A Burwick Law kriptotémákkal foglalkozó jogi iroda azt akarja, hogy egy kocsmabérlőből lett dubaji ingatlanfejlesztőnek NFT formájában kézbesítsenek egy peres keresetet, hogy hivatalosan is elindíthassa a pert, amelyben azzal vádolják az alperest, hogy 440 millió dollárt lopott el egy kriptovalutákra épülő Ponzi-sémán keresztül. A „Paddy” néven ism
Az Ethereum (ETH) árfolyama egy rendkívül optimista kereskedési mintába lépett, amely akár 100%-os árfolyam-emelkedést is előrevetíthet 5 000 dollárig. Ugyanakkor a rövid távú piaci kockázatok és eladói nyomás lassíthatják ezt a potenciális ralít. Az Ethereum árfolyama a „Hármas Erő” mintában Az ETH árfolyamgrafikonja egy klasszikus „Power of 3” mi
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Az élet egy érzelmi hullámvasútra ültette Schmuck Andort, amióta március végén az egész ország előtt bejelentette: súlyos beteg, életmentő kezelésre van szüksége. A mindig mosolygós politikus ebben a nehéz helyzetben sem veszítette el az optimizmusát, bár a rossz eredmények őt is meg tudták ijeszteni. A Tisztelet Társaságának elnöke most bevallotta
Elveszett az űrben Jeff Bezos 88 millió dolláros metánkibocsátást figyelő műholdja, amely márciustól kezdve gyűjtött adatokat olaj- és gázipari létesítményekről világszerte.
A tiszás politikus több kérdésre is válaszolt kedd esti videójában. Arról is kérdezték, hogy javasolja-e a fiataloknak, hogy külföldi egyetemen tanuljanak tovább.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arról számolt be, hogy Villány térségében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegsége, így a 22 magyarországi borvidékből már 15 érintett.
A világ legszebb autókiállításán csak ritka és értékes, pontosabban méregdrága darabok szerepelnek és versenyeznek, méghozzá nem lassú tempóval. Mert a szépség és a technika számít. Meg a kor. Az idei Concoso d"Eleganza Villa d"Este szépségversenyen a Grand Prix hőskorából származó Alfa Romeo Tipo B (P3) kapta a fődíjat. A best of Show mellett a
Megjelent a Squid Game, a Netflix legsikeresebb koreai sorozatának harmadik évada, amely szoros folytatása az előzőnek, így inkább csak egy két és feledik évadnak érződik. Ettől függetlenül hat részből áll, amelyek egyes pontjain sok esetben azt lehetett érezni, hogy a cselekményt csak húzzák-vonják, így a történet végeredményben egy ellentmondásos
A világ Mary Poppinsként, a Muzsika hangja főszereplőjeként és a Neveletlen hercegnő királynőjeként ismerte meg, ám kevesen emlékeznek rá fiatalkorából. Ezek a ritkán látott fotók megmutatják, milyen volt a pályakezdő színésznő, akit a tehetsége mellett a szépsége is Hollywood élvonalába repített.
Amikor a randevú előtti izgalom tetőfokára hág, nem csupán az ideális öltözék kiválasztása lehet kihívás, hanem a smink döntés is. A smink képes kiemelni személyiségünket, támogatni az egyéniségünket - és mi lehetne jobb útmutató ehhez, mint a horoszkópunk? A csillagok állása nemcsak az élet útját, hanem a leginkább hozzánk illő randi sminket is me
Nagy emelkedésben vannak a zöldenergiás részvények az amerikai tőzsdéken, miután a szenátusi verzióból kikerült a nap- és szélerőműveket érintő adó az One Big Beautiful Bill törvényjavaslatból - írta a Cnbc.
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) által szervezett Agrárszakképzési helyzetkép – fókuszban az agrárszakképzési centrumok című műhelytalálkozón a magyar agrárszakképzés jelenlegi állapotáról, kihívásairól és jövőbeli irányairól esett szó, .
Hetekig tartó találgatások után derült ki pár napja, hogy Orlando Bloom és Katy Perry szakítottak. A két világsztár szerelme közel tíz évig tartott, ám az utóbbi időben már se veled, se nélküled kapcsolatuk volt, s végül úgy döntöttek, elengedik egymás kezét. A színész ennek ellenére nem búslakodott sokáig, a jelek szerint már tovább is lépett, és
A miniszterelnök szerint Majorosi Mariannával van az ország többsége, és ne hagyja magát. Az énekesnő azt kifogásolta, hogy nem közölték vele előre a dal felhasználását.
Témák: Immár hetedik alkalommal szervezte meg a Kora Picniket a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány az Almásy-kastély parkjában. Az eseményen a koraszülött mentésben résztvevő egészségügyi dolgozók, valamint az érintett családok vettek részt. A hónap gimnáziuma címet nyerte el a gyulai Erkel. A Nemzeti Tudósképző Akadémia elismerését más kategór
A szombati Budapest Pride-on egy dragshow háttérzenéjeként használták fel a Quimby Most múlik pontosan című zeneszámát a Csík zenekar feldolgozásában, ami sokakban kisebb felháborodást keltett. A rendezvényen készült felvételre az énekesnő, Majoros Marianna is reagált, akinek nem tetszett, hogy előadóként nincs beleszólása abba, milyen rendezvényen
A Fidesz, a DK, a Párbeszéd, az MSZP és a Kutyapárt közösen szavazta le a Tisza Párt fővárosi cégvezetők kinevezésére vonatkozó javaslatát, ezzel megakadályozva az új vezetők kinevezését – áll a Tisza Párt fővárosi frakciójának kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében
Egy amerikai szövetségi bíró blokkolta a Trump-kormányzat egészségügyi minisztériumot érintő átszervezési terveit, amelyek jelentős létszámleépítést és strukturális átalakítást tartalmaztak - írja a Reuters.
A Fókusz műsorvezető-riportere áprilisban hozta világra kislányát. Ella nagyon érdeklődő, alkalmazkodó és életvidám kisbaba -a Fókusz stábját is mosolyogva fogadta. Petra és párja életük legszebb időszakát élik, de nyíltan beszélnek a fárasztóbb pillanatokról is. Persze azok mind eltörpülnek amellett a szeretet mellett, amit Ella hozott a családba.
A rendetlenség a legtöbb esetben észrevétlenül gyűlik fel: egy kupac papír itt, egy felesleges eszköz vagy egy sosem hordott ruha amott. Épp emiatt sokan nehezen is állnak neki a rendrakásnak, hiszen gyakran nehéz eldönteni, hogy mitől kéne megszabadulni és mi az, amit megtartanának. Erre a dilemmára nyújt tökéletes megoldást a 30 másodperces szabá
Rekordszámú fiatal jelentkezett a Mathias Corvinus Collegium tehetséggondozó programjaira. A középiskolások, egyetemi hallgatók és általános iskolások számára is elérhető képzések iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés, ezért az MCC úgy döntött: meghosszabbítja az Egyetemi Program felvételi időszakát, így augusztus 4-én éjfélig lehet jel
A nagylégterű fóliákból már kínálnak magyar görögdinnyét, az egész országot lefedő értékesítési idény azonban a tavalyihoz képest két héttel később, július 10-15-től indul a hűvös, csapadékos tavasz miatt, hangzott el a szezonnyitó sajtótájékoztatón.
Július 1-jétől megszűnt a sürgősségi szülészeti és nőgyógyászati ellátás a sátoraljaújhelyi kórházban. Éppen az egészségügy napján. A nagy meleg miatt több helyen is műtéteket kellett elhalasztani. Dr Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint az orvosi ellátási rendszer az összedőlés szélén áll. 1992 óta július 1-jén, azaz Semmelweis Ignác születé
Gyászol a magyar futball: vasárnap, életének 82. évében elhunyt Tajti József, korábbi élvonalbeli labdarúgó, a világbajnokságon utoljára szerepelt magyar válogatott asszisztens edzője.
A magyar állami ösztöndíj komoly segítséget jelent a felsőoktatási tanulmányok finanszírozásában, ám a támogatás nem automatikus, és szigorú feltételekhez kötött. 2025-ben is legfeljebb 12 féléven át jár, a hallgatóknak pedig vállalniuk kell, hogy diplomázás után meghatározott ideig Magyarországon dolgoznak. Cikkünkben bemutatjuk az állami ösztöndí