A Vatikán hivatalos liturgikus szabályzata szerint a pápaválasztó konklávé legkorábban az egyházfő halála utáni 15. napon, legkésőbb a 20. napon kezdődhet meg.
30 éves a Budapest Pride – az ezen apropóból kiadott antológiájuk viszont nem 30 év történeteit öleli fel. Az Anyaföld íze a számban című kötetben kortárs hangok szólalnak meg, de az emberiség történetével egyidős élményekről számolnak be. Identitáskeresésről, szerelemről, döntésről, közösségről – olyan témákról, amelyek noha mindannyiunkat érinten
Megrendítő hír rázta meg a filmvilágot: 24 éves korában elhunyt Sophie Nyweide, a Mamut, a Noé és a Láthatatlan jel című filmek tehetséges gyerekszínésze. Családja szerint a fiatal színésznő hosszú ideje belső küzdelmekkel élt, amelyekkel próbált megbirkózni. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.
Mint ismert, a Minnesota Timberwolves ellopta az első meccset az angyalok városából és előnyből várja a négy győzelemig tartó első körös playoff-párharc
Meghan Markle-t már többször, többen is megvádolták koppintással. Most megszólalt az a brit írónő, akinek állítólag az egyik könyvét plagizálta Harry herceg felesége. A hercegné animációs sorozata végül a Netflix műsorára sem kerülhetett fel.
A spanyol kormány kitiltja az ultrafeldolgozott élelmiszereket és energiaitalokat az általános és középiskolákból, valamint korlátozza az olajban sült ételek számát, továbbá a félkész termékek használatát a közétkeztetésben.
Szoboszlai nem akar rangsort állítani volt és jelenlegi edzője között. Szerinte Jürgen Klopp és Arne Slot is elképesztő menedzserek, akik teljesen eltérő
Igazán nagy nap volt a tegnapi a dán királyi családban, 18 éves lett ugyanis a trónörökös, Izabella hercegnő. X. Frigyes dán király és Mária dán királyi királyné legidősebb lányáról egy csodálatos portré is készült.
Megúszta a cseresznye az áprilisi fagyokat Lengyelországban. A hidegbetörés még korai fenológiai fázisban érkezett, így egyelőre nincsenek jelentős károk a helyi ültetvényekben.
A címvédő Égszínkékek Bernardo Silva korai találatával megszerezték a vezetést a hetedik percben, Marcus Rashford azonban egy véleményes tizenegyes után egyenlíteni tudott
Budapestre érkezik a világ egyik legismertebb sneakertervezője, Sean Wotherspoon. Az ikonikus Air Max 1/97 megálmodója a Sneakerness Budapest fővendégeként látogat hazánkba. A rendezvény különleges élményt ígér a streetwear és a sneakerkultúra szerelmeseinek. Az elmúlt években családi eseménnyé nőtte ki magát a fesztivál, ahol a generációk együtt n
Ez a tolakodása leplezi le, hogy valójában csupán egy kellemetlen, pökhendi kis senki, aki látszatokkal próbálja pótolni azt, ami a személyiségéből végzetesen hiányzik.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a legsikeresebb embereket elkerülik a kudarcok, hogy őket sosem utasítják el, hogy nekik senki nem mond nemet. Pedig nem ritka, hogy a saját tehetségüket kérdőjelezi meg a szakma, vagy hogy a saját cégük fordít nekik hátat. Mit kezdenek ilyenkor? Mit kezdenek a világ leghíresebb személyei a kudarcokkal? Talán m
Az amerikai elnök kapott egy festményt, amint véres arcú, felemelt karú, ökölbe szorított kezű Trump látható, a háttérben az amerikai lobogóval és a Szabadság-szoborral.
Ferenc pápa halála az egész világot megrendítette. A 88 éves egyházfő nemcsak a katolikusok, hanem minden jóakaratú ember számára példát mutatott emberségből, együttérzésből és elfogadásból. Elhangzott szavai, bölcs gondolatai mindvégig velünk maradnak - a legszebb idézeteiből szedtünk össze most egy csokorra valót.
Ónodi Eszter február 17-én töltötte be az 52. életévét, a színésznő megjelenése alapján azonban lazán letagadhatna jó néhány évet. És most nem csak a csodás alakjáról beszélünk, hanem az arcbőréről, az energiaszintjéről és a kisugárzásáról is. A GLAMOUR magazin május-júniusi lapszámának címlapsztárja videóban mesélt róla, milyen módszerre esküszik.