A nyári kapás növények betakarítása már sokfelé befejeződött vagy a végéhez közelít. A repce és az őszi árpa nyugaton és északon erős, jó állapotban van, és az őszi búza is megkapta a keléshez szükséges csapadékot. Az Alföldön, annak is főleg a délkeleti részén azonban kritikusan száraz a talaj, hatalmas szükség lenne az esőre. A talaj őszi-téli fe
Hosszú évek óta először végre egy hazai versenyzőre irányíthatják a versenyzés iránti szenvedélyüket a brazil szurkolók. Gabriel Bortoleto izgatottan, de racionálisan készül az első Sao Pauló-i Nagydíjára.
Jagicza Péter konzervatív szülei először azt hitték, csak viccel azzal, hogy jelentkezett a műsorba. Bár az esküvőn nem vettek részt, mára rendezték a viszonyukat.
A Miskolci Állatkert legifjabb lakója egy egészséges bivalyborjú, aki két héttel ezelőtt látta meg a napvilágot – tudta meg a Spabook.net. Az apróság már most is mindenhova követi édesanyját a…
A korábbi elbocsátási hullám után most toborzási kampányról beszélt a kínai CATL debreceni gyárának vezetője egy konferencián. Megjelent a Magyar100 lista a Forbestól – nézd meg, melyek idén a legértékesebb magyar cégek! Mi történt? A CATL Debrecen cellagyárában jelenleg a gyártósorok telepítése zajlik és hamarosan indul a próbagyártás. A megnöveke
A ciprusi, spanyol és német rendőrség összesen kilenc személyt tartóztatott le egy kriptovaluta pénzmosó hálózattal kapcsolatban, amely 231 milliárd forint (600 millió euró) értékben károsította meg áldozatait. Az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége, az Eurojust koordinálásával zajló művelet során október 27-én és 29-én tartó
A legfiatalabb munkavállalók prioritásait, céljait vizsgálta az a munkaerőpiaci tanulmány, amit közel 2500 fő bevonásával készített a Quantum Digitális Diákszövetkezet, a SteiGen, a PwC és a Diverzum közösen. A kutatásban a Z generáció attitűdjeit más korcsoportokkal összehasonlítva vizsgálták.
A legutóbbi, Franciaországban nem terrortámadásként kezelt iszlamista agresszió rávilágít, hogy éppen olyan személyeket is igyekeznek az iszlamista terrorszervezetek, elkövetőként, terveikbe bevonni, akik nem kelthetik fel a hatóságok figyelmét. Az ISIS iszlamista terrorszervezet hatékonyan használja ki a közösségimédia-platformokat, különösen a fi
2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – jelentette csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ötven évvel azután, hogy először tűnt fel a képernyőn, Miss Röfi, a Muppetek legcsillogóbb sztárja most önálló alkotással tér vissza. A filmben olyan Oscar-díjas színésznőket láthatunk majd, mint Jennifer Lawrence és Emma Stone.
Kiváló a hangulat a közpénzből bérelt Wizz Air gépen, ahol az adóforintok segítségével működő Alapjogokért Központ vezetője kérdezte a kormány propagandistáit, hogy mit várnak a Trump-Orbán találkozótól.
Több mint 4 millió brit felnőttet ért szexuális bántalmazás gyermekkorában. A felmérés szerint a bántalmazások legnagyobb arányban előforduló formája az érzelmi bántalmazás volt: ilyenről a felmérésbe bevont brit felnőttek 22,7 százaléka - 10,6 millió ember - számolt be.
Várják a nevezéseket az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet 2026-ban május 13-ától 17-éig rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A last minute utak aranykora egy ideje leáldozóban van: míg korábban az utazás előtt néhány nappal lefoglalt, filléres nyaralásokért versenyeztünk, ma már inkább a first minute ajánlatok hódítanak, amikor hónapokkal a vakáció előtt biztosítjuk be a helyünket. Ezzel a módszerrel pedig gyakran jelentős kedvezményekhez férhetünk hozzá.
Érdekel, hogyan működnek a gépek, a motorok vagy a modern gyártástechnológiák? Szívesen alkotsz, terveztetsz, és szeretsz a problémákra gyakorlati megoldásokat találni? A gépészmérnöki alapképzés azoknak való, akiket lenyűgöz a technika világa – a precizitás, az innováció és a mérnöki gondolkodás. Ez a szak nemcsak műszaki tudást ad, hanem megtanít
A Bankszövetséggel kötött megállapodásával összhangban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevelet adott ki a hazai bankoknak, pénzforgalmi szolgáltatóknak, amelyben felhívja a figyelmet a lakossági ügyfelek kedvezőbb árú banki számlacsomagról való tájékoztatására – írja honlapján az MNB.
Szó szerint a hamvaiból éledt újjá a legnagyobb hazai gesztenyefeldolgozó, a Sarkpont Zrt. Kadarkút-Vótapusztán található gyára. Az üzemet tűzvész pusztította el idén március 27-én, amelyben nemcsak a teljes technológia, de maga az épület is megsemmisült. Mivel a szelídgesztenye októberben érik, a cégnek mindössze 6 hónapja volt a sok tekintetben e
Az előző havihoz képest nem változott a kiskereskedelmi forgalom volumene 2025. szeptemberben az Európai Unióban, az egy évvel korábbi szintet így 1,3 százalékkal haladta meg – tájékoztatott az Eurostat.