Elültetted a hortenziát, gyönyörű volt a kertészetben, aztán pár nap múlva lekonyult, mintha menthetetlen lenne? Ne ijedj meg! A hortenzia tavasszal és átültetés után gyakran reagál így, de ez még nem jelenti azt, hogy elpusztul. Sőt, ez a növény meglepően ellenálló, és a megfelelő gondozással egész nyáron ontja a virágokat. Megmutatjuk, miért herv
Sokan addig halogatják a tankolást, amíg ki nem gyullad az üzemanyag-visszajelző lámpa – pedig ez komoly hiba lehet. Egy autós szakértő szerint a rendszeres „utolsó pillanatos” tankolás nemcsak stresszes, hanem hosszú távon az autódnak sem tesz jót. Megnövelheti a meghibásodás kockázatát, és akár a javítási költségeket is. Mutatjuk, mi történik ily
Az Európai Bizottság szerint a horvátországi Adria-vezeték jelenti a legéletképesebb alternatívát Magyarország és Szlovákia számára, amíg a megrongálódott Barátság-olajvezetéket helyre nem állítják. A vita közben politikai válsággá is terebélyesedett, miután Budapest kettős vétóval blokkolt uniós döntéseket.
A nemzetközi nagybankok egyre határozottabban mozdulnak a digitális eszközök irányába. A cél már nem pusztán a kísérletezés, hanem a bitcoin és más kriptoeszközök beillesztése a hagyományos pénzügyi infrastruktúrába. A Citigroup és a Morgan Stanley legfrissebb lépései jól mutatják, hogy az intézményi piac új szakaszba lépett. Citi: a bitcoin beemel
Az Egyesült Államok kormánya újabb 200 millió dollárt fordít a fenntartható mezőgazdasági eljárások kutatására, így az erre szánt teljes keretösszeg már meghaladja az egymilliárd dollárt. Az intézkedés célja a növényvédő szerek használatának visszaszorítása - tudósított a Reuters.
A Börzsönyt és az Ipolyságot is nyakába vette a Kontroll munkatársa, hogy eljusson végül a nógrádi megyeszékhelyre is a riportsorozatának folytatása érdekében.
Teszteld az általános műveltségedet ezzel a pörgős kvízzel, ahol garantáltan vered az átlagot, ha a kérdések hetven százalékát eltalálod a végére. Frissítsd fel az ismereteidet a történelem és a tudományok világában! A magyar történelem dicsőséges lapjain a híres fekete sereg vezérét keressük Rákóczi Ferenc, Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás tö
Ez az átlagon felüli magyaroknak szóló kvíz nagyszerű próbatétel elé állít. Vajon neked is sikerül teljesítened a mai napra szánt kihívást? Koncentrálj erősen, és gyűjtsd be a maximális pontszámot! A csillagászat lenyűgöző világában a Naprendszerünk legnagyobb bolygóját kell kiválasztanod a Jupiter, az Uránusz és a Merkúr opciók mérlegelésével. A k
Náray Erika lánya, Kamilla már negyed évszázada érkezett egy igazi zenével átszőtt családba. Kevesen tudják azonban, hogy a fiatal nő nagyapja nem más, mint a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Bergendy István, akinek neve évtizedek óta fogalom a hazai zenei életben. A művészi örökség ellenére Kamilla tudatos döntést hozott: nem kíván reflektorfénybe á
Péntektől tartós melegedés várható, mely mind a nappali, mind az éjszakai értékekre igaz. Nem csupán a hétvégére várható jó idő, március első napjaiban is egyre kedvezőbb időjárásra számíthatunk.
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.
A szombaton hajnalban kitört újabb közel-keleti háború eszkalálódása után kiderült, hogy a kintragadt magyarok egyelőre nem fognak tudni hazajutni. Olyan turisztikai célpontok is érintettek, mint Dubaj, vagy Abu Dzabi. Kérdeztük a Külügyminisztériumot a helyzetről, Szijjártó Péter most a Facebookon üzent az érintett magyaroknak.
A labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) szombaton olyan intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a mérkőzések tempójának felgyorsítása, valamint az időhúzás visszaszorítása. A változtatások a tervek szerint már az idei világbajnokságon, azt követően pedig minden versenysorozatban életbe lépnek.
Készülhetnek a szerencsevadászok: február utolsó napján az elmúlt majd' 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja az ötös lottó játékosait. A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint 20 sorsoláson nem volt telitalálat, így most több mint ötmilliárd forint ütheti a markát annak, aki eltalálja a nyerőszámokat. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot me
A Most Wanted – A hajsza tavaly novemberben az RTL műsorán két héten keresztül futott, és hatalmas sikert aratott, hiszen a tavalyi év legnézettebb napi műsorává vált. A népszerűségre reagálva, a csatorna már a finálé végén bejelentette, hogy 2026-ban érkezik a folytatás. Most azonban kiderült, hogy az RTL nem áll meg itt: egy újabb üldözős reality
Kohan-Harsányi Tímea 12 éves lánya súlyos állapotba került, de a mesterséges intelligencia gyors tanácsa segített időben felismerni a problémát és mentőt hívni. Bár az AI hasznos eszköz lehet, orvosok óvatosságra intenek, és hangsúlyozzák, hogy az emberi szakértelem pótolhatatlan.
Már katonák őrzik például a százhalombattai olajfinomítót és a stratégiai olajtartalékot. Orbán Viktor továbbra is kitart amellett, hogy Ukrajna támadásra készülhet a magyar létesítmények ellen. Tavaly még arról beszélt, nincs realitása egy NATO-tag elleni támadásnak. Magyar Péter felszólította a kormányfőt, fejezze be a riogatást. Ha viszont valód
Videóra vett egy bolti betörőt egy közelben lakó nő kedden Nagykanizsán. Azt mondta Híradónknak, hogy éjjel üvegcsörömpölést hallott. Kiderült, hogy egy maszkos férfi törte be az üzlet ajtaját. Alkoholt, konzerveket és aprópénzt lopott, megpakolt szatyorral és dobozzal próbált menekülni, de nem jutott messzire, a rendőrök hamar elkapták. A videó ké
29-szer vonultak tűzoltók a komáromi akkumulátorgyárhoz az üzem megnyitása óta - ezt közölte megkeresésünkre a katasztrófavédelem. Az Átlátszó csütörtökön osztott meg videókat egy hatalmas robbanásról, ami az akkugyárban történt. Az SK a Telexnek azt írta: a felvétel egy minőség-ellenőrzési tesztet mutat be, amely kontrollált környezetben zajlott.
A Ferencváros elképesztő izgalmak és egy végletekig kiélezett rájátszás után harcolta ki a továbbjutást a Ludogorec ellen az Európa-ligában. A zöld-fehérek hatalmas szívvel küzdöttek, és bár a mérkőzés legvége komoly idegi próbát jelentett a játékosok és a szurkolók számára egyaránt, végül a magyar bajnok ünnepelhetett. A lefújást követően az RTL m
Szombaton 20:00-kor érkezik a Gólkirályság évadzáró epizódja, amelyben végre minden titokra fény derül: vajon ki lesz az új polgármester, és hogyan alakul Tóni és Norbi párkapcsolata? Készülj, mert döbbenetes fordulatok és váratlan meglepetések várnak!
Minden kutya haraphat – de vannak fajták, amelyeknél a sérülések súlyossága miatt az állatorvosok különösen óvatosak. Egy tapasztalt szakember most megnevezte azt a két kutyafajtát, amelyek harapása miatt a leginkább aggódik. Nem riogatásról van szó, hanem felelős tájékoztatásról: a megfelelő tartás, nevelés és szocializáció kulcsfontosságú. Cikkün
Olyan felfedezést tettek régészek középkori cseh temetők feltárásakor, amire senki sem számított. A sírokból előkerült leletek nemcsak a temetkezési szokásokról árulkodnak, hanem új megvilágításba helyezik a korabeli hitvilágot és társadalmi viszonyokat is. A kutatók szerint ezek az eredmények átírhatják, amit eddig a térség középkori történelméről
Az Oscar-díjas színész megosztotta azt a jóslatát, miszerint Donald Trump „soha nem fogja elhagyni” a hivatalát. Részt vett egy ezzel egybekötött, az Unió helyzetét értékelő eseményen is, amelyen azt mondta, úgy érzi, „elárulta a hazája”.
A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az Mti-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
Orbán Viktor szerint ha a fideszesek a munka helyett csak spekulálnak, abból vereség lesz a választáson. A miniszterelnök-pártelnök ezúttal Esztergomban riogatta a híveit a Digitális Polgári körök "háborúellenes" nagygyűlésén. Azt mondta, hogy április 12-én egyszerre kell legyőzniük Magyar Pétert és a Tisza Pártot, valamint Zelenszkij ukrán elnököt
Egy rendkívül izgalmas friss kvíz érkezett, amelyen még a rutinos kvízezők is ritkán hoznak tökéletes nyolc per nyolcas eredményt. Hozd ki magadból a maximumot ezen az emlékezetet megmozgató teszten! A klasszikus táblajátékok rajongói egy sakktábla kezdő bábujainak pontos számát kereshetik a 32, a 26 és a 28 darabos opciók közül. A modern kori tört
Az Egy ritmusban podcast legújabb epizódjában Ábel Anita a jelentős fogyás kérdését járta körül vendégeivel, tabuk nélkül. A beszélgetésben Mohamed Fatima énekesnő és Horváth Gréta médiaszemélyiség meséltek saját útjukról, a jojóeffektusról, a lelki evésről, a bántó megjegyzésekről, az önelfogadásról és arról, milyen megélni a testsúlyváltozást a n
Az időjárás szeszélyei nemcsak a ruhatárunkat, de a fejünket is próbára teszi, hiszen az egyik nap még fagyos hidegben vacogunk, a másikon már tavaszi napsütésben sétálhatunk. Ez a hirtelen változás azonban sokak számára nemcsak kellemetlen, hanem fájdalmas is lehet. A migrénesek jól tudják, hogy az ilyen időjárási hullámvasút könnyen kiválthatja a
Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadását követően Teherán több ország, köztük az Egyesült Arab Emírségek és Izrael ellen is válaszcsapásokat hajtott végre. A konfliktus gyors eszkalációja miatt a térségben tartózkodó magyarok közül sokan óvóhelyeken vagy otthonaikba visszahúzódva várják a fejleményeket, illetve a hazajutás lehetőségét.
Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadását követően a térségben több országban is válaszcsapások történtek, amelyek az Egyesült Arab Emírségeket is érintették. A gyorsan eszkalálódó helyzet miatt számos külföldi – köztük magyarok – is bizonytalan körülmények között várja a hazautazás lehetőségét.
Az éllovas Bayern München fordulatos mérkőzésen 3-2-re győzött a Borussia Dortmund otthonában a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának rangadóján. Az első két helyezett közötti különbség ezzel kilenc pontra nőtt a tabellán. Harry Kane megszerezte szezonbeli 30. találatát.
Szombat este kihúzták az Ötöslottó nyerőszámait. Kiderült, hogy örülhetett-e valaki ezen a héten a főnyereménynek. A 9. játékhéten, a 2026. február 28-ai játéknapon 5,151 milliárd forint volt a tét.
Hosszú hónapok feszült várakozása és sok találgatás után a Szaharából érkezett a hír, amelyre minden magyar rockrajongó várt: végre hivatalosan is bemutatták a Tankcsapda új gitárosát. A zenekar korábbi tagja, Sidi helyét Vörös Attila vette át, aki márciusban debütál a nagyközönség előtt. A zenész érkezésére a 13 év után távozó Sidlovics Gábor is r
Február 27-e a jegesmedvék napja, amikor a világ figyelme a sarkvidék legnagyobb ragadozóira irányul. A nyíregyházi állatpark bocsai vidám pillanatokkal örvendeztetik meg a közönséget, miközben szakértők a klímaváltozás és a csökkenő jégpáncél hatásairól beszélnek. A jegesmedvék túlélési stratégiái és a sarkvidék növekvő geopolitikai jelentősége eg
Gisèle Pelicot egy évtizeden át élt úgy, hogy nem is tudta: férje rendszeresen elkábítja, majd idegen férfiakat invitál a közös otthonukba, hogy megerőszakolják. A nő a történtekből semmire sem emlékezett, a gyógyszerek hatásait pedig sokáig rejtélyes betegségnek hitte. A francia nő története nemcsak egy sokkoló bűnügy, hanem olyan ügy lett, amely
Videón az autós üldözés. A rendőrök szeme láttára ütött el majdnem egy gyalogost egy sofőr péntek délután Budapesten. A járőrök utánaeredtek, de az autós menekülni kezdett. Végül a Népligetnél, az 1-es villamos megállójában a padkának csapódott. Az autóban ülő négy ember kipattant és elszaladt, de a sofőrt és egy utast elfogtak a járókelők. Kiderül
Nem hibázott a rendőrség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, erre jutott a novemberben elindult vizsgálat. Ezt Pintér Sándor belügyminiszter mondta az RTL Híradó kérdésére egy aszódi lakossági fórumon. A DK szerint ez hazugság. A fórumon megjelent sajtó csak írásban tehette fel a kérdéseit a miniszternek, de ezek nagy részét Rétvári Bence államtit
A címvédő PSG a Chelsea-t kapta, a Barcelona a Newcastle ellen juthat a nyolc közé a BL-ben. Ha Szoboszlaiék vagy Sallaiék továbbjutnak, a PSG-Chelsea párharc győztesét kapják.
Már tűkön ülve várod a Gólkirályság harmadik szériájának évadzáró epizódját? Van egy jó hírünk: ma kiderül, mi lesz a Csember FC sorsa! Addig is merülj el az elmúlt évadok bakiparádéiban – a nevetés garantáltan felpörget a fináléra!
Találtál pár csírát a krumplin, és már dobnád is ki? Nem biztos, hogy kell! A csírázás önmagában még nem jelenti azt, hogy a burgonya ehetetlen – a döntésnél sokkal fontosabb a szín, a keménység és a csírák hossza. Megmutatjuk, mikor biztonságos még felhasználni a krumplit, és mikor érdemes inkább a kukába tenni. Ezzel nemcsak az
Észrevetted már, hogy a kutyád valakire azonnal ugat, míg másokat gond nélkül beenged? Nem véletlen. A kutyák rendkívül érzékenyek a testbeszédre, a hanghordozásra, a szagokra és még az apró mozdulatokra is. Sokszor olyan jeleket észlelnek, amelyeket mi észre sem veszünk. Cikkünkben eláruljuk, mi állhat a háttérben, mikor természetes viselkedésről