Ferenc pápa halála az egész világot megrendítette. A 88 éves egyházfő nemcsak a katolikusok, hanem minden jóakaratú ember számára példát mutatott emberségből, együttérzésből és elfogadásból. Elhangzott szavai, bölcs gondolatai mindvégig velünk maradnak - a legszebb idézeteiből szedtünk össze most egy csokorra valót.
Ónodi Eszter február 17-én töltötte be az 52. életévét, a színésznő megjelenése alapján azonban lazán letagadhatna jó néhány évet. És most nem csak a csodás alakjáról beszélünk, hanem az arcbőréről, az energiaszintjéről és a kisugárzásáról is. A GLAMOUR magazin május-júniusi lapszámának címlapsztárja videóban mesélt róla, milyen módszerre esküszik.
Ha 55 év alatti vagy, akkor most jól figyelj: a szakemberek szerint drámaian megnőtt annak a valószínűsége, hogy fiatal vagy középkorú felnőttként vastagbélrákkal diagnosztizálnak téged, vagy egy ismerősödet. És bár ennek pontos okait még vizsgálják, van egy érdekes megállapítás, ami talán segíthet a megelőzésében.
Házasságáról kérdezték Geroge Clooneyt, a színész pedig olyan állítást tett, amelyet mi is alig hiszünk el: azt mondta, feleségével, Amal Clooney-val 10 év alatt egyetlen egyszer sem veszekedtek.
Az egykori Nagy Ő-versenyző, Péntek-Gyulai Virág ismét versenybe száll, ám ezúttal egészen Törökországig utazott, hogy megméresse magát. A csinos lány ugyanis a Miss Eurasia 2025-ös versenyének döntős mezőnyébe is bejutott.
Versace, Dolce&Gabbana, Marc Jacobs – csak pár divatház a sok közül, akik úgy döntöttek, hogy egy megnyerő sztár mosolyával (és testével) mutatják be legújabb kollekcióikat a divatbemutatós kifutókon. Az ötlet? Hatalmas! A siker pedig még annál is nagyobb. Most bemutatjuk, miért is éri meg sztárokat vinni a kifutóra, ha egy igazán sikeres divat
A női szerepeket érintő társadalmi elvárások és az ezekkel szembeni egyéni döntések egyre hangsúlyosabb kérdéssé válnak a 21. században. Bár a hagyományos nemi szerepek máig ható kulturális beidegződések formájában élnek tovább, egyre többen keresik azokat az alternatív utakat, amelyekben önazonosságukat megélhetik. Milyen lehetőségei vannak ma egy
Egy emlékezetes estén, ahol a férfi fehérnemű új értelmet nyert, a reflektorfény egy magyar modellre is vetült. Varga Vicky nemcsak jelen volt, hanem beragyogta az IUMAN–Intimissimi Uomo nagyszabású divatshow-ját. Az olasz divatmárka egy új korszakot indított el új névvel, új arculattal és lenyűgöző látványvilággal. Csak kapkodjuk a fejünket!
A román állampolgárok túlnyomó többsége ellenezné az ország kilépését a NATO-ból, illetve az Európai Unióból - derült ki az Atlasintel friss közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit kedden ismertette a Hotnews.ro hírportál.
A lifestyle medicine, vagyis az életmódorvoslás egy tudományosan megalapozott megközelítés, amely az egészséges életmód hatásait használja betegségek megelőzésére, kezelésére és visszafordítására. Az egyik legfontosabb pillére a táplálkozás, amely nemcsak a testsúlyszabályozásban, hanem a krónikus betegségek megelőzésében és az általános egészség m
Ferenc pápa nemcsak a hitéletet reformálta meg, hanem a Vatikán pénzügyi rendszerét is gyökeresen átalakította. A pápasága alatt feltárt botrányok, zárolt bankszámlák és bűncselekménygyanús ügyletek után átfogó átláthatósági és gazdálkodási reformokat indított el, nem kis ellenállással szemben. Bár nem sikerült minden problémát felszámolni, örökség
A Ráknak egyedül kell megküzdenie problémáival, az Oroszlán engedje szabadjára önmagát! Karrier horoszkóp: 2025.04.23. Kos Az erős, érzékeny, és gondoskodó természeted a reggeli órákban kelendő lesz. Kollégáid hozzád fognak fordulni, mert tudják, mindig számíthatnak rád, ha vigaszra vagy támogatásra szorulnak. Viszont figyelj arra, hogy magadra is
Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója szerint idén tovább romolhat az idősek anyagi helyzete, sőt, a nyugdíjasok relatív elszegényedése még inkább felgyorsulhat – erre utalnak a Központi Statisztikai Hivatal legújabb adatai is.
Anikó rengeteg kritikát kapott a súlyfeleslege miatt, sokszor azt suttogták, hogy biztosan terhes. És a pletykák nem is álltak olyan távol a valóságtól!
Újabb politikus tűnt fel a TikTokon: Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter saját csatornát indított, amivel kapcsolatban csak azt tudta mondani: "sajnálom".
Dr. Haris Hajrulahovic, a WHO Magyarországi Irodájának vezetője nemrég úgy nyilatkozott, akármikor felütheti a fejét egy újabb világjárvány, s csupán az a kérdés, hogy hazánk képes-e időben felkészülni egy ilyen súlyú fenyegetésre.
A kutyáknak az emberi szociális hálóban elfoglalt szerepét vizsgálta az Elte Etológia Tanszékének a Scientific Reports folyóiratban kedden megjelent legfrissebb tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le - közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (Elte)
Ezen a héten várható az amerikai elnök különmegbízottja, Steve Witkoff újabb moszkvai látogatása - közölte Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója kedden Moszkvában.
Győr belvárosában indult, és az M1-esen is száguldott az a 48 éves férfi, aki egy rutinszerű rendőri igazoltatást követően versenypályának nézte a várost – a piros lámpákat pedig csak dísznek tekintette. A rendőrautó 165-tel sem érte utol. Az eszement menekülés végül nem jött be: vádemelés lett a vége, akár három évet is kaphat.
Az áprilisi csillagok az élet különböző területein nyitnak meg előttünk lehetőségeket, míg más területeken óvatosságra intenek. Bármilyen pályán is halad az életed, egy dolog bizonyos: a csillagok útmutatásával mindig megtalálhatod a helyes ösvényt. Nézzük, mit tartogat a mai nap az egyes csillagjegyek számára.
Kréta, a Nagy Sziget, nem csupán gazdag történelmével és mitológiai örökségével bűvöli el az utazókat. A sziget partjait káprázatos strandok szegélyezik, a belső területeken pedig számtalan természeti csoda és kulturális látnivaló várja a felfedezésre vágyókat.
Azt hihetnénk, hogy a milleniálok az a generáció, akik Samantha Jones után szabadon végre korlátok nélkül megélik a vágyaikat - de aligha tévedhetnénk ennél nagyobbat.
A DataHouse legfrissebb előzetes adatai szerint márciusban minden eddiginél magasabban alakult a belföldi használtautó-adásvételek száma: a hazai piacon az elmúlt hónapban mintegy 84 500 személygépkocsi cserélt gazdát. Ez az érték közel 13 százalékkal haladja meg a tavaly márciusi értéket. Bár az elmúlt egy év során a havi forgalom több esetben is
A Vállalkozó Start II. program rendkívül népszerű kezdeményezés volt a kezdő vállalkozók körében, hiszen akár 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást is nyújtott induló vállalkozásoknak. A program 2024-ben még elérhető volt, sokan éltek is a lehetőséggel, és ma is sokan keresnek rá, hátha ismét megnyílik. 2025-ben azonban egyelőre nincs h
A napokban zárult le a Hunyadi (A holló felemelkedése) című sorozat, amely vasárnaptól már elérhetővé is vált a Netflixen, a hazai előfizetőknek pedig két nap elegendő volt ahhoz, hogy a platform legnézettebb tartalmává léptessék elé a produkciót.
Ügyészi fellebbezést követően a Fővárosi Főügyészség járt el abban az ügyben, amelyben két ügyvédet is jogerősen elítéltek rászorulók ingatlanainak elcsalása, ügyvédi visszaélések miatt. Egyiküket 4 év börtönre.
Bizonyára mindannyian tapasztaltuk már, hogy időnként az otthonunk atmoszférája mintha nem lenne a legmegfelelőbb. Az ilyen érzések hátterében gyakran negatív energiák állhatnak, amelyek megmérgezik a mindennapjainkat. De vajon hogyan hozhatjuk egyensúlyba a lakásunkban kialakult energiákat?
Az inkák aranyaként is ismert lucuma gyümölcs a Dél-Amerikában őshonos Pouteria lucuma nevű fán terem. Íze egyedi, édes, karamellás, a juharszirup és a sütőtök ízére emlékeztet. De miért is vált annyira népszerűvé az utóbbi időben?
A főváros szívében működő, évek óta a fenntarthatóság élvonalában járó bevásárlóközpont mára tudatos és átgondolt stratégiát alakított ki annak érdekében, hogy működése minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjon. Az energiahatékonyság, a zöld technológiák alkalmazása és a társadalmi felelősségvállalás mind olyan szempontok, amelyek szervesen beépülte