2026. március 10. kedd

márc. 10
18:51
A NAV vizsgálhatja a Magyarországon feltartóztatott ukrán pénzszállítmány eredetét, rendeltetését, felhasználását (Adózóna)
Felhatalmazta az Országgyűlés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), hogy kivizsgálja a Magyarországon feltartóztatott ukrán készpénz- és aranyszállítmány ügyét, miután a képviselők 124 igen, 28 nem szavazattal és 9 tartózkodás mellett elfogadták a nemzetbiztonsági bizottság erre vonatkozó törvényjavaslatát, amelyet Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezet
márc. 10
18:51
Figyelmeztető levelet kapott a Novo Nordisk (Portfolio)
A Novo Nordisk kedden közölte, hogy figyelmeztető levelet kapott az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóságtól (FDA) a dán gyógyszergyártó New Jersey állambeli telephelyén végzett ellenőrzés nyomán.
márc. 10
18:51
Nagyon kínos: megbukott az ukrán aranykonvoj bankja, 65 ezer dollárt loptak el egy halott ügyfél számlájáról – az Oschadbank dolgozói bíróság elé állnak (vg.hu)
Kijevben bíróság elé kerül két banki alkalmazott, akik egy 2020-ban elhunyt ügyfél számláját fosztották ki.
márc. 10
18:51
Vitézy Dávid kiakadt: Egy nappal a halálos gázolás után még mindig véres homok borította a Bartók Béla utat (SzMo)
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint ez kegyeleti és higiéniai okokból is elfogadhatatlan. Egy ekkora városban egy ilyen eset utáni takarításnak automatizmusnak kellene lennie.
márc. 10
18:51
Kvíz: 10-ből 9 ember elbukik a budapesti tömegközlekedésen (Promotions)
Te is Ikarus buszokon és "szovjet" metrón nőttél fel? Teszteld a tudásod a budapesti tömegközlekedés legendás járatairól! 10 kérdés a Millenniumi Földalattitól a BKV legfontosabb útvonaltervezési titkaiig.
márc. 10
18:51
Putyin és Trump egyeztetett – új helyzet alakulhat ki az orosz energiaszankciók körül (Magyar Hírlap)
A Kreml szerint Moszkva kész visszatérni az európai piacra.
márc. 10
18:51
Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő: Galatasaray–Liverpool 1-0 (Telex)
A török bajnok a szeptemberi BL-meccsükhöz hasonlóan egy góllal felülmúlta az angolt.
márc. 10
18:57
Megjött az ijesztően magas olajár-prognózis (Portfolio)
Az amerikai Energiainformációs Hivatal (EIA) legfrissebb havi jelentése szerint a Brent típusú kőolaj ára a következő két hónapban hordónként 95 dollár fölé emelkedhet az iráni konfliktus okozta kínálati zavarok miatt. Az év végére azonban a jegyzés 70 dollár környékére eshet vissza.
márc. 10
18:57
Páratlan hajósélmény Franciaországban (AQUA)
A Dél-Franciaország csendes, napfényes tájain kanyargó csatorna ma az egyik legnépszerűbb úti cél a lakóhajós nyaralások kedvelői számára. A Canal du Midi mintegy 240 kilométer hosszan kanyarog Dél-Franciaország tájain Toulouse térségéből indulva egészen az Étang de Thau lagúnáig, miközben olyan városokon halad keresztül, mint Carcassone vagy Bezié
márc. 10
18:57
Így derítheted ki, ha a randipartnered nem szerelmes beléd, csak kapcsolatfüggőséggel küzd (Life)
A kapcsolatfüggőség alattomos jelenség, amely könnyen összetéveszthető a nagybetűs szerelemmel. Íme néhány jel, amiből felismerheted, ha a randipartnered csak párkapcsolatfüggő!
márc. 10
18:57
Elszálltak a repülőjegyárak: van, ahol már hétszeres a drágulás (Drive)
A Közel-Keleten dúló konfliktusok hatására jelentősen emelkedett az olaj ára, ami a repülőjegyek költségeire is hatással van. Elsősorban a tavaszi utazásoknál lehet áremelkedésre számítani, de bizonyos úti célok esetében az sem kizárt, hogy a nyári repülőutakat is jóval drágábban lehet majd lefoglalni, mint korábban.
márc. 10
19:03
A magabiztos gyerekből lesz sikeres felnőtt: két egyszerű módszer, amellyel a szülők megalapozhatják a jövőt (Igényesférfi.hu)
Egy mentális coach szerint a szülői tudatosság határozza meg, hogy a gyermek miként kezeli a kudarcokat és fejleszti ki azt a belső tartást, amely a kitartáshoz szükséges.
márc. 10
19:03
Az FTC-Braga meccs előtt jött a váratlan bejelentés, ez példátlan, a szurkolók nem hisznek a szemüknek (Promotions)
Nem semmi, ami a meccs előtt történt.
márc. 10
19:03
Elhunyt Kiss László volt alkotmánybíró (Magyar Hírlap)
76 éves volt.
márc. 10
19:03
Ezért teljesít jobban a Strategy részvénye 2026-ban, mint a Bitcoin (BitcoinBázis)
A MicroStrategy részvényének árfolyama az elmúlt öt napban nagyjából stagnáló teljesítményt mutatott, kisebb esések és emelkedések után, aktuálisan 137 dollár környékén kereskednek vele. Ez egy hét viszonylatában 2,5%-os emelkedést jelent. A cég épp most jelentett be egy újabb, 17 994 BTC‑s vásárlást 1,28 milliárd dollár értékben, de ez nem nagyon
márc. 10
19:09
11 ellenállhatatlan szendvicskrém, amihez tökéletesen illik a friss tavaszi retek (Mindmegette)
A ropogós, friss retek igazi tavaszi kedvenc, ami salátákban is szuper, de önmagában is finom. Egy jól elkészített szendvics, benne egy fantasztikusan finom szendvicskrém kiemeli a retek csípős, üde ízét, és pillanatok alatt különleges falatokat varázsolhatunk a reggelizőasztalra.
márc. 10
19:09
Az angolok már tudják, Liverpoolban nem valósítják meg Szoboszlai vágyát (Metropol)
A Real Madridnál nagyobb esélye lenne a BL-győzelemre.
márc. 10
19:09
Átadták a korszerűsített rijekai olajfinomítót (ProfitLine)
Átadták kedden a korszerűsített rijekai olajfinomítót. A mintegy 700 millió eurós beruházás az INA olajipari vállalat történetének legnagyobb egyedi fejlesztése, és a modern Horvátország egyik legjelentősebb ipari beruházása.
márc. 10
19:09
Emmanuel Macron: Az atomenergia garantálhatja az energetikai szuverenitást (hirado.hu)
A francia elnök Párizsban vett részt a második nukleáris csúcstalálkozón.
márc. 10
19:09
Mélyponton az olajkészletek, katasztrofális következményekről tart a világ legnagyobb olajexportőre (ATV)
A Hormuzi-szoros tartós blokádja beláthatatlan következményekkel járhat, már a legjelentősebb olajexportőr is figyelmeztetett.
márc. 10
19:09
Magyar Péter: Akkora bajban van a Fidesz, hogy ki kell bújni a zárt csarnokokból (SzMo)
A Tisza Párt elnöke a Facebookon reagált a miniszterelnök keddi bejelentésére. Megerősítette: szerinte Orbán gyávaságból nem mer kiállni vele egy nyilvános vitára.
márc. 10
19:09
1 Magyar Sör – trendváltás a hazai sörpiacon (Magyar Mezőgazdaság)
A fogyasztók egyre tudatosabban választanak sört: a mennyiség helyett a minőség és az élmény kerül előtérbe. A magyar söripar ehhez a szemléletváltáshoz alkalmazkodva 2026-ban a széles választékot és a kulturált sörfogyasztást népszerűsíti.
márc. 10
19:09
Megtörte a csendet Novák Előd, ezt üzente az őt kritizáló testvérének – végleg megromlott köztük a viszony? (naphire.hu)
Nyilvános családi konfliktussá fajult az oltásvita: Novák Hunor gyermekorvos élesen bírálta testvérét, Novák Elődöt és annak feleségét, Dúró Dórát az oltásellenes kijelentéseik miatt. A Mi Hazánk politikusa reagált a kritikára, de hangsúlyozta: nem szeretné a vitát a nyilvánosság előtt folytatni.
márc. 10
19:15
Több mint száz új munkahelyet hoz létre a hazai tulajdonú Nívó-csoport új péceli gyára (hirado.hu)
Szijjártó Péter erről Nagytarcsán beszélt.
márc. 10
19:15
Zelenszkij szerint Putyin el akarja érni az Oroszországot sújtó energetikai szankciók eltörlését (hirado.hu)
Az ukrán elnök szerint az ukrán hírszerzés fontos dokumentumokat szerzett meg az oroszok harctéri veszteségeiről is.
márc. 10
19:15
Egy kis autózás a magyar határtól, és lélegzetelállító tavaszi kirándulóhelyekre érkezel (Femcafe)
Sokan mozdulnának ki most tavasszal, de ha külföldre indulnánk, akkor sem kell messzire menni.
márc. 10
19:15
Súlyos hibát vétesz a kertben, ha tavasszal elköveted ezt a 4 dolgot! (Glamour)
Ahogy beköszönt a tavasz, a kertészkedés szerelmesei alig várják, hogy végre munkához lássanak, és újraélesszék a virágos kertjüket vagy az erkélyükön lévő oázisukat. De mielőtt nekikezdenél, mutatunk néhány olyan általános hibát, amit érdemes elkerülnöd a mesébe illő végeredmény érdekében.
márc. 10
19:15
Magyar gazdaság: ezt a napot sose felejtjük el, mi lesz most a forinttal és a GDP-növekedéssel? – megszólalt az elemző az iráni háború hatásairól (vg.hu)
Sokáig emlékezetes maradhat a márciusi 9-i kereskedési nap a tőzsdéken.
márc. 10
19:15
Puccskísérlet Montenegróban, 100 millió euró Moldovában - Így működik a választási beavatkozások orosz rendszere (SzMo)
Orosz GRU-tisztek erőszakos hatalomátvételt készítettek elő, míg Ilan Shor oligarcha hálózata szavazatokat vásárolt. A cél a NATO-bővítés megállítása és a nyugati intézmények aláásása.
márc. 10
19:15
Vilmos herceg kitagadná a királyi családból András herceg lányait (Life)
Az már nyilvánvalóvá vált az elmúlt hetekben, hogy a botrányok hatására Eugénia hercegnő és Beatrix hercegnő nem szívesen látott vendégekké váltak az elit köreiben.
márc. 10
19:15
Hollandia már elesett? Rekordmélyen a gázkészletek (Magyar Hírlap)
A tárolók töltöttsége mindössze 9 százalék.
márc. 10
19:15
A fáraók aranya: a feketekömény (egy.hu)
.
márc. 10
19:15
Autonóm járművek és robotikai rendszerek fejlesztésén dolgozott a Nemzeti Laboratórium (Öko-drive)
Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét
márc. 10
19:15
Hidvéghi Balázs: a nemzeti petícióval nemet mondhatunk az ukrán olajblokádra, amiben Magyar Péter Zelenszkij cinkosa (vasárnap.hu)
A nemzeti petícióval nemet mondhatunk az ukrán olajblokádra, amiben Magyar Péter Zelenszkij cinkosa – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.   Hidvéghi Balázs azt mondta: a közel-keleti háborútól függetlenül Magyarországra jöhetne olaj a Barátság kőolajvezetéken. Ott csak azért
márc. 10
19:15
Húsvéti tojás horoszkóp. Milyen stílusúak illenek hozzád? (Bien)
Még, ha nem is fektetsz nagy hangsúlyt a húsvétra, a vallási vonatkozásra, talán akkor is szívesen dekorálsz a szezonális díszekkel. Milyen húsvéti tojás passzolna hozzád zodiákusod alapján?
márc. 10
19:21
Tavaszi vetési iránytű: tudod, minek kellene már a földben lennie? (Agroinform)
Mit vessünk legelőször tavasszal? Ha most vágsz bele, és nem akarsz rögtön precíziós módszerekkel kezdeni, olvasd el gyakorlati vetési útmutatónkat.
márc. 10
19:21
Ha itt baj lesz, nem jön orosz gáz Magyarországra: katonákat vezényelt a szomszédos állam a Török Áramlat legfőbb energetikai létesítményéhez – "Meg kell… (vg.hu)
Szerbia megerősítette a kritikus infrastruktúra létesítményeinek védelmét.
márc. 10
19:21
Feszült derbi, botrányos befejezés: tömegverekedés és 23 piroslap a Mineiro playoffján (Igényesférfi.hu)
Botrányba fulladt a Cruzeiro és az Atlético MG közötti Belo Horizonte-i derbi a brazil bajnokság rájátszásában.
márc. 10
19:21
Puccskísérlet Montenegróban, 100 millió euró Moldovában - Így működik a választási beavatkozások orosz rendszere (SzMo)
Orosz GRU-tisztek erőszakos hatalomátvételt készítettek elő, míg Ilan Shor oligarcha hálózata szavazatokat vásárolt. A cél a NATO-bővítés megállítása és a nyugati intézmények aláásása.
márc. 10
19:21
A pszichopaták is félnek – de úgy tűnik, valójában élvezik (WMN)
Régen azt hitték, hogy a pszichopátiás jegyekkel rendelkező emberek nem félnek, ezért kevésbé tanulnak a büntetésből. Egy új tanulmány gyökeresen mást gondol.
márc. 10
19:21
Magyar Péter Orbán nyilvános országjárására: A Fidesz pániküzemmódban (Telex)
A Tisza Párt vezetője szerint már csak az élő vita kellene.
márc. 10
19:27
Nagy Márton: A NAV és a fogyasztóvédelem ellenőrzi az üzemanyagok védett áron történő értékesítését (hirado.hu)
A tárcavezető hangsúlyozta: a szabályokat mindenkinek be kell tartania.
márc. 10
19:27
Beperelték a ChatGPT fejlesztőjét egy lövöldözés miatt (Portfolio)
Pert indított az OpenAI ellen annak a 12 éves kanadai lánynak a családja, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba a tavalyi, Tumbler Ridge-ben elkövetett iskolai lövöldözés után. A hozzátartozók szerint a mesterségesintelligencia-fejlesztő cég tudott a támadó terveiről, mégsem értesítette a hatóságokat - jelentette a BBC.
márc. 10
19:27
"Nem nagyon jut eszembe a folyamatnak olyan pontja, ami törvényes lenne" - Jámbor András szerint a Fidesz a törvényalkotás csúcsára ért az ukrán… (SzMo)
A független képviselő szerint a törvény visszamenőleges, az indoklását pedig nemzetbiztonsági titoknak minősítették. A szavazás módja is szabálytalan lehet.
márc. 10
19:27
Egy új kutatás szerint a kedvenc borod sokat elárul a személyiségedről (Life)
Nem csak az ízlésed, a személyiséged is tükröződik a borválasztásodban. Egy friss kutatás szerint az, hogy melyik a kedvenc borod, arról is árulkodhat, milyen típusú ember vagy.
márc. 10
19:27
Jelentősen csökkent az ukrán ellenőrzés Donyeckben (Magyar Hírlap)
A régió mindössze 15–17 százaléka maradt az ukránok kezében.
márc. 10
19:33
Hivatalos: soha nem látott magas nyugdíjak jöhetnek Magyarországon 2026-ban, rengetegen járhatnak jól – ennyivel nőhet a havi összeg (vg.hu)
Régi fizetésekből számítják ki a nyugdíjadat, de a valorizáció korrigálja a mai bérszinthez.
márc. 10
19:33
Folyamatosan érkeznek a gépjárműadós határozatok (Üzletem)
Március 10-től folyamatosan érkeznek a Nav-tól a gépjárműadó-határozatok. A több mint 3,5 millió érintett közül elsőként azok kapnak értesítést, akik letöltötték a Nav-Mobilt. A befizetési határidő április 15.
márc. 10
19:33
Még három belvárosi palota került Tiborcz István köréhez, így már 11-nél tartanak (Telex)
A Válasz Online szerint 2021-ben, 2023-ban és idén év elején szerezték meg az V. kerületi ingatlanokat, de a nyilvánosság eddig nem tudott ezekről.
márc. 10
19:39
A magyar gazdaság új korszakát nyitja az NNG beruházása (Magyar Hírlap)
A kutatás-fejlesztési projekt fontos lépés a hazai ipar és innováció fejlesztésében.

Keresés