Csak márciusban mintegy 136 milliárdért kötöttek jelzáloghitelt. Mi történt? 40 százalékkal, 395 milliárd forintra nőtt a lakáscélú és szabad felhasználású lakossági jelzáloghitelek kihelyezett összege az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) felmérésből. Ko
Az árréscsökkentés kivezetését javasolja az Országos Kereskedelmi Szövetség. A szervezet a kormány terveire reagálva azt is közölte, a háztartási- és tisztítószerek bevonását az intézkedésbe rövid távon sem tartja indokoltnak. A szövetség közleménye szerint az intézkedés csak rövid távon fojtja le az inflációt, miközben visszafordíthatatla
Izraelnek érvénytelenítenie kellene azokat a nagyobb címletű bankjegyeket, amelyeket a Gázai övezetbe szállítottak, hogy ezáltal értéktelenné tegye a Hamász iszlamista terrorszervezet készpénzben felhalmozott vagyonát – mondta a Maariv című izraeli lapnak egy szakértő kedden.
"Hiába toporzékol Magyar Péter, nincs többé kivételezés, nincs többé kettős mérce. Elfogadtuk: a magyar európai parlamenti (EP-) képviselőkre is ugyanazok a szigorú vagyonnyilatkozati szabályok vonatkoznak, mint az Országgyűlés tagjaira. De nem értjük, mi a gondja. Akinek nincs mit rejtegetnie, és tesz egy tisztességes nyilatkozatot, annak semmi fé
Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat kedden, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói
Húsvétot követően a május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban.
Nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
A szárnyalás folytatódhat, ugyanis a megrendelések számában is rekordot döntöttek. Mi történt? A német Rheinmetall a várakozásokat messze felülmúló előzetes eredményekről számolt be a 2025-ös pénzügyi év első negyedévére vonatkozóan, és emögött egyértelműen a védelmi üzletág erős teljesítménye áll – írja a Portfolio. A vállalat árbevétele 2,305 mil
A május 1-jét magában foglaló hosszú hétvégére is erősítéssel készül a MÁV-csoport; mindenütt, ahol szükséges, több jármű és nagyobb kapacitással közlekedik ebben az időszakban - közölte a társaság honlapján kedden.
Elfogadta az Országgyűlés az anyák kedvezményeiről szóló, kormánypárti képviselők által kezdeményezett törvénymódosításokat, így idén októbertől a háromgyermekes anyák, jövőre pedig a 30 éven aluli egygyermekesek és a 40 éven aluli kétgyermekesek kapnak szja-mentességet, illetve adómentes lesz a gyermekgondozási díj (gyed), az örökbefogadói díj, va
Tizedével csökkent tavaly a peszticidek forgalma Magyarországon az előző évhez képest, amely mögött elsősorban az árak korábbi magas szintekről történő csökkenése állhatott – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) jelentésében. Igaz, az árakat tekintve megismétlődött a korábbi séma: 2024-ben is a gyűjtőcsomagok egységára volt a legmagasabb, ez
A cukorbetegség nem egységes kórkép. Több okból alakulhat ki, ennek megfelelően lefolyása és kezelése is eltérő lehet. Van a háttérben genetikai hajlam is, de a 2-es típusú diabétesz elsősorban a nem megfelelő étrend és életmód, elhízás talaján alakul ki. Az 1-es típusú diabétesz viszont autoimmun antitest termelődése miatt.
Mai kamatdöntő ülésén változatlanul, 6,5%-on hagyta az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank. Bár a monetáris tanács a várakozásokkal teljesen egybeeső döntést hozott, valószínűleg mégsem volt izgalommentes, hiszen egy igen zűrzavaros áprilist kellett végigrágni hozzá. Éppen ezért érdekes lesz majd a jegybanki helyzetértékelés és előremutató kommuni
Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája rákkal küzd, ezért minden fellépését le kellett mondania. A zenekar most közösségi gyűjtést indított a megsegítésére.