A miniszterelnök az előző évi átlagbérek alapján határozta meg a juttatásokat. A legtöbbet továbbra is Szalay-Bobrovniczky Kristóf keresheti a nyilvános adatok szerint.
A több mint 1100 főt foglalkoztató cég tavaly közel 53 milliárdos forgalom mellett 11 milliárd forintot meghaladó nyereséget ért el. Mi történt? 545 millió dollárért, azaz 185 milliárd forintért vásárolja fel egy amerikai techcég a magyar Semilab "anyagelemző üzletágát". A félvezetőiparban érdekelt Onto Innovation Inc. június 30-án jelentette be, h
A csapadékos időjárás és a meleg miatt elszaporodtak a csípőszúnyogok, ezért meg kell kezdeni a gyérítésüket. Az árvaszúnyogokat nem szükséges irtani, mivel fontos szerepet játszanak az ökoszisztémában és segítenek a Balaton vízének tisztításában – ismertette az InfoRádióban Soltész Zoltán, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont entomológusa.
„Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahol a korong lesz…” Ezzel a mondattal érzékelteti vezetői filozófiáját Varga Csaba, a Danubius Hotels Zrt. üzemeltetési és HR vezérigazgató-helyettese, aki első alkalommal került fel a HR Portál legbefolyásosabb HR vezetőinek listájára. Most őt mutatjuk be olvasóinknak.
Sibylle Grimbert regénye egy nem mindennapi barátság lebilincselő története, amely a szeretet olykor meglehetősen bonyolult érzéséről mesél. Mutatunk egy részletet.
A Sony bemutatta magyarországi fotós nagykövete, Nagy Gábor dokumentumfilmjét. A The Rift Christoph Döttelmayer osztrák kerékpáros útját követi végig az Alpoktól egészen Izland szívéig, a világ egyik legkülönlegesebb gravel versenyére, a 200 kilométeres The Rift kihívásra. A film nemcsak egy sportteljesítményt dokumentál, hanem bemutatja a kitartás
Kaja Kallas a konferencián azt is kijelentette: gyakorlatilag egyértelműnek tartja, hogy a cél Oroszország feldarabolása kisebb országokra – szerinte ez ráadásul előnyökkel is járna.
Csütörtökön 8 órától a 4.08 km-es Kastre szakaszon rendezik meg az Észt Rally shakedownját, melyet bárki élőben követhet. A verseny magyar idő szerint csütörtökön reggel 8 órakor kezdődik a hivatalos teszttel a 4.08 km-es Kastre szakaszon, majd még aznap este, magyar idő szerint 19.05-kor a szuperspeciállal folytatódik. A verseny érdemi része pénte
A világ legnagyobb stablecoin kibocsátója, a Tether tavasszal szerzett többségi részesedést egy dél-amerikai mezőgazdasági vállalatban. Az ügylet mögött számos megfontolás állhat: részvétel az évi több ezermilliárd dolláros globális árukereskedelemben, árupiaci termékek tokenizációja, de akár az is, hogy biomasszából előállított villamos energiát h
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, elsősorban a kereskedelmi háborús hírek és a vállalati negyedéves gyorsjelentések vannak ma a befektetők fókuszában, ezek befolyásolhatják a hangulatot. Ami a gazdasági eseményeket illeti, délután az USA-ból egyszerre több kiemelten fontos adat is érkezik, lehet itt gondolni a munkanélküliségi kérelmek, a Philade
Annak ellenére, hogy az affér kisimulni látszik, nem nyugodtak meg teljesen a piacok, a dollár árfolyamában még érződik a hatás. Mi történt? Nagy kilengések voltak július 16-án, szerdán az amerikai tőzsdéken és a világ devizapiacain, miután Donald Trump amerikai elnök ismét Jerome Powell Fed-elnök kirúgásával fenyegetőzött. Miután azonban a piacok
Donald Trump bejelentette, hogy meg akarja változtatni a Coca-Cola receptjét az Egyesült Államokban: a jövőben a kukoricaszirup helyett cukornáddal édesítenék az italt. A tervnek már van tőzsdei hatása is.
Egy sötét titok, egy egyetem falai közt kibontakozó zaklatási ügy és Julia Roberts, ahogy még sosem láttuk – ez az After the Hunt, Luca Guadagnino legújabb pszichológiai drámája, amelyhez most megérkezett az első előzetes.
A volt köztársasági elnök gardróbjára havi milliók mentek el az adófizetők pénzéből. Lemondása után ezeket a ruhákat vagy ingyen hazavitte, vagy fillérekért megvásárolta.
Attila neve eddig is rejtély volt, de most olyan nyelvi és genetikai nyomok kerültek elő, amelyek teljes mértékben átformálhatják mindazt, amit eddig a hunok eredetéről és történelmi szerepéről gondoltunk.
Július elsejétől csaknem az összes miniszter és államtitkár fizetése emelkedett – az inflációt jócskán meghaladó mértékben. Két miniszter viszont egy fillérrel sem kap többet.
Horvátországban, a magyar határ közelében, Jagodnjak és Bolman településeken megerősítették az afrikai sertéspestis (ASP) megjelenését házisertés-állományban. Ez jelentősen növeli a vírus magyarországi behurcolásának kockázatát, ezért a Nébih fokozott járványvédelmi intézkedéseket javasol a sertéstartóknak.
Ugye te is töltöttél már el nyáron úgy időt a konyhában, hogy utána azt mondtad, soha többet nem fogsz főzni vagy sütni nagy melegben, aztán ha nem is szívesen, de újra és újra visszatértél?
Júliustól csaknem 10 százalékkal emelte a kormány a miniszterek és államtitkárok fizetését, miközben az állami cégeknél bérköltség-csökkentést írt elő egy pár hetes kormányrendelet.
Júliustól a miniszterek és államtitkárok fizetése közel 10 százalékkal nő a miniszterelnök döntése nyomán, két kivételtől eltekintve így több százezres havi emelésben részesülnek a kormánytagok.
Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke szerdán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy ellenzéki összefogás alakul. A részletek ősszel derülhetnek ki. A politikus hangsúlyozta: nem bízik Magyar Péter személyében, és ellenzi, hogy bárki egyedül szerezzen kétharmados hatalmat.
A Paulownia tomentosa gyors növekedése és nagy magtermő képessége miatt több országban inváziós fajként szerepel. Az Egyesült Államok keleti partvidékén például szabályozásokat vezettek be termesztésére, mivel gyorsan terjed természetes élőhelyeken is, és kiszorítja az őshonos növényeket.