2026. március 26. csütörtök

márc. 26
13:51
Új, digitális megoldás született a gazdátlan állatok örökbefogadására (Blikk)
Új országos digitális platform segíti a gazdátlan állatok örökbe adását: a kormány támogatásával elindult egy civil kezdeményezésű online portál, amelynek célja, hogy egy helyen, átlátható módon kapcsolja össze az állatvédő szervezeteket és a leendő gazdikat - közölte a "Közös ügyünk az állatvédelem" Alapítvány.
márc. 26
13:51
Afrikai sertéspestis: a tápban bújt meg a gyilkos kór (Agroinform)
Sertésplazmával fertőzött termék okoz krízist: 500 tonna takarmányt semmisítenek meg Ázsiában.
márc. 26
13:51
Már húsz áldozatsegítő központ és hét áldozatsegítő pont működik országszerte (Demokrata)
2024-ben mintegy 35 ezer, míg 2025-ben már 45 ezer embernek tudtak segítséget nyújtani.
márc. 26
13:51
Zelenszkij: Meg kell akadályozni az orosz árnyékflotta működését (Demokrata)
Zelenszkij köszönetet mondott Dániának, Svédországnak és Franciaországnak.
márc. 26
13:51
Háromszoros túljelentkezés az otthoni akkus pályázaton (Villanyautósok)
Megkezdődött a benyújtott OETP pályázatok értékelése és az igénylők értesítése.
márc. 26
13:51
Külügyminisztérium: Nevetséges (Telex)
Panyi Szabolcs kormányzati repülőgépeken, illetve magángépeken Oroszországból Magyarországra szállított, nagy összegű készpénzről írt posztjában. Ezzel kapcsolatban kérdeztük a minisztériumot, rövid választ kaptunk.
márc. 26
13:51
Detective with inside knowledge of the operation against Tisza Party speaks up (Telex)
Direkt36 recorded an interview with a police detective who worked in the department involved in the investigation against the Tisza IT specialists. In the interview, Bence Szabó spoke in detail about how the secret service had pressured them within the police force. Early Wednesday morning, Szabó was charged with abuse of office, and his home was s
márc. 26
13:51
Először a vidéki vállalkozások pályázhatnak a digitális fejlesztési támogatásra (Magro)
A Digitális Megújulás Operatív Programban (Dimop) meghirdetett, 30 milliárd forintos keretösszegű konstrukcióból a legalacsonyabb digitalizációs szinten álló cégek kaphatnak támogatást
márc. 26
13:57
Zelenszkij beszélt Trumppal való kapcsolatáról (Magyar Hírlap)
Szerinte közös érdek a béke elérése.
márc. 26
13:57
Ukrajna képes napi kétezer elfogó drónt gyártani (Demokrata)
"Küzdeni kell a finanszírozásért" – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
márc. 26
14:03
Ekkora csapást mértek az ukránok az orosz olajexport-kapacitásra (Privátbankár)
Az ukránok fokozták dróntámadásaikat a kikötők és vezetékek ellen, és az orosz olajat szállító tankerek közül is sokat támadtak, vagy velük szimpatizáló államok lefoglaltak.
márc. 26
14:03
Dobrev Klára: ha igaz, amit a Medián mért, mi ez a hihetetlen idegeskedés a Tiszánál? (Infostart)
Új célja van a Demokratikus Koalíciónak: legalább ugyanannyi képviselőt akarnak bejuttatni az Országgyűlésbe, mint a Mi Hazánk.
márc. 26
14:03
„Számíthat tanácsainkra” – a CIB Bank új márkapozícióját bemutató image kampánya (Kreatív Online)
Az új kreatívplatformmal és a „Számíthat tanácsainkra” szlogennel a CIB Bank üzenete, hogy a pénzügyi döntéseinkben is vannak olyan pillanatok, amikor a jó tanács nem csupán irányt mutat, hanem biztonságot ad. A CIB Bank új márkapozícióját bemutató image kampánya 2026. március 23-tól április 30-ig fut.
márc. 26
14:03
Hivatalos: kihirdették az üzemanyagpiaci válsághelyzetet Magyarország szomszédjában! (Portfolio)
Üzemanyagpiaci válsághelyzetet hirdetett a bukaresti kormány és hatóságilag korlátozta a kereskedelmi láncokon alkalmazható árrést az üzemanyagárak féken tartása érdekében - közölte csütörtökön a négypárti kabinetben részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz).
márc. 26
14:03
Donald Trump komoly tárgyalásokra szólította fel Iránt (Demokrata)
Ellenkező esetben megfordíthatatlan következményeket ígért Trump.
márc. 26
14:03
Kovács Ákos: Nem én vagyok, aki agyhalottnak nevezte a fél országot (Telex)
A Kossuth-díjas énekes nemcsak a kortárs magyar zenét, de a zenészek politikai szerepvállalását is kritizálta.
márc. 26
14:03
Hamis ígéretek menopauzára: 5 étrend-kiegészítő reklámot tiltottak be a nők egészségére vonatkozó állítások miatt (EgészségKalauz)
Veszélyes félrevezetés: hormonális problémákra ígértek megoldást – lecsaptak a hatóságok.
márc. 26
14:03
MBH Bank: az idén is nagyot mehet a lakossági hitelpiac (Biztos Döntés)
Az idei év elején is kitartott az intenzív érdeklődés a lakossági hitelpiacon, és 2026. további részében is erős maradhat a kereslet az MBH Bank várakozásai szerint. A pénzintézet több mint 204 milliárd forintos, korrigált adózás utáni eredményt ért el 2025-ben.
márc. 26
14:09
A NAV nevében támadnak a csalók (Adózóna)
Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók; aki e-mailben vagy sms-ben kap tájékoztatást túlfizetésről, vagy ha a "NAV" a kártyaadatait kéri, az biztosan átverés, ne kattintson – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
márc. 26
14:09
A lángoló Közelet-Kelet hatását itthon is érezzük (Magyar Hírlap)
Magyarország a partnereivel szoros együttműködésben követi a fejleményeket.
márc. 26
14:09
Ritka, különleges kávé hozhat nagy bevételt a termelőknek (Magyar Mezőgazdaság)
Egyelőre egyetlen brazil ültetvényen termesztik a ritka eugenioides kávét, melyről a negyedik generációs kávétermesztő elmondta: akár az 50-szer drágábban is értékesítheti, mint az arabicát.
márc. 26
14:15
Lázár János: a tiszások tudnak bekiabálni, de nem tudják elmondani, hogy mi a programjuk (Infostart)
Az egykori Magyar Demokrata Fórum 1990-es szlogenjével kampányol Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter új üzenete, hogy a Tiszának nincs programja, az iráni háború pedig migrációs válságot okozhat, amelytől szerinte csak a Fidesz tudja megvédeni az országot.
márc. 26
14:15
Jó hír az ügyfeleknek: alig érint áramkimaradás a tavaszi időszakban (Alternatív Energia)
Az E.On Hungária átütemezte az áramkimaradással járó fejlesztéseit a tavaszi szünetre tekintettel.
márc. 26
14:15
Eltűnhet a többéves szülői szabadság Közép-Európában? (HR Portál)
Megnőtt azok aránya Közép-Európában, akik rövidebb, de az anyák és apák között egyenlőbben megosztott szülői szabadságot tartanak ideálisnak – állapítja meg egy nemzetközi kutatás, amely a Corvinus Egyetem bevonásával készült.
márc. 26
14:15
Az AI már itt van – de ki használja? Most rajzolódik a magyar cégek térképe (Portfolio)
Miközben egyes cégek már konkrét üzleti folyamatokba építik be az AI-t és az automatizációt, mások még mindig alapvető digitalizációs lépésekkel küzdenek. A Portfolio és az MKIK Tőkealapkezelő kutatása azt vizsgálja, valójában hol tartanak a magyar kis- és középvállalkozások ebben az átalakulásban. Töltsd ki a kérdőívet, csak 5 perc!
márc. 26
14:15
Csapdának tűnhet: így adóznak a gazdaságátadási támogatások (Agroinform)
Tisztázódott az átadók és átvevők adózása, mutatjuk, mire kell figyelni a kifizetéseknél.
márc. 26
14:15
Panyi cáfolta a kémvádakat és meglebegtette, hogy magyar kormányzati és magángépeken készpénzt és drágaköveket hozhattak Oroszországból (444.hu)
Az újságíró éppen azt nyomozza, hogy a külügyminiszter az oroszoknak dolgozik-e és igaz-e az információ a készpénzzel és drágakövekkel teli magánrepülőkről.
márc. 26
14:15
Videón, amint Katalin hercegné végtelenül kellemetlen helyzetbe kerül a kalapja miatt (Glamour)
Bár az új canterburyi érsek arany mitrája önmagában is látványos darab volt, a figyelem mégis Katalin hercegné feltűnő fekete-fehér kalapjára irányult. A 44 éves walesi hercegné ugyanis kénytelen volt szorosan kapaszkodni elegáns kiegészítőjébe a Canterbury katedrális előtt, ahol az erős szél és az eső kis híján megfosztották fejfedőjétől.
márc. 26
14:15
Hadházy Ákos: Leaszfaltozzák a Hatvanpusztához vezető utat, miközben a főutak szétesnek (SzMo)
A politikus szerint a munkát a választások előtt fejezhetik be, mert utána már nem lesz rá lehetőségük. A lépés mögött orosz módszerekbe vetett bizalmat sejt.
márc. 26
14:15
Itt vannak a részletek: így áll le az Ukrajnába irányuló gázszállítás (Mandiner)
Orbán Viktor szerda délelőtt bejelentette, késő estére már ki is jött a vonatkozó rendelet.
márc. 26
14:15
Alkohol a kulacsban! Kínos titok derült ki az ismert sportolóról (AC News)
Egy meglepő történet az FC Barcelona korábbi öltözőjéből, amelyet egy volt játékos mesélt el egy podcastben.
márc. 26
14:15
8,5 hektárral megnőtt a trópusi turistaparadicsom Reunion szigete egy vulkánkitöréstől (Telex)
A kitörés 41 napon át tartott, 25 millió köbméter láva ömlött ki, aztán váratlanul leállt.
márc. 26
14:15
A Netflixen jön Gwyneth Paltrow új filmje egy váratlan szakítás történetével (in.hu)
Gwyneth Paltrow a Marty Supreme után újabb projekttel erősíti visszatérését: a színésznő ezúttal Belle Burden bestseller memoárjának filmadaptációjában, a Strangers: A Memoir of Marriage-ben (Idegenek: Egy házasság emlékiratai) kap főszerepet, amelyet a Netflix készít. A produkció különösen fontos állomás a karrierjében, hiszen ez a második munkája
márc. 26
14:21
Vége a hároméves GYES-nek? Beszállnak a férfiak? (HR Portál)
Megnőtt azok aránya Közép-Európában, akik rövidebb, de az anyák és apák között egyenlőbben megosztott szülői szabadságot tartanak ideálisnak – állapítja meg egy nemzetközi kutatás, amely a Corvinus Egyetem bevonásával készült. A változás Magyarországon különösen látványos: míg 2012-ben 43% támogatta a hosszú szabadságot, 2022-re 21%-ra csökkent az
márc. 26
14:21
Bezárták Beyoncé édesanyjának ételbódéját (Magyar Hírlap)
Nem tartotta be a szabályokat.
márc. 26
14:21
Lenyomták Zelenszkij torkán a keserű pirulát: ha Orbán nyer, Ukrajna kénytelen lesz engedni a magyaroknak (Mandiner)
Orbán Viktor győzelme esetén Ukrajnának nem marad más választása, mint alkalmazkodni a magyar kormányhoz.
márc. 26
14:21
Szintet lép Viszló Csaba és Maricsek Miklós párosa (Racing)
A Peugeot Kupa-győztes Viszló Csaba, Maricsek Miklós páros a Tagai Racing Technology által biztosított Citroën C3 Rally2-vel áll rajthoz Veszprémben.
márc. 26
14:21
Hasmenés a gyereknél: Mikor elég a kímélő diéta, és mikor kell azonnal orvos? (EgészségKalauz)
A gyermekkori hasmenés hátterében számos ok állhat. A pontos diagnózis éerdekélben érdemes megfigyelni a kísérő jeleket is.
márc. 26
14:27
Bekövetkezett a negatív fordulat a világgazdaságban, amitől minden szakember félt (Piac és Profit)
Az elmúlt napokban végül megérkeztek a háború következményei a piaci és jegybanki várakozásokba is. Gyakorlatilag mindenhol megszűntek a kamatcsökkentési várakozások még akkor is, ha a BlackRock kötvénypiaci befektetési igazgatója szerint a Fed-nek az emelkedő olaj- és üzemanyagárak ellenére is csökkenteni kellene a kamatokat. Ugyanis az alacsonyab
márc. 26
14:27
Kémügy – kiderítették, ki az egyik gyanúba keveredett tiszás informatikus (Infostart)
Az Index szerint még egy hivatalos pártfotón is szerepel a férfi.
márc. 26
14:27
Klingl Béla animációs rövidfilmje az Annecy filmfesztiválon versenyez (FilmHu)
Az Alkotás című rövidfilm a fesztivál nemzetközi rövidfilmes versenyprogramjába választották be. A rangos esemény a világ egyik legfontosabb animációs fesztiválja, ahol évente a legkiemelkedőbb alkotások mutatkoznak be.
márc. 26
14:27
Panyi Szabolcs reagált a kormány feljelentésére: Nem kémkedtem soha (ATV)
A kormány feljelentette Panyi Szabolcsot. Az oknyomozó újságíró reagált a körülötte zajló eseményekre.
márc. 26
14:27
"Beszél maga magyarul?" – Gyopáros Alpár így vágott vissza, amikor a Magyar Falu Program nyertesével épített házáról kérdezték (SzMo)
A Magyar Falu Program kormánybiztosa nem cáfolta, hogy a házát építő cégcsoport kötődik a program nyerteseihez. A politikus a hónapokkal korábban írásban is elküldött kérdések elől tért ki.
márc. 26
14:27
Bruce Willis 90 éves édesanyját elismerték a Los Angeles-i rendőrségnél, miután 22 éve önkéntesként javítja a rendőrök helyesírási hibáit (SzMo)
Marlene Willis 22 éve keddtől csütörtökig a rendőri jelentések nyelvtani hibáit javítja. Munkájáért az év önkéntese díj mellett most egy különleges rendőrségi jelvényt is kapott.
márc. 26
14:27
A levendula metszésének titka: így lesz dús és illatos minden évben (Agrofórum)
A levendula a mediterrán térségből származó, félfásodó növény, amely Európa-szerte egyre nagyobb jelentőséggel bír, nemcsak dísznövényként, hanem illóolaj-alapanyagként is. Házikertekben és kisebb ültetvényeken egyaránt jól alkalmazkodik, ugyanakkor hosszú távú fenntartása csak tudatos ápolással biztosítható.
márc. 26
14:27
Átrendeződés a lakáshiteleknél: csúnyán elverte az Otthon Start a piaci versenytársakat (Bank360 blog)
A Magyar Nemzeti Bank 2025. IV. negyedévi jelentése szerint a tavalyi év végére a hazai háztartási hitelállomány 12 959 milliárd forintra nőtt.
márc. 26
14:27
A bizonytalanságban felértékelődik minden helyben előállított energia (Demokrata)
Európa több mint hatvan százalékban a kontinensen kívülről importálja az energiát.
márc. 26
14:27
A lejárt szavatosságú gyógyszernek nem a kukában a helye (Transpack)
A lejárt gyógyszereket nem a mennyiségük, hanem a hatóanyagaik miatt kell külön kezelni és biztonságosan visszagyűjteni.
márc. 26
14:27
Nagy veszélyre figyelmeztet a NAV: példátlanul próbálják átverni a magyarokat, itt vannak a részletek (Mandiner)
Hamis NAV-oldalakkal támadnak a csalók.
márc. 26
14:27
Axios: Az Egyesült Államok egy végső nagy támadásra készül Irán ellen (Telex)
Az amerikai védelmi minisztérium több tervet is készít, köztük szárazföldi támadásokat és egy széleskörű légitámadást.

Keresés