Floridában, Ybor Cityben szombat hajnalban súlyos baleset történt, amiben négy ember életét vesztette, tizenegyen pedig megsérültek, miután egy feltételezett utcai versenyző elvesztette uralmát autója felett, és a tömegbe hajtott.
A Göttingeni Egyetem kutatói nemrég tettek közzé egy felmérést, amelyből kiderül, hogy a vásárlók akkor is környezetbarátabbnak vélik a hazai zöldség-gyümölcsöt az importhoz képest, ha a valóságban pont az ellenkezője igaz.
Az egyik séf szerint, a tökéletesen ropogós baconhöz még serpenyő sem kell, ugyanis ezt a mennyeien finom ételt a mikrohullámú sütőben is pillanatok alatt el lehet készíteni. A sült szalonna nem véletlenül nagy kedvencünk, de ha még ropog is, mint a chips, akkor tényleg nincs ennél jobb. Íme a séftrükk, amivel pillanatok alatt kész a ropogós bacon.
Pár nappal ezelőtt az RTL a Big Picture 2026 konferencián jelentette be, hogy új évadokkal térnek vissza jövőre a legnépszerűbb show-műsorok és realityk, de vadonatúj műsorokkal is készülnek a következő évre. A visszatérő adások között az X-Faktor is ott van, amelybe már várják is a jelentkezőket. Mutatjuk a részleteket!
Három fiatal nőt tartóztattak le Franciaországban, akik a gyanú szerint merényletet terveztek Párizsban. A 18, 19 és 21 éves gyanúsítottak a francia fővárosban történt terrortámadás 10. évfordulójára tervezték a támadást. A hírek szerint bárokat vagy koncerthelyszíneket vettek volna célba.
Nem bírt az Union Berlinnel a Bundesligában addig százszázalékos Bayern München. A fővárosiak bravúros eredményéből Schäfer András is kivette a részét, a magyar válogatott középpályás végigjátszotta a mérkőzést. Kezdett csapatában a lipcsei Gulácsi Péter és Willi Orbán is.
A Göttingeni Egyetem kutatói nemrég tettek közzé egy felmérést, amelyből kiderül, hogy a vásárlók akkor is környezetbarátabbnak vélik a hazai zöldség-gyümölcsöt az importhoz képest, ha a valóságban pont az ellenkezője igaz.
Miről szól, mit is jelent pontosan a jó humorérzék? Egyrészt óriási nevetéseket és remek anekdotákat, másrészt azt, hogy képesek vagyunk nyomasztóbb történésekben ráismerni az élet abszurditására, állandó groteszk jellegére, és védekezésképpen az arcába nevetünk.
Kihúzták az Ötöslottó 2025/45. heti nyerőszámait, a sorsolást, ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten (45.) nem volt telitalálat az Ötöslottón, így a 46. heti sorsoláson 1 milliárd 220 millió forintért izgulhatnak majd az ötös lottó játékosai.
A Belgiumban illegálisan tartózkodó, terrorizmusért elítélt személyek vagy gyűlöletprédikátorok a jövőben az ideiglenes időtartam helyett élethosszig tartó beutazási tilalommal sújthatók - döntött pénteken a belga minisztertanács.
Az idei gyenge termés és a növekvő kereslet miatt a dió ára tovább emelkedhet az ünnepekhez közeledve. De vajon most jobb vásárolni, vagy érdemes várni az importkészletre?
Ii. Erzsébet királynő hosszú ideig igyekezett támogatni Meghan Markle-t, ám volt egy pont, ami után már képtelen volt tartania a hátát unokája feleségének.
Lancsák Alexát a születésnapjáról vitték el, majd megalázó módon, nyitott ajtónál kellett mintát adnia. A Drogriporter szerint az ilyen razziák jogsértőek.
A termelés egyik legfontosabb eleme a takarmányozás, amelyet hosszú ideje formálunk, alakítunk a termelő állomány igényeinek megfelelően. Az alkalmazott takarmányozási technológiák közül az osztott takarmányozás legfrisseb kutatási eredményeiről, illetve gyakorlati tapasztalatairól tartott előadást a Tojás Világnapján, október 10-én, Budapesten „To
Napjaink egyik legnépszerűbb magyar előadója, Majka nem ma kezdte a szakmát, és mentorként is jól tudja, mi a feladata. A zenész-műsorvezető immár második alkalommal ült be az X-Faktor zsűriszékébe, ahol a válogatók során ismét jó néhány nagy tehetséget láthatott és hallhatott. Majka azt mondja, az idei csapata Bajnokok Ligája-színvonalú, nem csak
A Fudzsi-hegyet Japánban mindig női istenségként tisztelték – mégis, évszázadokon át tiltották, hogy nők felmásszanak rá. 1832-ben egy fiatal nő, Takajama Tacu megszegte a tilalmat: férfinak öltözve, a száműzetés kockázatát vállalva jutott fel a csúcsra.
A blokklánc-nyomozó, ZachXBT figyelmeztetett egy olyan hamis alkalmazásra, amely a Hyperliquid nevében jelent meg a Google Play Áruházban. Az alkalmazás megtévesztő módon úgy nézett ki, mint az eredeti platform mobil verziója, valójában azonban adathalászatra és kriptoeszközlopásra készült. Több felhasználó már jelentős veszteséget szenvedett el em
A magyar tölgyesek mélyén olyan alapanyagra bukkanhatunk, amely nem csupán az erdei élményt teszi gazdagabbá, hanem a konyhában és a pohárban is prémium élményt kínál.
Egy új autó áráért lesz kapható a barátságos megjelenésű, a háztartásokban széleskörűen alkalmazható robot, NEO. Az előrendelés már elindult, de jó egy évig még csak az Egyesült Államokban lesz kiszállítás.
Kezdetét vette az X-Faktor első élő adása, a versenyzők napok óta lázasan készülnek a háttérben. Annak érdekében, hogy egy kicsit csillapítsák a feszültséget a műsor előtt, az Éberkóma tagjai benéztek az öltözőkbe, és tanácsokkal látták el az énekeseket. Elárulták a versenyzők, milyen volt az eddigi felkészülés a mentorokkal.
Az NNGYK új felületén bárki utánanézhet a leggyakoribb veszélyes, mérgező vagy allergén növényfajoknak. A gyűjtemény képekkel és részletes leírásokkal is segíti az azonosítást.
Mély fájdalommal tudatta az OTP Bank Pick-Szeged férfikézilabda-csapat honlapja, hogy a Veszprém elleni szuperrangadó közben rosszul lett, majd elhunyt Dobozi Iván, a szegediek technikai vezetője. A 69. életévében járt a közkedvelt sportember. A szegedi sportarénában mindenkit összetört a hír.
Nem született telitalálat a 45. heti ötös lottó sorsoláson, így jövő héten már 1,2 milliárd forintért izgulhatnak a játékosok. A Jokeren sem volt telitalálat, ott 145 millió forint halmozódott fel.
Veszélyes üzem a budai Calgary, eltűnhet a vendég alól a szék is. A híres, jó értelemben vett kiskocsma - drinkbár - a hét minden napján nyitva tart, de csak délutántól, cserébe viszont éjszakáig lehet itt beszélgetni. Megfordult itt Csurka István, Cseh Tamás, Boncz Géza is, s manapság is bele lehet futni mindennap ismert zenészekbe, művészekbe, sp
Talán te is ismered azt a furcsa helyzetet, amikor végre valaki kedvesen, tisztán és őszintén érdeklődik irántad – mégsem írsz vissza, vagy ha igen, akkor sem lelkesít igazán a helyzet. Nem azért, mert nem tetszik. Épp ellenkezőleg: minden rendben lenne vele. Csakhogy valami hiányzik. Az a kis izgalom, a bizonytalanság, a "játék". És mire észbe kap
A pesti belváros lármás forgatagában megbújik egy ódon hangulatú kis bolt. Kézműves keféket, ecseteket kínál, melyeket Smulovicsné Winter Katalin készít nagyapja százéves műhelyében, folytatva az ő mesterségét, őrizve szakmai fortélyait.
Szigorodnak az előírások a kamionok mezőnyében, melyben egyre több az elektromos, de a dízeleket sem kímélik. Kötelező alkoholzár-előkészítés könnyíti meg az olyan eszköz utólagos beszerelését, mely megakadályozza, hogy a sofőr akárcsak kissé illuminált állapotában is beindítsa a moogort. És itt az eseményrögzítő (event data recorder), ami képeket
Szombat este kisorsolták az Ötöslottó e heti nyerőszámait, a főnyeremény telitalálat esetén egymilliárd forint lett volna – de senki sem találta el mind az öt nyertes számot.
Bár rosszul kezdte a Q3-at, végül így is pole-t szerzett és három pozícióval legyőzte csapattársát Lando Norris a Brazil Nagydíj időmérőjén. A Red Bullnál fájdalmas eredménnyel zárult a Max Verstappen autóján elvégzett változtatás, a holland a 16. hellyel már a Q1-ben kiesett. Három órával a sprintverseny vége után, immár teljesen száraz pályán érk
2025. november 5-én este immár negyedik alkalommal adták át a Nők Lapja Irodalmi Díjat. Idén is hat kategóriában szólították a Hagyományok Házának színpadára a győzteseket.
Sokszor halljuk, hogy "a valóság írja a legfélelmetesebb történeteket" — és ez különösen igaz a horrorfilmek világában. Több ikonikus gonosztevő is hús-vér emberek tetteiből, bűncselekményeiből vagy legendáiból született. Ha valaha is azt gondoltuk, hogy Hannibal Lecter, Norman Bates vagy a Sikoly maszkos gyilkosa puszta fantázia, készüljünk fel: a