Az ellenfél is járja az országot, de más a céljuk: ócsárolnak, mindenkit és mindent lenéznek, az élő fába is belekötnek, csak rólunk beszélnek. "Mi közben csak az országról, a magyar emberekről beszélünk" - fogalmazott országjárásán, ma Hódmezővásárhelyen a kormányfő.
Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és V
A globalizáció korában egyetlen konfliktus sem marad helyi ügy. Az iráni háború hatásai már most túlmutatnak az energiaárakon és a diplomáciai feszültségeken: az ellátási láncokon keresztül a világszerte írja át emberek tömegeinek hétköznapjait. Az elsőre talán meglepő jelek szerint a következmények a konyháktól az iskolákon át a nyaralási tervekig
Március 19-én a Várkert Bazár adott otthont a Glamour Women of the Year 2026 gálának, ahol Pongrácz Szabira és Frenyó Nóri is megjelentek, és a szettjük mellett a női testkép és az összetartás fontosságáról is meséltek.
Vége a 2026-2027-es párizsi divathétnek, így eljött az ideje, hogy elkészüljön az összefoglaló, amiből kiderül, mennyire leszel bátor, ha divatról van szó. Míg az olasz divathéten egy szabad életérzést és ehhez illő ruhatárat láttunk, addig a párizsi divathéten az elegancia találkozik a vadóc stílussal, amit csak a legbátrabb divatguruk mernek majd
A horvát kormány új intézkedéscsomaggal mérsékli a Közel-Keleten zajló háború miatt emelkedő energiaárak hatását - közölte Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök vasárnap.
Egészen különleges élményben lehet része azoknak, akik idén tavasszal Párizsba utaznának. Az Eiffel-toronyban egy hálós függőhíd nyitja meg kapuit, igaz, csak korlátozott ideig lesz látogatható.
A hivatalos premierre az április 24-én megnyíló Pekingi Autószalonon kerül sor, de a márka már a nyilvánosság elé tárta az első fotókat és a legfontosabb műszaki paramétereket is. A csupa nagybetűs AUDI E7X modell a német Audi és a kínai SAIC közös vállalkozásának második modellje lesz, amelyet kifejezetten a kínai piac számára fejlesztettek. A diz
A kriptovaluta ETF-ek megjelenése 2024-ben konkrétan teljesen felforgatta a digitális eszközök piacát, szabadjára engedve több százmilliárd intézményi tőkét, amely arra vár, hogy lecsapódjon valamilyen kockázatos eszközben. A vagyonkezelők és nyugdíjalapok mellett a konzervatív befektetők is kapva kaptak az alkalmon, hogy a BlackRock, vagy a Fideli
Kevés anyag volt akkora hatással a történelemre, mint a selyem. Évezredeken át a luxus, a hatalom és a gazdagság szimbóluma volt, miközben előállításának módját Kína szinte teljes titokban tartotta. Ez a tudásbeli fölény tette lehetővé, hogy az ország hosszú időn keresztül gyakorlatilag egyedül uralja a világ egyik legértékesebb termékének piacát.
Szabó Péter klímakutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza, a Másfélfok szerzője az InfoRádióban arról beszélt, hogy a három Celsius-fokos melegedést Európában már tudomásul kell vennünk, ez már eldőlt. Viszont azt is kijelentette, még tehetünk azért, hogy a 21. század végére ez ne növekedjen hét fokra, aminek már sokkal súlyosabb köv
Noah Lang BL-meccsen elszenvedett ujjleválása és egy brazil bajnokin történt brutális lábtörés rázta meg a közvéleményt, ismét rávilágítva a profi futball extrém fizikai kockázataira.
Az X-en pörgetett, botokkal felturbózott anyagok az ukrán-magyar feszültséget akarják kiélezni. Az oknyomozó újságíró szerint a háttérben egy orosz titkosszolgálatokhoz köthető dezinformációs művelet áll.
Amikor megjelenik a medvehagyma a piacokon, tudjuk, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz, és ideje kicsit felturbózni a klasszik ételeket is egy kis medvehagymával. Egy egyszerű csirkés tészta, egy szaftos gnocchi vagy egy jó adag nokedli is sokkal tutibb lesz medvehagymával!
Donald Trump március 21-én 48 órás ultimátumot adott Iránnak, amelynek célja a Hormuzi-szoros azonnali megnyitása volt. A globális olajkereskedelem ötödét érintő útvonal korlátozása már a bejelentés pillanatában piaci sokkot okozott, azóta is nagy a turbulencia a világ tőkepiacain, miközben a mostani határidő extrém rövid reakcióidőt hagyott Teherá
Egy új kutatás szerint a hódok által átalakított folyók és vizes élőhelyek jelentős mennyiségű szenet képesek tárolni. Ez a természetes folyamat segíthet lassítani a klímaváltozást.
Legalább 7 millió 300 ezer mezőgazdasági kárt is okozó kisrágcsálót pusztított el az a csaknem 20 ezer fülesbagoly, amely a telet Magyarországon töltötte. Összesítette a lakossági felmérés adatait a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Az akcióban országszerte 415 felmérő vett részt: az MME munkatársai, önkéntesei és a nemzeti park-igazg
A 2026-os húsvéti szezon új színt visz a hagyományos kalácsok világába. Pasztellszínek, desszertek ihlette ízek és merész párosítások várják, hogy felfedezd őket.
A Z generációhoz tartozó fiatalokat ültetett le a tábortűz köré, hogy szabadon beszélgethessenek életükről és problémáikról. Az Eltörölni Frankot rendezője, Fabricius Gábor egy különleges dokumentumfilmmel tér vissza a mozikba. A Profécia a Kolorádó Fesztiválon forgott több estén keresztül, interjúnkban a tűzszeánszról és arról is beszélgettünk, ho
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A közel-keleti térségben kialakult fegyveres konfliktusok és az ezekhez kapcsolódó légi közlekedési fennakadások világszerte bizonytalanságot okoztak a nemzetközi turizmusban. Az Itaka Magyarország munkatársainak tapasztalatai szerint az elmúlt hetekben a foglalások egyértelműen a biztonságos desztinációk felé tolódtak. Míg korábban a foglalások tö
Ritka bolygóütközést figyeltek meg a világűrben. A felfedezés segít megérteni, hogyan jött létre a Föld és a Hold. Nézd meg, hogyan születnek új világok!
Véget ért a március 15-ét övező számháború, Magyar Péter után pedig Orbán Viktor is országjárásra indult, igaz, a hallgatóságot leginkább busszal kellett szállítani. Rákay Philip ezotériával foglalkozó felesége is állami kitüntetést kapott, JD Vance hamarosan Budapestre érkezhet és újabb részletek derültek az orosz kormány magyar választásokba való
A holland rendőrség egy összehangolt műveletben lefoglalt két helyszínen 3223 kilogramm kokaint, és őrizetbe vett nyolc embert – közölte vasárnap az illetékes holland ügyészség.
Nemcsak a kormányzati hozzáállás változott a vízgazdálkodásban, hanem az agrártermelők is szemléletet váltottak: ma már döntő többségük fontosnak tartja a víz tájban tartását, miközben sokan állnak át a víztakarékos gazdálkodásra.
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar energiaellátás védelmére és a nemzeti szuverenitás fenntartására hivatkozva, korábbi döntésétől eltérve Brüsszelben vétózott. Ursula von der Leyen kitart a terv mellett, olvasóink pedig elmondják, kinek van igaza – szerintük.
Ezen a héten is összegyűjtöttük a Pénzcentrum legolvasottabb cikkeit. A nyugdíjrendszer jövője továbbra is központi téma, különösen a demográfiai kihívások és a lehetséges reformok miatt, de sokakat érintő kérdés a lakásbiztosítások helyzete válás vagy öröklés után. Az építőipar kilátásai és a várható drágulás szintén erősen megmozgatta az érdeklőd
A magnézium nélkülözhetetlen ásványi anyag: támogatja az energiatermelést, az izmok és idegek működését, a csontok egészségét, valamint a vércukorszint egyensúlyát. Hatása azonban nagymértékben függhet attól, milyen más tápanyagokkal együtt kerül be a szervezetbe.
Az iráni Forradalmi Gárda közölte, az amerikai bázisokat befogadó országok energetikai létesítményei is célponttá válnak. A feszültség miatt máris az egekbe szöktek a globális energiaárak.
A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint a magyar egészségügy feudális rendszer, ahol a dolgozókat megfélemlítik, a túlórázás és a túlterheltség pedig mindennapos.