Birtney Spears visszatérne a színpadra, de kizárólag a zongorista fiával. Az énekesnő ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy az Egyesült Államokban nem hajlandó fellépni, "rendkívül érzékeny okok miatt". Ehelyett azt reméli, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában adhat majd koncertet, ahol a fia is csatlakozhat hozzá. Bár a részletek még nem
Az extrém hideg és a napok óta tartó, intenzív havazás miatt létrehozott Operatív Törzs ülése után sajtótájékoztatót tartottak, ahol a hatóságok összefoglalták az aktuális helyzetet és az eddig megtett intézkedéseket. Az ország több pontján komoly kihívásokat okozott az időjárás: ónos eső, hófúvások, közlekedési nehézségek, műszaki mentések és a la
Hosszan tartó betegség után január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapító elnöke. A tragikus hírt a könyvkiadó a közösségi oldalán közölte.
Rekordösszegű szponzorációs szerződést kötött a második dartsvilágbajnoki címét frissen bezsebelő Luke Littler. A többek között a nevével fémjelzett nyilakat, dartstáblákat és mezeket forgalmazó Target Darts sportszergyártóval kötött megállapodása pontos volumenét nem árulták el, ám egyes hírek szerint az átszámítva a 10 milliárd forintot súrolhatj
Széles körű az értetlenség a német lakosság körében az Egyesült Államok venezuelai katonai beavatkozását illetően. Erről tanúskodik az ARD közszolgálati médium legfrissebb felmérése.
Hosszan tartó betegség után, január 9-én elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki alapító elnöke – írja közleményében a kiadó.
Nem is Nicolás Maduro, hanem inkább felesége, Cilia Flores irányította a venezuelai drogbirodalmat – legalábbis erre gyanakszik az amerikai ügyészség. A keménykezű first ladyről azonban keveset tud a világ. A hírek szerint ő tervelte ki a háttérből azokat az akciókat, amiket aztán a férje végrehajtott. A keménykezű asszony ráadásul nem riadt vissza
Magyarországon évente 8–12 ezer ember hal meg idő előtt a szennyezett levegő következményei miatt – mégsem történik érdemi változás. A probléma nem új, az okok jól ismertek, a megoldások évek
Másfél éven át úszómesterként dolgozott egy budapesti strandon Száraz Dénes, miután színészként elfogytak a munkái. A Palikék Világa legújabb adásában őszintén beszélt arról, hogyan került anyagilag teljesen padlóra, és miért volt kénytelen civil állást vállalni. A színész most azt is elárulta: végleg lezárta ezt az időszakot.
Vogyerák Anikó, az ATV népszerű műsorvezetője egy különleges gyermekkori emlék felelevenítésével próbált szerencsét a lottón, és bár nem nyert hatalmas összeget, a történet mégis szívmelengető és emlékezetes. Az édesapja, aki nagy lottórajongó volt, gyerekkorában rendszeresen bevonta őt és a testvéreit a számok kiválasztásába, ám a család sosem ara
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó pozíciók iránt ugrott meg leginkább a kereslet – de nem csupán technológiai szakembereknek kínálnak lehetőséget.
Az egész filmes szakmát megrázta a hír, hogy 70 éves korában elhunyt Tarr Béla, a kortárs magyar filmművészet meghatározó alakja, a Sátántangó, a Werckmeister harmóniák és A torinói ló Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendezője. Maruszki Balázs, Grosan Cristina, Gelencsér Gábor, Rév Marcell, Brauer Ádám és Lakos Nóra elmékezik rá.
A Kia legújabb modellje egy kisméretű elektromos crossover, amivel az Ev3 sikerét ismételnék meg, eggyel kisebb méretben. Az új Ev2 árát még nem tudjuk, de a paraméterei ígéretesek ahhoz, hogy népautó legyen belőle.
A délnyugati országrészeken kiterjedt területen ónos eső hullik, és következő órákban is jelentős csapadék várható, különösen a határ menti részeken - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs péntek délutáni sajtótájékoztatóján Budapesten.
A M·A·C Cosmetics új globális nagykövete nem más, mint Chappell Roan, a popsztár, aki minden helyzetben feszegeti a határokat. Az énekesnővel exkluzív interjú keretein belül beszélgettünk, hogyan lesz a sminkből önkifejezés, és miért fontos neki, hogy a glam furcsa is legyen kicsit.
Diana hercegné lázadó nyomdokaiba lépett Katalin. Összegyűjtöttük azt az 5 alkalmat, amikor Katalin hercegné megszegte a brit királyi család öltözködési etikettjeit. Nézd meg a rendhagyó divatpillanatokat!
Tovább erősíti budapesti bázisát a Wizz Air. A légitársaság flottája hamarosan egy újabb repülőgéppel gyarapodik, amely már a 19. lesz a fővárosban állomásozó gépek sorában. A kapacitásbővítés kézzelfogható változásokat hoz…
Az Automobili Lamborghini 2025-ben is folytatta sikeres pályafutását Németországban, Ausztriában és Svájcban. Az ikonikus olasz márka örömmel fogadta a Sant’Agata Bolognese nagy teljesítményű járművei iránti folyamatosan erős érdeklődést, valamint az ügyfelek és a márka rajongói számára szervezett egyedi eseményeket. Fotók: Lamborghini A 2025-ös é
Megérkezett a Gólkirályság harmadik évada, amelyben új kihívások és régi konfliktusok várnak a szereplőkre. A csemberi csapat Magyar Kupa-győztesként az Európa-ligára készül, miközben az NB I-ben a bennmaradásért küzd. Szinetár Dóra egy megcsalt feleséget alakít, akinek története sok nézőt megérintett. Mikecz Estilla a sorozatbeli karaktere mellett
A Raiffeisen Bank idén is elkötelezett támogatója a Cápák között műsorában különdíjra jelölt vállalkozásoknak. Az első adásban Bárdi Dorina Barbara és Kincses-Kádár Lídia fejlesztőjátékukkal, a Marokbabával érdemelték ki a díjat A jövő vállalkozója kategóriában. Olvasd el a velük készült exkluzív interjút!
2026. január 3-án az Egyesült Államok katonai akcióban elfogta Nicolás Madurót, Venezuela volt elnökét és feleségét, ami világszerte politikai hullámokat vetett. Donald Trump megosztotta a fotót, amin Maduro szürke Nike Tech Fleece melegítőben látható, és a kép azonnal mémmé vált a közösségi médiában. A melegítő annyira felkeltette az érdeklődést,
Elzárta őket a hó a külvilágtól, de felkészültek a helyzetre - erről küldött videóüzenetet egy Bugac környéki tanya tulajdonosa az RTL Híradónak. Ásotthalmon, ahol több száz tanya van, a mezőőrök is besegítenek a tanyagondnokoknak, ételt visznek az időseknek, és hőkamerával figyelik, van-e fűtés a házakban.
Az állat sötétedés után, sétáltatás közben tévedt a vékony jégre, ami nem bírta el a súlyát. A tűzoltók létra segítéségével mentették ki a jeges vízből. A katasztrófavédelem figyelmeztet: a vékony jég nemcsak állatokra, hanem emberekre is életveszélyes lehet.
A napok óta tartó fagyos hullámban egy alattomos jelenség okozza a legtöbb közúti balesetet: a láthatatlan jégréteg, amely alattomosan jelenik meg az utakon. Megmutatjuk, hogyan ismerd fel időben, mikor a legveszélyesebb, és mit tehetsz, hogy elkerüld a bajt.
Janikovszky Éva fia, János a mai napig gondozza édesanyja emlékét. Az írónő könyvei ugyanolyan sikeresek mint egykor, gyermekek - és sokszor felnőttek - olvassák a sorait. Éva idén lenne száz éves, ám 13 éve nincs velünk. A lakásában azonban érintetlenek maradtak a dolgai.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium szerint 2025-ben 35 önkormányzat részesült egyedi támogatásban, ez történt most is, más szempont fel sem merült.
Az EU statisztikai hivatalának jelentése szerint 2025 harmadik negyedévében több mint ötödével voltak drágábbak a lakóingatlanok Magyarországon, mint egy évvel korábban.
Nyilvánvalóan az edzőtermi törölközőre is kell szenzor, ami megmondja, hogy mennyit igyunk, milyen az izzadságunk pH-ja, és mennyi elektrolit van benne.
Keömley-Horváth Boglárka regényének főszereplője dolgozik, férjhez megy egy megbízhatónak tűnő férfihoz, gyereket szül neki, és azt a gyereket még szereti is. Kritika.
Megváltoztak a játékszabályok a nemzetközi luxuspiacon, a bizonytalanság lett az új normális. Miért nyűglődik a Chanel, a Dior, a Gucci és Louis Vuitton? Mitől érinthetetlen a NER kedvenc Birkin táskáit gyártó Hermès? Miért nem érdekli a luxus a Z generációt? Utánajártuk, miért kopik a luxus fénye.