A gyermekvédelminek nevezett népszavazásra mutogat vissza a Fidesz és a miniszterelnök minden idők legnagyobb Budapest Pride-ja után. Néhány részletről azonban elfeledkeznek, mikor a "genderre nemet mondó magyarokat" és a "néhány tízezres" tömeget állítják egymással szembe.
Sokáig az otthon melegét, a gondoskodást és a gyógyulás ígéretét jelentette: a klasszikus csirkehúsleves nemcsak a nagymamák, de az orvosok kedvence is volt. Most azonban a kutatók figyelmeztetnek, hogy a vasárnapi ebédek sztárja valójában komoly egészségügyi kockázatokat is rejthet. A probléma gyökere nem a receptben, hanem napjaink húsiparában és
Július 1-jétől a családi adókedvezmény összege mentesül a jövedelemletiltás alól – hívja fel a figyelmet honlapján megjelent közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A vizsgálat nem zárja ki, hogy szabotázs okozta az Air India 171-es járatának tragédiáját. Szakértők szerint a gép két hajtóműve egyszerre mondta fel a szolgálatot, ami az indiai polgári légi közlekedési miniszter szerint korábban még soha nem fordult elő.
A külföldieknek meg kell adniuk az orosz társadalombiztosítási számukat, regisztrálniuk kell egy Gosuslugi nevű közszolgáltatási platformon és be kell nyújtaniuk a mobil IMEi számát.
Nyaralóknak öröm, kertészeknek rémálom - visszatér a héten a perzselő hőség! Az előrejelzések szerint napokon át extrém forróságra számíthatunk, 35 °C fölötti nappali csúcshőmérsékletekkel. Ez nemcsak minket, hanem a kertünket is próbára teszi: a veteményesek, gyepes területek és dísznövények különösen érzékenyen reagálnak az ilyen szélsőséges mele
Fontos adóváltozások léptek hatályba kedden, a helyszíni ellenőrzések gyorsabbá és hatékonyabbá válnak - ismertette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében.
Természetesen sokat számít az is, hogy mennyit mozgunk, stresszelünk és hogyan alszunk, illetve van-e valamilyen genetikailag örökölt betegségünk, a hosszabb, egészséges életért mégis leginkább egy megfelelően összeállított étrenddel tehetünk a legtöbbet.
Ebben a szántóföldi növényvédelmi videónkban azt vizsgáltuk meg, hogy a különböző gabonafajok esetében milyen problémákat okozhatnak a levéltetvek, és hogy érés tájékán érdemes-e még védekeznünk. Riportalanyunk Hertelendy Péter növényorvos, a hazai szántóföldi növényvédelem szakértője. Búzában, tritikáléban jártunk.
A saláták az egészségtudatos étrend sarokkövei, hiszen elképesztő mennyiségű vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Mégis, gyakran előfordul, hogy ezek az ételek ízben kissé alulmaradnak elvárásainkhoz képest. A bolti salátaöntetek kézenfekvő megoldásnak tűnhetnek, azonban tele vannak hozzáadott cukorral, ízfokozókkal és más adalékanyagokkal, am
2025 nyarán egyre több digitális önsegítő közösség formálódik azokból, akik túlzásba vitték a mesterséges intelligenciával való kommunikációt. A chatbot-függőség már nem puszta vicc vagy túlzás: valós probléma, sőt, valós betegség, amely emberek életét változtatta meg.
Számukra, illetve globalista uraiknak – akik Marionett-figuraként mozgatják őket – csak az a jó, ami Európa 450 millió lakosának rossz. Horváth K. József írása.
Brazília június közepén hivatalosan bejelentette: az ország mentes a magas patogenitású madárinfluenza (Hpai) vírusától a kereskedelmi baromfiállományokban. Így a 28 napos zárlat után hivatalosan is felszabadult a brazil baromfiágazat.
Új globális márkakampányt indított el az LG Electronics (LG): a "Radio Optimism" nevű kezdeményezés célja, hogy a közös zenei élményeken keresztül erősítse az emberi kapcsolatokat, és terjessze az optimista hozzáállás fontosságának üzenetét. A kampány az LG Life’s Good, azaz Az élet szép szlogenjére épít, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a techn
Gyorsult a lakóingatlanok drágulási üteme 2025 második negyedévében az év elejéhez képest – közölte a zenga.hu hirdetési portál a legfrissebb elemzésében. A magas árak miatt januárhoz képest sokkal kevesebb a komoly érdeklődő, de az árak ezt még nem követik le; az elemzők szerint a második félévben Budapesten megtorpanhat a drágulás.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hegyi Zsolt hangsúlyozta, a nyolcvanas évek óta nem volt ilyen jelentős mozdonyflotta-erősítés a MÁV-csoportnál. A száz jármű közül 60 darab Siemens Vectron típusú, 2-4 éves villanymozdony, amely Európa egyik legkorszerűbb és legnépszerűbb mozdonya - tette hozzá videójában. Tájékoztatása szerint jelenleg 12 Vectron közlekedik a miskolci és hidasném
Az országos főállatorvos szerint a kéknyelv-betegség vírusával fertőzött haszonállatokat nem kell leölni, mert a kór ellen létezik vakcina. Pásztor Szabolcs az InfoRádióban beszélt a részletekről.
A görögdinnye a nyár egyik legkedveltebb gyümölcse, ám nemcsak magában, hanem más ételekkel kombinálva is remekül hasznosítható. A görögdinnyés salsa például tökéletes társa a grillhúsoknak, de némi nachosszal vagy tortillával tálalva vendégváró falatként is megállja a helyét.
"Tudjuk, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt a Néppárton keresztül nyomást gyakorolt a Beruházási Bankra, hogy a magyar vasút ne kaphassa meg a fejlesztési forrást" – jelentette ki Lázár János.
A gyermekvállalás gondolata sokak számára az élet egyik legtermészetesebb és legörömtelibb része. Ám amikor ennek a vágynak a megvalósítása akadályokba ütközik, a reménykedés helyét gyakran átveszi a bizonytalanság, a szorongás és a lelki kimerültség. A nehezített gyermekvállalás nem csupán orvosi kérdés, hanem mélyen érinti a pár tagjainak érzelmi
Brüsszel szerint Kijev teljesíti az első klaszter megnyitásához szükséges feltételeket, így a tárgyalások megindulhatnának. A magyar miniszterelnök továbbra is vétóval él a Voks2025-re hivatkozva.
Nagyon nehéz elkerülni az ilyen baleseteket, ám rendkívül veszélyesek is lehetnek, hisz a repülők hajtóművét érintik - ez történt a Wizz Air gépével is:
Közel 130 ezer kommentet fésültünk át Orbán Viktor Facebook-falán digitális szabadságharcosok után kutatva, de csak emojitengert, alsópolcos politikusokat és pár trollt találtunk. A Harcosok Klubja másfél hónappal az indulása után vagy a világ legjobban álcázott online hadserege, vagy egy óriási blöff.
A mindennapi életünk során gyakran kerüljük a szomorúság érzését, hiszen sokszor úgy érezzük, hogy ez az érzelem bénító hatásával akadályoz bennünket. Azonban a legújabb pszichológiai kutatások rámutattak arra, hogy a szomorúság nem csupán egy kellemetlen állapot, hanem olyan rejtett erőforrás lehet, amely segíthet a személyes fejlődésben és a nehé