2026. január 7. szerda

jan. 7
22:57
Amerikai hókotrók fotóival, photoshoppolt jégpáncéllal bizonygatja felkészültségét a kormány (Telex)
Lázár János, Vitályos Eszter és az operatív törzs is bevetette a nem létezőt.
jan. 7
22:57
Tapasztó Orsinak ez volt az elmúlt 25 év egyik legfontosabb kötete (Telex)
Egy könyv, ami segít érteni az érzéseinket, és izgalmas, önmagunk felé vezető gyakorlatot kínál. Az Ez nem atomfizika szerzőjének legkedvesebb 2000 utáni olvasmányélménye.
jan. 7
22:57
A Lenovo létrehozná az MI-ikreinket, amik mindent látnak és hallanak, amit mi, és helyettünk gondolkodnak (Telex)
Az első lépés a Qira nevű MI-asszisztens, ami a cég laptopjain, mobiljain, tabletjein és viselhető eszközein él majd, és gyakorlatilag menedzseli az egész életünket – kérdés, hogy ezt mennyire szeretnénk.
jan. 7
22:59
Hirtelen sokkal ijesztőbb, hogy megint Grönland került Trump célkeresztjébe (Telex)
Trump a beiktatása óta sokat beszélt arról, hogy így, vagy úgy, de az Egyesült Államok megszerzi magának Grönlandot. Maduro elfogása után Európa már igazán komolyan veszi, és azt sem zárják ki, hogy ezt erővel fogja megtenni. Ez a NATO és a jelenlegi nyugati világ egyik legsúlyosabb válságát okozná. De mire kell Trumpnak a sziget?
jan. 7
22:59
80 ezer forintra bírságolták a Hadházyt üldöző, autójával felborult biztonsági őrt (Telex)
A férfit három hónapra eltiltották a járművezetéstől is, az ügyben a rendőrség nem hallgatta meg Hadházyékat.
jan. 7
22:59
A gyártó szerint jogsi nélkül lehet majd száguldozni a CES-en bemutatott új repülő járgányokkal (Telex)
Az ötlet nem teljesen új, évek óta mutatnak be ilyen gépeket a techshow-n, de most egy rakás engedélyt is mutogattak a prototípus mellett.
jan. 7
22:59
Hiába várhatja Orbán, hogy Trump venezuelai akciója megsegítse a magyar gazdaságot (Telex)
A magyar miniszterelnök szerint Maduro elrablása olcsóbb energiát hozhat a világnak, így Magyarországnak is. Rövid távon viszont gazdasági nyertesei nem, vesztesei annál inkább lehetnek a katonai akciónak.
jan. 7
22:59
Megakadályozta az időjárás, hogy odaérjen kulturális programjára? Haladéktalanul jelezze az érintett intézménynek! (Telex)
Ezt tanácsolja Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.
jan. 7
22:59
Ali Smith lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége (Telex)
A könyvfesztivált októberben, a Hungexpón tartják majd.
jan. 7
23:01
Síelők az Eiffel-toronynál, reptéri hógolyócsata Hollandiában, áradó folyó Rómában (Telex)
Odasózott a tél Európának, még egyes Égei-tengeri görög szigetek is behavazódtak. Hatan haltak meg eddig a téli időjárással összefüggésben Franciaországban és Boszniában.
jan. 7
23:01
Magyar kutatók oldották meg az európai növényevő dinoszauruszok egyik legfontosabb rejtélyét (Telex)
A Bakonyban talált leletek alapján Ősi Attiláék igazolták, hogy Európában is elterjedtek és sokszínűek voltak a Triceratops rokonai. Eredményeik alapján sok száz év leletanyagát újra kell vizsgálni.
jan. 7
23:01
Piacvezető lett a BYD a tisztán elektromos és konnektorról tölthető hibrid autók között Magyarországon (Telex)
2025-ben 2412 ilyen típusú járművet adtak el.
jan. 7
23:01
A nyolcvanas-kilencvenes évek izompacsirtáihoz fogható brancs azóta sincs a világon (Telex)
Schwarzenegger, Stallone, Van Damme, Lundgren, Norris, Chan, Seagal. Az Empire filmes lap főszerkesztője könyvben szedett össze majdnem mindent, amit tudni érdemes az egyszemélyes hadseregekről.
jan. 7
23:03
Ez a legrosszabb hely az olajnak: fél év alatt megromlik és avas lesz, ha így tárolod (Femcafe)
Az olaj minden konyha alap élelmiszere, mégis kevesen tudják, hogy egy rossz mozdulattal akár hónapokkal lerövidíthetjük az élettartamát. Ha ugyanis nem megfelelő helyen tartjuk, akár fél év alatt is megromolhat.
jan. 7
23:03
Az eddigi legkomolyabb ígéreteket kapta biztonsági garanciákra, mégsem lehet felhőtlen Zelenszkij öröme (Telex)
Az ukrán elnök bizakodóan beszélt az Ukrajnát támogató európai országok és az amerikaiak párizsi megbeszéléséről, de a határozott védelmi garanciák ígérete ellenére számos gyakorlati részlet tisztázatlan. Nem látszik az sem, hogyan kényszerítenék rá Oroszországot a valódi béketárgyalásokra. A területi kérdésekről szerdán is egyeztet Ukrajna és az U
jan. 7
23:03
A nullás tejek vége: Amerika több fehérje és a teljes zsírtartalmú tejtermékek fogyasztására buzdít (Telex)
Az amerikai táplálkozási irányelvek új változatában az új ellenség az ultrafeldolgozott élelmiszerek és a hozzáadott cukrok.
jan. 7
23:03
"A vasúton helyreáll a rend, a buszok még csúszásban, az utakat folyamatosan tisztítják" (Magyar Hírlap)
Lázár János közlekedési miniszter adott helyzetjelentést.
jan. 7
23:03
Kiterítette a lapjait Von der Leyen: világosan elmondta, mi a terve Európával és Ukrajnával (Mandiner)
Nagy volt az összhang António Costával.
jan. 7
23:05
Egy skót farm kétségbeesetten keresi Javiert és Esmeraldát, az eltűnt vízidisznóikat (Telex)
18 hónapot vártak rájuk, most valószínűleg ellopták őket.
jan. 7
23:07
Takarodjatok a picsába, üzente Minneapolis polgármestere az ICE ügynökeinek, akik agyonlőttek egy nőt (Telex)
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szerint "zavargók" akadályozták a bevándorlási ügynököket, akiket valaki megpróbált elgázolni. "Lószart" – állítja Jacob Frey polgármester, aki szerint az ICE hozta el az erőszakot a városába.
jan. 7
23:09
Kata Mihály visszatérőben (Magyar Hírlap)
A csapatkapitány novemberben szenvedett bokaszalag-sérülést.
jan. 7
23:15
Dudás Miki halála – megszólaltak a büntetőjogászok: "Elképzelhető, hogy a nyomozás eredményeként még súlyosabb megállapításra jutnak" (BorsOnline)
Egyelőre halált okozó súlyos testi sértés miatt nyomoznak.
jan. 7
23:15
Tüntetők zárták le Jeruzsálem egyik fő csomópontját a Legfelsőbb Bíróság védelmében (HírExtra)
Izraeliek százai vonultak utcára Jeruzsálemben, hogy tiltakozzanak a kormány Legfelsőbb Bíróságot érintő lépései ellen. A demonstrálók egy időre lezárták a város egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontját, jelentős fennakadást okozva a forgalomban
jan. 7
23:15
"Vigyázzunk egymásra!" – Orbán Viktor elárulta, hogy az Operatív Törzs éjszaka is folytatja a munkát (BorsOnline)
Az Operatív Törzsben a hóhelyzet elhárításáért felelős állami vezetők vannak.
jan. 7
23:15
Megható videó Dudás Miki utolsó megszólalásáról – Egy világbajnok drámai éve a tragédia árnyékában (BorsOnline)
Erős volt, de nem tudott megküdzeni édesapja elvesztésével.
jan. 7
23:15
Varga Barnabás nélkül nagy bajban a Fradi? A szurkolók ítéletet mondtak (BorsOnline)
A Fradi-szurkolók máris kongatják a vészharangot.
jan. 7
23:15
"Stabilizálásnak, helyreállításnak, majd demokratikus átmenetnek kell következnie" (Magyar Hírlap)
Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerint.
jan. 7
23:17
Rossz családdal közölték a rendőrök a halálhírt: azt mondták, meghalt a 17 éves fiuk (BorsOnline)
Összekeverték a két tinédzser személyazonosságát.
jan. 7
23:17
Így hemperegnek, csúszkálnak és élvezik a havat a jegesmedvék a Nyíregyházi Állatparkban (BorsOnline)
"Mint a gyerekek".
jan. 7
23:19
Tovább bonyolódik Rob Reiner halálának ügye: visszalépett az ügyvéd (BorsOnline)
Az események tovább bonyolódtak.
jan. 7
23:19
Hálószobatitkairól vallot a gyönyörű Jenny McCarthy: ezt csinálja a férjével (BorsOnline)
Az 53 éves énekesnő megdöbbentő részletességgel nyílt meg házasságáról. Jenny McCarthy Donnie Wahlberg-gel való hálószobai kihívásairól vallott.
jan. 7
23:21
Bunyós Pityu legnagyobb álmáról vallott: "Várom, hogy a fiam megnősüljön. Unokázni szeretnénk már..." (BorsOnline)
Bunyós Pityu idén nagypapa szeretne lenni.
jan. 7
23:21
282 millió dolláros vagyonon osztozkodik Nicole Kidman és Keith Urban (BorsOnline)
Véglegesítették az egykori álompár válását. Nicole Kidman és Keith Urban így osztja fel egymás között a több száz millió dollár értékű közös vagyont.
jan. 7
23:21
BKV sofőr mentett életet - a visszapillantóban látta, hogy baj van (BorsOnline)
A visszapillantó tükörből észlelte, hogy baj van.
jan. 7
23:21
Mintegy ezer ember dolgozik a MÁV-csoportnál a havas időben (Magyar Hírlap)
Írta Lázár János Facebook oldalán.
jan. 7
23:23
Young G Béci elképesztő dologra vállalkozott, teste határait feszegeti a népszerű rapper (BorsOnline)
Újabb kemény kihívásról számolt be az ismert rapper, aki ezúttal saját testével kísérletezik. Young G TikTokon számolt be arról, hogyan bírja a megpróbáltatásokat, és miként telnek a napjai szilárd étel nélkül.
jan. 7
23:25
Egy sokkoló állítás felborítja a NASA történetét – egészen más lehet a rejtélyes csillagközi látogató, mint hittük (BorsOnline)
Mi lehet az űrben? A Nasa elhallgat valamit.
jan. 7
23:27
Curtis is felköszöntötte barátját, Ganxsta Zolee-t születésnapján (BorsOnline)
"Isten éltessen Zolika".
jan. 7
23:27
Lefoglalt az USA még egy orosz olajhajót (Magyar Hírlap)
Az amerikai katonaság az intézkedést ellenállás nélkül hajtotta végre.
jan. 7
23:29
"Meghaltam egy allergiás reakció után – amit a túloldalon láttam, mindent megváltoztatott" (BorsOnline)
Meghalt, most visszajött, hogy elmondja, mi van odaát
jan. 7
23:31
BKV sofőr mentett életet - a visszapillantóban látta, hogy baj van (BorsOnline)
A visszapillantó tükörből észlelte, hogy baj van.
jan. 7
23:33
Karácsonykor véletlenül fejbe lőtték a 14 éves fiút – napokkal később kinyitotta a szemét, édesanyja szerint "csoda történt" (BorsOnline)
A fiú súlyos sérülést szenvedett, de túlélte.
jan. 7
23:33
Fokozott rendőri jelenlétet a havazás idején (Magyar Hírlap)
A biztonság most is közös ügyünk.
jan. 7
23:33
Somogy vármegyei sertésállományokban jelent meg az Aujeszky-betegség (Üzletem)
Aujeszky-betegség vírusának jelenlétét igazolta a Nébih laboratóriuma egy somogyszobi tenyészsertés-állomány állatainál; a fertőzés jelenlétét a sertéstartó vállalkozás további kettő, szintén Somogy vármegyében működő telepén is azonosította a hatóság.
jan. 7
23:45
Oroszország válaszolt a lefoglalt hajók kapcsán (Magyar Hírlap)
Követelik, hogy emberségesen bánjanak állampolgáraival a hajókon.
jan. 7
23:51
Kamilla partvonalra kerülhet: Károly váratlan húzása sokkolta a palotát, még a levegő is megfagyott (Femcafe)
A brit királyi udvarban most minden tekintet Károly király legutóbbi lépésére szegeződik. A döntése ugyanis olyan üzenetet hordoz, amely sokak szerint Kamillával szembeni bizalmatlanságot jelez.
jan. 7
23:51
A Szokotrán rekedt turisták egy része elhagyhatta a szigetet (Magyar Hírlap)
Szaud-Arábiába vitték őket.
jan. 7
23:57
A békéhez Amerikára is szükség van (Magyar Hírlap)
Nyilatkozott a német kormányszóvivő.

Keresés