Föld alatti mikroöntözési rendszer épült ki mintegy 330 hektáron Mezőfalván a Wienerberger-csoporthoz tartozó Pipelife Hungária Kft. szakmai támogatásával. A projekt európai összevetésben is ritkaságnak számít, és akár 30–50%-os vízmegtakarítást tehet lehetővé a hagyományos öntözési módszerekhez képest.
A magyar külügyminiszter elismerte, hogy uniós ülések környékén egyeztet Szergej Lavrovval. Az Európai Bizottság tisztázást kért, a lengyel kormányfő pedig egy 2019-es litván kezdeményezést is felidézett.
Donald Trump szerint Irán egy kőolajra és földgázra vonatkozó értékes "ajándékot" adott az Egyesült Államoknak. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden.
Minden idők egyik legnagyobb ökölvívója szerdán lenne százéves, amely alkalomból számos megemlékezést tartottak, tartanak. A vasöklű, A k.o. király, A rettenetes, A legyőzhetetlen, A szorítók varázslója, Az ökölvívás Nobel-díjasa – és sorolhatnánk még, milyen titulusokkal illették a világ egyik legnagyobb bokszolóját, a "mi" Papp Lacinkat. Háromszo
A meggyfa ápolása és helyes metszése elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú távon is egészséges, gazdag termést hozzon. A következő útmutatóban részletesen bemutatjuk, mikor és hogyan érdemes metszeni a meggyfát, valamint mire figyelj oda az ültetéstől kezdve a mindennapos gondozásig.
A penész olyan, akár egy hívatlan vendég: halkan kúszik be a fürdőszobába, majd mielőtt észrevennéd, fekete pöttyökkel borítja be a falat, a plafont és a zuhanyfüggönyt. A penész ráadásul nemcsak esztétikai hiba, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelent, ugyanis köhögést, bőrirritációt és légúti fertőzéseket okozhat. A jó hír az, hogy létezik
Aki megtapasztalja a mellkasi szorítás, mellkasi fájdalom érzését, annak nehéz nem szívbetegségre gondolnia, de e mögött a tünet mögött számos ok meghúzódhat.
A menstruációval járó fájdalom sok nő életének része, de nem mindig normális mértékű. Az endometriózis gyakran későn kerül felismerésre, pedig komoly állapotot jelezhet.
A bamakói szegénynegyedben végzett önkéntes tanításból indult el az a munka, amely ma már nők számára biztosít menedéket és képzési lehetőséget Maliban. A Remény Háza magyar segítséggel jött létre, és a női nemiszerv-csonkítás elleni küzdelem egyik fontos helyi központjává vált.
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat kiszolgáló, újgenerációs adatközpontok tervezését, működésének szimulálását, megvalósítását és üzemeltetését új szintre emelő fejlesztéseket mutatott be a Schneider Electric, az Nvidia és az AVEVA. Az újdonságok
Mintegy száz politikus, közéleti személy, tudós, művész és sportoló levelét tartalmazza a Levelek Orbán Viktorhoz című kötet, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
Az EU kreatív ágazatának védelmében átláthatóságot és méltányos díjazást sürget az EP arra az esetekre, amikor szerzői jogi védelem alatt álló műveket használ a mesterséges intelligencia.
Életrajzi sorozat egyik főhőse lesz Kristen Stewart. Az Alkonyat egykori sztárja Sally Ride űrhajós bőrébe bújik. Az alkotás az űrkutatás történetének meghatározó pillanatát meséli el.
Újabb családi fotóval örvendeztette meg a rajongókat a Szoboszlai család. A friss fotón jól látszik, mennyit nőtt Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka kislánya, aki idén nyáron lesz egy éves.
Az Apple termékstratégiájának szerves része a kínálat folyamatos frissítése, ami egyúttal bizonyos modellek értékesítésének lezárását is jelenti. A március elején bemutatott újdonságok érkezésével a vállalat tizenöt korábbi eszközt vont ki a forgalomból, köztük 2025-ös modelleket is.
Sokan tapasztalták már, hogy egy étterem teraszán ülve valahogy jobban esik az étel, könnyebben telik az idő, és gyakran egy újabb ital vagy desszert is belefér. A szabad levegő, az utcai élet látványa és a nyitott tér a tudomány szerint is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ellazultabbnak érezzük magunkat. Ilyenkor a beszélgetések is hosszabbak, a han
A Visa bejelentette a Visa Agentic Ready elindítását, egy új globális programot, amelynek célja, hogy támogassa a fizetési ökoszisztémát az ügynökalapú (agentic) kereskedelem új korszakára való felkészülésben. A kezdeményezés elsőként Európában – többek között az Egyesült Királyságban – indul el, és a Visa Intelligent Commerce kezdeményezésre épül,
A trópusi hal elvileg nem bukkanhatott volna fel az Adriai-tenger hideg, északi vizében, és egyelőre a kutatók is csak a fejüket vakarják, hogy hogyan kerülhetett oda.
Jelentős eséssel reagált a piac a stabilcoinokat érintő szabályozási fejleményekre. A második legnagyobb stabilcoint kibocsátó Circle részvényei kedden több mint 20 százalékkal, 125 dollárról 101 dollárig estek, miután nyilvánosságra kerültek egy készülő amerikai kriptós törvénytervezet új részletei. A szöveg értelmében lényegében tiltott lenne,
A miniszter egy úrhidai lakossági fórumon a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom összefogását sürgette. Az együttműködés fő akadálya, hogy a Mi Hazánk kiléptetné az országot az EU-ból.
Riasztott a szén-monoxid-érzékelő egy lőrinci kollégiumban szerda reggel. Az épületet azonnal kiürítették. A bent tartózkodókat egy másik épületrészbe vitték át.
Szén-monoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy kollégiumot Lőrinciben, tizennyolc gyermek és egy nevelő hagyta el az épületet – közölte a katasztrófavédelem.