Újra felbukkantak a csaló e-mailek, sms-ek, valószínűleg adathalászok próbálják kicsalni a címzettek bizalmas adatait a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében, a kamuüzenetekben egy linket helyeztek el, erre kattintva feltehetőleg egy azonnal települő és futó vírus fertőzi meg a gyanútlan áldozat eszközét - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és
Körösök tükrében – a József Dezső Alkotótábor Egyesület munkáiból nyílt kiállítás kedden a Tájvízházban. A víz világnapjához kapcsolódó tárlaton ötven alkotás látható. Papp Gergő László produkciója színesítette a Tájvízházban kedd délután, Körösök tükrében címmel nyílt kiállítást. A József Dezső Alkotótábor Egyesület tárlata a víz megjelenítését
Csak a zsenik találják meg a hibát 4 másodperc alatt! Neked sikerül? A most következő feladvány igazi kihívás lesz! Sokféle teszttel mérhető az intelligenciaszint. Úgy gondoljuk, hogy erre a szórakoztató feladatok a legjobbak! Biztosan meglepődnél azon, hogy mennyire jó hatással vannak az agyi működésre ezek a játékos feladványok! Serkenti az elmét
Becsehelyen füstbe borult az éjszaka - Harcz Endre kertész és csapata hajnalig védte gyümölcsfáit, hogy megvédjék őket a kemény fagytól. A zalai szakember szerint a mostani lehűlés komoly károkat okozhat a már kirügyezett datolyaszilva-, kivi-, gránátalma- és barackfákban. Nem csak a füstölés jöhet ilyenkor szóba - Harcz Endre elárulta, milyen más
A legnagyobb szerencse, hogy nem lett belőle polgárháború – mondják az 1990-es marosvásárhelyi pogrom, a fekete március elszenvedői, szemtanúi. Az esély benne volt, nagyon is.
A rendőrség az elmúlt két hétben háromszáz kilogramm kábítószert foglalt le a kormányzat által a droggal szemben meghirdetett zéró tolerancia nyomán meghirdetett razziák során – jelentette be a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a rendőrséggel közösen tartott sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten. Ez azt jelenti, hogy en
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Helsinkiben közölte, hogy szerdán tárgyalni fog Donald Trump amerikai elnökkel és kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin azon ígérete, miszerint nem támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát, ellentmond a valóságnak. Az ukrán elnök úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak kellene felügyelnie az energiaipari infrastruk
A parkolóautomaták használata során különösen fontos, hogy mindig ellenőrizze a fizetési felületet. Az utóbbi időben egy új, veszélyes csalási módszer terjedt el, amely a parkolóautomaták használatakor fenyegeti az emberek személyes és banki adatait. A kiberpajzs.hu figyelmeztetése szerint a csalók hamis QR-kódokat helyeznek el, megtévesztve ezzel
Cikkünk első részében felvázoltuk mi alapján lehetséges, hogy a medvepiac forgatókönyve lépett életbe a piaci hangulat alapján, a másodikban pedig adatokat is hoztunk ennek alátámasztására. A jelenlegi folytatásban megnézzük, hogy mely érvek szólnak a bikás folytatás mellett, valamint levonjuk a három rész konzekvenciáit. A bikás várakozásainkat eg
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonnali hatállyal megtiltotta a QProtection Protect Zrt.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. A pénzügyi felügyelet a társasággal és a magánszeméllyel szemben piacfelügyeleti eljárást folytat, a gyanú szerint több mint száz természetes személy és
Bemutatta 2024-es termelési számait az Audi Hungaria. Az Audi bővülő gyártással számol 2025-re. A sajtótájékoztatón a Forma–1-es projektről is elárultak részleteket.
Az elmúlt évben történt jogszabályváltozások kapcsán sok munkáltató tévesen azt a következtetést vonta le, hogy már nem kötelesek foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásokat biztosítani. Az igazság azonban ennél sokkal összetettebb: a törvényi kötelezettség továbbra is fennáll, és annak elmulasztása komoly jogi és anyagi kockázatokat jelent a cégek s
A főváros egyik legforgalmasabb csomópontjánál, egy történelmi épületben folytathatja munkáját a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetése és operatív irányítása. A megújult szervezet a Nyugati tér közelében, 1911-ben épült, New York-i hangulatot idéző irodaházban kap otthont, amely tervezésében az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd is jelent
Az iszlamista terrorszervezet politikai irodavezetője kiemelte, a Hamász azt követeli, hogy Izrael azonnal állítsa le műveleteit és indítsa el a január 19-én tető alá hozott tűzszüneti tárgyalások második szakaszát.
Van élet a fehér atlétán túl is. Bruce Willis-filmekből bőven akadnak olyan alulértékelt alkotások, melyeket mindenkinek megéri látni legalább egyszer.
Az ambiciózus projekt öt vasútvonala az Egyesült Királyságtól egészen Törökországig teljesen behálózná Európát. A terv része egy budapesti megálló is, amely a Madrid és Isztambul közötti hálózat része lenne.
A kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága 2010 óta a korábbi 66 százalékról 80 százalékra nőtt, ami az Európai Unión belül is a második legjobb arány – jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban, a helyi bölcsőde átadóünnepségén.
Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály-főszékesegyház káplánja kellemetlen helyzetbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A biztonsági ellenőrzésnél ugyanis választás elé állították: megissza, kidobja vagy kiönti a nála lévő szenteltvizet. A pap szerint megsértették a vallásszabadságát, és arra kérte követőit, hogy vonják le a tanulságoka
A béke megóvása érdekében az európai védelem megerősítésére van szükség a hiányosságok megszüntetése, a védelembe való beruházások és a képességek megerősítése által - jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, az európai védelem erősítését célzó, úgynevezett európai védelmi fehér könyv bemutatásakor szer
Bruce Willis legidősebb lánya, Rumer Willis, a rajongók kérésére friss hírekkel szolgált édesapja állapotáról. A színész ma ünnepli 70. születésnapját, és bár frontotemporális demenciával küzd, a család szerint nem olyan elkeserítő a helyzet.
A történelmi sorozat népszerűsége továbbra is töretlen, már több mint egymillióan követték a TV2-n. A csatorna emiatt ismét műsorváltozást jelentett be, a Farm VIP újabb epizódja is elmarad.
A Google 28 millió dollár fizetésébe egyezett bele egy per során, annak ellenére, hogy a cég szóvivője arról beszél, nem értenek egyet a megfogalmazott vádakkal. Mi történt? A Google 28 millió dollár, vagyis több mint 10 milliárd forint kifizetésébe egyezett bele, miután azzal vádolták meg, hogy előnyben részesítette fehér és ázsiai dolgozóit – írt
A Mate Kaposvári Campus több mint 8 százalékkal növelte a jelentkezések és az elsőhelyes jelentkezők számát az előző évhez képest – derül ki a nyilvánosságra hozott felsőoktatási jelentkezési adatokból.