2025. július 17. csütörtök

júl. 17
7:30
Lázár János bruttó 40 ezer forint helytállási pénzt ígér a Máv és a Volán dolgozóinak a múlt heti vihar után (SzMo)
Akit berendeltünk a szabadságáról, az duplapénzt kap, és akinek túlórát rendeltünk el, az is dupla pénzt kap – fogalmazott a miniszter a videójában.
júl. 17
7:30
Lementek az esztergomi bazilika alá, földalatti várost találtak, hidegrázós videó is készült róla (Promotions)
Igazi veszélyzóna, itt tutira senki nem hallja a segélykiáltásokat.
júl. 17
7:30
Sorsfordító pillanat – közel 120 éve indult Bartók Béla első népdalgyűjtő körútja (Demokrata)
Az ifjú zeneszerző ekkor még talán maga sem sejtette, hogy a népzene felfedezésével nemcsak saját zenei nyelvezetét alapozza meg.
júl. 17
7:30
Komoly a készültség Kolozsváron: így készülnek a magyar szurkolókra (Mandiner)
A labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának visszavágójára nagy szurkolói gárda kíséri el Paks csapatát.
júl. 17
7:30
Tévhit, hogy a magyar nem evett lóhúst? Ezt mondják a régészek (Helló Magyar)
A magyarok még évszázadokon át fogyasztottak lóhúst a kereszténység felvétele után is, egy friss kutatás szerint eltűnését pedig inkább a társadalmi és gazdasági változások magyarázzák, nem pedig vallási tilalmak.
júl. 17
7:30
Spoiler: Noé Viktor ordítva alázta a zokogó Zsíros Lindát az Exek csatájában (rtl.hu)
Fenyvesi Barna az utolsó pillanatig próbálta kideríteni az igazságot Noé Viktor, Zsíros Linda és Király Peti beszélgetéséről az Exek csatájában. A színésznő ezúttal sem tudott ellenállni a srácnak, így a távozásuk előtt bevallotta, hogy mit tett valójában. Nézd meg videón a friss kiesők ordítását! Az egész birtok Viktortól zengett. Az RTL+ Premiumo
júl. 17
7:30
Barack Obama végre megtörte a csendet a válásával kapcsolatban: "Michelle visszavett, de egy ideig bizonytalan volt a helyzet" (naphire.hu)
Barack Obama volt elnök és Michelle Obama egykori first lady egy szerdán megjelent podcast-epizódban nyíltan reagáltak a válásukról szóló pletykákra.
júl. 17
7:30
A jegybank emlékérmével tiszteleg a HUNOR-program előtt (Helló Sajtó!)
A Magyar Nemzeti Bank idei érmekibocsátási programjának új elemeként a Hunor Magyar Űrhajós Program sikerét örökíti meg. A magyar űrkutatás meghatározó eredményét elismerve, a jegybank 45 év után másodszor bocsát ki emlékérmét magyar űrhajós tiszteletére. Az emlékérmék 20 000 forint névértékű ezüst és 3000 forint névértékű színesfém változatai várh
júl. 17
7:30
Először hallott hangokat új implantátumával a Szegeden megműtött Lóri (EgészségKalauz)
Kevesebb, mint három héttel az első magyarországi okos cochleáris implantátum beültetése után a 11 éves Loránd megkapta a külső egységet is új készülékéhez a Szegedi Tudományegyetemen, ahol megtörténtek az első beállítások.
júl. 17
7:30
A Bernstein szerint egy „hosszú és kimerítő” bikapiac áll előttünk, a Bitcoin 2026 elejére elérheti a 200 000 dollárt (KriptoMagazin)
A neves elemzőcég, a Bernstein szerint a jelenlegi kriptovaluta-bikapiac messze nem ért még véget – sőt, akár 2026-ig is kitarthat, miközben a bitcoin árfolyama 200 000 dollárig emelkedhet. Az előrejelzésüket az intézményi szereplők egyre növekvő érdeklődésével indokolják, amely szerintük már meghaladja a korábbi, lakossági befektetők által vezérel
júl. 17
7:30
A Kosokat messziről is hallani. A legidegesítőbb tulajdonságod csillagjegyed alapján (Bien)
Talán mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az emberek sokszínűsége nemcsak színesíti a világunkat, hanem időnként konfliktusok forrása is lehet. Ennek része a személyiségjegyek sokasága, amelyeket olykor nehéz elfogadni, különösen, ha ezek egy-egy zodiákus hatására még kifejezettebbek. Bár mindenki számára megszokott lehet, hogy néha zavaróan
júl. 17
7:33
Kitört a dinnyeháború: a gazdák, kereskedők és vásárlók is egymásnak estek (Agroinform)
Forrnak az indulatok a magyar dinnyepiac körül – ki áll a minőségi termelők mellett?
júl. 17
7:33
Júliustól havi bruttó 5,24 milliót keres Orbán miniszterelnökként (444.hu)
Lantos Csaba és Nagy Márton fizetését nem emelte Orbán, mindenki más bére 9,8 százalékkal nőtt.
júl. 17
7:33
Megdöbbentő, ami kiderült a Blaha Lujza téri ámokfutóról (ATV)
Péntek hajnalban látványos rendőrségi üldözés zajlott Budapest belvárosában, ami a Blaha Lujza téren ért véget.
júl. 17
7:36
Napsütés reggel, felhőszakadás délután - ilyen időre számíthatunk csütörtökön (Pénzcentrum)
Csütörtökön a csapadékzóna kelet, délkelet felé vonul, mögötte felszakadozik a felhőzet, és több órára kisüt a nap. Az ország keleti felén délután újabb záporok, zivatarok alakulhatnak ki, helyenként felhőszakadással.
júl. 17
7:36
Szíria ideiglenes elnöke a drúzoknak adja át a felelőséget a biztonságért esz-Szuveidában (Magyar Hírlap)
A térségben vasárnap óta véres közösségi összecsapások zajlanak.
júl. 17
7:36
Azonnali fizetésemelésekről döntött Orbán Viktor a magyarországi inflációs krízis miatt (Nyugati Fény)
Nem aprózták el.
júl. 17
7:36
A Wellhello már használta, ByeAlex ellenzi – átveheti az AI a zenészek helyét? (rtl.hu)
A mesterséges intelligencia már a zeneiparba is megérkezett, az AI-zenekarok dalait is milliószámra hallgatják. Magyarországon is egyre több előadó építi be a mesterséges intelligenciát a zenéibe, de vajon segít vagy elvesz a művészetből? Több magyar előadót is megkérdeztünk arról, hogy tartanak-e az AI-tól. ByeAlex nyíltan kritizálja és lenézi az
júl. 17
7:39
Hatalmas szívességet tett Trump a forintnak (Privátbankár)
Az amerikai elnök ismét nekiesett a Fed vezetőjének, emiatt esett a dollár, ami a forintnak jó hír.
júl. 17
7:39
Különleges roncsra bukkantak Szicília partjainál (Infostart)
A Krisztus előtti 6. vagy 5. századból származó, antik görög hajóroncsot találtak Szicília partjainál 6 méteres mélységben – jelentették be a szicíliai regionális hatóságok.
júl. 17
7:42
Fekete-Győr András szerint Tiborcz egyik milliárdos üzlettársa kereste meg, hogy üljenek le beszélgetni (Telex)
A miniszterelnök veje szerint ez "abszurd politikai kacsa", elmondása szerint semmi ilyesmiről nem értesült.
júl. 17
7:42
Díjazták a szakképzés kiválóságait – Új alapokon, újabb elismerések (Szakmát Szerzek)
A szakképzés megújulása nem csupán a tanulók számára hozott új lehetőségeket, hanem azok munkáját is elismeri, akik nap mint nap hozzájárulnak a jövő szakembereinek felkészítéséhez. Budapesten, ünnepélyes keretek között adták át a Szakképzésért Apáczai Csere János-díjakat és az Oktatói Szolgálati Emlékérmeket azoknak a példamutató szakembereknek, a
júl. 17
7:42
Bajban lesz közszolgálati média, ha elfogadják ezt a törvényt Amerikában – Frissítve: elfogadták (Médiapiac)
A republikánus többségű amerikai Szenátus akár már a héten elfogadhatja azt a törvényjavaslatot, amely 9 milliárd dollárral csökkentené a korábban jóváhagyott kormányzati kiadásokat – elsősorban a közszolgálati műsorszórás (PBS, NPR) és a külföldi segélyprogramok rovására. A lépés Donald Trump újabb, drasztikus költségcsökkentési kampányának része,
júl. 17
7:42
Leállt a Zagyva kotrása, a természetvédők tiltakozása után egyeztet a vízügy (Kontroll.hu)
A nagy nyilvánosságot kapott civil tiltakozás és a természetvédelmi aggályok után ideiglenesen leállt a Zagyva-patak medrének kotrása. A természetfilmesek és madárvédők szerint súlyos természetkárosítás zajlott, miközben a vízügy szerint a munkálatok célja az ivóvízbiztonság és az aszály elleni védekezés volt.
júl. 17
7:45
A teljes és rendszeres bruttó átlag-, valamint reálkeresetek alakulása - grafikon (HR Portál)
2025. májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 702 800, a nettó átlagkereset 483 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,8, a nettó átlagkereset 7,7, a reálkereset pedig 3,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A bruttó kereset mediánértéke 562 300, a nettó kereset mediánértéke 391 200 forintot ért el, 7,9, illetve
júl. 17
7:48
Új ötvözet teszi lehetővé a hidrogén biztonságos tárolását (autopro)
Dél-koreai kutatók áttörést értek el a hidrogéntárolás terén.
júl. 17
7:48
Egyszerre félelmetes és lenyűgöző: így lépett be a Föld légkörébe Kapu Tiborék űrhajója (Femcafe)
A 33 esztendős magyar űrhajós összesen 18 napot töltött a világűrben az Ax-4 misszió legénységének tagjaként. A minap felkerült az internetre egy fantasztikus videó, melyen végigkövethetjük Kapu Tiborék űrhajójának a Föld légkörébe vezető útját.
júl. 17
7:48
Kapu Tiborral randizna Kiara Lord, de az űr még túl sok lenne neki (SzMo)
A korábbi felnőttfilmes szerint Kapu Tibor nem hétköznapi pasi. Azt mondja, helikopterezős randira vevő lenne, de az űrbe nem menne vele.
júl. 17
7:48
Az álmodozás valójában segíti a tanulást (Magyar Hírlap)
Nagyszerű hír a céltalan nézelődőknek.
júl. 17
7:48
Rájuk vártak, miattuk emeltek a fővárosi lakáskiadók (Haszon.hu)
Meglódult a budapesti albérletpiac júniusban: az év első felében még visszafogott kereslet a nyár elejére látványosan élénkült, főként a külföldi diákok lakáskeresésének köszönhetően – derül ki a Rentingo legfrissebb albérletpiaci elemzéséből.
júl. 17
7:51
Külföldre készül? Jó hír érkezett a forintról (Menedzsment Fórum)
Erős ma a forint, 400 alatt jegyzik az eurót.
júl. 17
7:54
Ez a tökéletes ital hasi zsír ellen, naponta 3 pohárral érdemes fogyasztani belőle (Glamour)
A nyári hónapokban különösen jól eshet meginni egy finom, frissítő italt. De egyáltalán nem mindegy, pontosan mit választunk: míg egy klasszikus cukros limonádé bármennyire is hűsítő lehet, számos negatívumot is rejt magában. Ellenben van egy nagyszerű ital, ami a szakértők szerint nemcsak finom és egészséges, de még abban is segíthet, hogy megszab
júl. 17
7:54
Novák Katalint 32,5 millióból öltöztette a magyar állam, lemondása után hazavitte az összes ruhát (Telex)
A korábbi államfőnek saját bevallása szerint "pokoli másfél éve" volt a lemondása óta, de vigasztalódhatott az elnöksége alatt begyűjtött ruhatárával. A Direkt36 által megszerzett adatok szerint a ruhák többségét Novák a távozása után ingyen megtartotta, a kisebb részét pedig jóval áron alul megvásárolta a volt munkahelyétől.
júl. 17
7:54
Matolcsy-közeli ügyvéd és dubaji cég is tulajdonrészt szerzett az MNB-alapítványi vagyon körül ügyködő alapkezelőben (Telex)
Tavasszal derült ki, hogy a Matolcsy-éra utolsó napjaiban furcsa átszervezések kezdődtek az MNB alapítványa körül, az ügyben központi szerepet játszott a Quartz Befektetési Alapkezelő Zrt. Az alapkezelőben nemrég szintén fontos változások történtek, néhány olyan szereplő jelent meg a cégben, akiknek neve elő-előkerül az MNB-ügyben.
júl. 17
7:54
Nem messze tőlünk található a világ legjobb szigete (in.hu)
Kevésbé zsúfolt strandok, lenyűgöző régészeti lelőhelyek és pezsgő szigetélet teszi az egyik legjobb hellyé.
júl. 17
7:57
Csökken az európai gazdák uniós támogatása (Piac és Profit)
Az agráriumra a hosszú távú uniós költségvetési javaslatban legalább 302 milliárd euró jut, ami a jelenlegi, 2027-ben lejáró időszak költségvetésének a 80 százalékát teszi ki – jelentette ki a mezőgazdaságért felelős biztos Brüsszelben. Christophe Hansen szerint az Európai Bizottság összességében jó hosszú távú uniós költségvetési tervet készített
júl. 17
7:57
Pokoli esőzés követelt emberéletet Dél-Koreában (Infostart)
Egy ember meghalt és több mint száz embert evakuáltak Dél-Koreában, miután csütörtökön özönvízszerű esőzés sújtotta az országot – közölte a biztonsági minisztérium.
júl. 17
7:57
Napi horoszkóp július 17.: a Szüzek segítő szándékkal fordulnak valaki felé, a Nyilasok más miatt kerülnek kellemetlen helyzetbe (Éva Magazin)
A hét második fele is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, érdemes tehát mindenképp elolvasnod a csütörtöki horoszkópot is!
júl. 17
8:00
Kritikus részletek derültek ki az Otthon Start hitelről (Igényesférfi.hu)
A tegnapi Kormányinfón négy kulcsfontosságú részlet is tisztázódott az Otthon Start hitellel kapcsolatban.
júl. 17
8:00
Nyári tábor a munkahelyen - Amikor igazán családbarát egy cég (WMN)
A Nokia négy éve vezette be családos kollégái számára az ingyenes nyári tábort, aminek a logisztikai és anyagi segítség mellett számos pozitív hozadéka van. Szabó Anna Eszter interjúja Kiss Lucával, a Nokia Employer Branding stratégiájáért felelős vezetőjével, és László Lindával, a Global Culture Engagement vezetőjével.
júl. 17
8:00
Elképesztően morbid dolgot találtak zsákokban a Tisza partján, keresik a tettest (Promotions)
Sokan rátapostak, átsétáltak rajtuk, mire egy férfi rájött, mi van a zsákokban. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
júl. 17
8:00
Trump 50 napos ultimátuma csak illúzió – állítja Mearsheimer (Magyar Hírlap)
A világhírű professzor szerint az ukrán vezetés túl sokat áldozott már föl ahhoz, hogy most visszakozzon, pedig a háborút elvesztették.
júl. 17
8:00
Jegeskávé háromféleképpen (egy.hu)
Antal Csilla receptje
júl. 17
8:00
A YubiKey fejlett PIN-funkciókkal rukkolt elő a legújabb frissítésben (BitcoinBázis)
A Yubico ma bemutatta a YubiKey 5 – Enhanced PIN modellt, amely kizárólag a YubiKey as a Service szolgáltatáson keresztül érhető el. Az új kiadás a vállalatok számára széleskörű rugalmasságot biztosít az eszközhöz kötött jelszókulcsok bevezetéséhez jelentős költségmegtakarítással. A frissítés 175 országban érhető el. A YubiKey 5 – Enhanced PIN mode
júl. 17
8:00
Elkelt a valaha talált legnagyobb marsi kőzetdarab egy New York-i aukción (Telex)
A meteoritot 2023 novemberében találták egy távoli, elhagyatott nigeri térségben.
júl. 17
8:00
Román rendőrök lepik el idén nyáron a magyar utakat – kiderült, mi ennek a döntésnek az oka (naphire.hu)
A nyári forgalom biztonsága érdekében július 15. és augusztus 31. között román rendőrök is szolgálatot teljesítenek a magyar utakon – közölte a rendőrség. A közös ellenőrzésekkel a két ország a súlyos balesetek megelőzését és a közlekedésbiztonság javítását célozza meg.
júl. 17
8:00
Süsd úgy a tükörtojást, mint Gordon Ramsay! (Roadster)
Ropogós szél, krémes sárgája, fűszeres, gazdag ízvilág. Néhány egyszerű trükkel lesz az alap reggeliből séfekhez méltó fogás.
júl. 17
8:00
Efott: utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal mutatkozott be a házigazda Széchenyi István Egyetem (Helló Sajtó!)
A napokban véget ért a 49. Efott, melynek házigazdája a Széchenyi István Egyetem volt. A Velencei-tó partján, Sukorón megtartott fesztiválon a győri intézmény utcányi kitelepüléssel, számtalan programmal és aktivitással hozta közel a fiatalokhoz képzési portfólióját, a hallgatók számára nyújtott lehetőségeket, és adott ízelítőt a széchenyis életérz
júl. 17
8:00
Red flagek az ágyban: tapasztalatból mondom, ha ezt látod, menekülj! (Bien)
A szex önmagában biztosan nem fokmérője egy kapcsolatnak, de mint két ember között az egyik legintimebb kapcsolódási forma, sokat elárul arról, hogy hogyan működik a dinamikájuk.
júl. 17
8:06
Kirúgták az Epstein-ügyön dolgozó ügyészt (444.hu)
A lépésre nincs magyarázat, de mindez akkor történt, mikor az Epstein-ügy kezd egyre kínosabbá válni Trump számára.

Keresés