is! A walesi herceg Észak-Walesben tett látogatása során elárulta, hogy felesége, Katalin hercegné hidegvízi úszás iránti rajongása őt is teljesen magával ragadta.