A volt intézményvezető és élettársa a gyanú szerint korábban nehéz sorsú lányokat futtatott, most pedig hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. Az ügyészség szerint tényleges munka nélkül alkalmazott embereket, ezzel 60 milliós kárt okozva.
Kedd este az UEFA Bajnokok Ligája tabella jelenlegi két éllovasa, a Paris Saint-Germain és a Bayern München csap össze. Görgess lejjebb, és kerülj képbe a találkozó részleteivel!
A nemzeti konzultációt kitöltők egyetértenek a kérdésekkel, és a jó választ ikszelik. Akikkel beszéltünk, azt akarják, hogy jó legyen, ne pedig rossz. Sajnos a tévében azt látták, van, aki mégis rosszat akar: a sötét oldal.
2028 vége az ukránok saját célja, nem a tagságra, hanem a tárgyalások lezárására, ráadásul ehhez nem elég a mostani tempója az Európai Bizottság keddi, évente kiadott dokumentuma szerint.
A magyar középpályás négyszer vette célba a madridiak kapuját, Courtois bravúrokkal védett. Diaz duplázott a Bayernben, majd a félidő előtt kiállították.
A napi agykarbantartó kvíz tökéletes módja annak, hogy felfrissítsd a tudásodat. Már öt helyes válasz is csodás eredmény, és nem sokan érik el. A kérdések mindenféle témából érkeznek, így mindig tartogatnak meglepetést. Vajon neked sikerül túlszárnyalni az átlagot? A Kvízgurun minden kvíz újabb szellemi gyakorlat, ami segít fejleszteni a logikát és
Jól csináltuk, kölyök (We Did Ok, Kid) – ezzel a címmel jelenik meg a napokban Anthony Hopkins emlékirata. A címe megtévesztő, a megjelent szemelvényekből ugyanis kiderül, hogy a korunk egyik legnagyobb színészének tartott Hopkins sok mindent nem csinált jól.
November 29-én újra megnyitja kapuit a Fonyódi Vigadó tér-n felépített műjégpálya. Idén nagyobb lesz az előző évinél, középen külön korcsolyázó folyosóval, gyermek gyakorló résszel, és izgalmas gasztronómiai attrakciókkal is várják a családokat.
Papp Gergő éveken át nem is sejtette, hogy alvászavarral küzd, míg a felesége már képtelen volt mellette aludni. Mint kiderült: horkolása mögött alvási apnoe áll, ami nemcsak a pihenését, de az egészségi állapotát is veszélyeztette. A neurológus szerint Magyarországon egyre több embert érint a rossz alvás problémája, ami komoly következményekkel já
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint mind a Tisza Párt, mind a Fidesz tovább tudta növelni a támogatottságát az őszi hónapokban. Bár az erőviszonyok érdemben nem változtak, a két nagy párt közötti verseny továbbra is éleződni látszik, miközben a kisebb pártok támogatottsága stabil maradt.
A BKK mindenki figyelmét felhívja, hogy a hónap folyamán többször is rövidített útvonalon közlekedik az M2-es metró, hosszabb eljutással kell számolni.
Leállíthatják az EU-ba irányuló cseppfolyósított földgáz-exportot: erre figyelmeztette Brüsszelt ismét Katar, amely szerint egy új uniós szabályozás lehetetleníti el a kereskedelmet.
Karácsony után egy bemutató keretében összecsap egymással Dubajban a női tenisz-világranglistát vezető Arina Szabalenka és a férfiaknál wimbledoni döntős Nick Kyrgios.
A 4. forduló keddi játéknapjának egyik szuperrangadóját a címvédő PSG és a hatszoros BL-győztes Bayern München vívta a BL-ben. Az első félidőben Luis Díaz duplájával kettővel elmentek a bajorok, a kolumbiai támadó azután azonban kiállíttatta magát. A Bayern így is megőrizte az előnyt, és nyerni tudott Párizsban.
A Klikk TV Mélyvíz című műsorában Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke, közgazdász, világosan kimondja, amit a kormány már régóta próbál elhallgatni: a gazdasági válság nem kívülről jött, hanem házon belülről termett. Miközben a kormány a „Brüsszel háborúpárti politika” és az „orosz szankciók” mantráját ismételgeti, Magyarország lemaradt minden sz
A Pandora – A szelence átka játékosai között újabb szervezkedés indult. Miközben Wossala Rozina egy különleges tekercs miatt mindenből kimaradt és csak hallgatózással gyűjthetett infókat, Vadon Jani megosztotta szövetségeseivel Kabát Peti utolsó szavait. Nézd a Pandora – A szelence átkát minden hétköznap este az RTL-en vagy streameld az RTL+ Premiu
A nő férjével túrázott egy Miskolc melletti erdőben, amikor szem elől tévesztették egymást. A keresés napok óta tart: rendőrök, mentőkutyák, polgárőrök keresik az idős nőt. Férje azt mondta a Híradónak, hogy felesége súlyos demenciában szenved.
Hadházy Ákos oldalán jelent meg egy levél, ami szerint 2018-ban 300 millió forintot spóroltak azzal, hogy nem épült vízelvezetés, most viszont legalább a tízszeresébe kerül a helyreállítás. A MÁV szerint még nem lehet tudni, mennyibe fog kerülni a javítás, ami miatt egy évig áll a forgalom.
Szoboszlai Dominik ma este a Real Madrid ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában az Anfield gyepén. A Liverpool szurkolói már igazi ikonnak tartják: a szezonban negyedszer választották meg a csapat legjobbjának.
Az igazi kvízguruk kihívása most következik, és nem lesz könnyű dolgod. Száz játékosból mindössze hat tud hibátlanul teljesíteni, szóval ez tényleg komoly próba. De ha szereted a kihívásokat, itt a helyed. Mutasd meg, hogy te köztük vagy! A Kvízguru kvízei nemcsak szórakozást, hanem fejlődést is adnak. Egy-egy játék során új ismereteket szerzel, mi
Szoboszlai Dominik ma este a Real Madrid ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában az Anfield gyepén. A Liverpool szurkolói már igazi ikonnak tartják: a szezonban negyedszer választották meg a csapat legjobbjának.
November 1-jével hivatalosan is megkezdődött a téli krízisidőszak, ami minden évben a legtöbb erőforrást igényli a hajléktalanellátó szervezetektől. A Menhely Alapítvány igazgatója azt kéri, hogy ilyenkor jobban figyeljünk bajba került embertársainkra.
Balogh Máté, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az InfoRádióban elmondta, a Biden-adminisztráció utolsó éve alatt még 2 millió feletti számú bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, a 2024 szeptembertől 2025 szeptemberig terjedő pénzügyi évben már csak 238 ezer, tehát 84 százalékos csökkenést sikerült elérnie a Trump-adminisztrációnak.
Szoboszlai Dominik ismét nagyon jóljátszott a Liverpoolban, szabadrúgásából fejelte Alexis Mac Allister a mérkőzés egyetlen gólját. A labdarúgó BL ligaszakaszának negyedik fordulójában a Vörösök 1–0-ra verték a Real Madridot.
A Klikk TV Egyenleg című műsorában Vajda Zoltán, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke és Komlódi Gábor ügyvéd szembesítik a kormányfő retorikáját a valósággal. Orbán szerint „Amerika akar békét, Európa háborút” – a valóság viszont az, hogy Magyarország az orosz energiapénzeken keresztül a Kreml kasszáját tölti, miközben a magyar propa
A Lego Masters 2. évadának győztese Csaba és Vazul lettek, akik építészmérnök hallgatóként érkeztek a versenybe. A kupa mellé 10 millió forint és egy életre szóló élmény is járt.
Csak a rolleres reflexein múlt, hogy nem történt baleset. A közlekedési szakjogász szerint az ilyen helyzetek garázdaságnak is minősülhetnek. A Híradónak nyilatkozó oktató pedig azt mondja, a büntetőfékezés az egyik legveszélyesebb bosszú a közlekedésben.
Az elhízásban sajnos Magyarország jobban teljesít, a legszegényebb megyékben a férfiak születéskor várható élettartama pedig akkora, mint Észak-Koreában. Kevesebb füst, több eperillatú káros anyag a tüdőbe? Hogyan legyünk egészséges nemzet? A Magyarország jövő időben új epizódjának fontosabb megállapításai.
A bakonyi erdőkben dagasztottuk vele a sarat, országúton próbáltuk ki, hogy mennyire szereti a kanyarokat, és végül kiszámoltuk, hogy hány kilométer után keres majd töltőoszlopot, aki az új e-Vitarát választja.
A Pandora 9. adásának kibeszélőjében Hevér Gábor vendégeként Vadon Jani és Hujber Feri vallottak a játék legnehezebb pillanatairól. A Pandora – A szelence átka 9. epizódjában a férfi könnyek sem maradtak el: Hujber Feri nehezen élte meg, hogy Wossala Rozina és Czutor Zoli sorsáról neki kellett döntenie. A beszélgetésből az is kiderült, miért nevezi
Ez az általános műveltségi kvíz már az első kérdésnél próbára teszi a játékosokat. A felük elbukik az elején, mert a kérdések nehezek. A hibátlan eredmény ritka, de nem lehetetlen. Készen állsz, hogy bizonyíts? A Kvízguru kvízei rendszeres agytornát biztosítanak. Pár perc gondolkodás naponta segít, hogy éles maradjon az elméd.