Csődvédelmet kért az osztrák ADA Möbelwerke Holding AG, miután a vállalat pénzügyi nehézségekbe került. A cég célja, hogy a csoportot csökkentett formában működtesse tovább, és nemzetközi befektetők bevonásával megőrizze a magyarországi és romániai gyártóbázisokat - írja a Hellovidék.
Hétszeres a különbség: míg Horvátországban és Magyarországon 3-5 százalékkal nőttek az árak, Lengyelországban és Németországban 22-25 százalékos a dízel árnövekedése.
A volt nyomozót hivatali visszaéléssel gyanúsították meg a Direkt36-nak adott nyilatkozata után, és szinte azonnal átkutatták a házát, ahová még korábbi kollégáit is kivezényelték. Jogi képviselője szerint a férfi most szembesül a helyzet valódi súlyával, például hivatása elvesztésével, ami lelkileg nagyon megviseli.
Miért nem tudja, hogy kilépne-e az EU-ból? Miért nem álmodik arról, hogy Magyar Péterrel és Orbán Viktorral egy helyiségben izzasszák egymást? Összefoglaló a szerdai Toroczkai-interjúból.
António Costa, az Európai Tanács elnöke az Európai Parlamentben politikailag elfogadhatatlannak nevezte Magyarország álláspontját, és leszögezte: senki sem ejtheti túszul és zsarolhatja az Európai Uniót vagy használhatja fel eszközként a választási kampányban. Orbán Viktor erre azt válaszolta: "Magyarország álláspontja jogilag megalapozott, erkölcs
Egy friss kutatás szerint a születés utáni depresszió az apáknál nem várt időpontban köszönthet be. Az is megvan, hogy mikor - a gyerek életkorához köthető.
Orbán Viktor csütörtöki videójában példátlan váddal állt elő: a miniszterelnök szerint Zelenszkij elnök ukrán ügynökei „műveleti területté” változtatták Magyarországot, és közvetlenül beépültek a Tisza Pártba. A kormányfő felszólította az ukrán vezetést a kémtevékenység azonnali leállítására, miközben szerinte a magyar hatóságok gőzerővel dolgoznak
Csukás István eddig kiadatlan, egyben utolsó művét mutatja be a közmédia a szerző születésének 90. évfordulója alkalmából: a Süsüke világot lát című hangjáték április 2-tól hallható.
A Wwf Magyarország megbízásából készült országos reprezentatív kutatás rávilágít egy súlyos ellentmondásra: miközben a tűzifát használó magyarok többsége határozottan kiáll a védett erdők megóvása mellett, a legtöbben nem rendelkeznek információval arról, hogy az általuk használt tűzifa honnan származik - pedig sokuk tüzelője egykor épp védett terü
Tovább bővül a Debrecenből Wizz Air-járattal elérhető városok listája, a kelet-magyarországi légikikötőből július 1-jétől már Törökország legnagyobb városába, Isztambulba is el lehet jutni, a járatok hetente két alkalommal, szerdán és vasárnap közlekednek majd - közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A Kreml fontolgatja, hogy újból bevezeti az üzemanyag-export korlátozását, ám ez nem feltétlenül jelent piaci beavatkozást, ugyanis a szállító-infrastruktúra jelentős része üzemképtelen lehet a dróncsapások miatt.
Senki sem szeretne hamisított futásteljesítményű vagy ismeretlen hibákat rejtő autót venni, ám használtjármű-választáskor nem csupán ezekre a tényezőkre érdemes figyelni. Egy olyan autó, amely gyakran váltott tulajdonost vagy több országban is forgalomban volt, szintén tartogathat kellemetlen meglepetéseket.
Hatalmas érdeklődés mellett zárult le az Otthoni Energiatároló Program (OETP) első pályázati szakasza: összesen 132 ezer támogatási igény érkezett be - közölte az Energiaügyi Minisztérium. A program ezzel nemcsak a lakossági energiatárolás iránti igényt igazolta vissza, hanem egyben új helyzetet is teremtett: miközben megkezdődik az értékelés, a má
Brazília újabb 180 nappal meghosszabbította a madárinfluenza miatt tavaly kihirdetett országos állategészségügyi vészhelyzetet. A döntést annak ellenére hozták meg, hogy a kereskedelmi gazdaságokban azóta nem észleltek újabb eseteket.
Még be sem fejeződött az idei síelési időszak, de Ausztria leghóbiztosabb elit üdülőhelyén már javában dolgoznak azon, hogy a következő szezonban még nagyobb kényelem várja a téli sport szerelmeseit. Az utóbbi évtizedek legnagyobb fejlesztéseibe kezd a település.
A Magyar Állami Földtani Intézet egykori igazgatója 75 évesen hunyt el. Foglalkozott az ipolytarnóci ősállatokkal, a mecseki Komlosaurus-dinólábnyomokkal, és a Kárpát-medence emlősfaunájának kialakulásával is.
A Stanford Egyetem fMRI-vizsgálatai feltárták, hogy az anyai hang az agy jutalmazó és érzelmi központjait aktiválja. Ez az idegi kapcsolat magyarázza a hang azonnali, szabályozó hatását.
A kutatások szerint az alacsony hókészlet kulcsszerepet játszik a pusztító erdőtüzek kialakulásában. A kevesebb hó gyorsabb kiszáradást és hosszabb tűzszezont eredményez. A szakértők szerint ez a folyamat a klímaváltozással tovább erősödhet.
A múzeumi munka folyamatos emlékezet, amely egyben testi emlékezet is. Ott van a tapintásban, az izmokban, sőt a szagokban: az érzés, hogy ezt vagy azt már láttam valahol, már járt a kezemben. – A Petőfi Irodalmi Múzeum blogjának naplóját ma Mészáros Zsolt muzeológus írja.
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos kulcspozícióban tapasztalatot szerzett szakember Lidia Wronskát váltja a gyárigazgatói pozícióban. Bobor Roland kinevezésével 24 év után ismét magyar vezető kerül a gyárak élére.
Horvát kutatók olyan trópusi halfajt találtak a Adriai-tenger hideg északi vizein, mely vélhetően nem önerőből került oda. Ráadásul ez már a második példány, ami előkerült.
Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerint kizárólag a magyar gazdaságot károsítja, ha Orbán Viktor beváltja az ukrajnai gázszállítások leállítására vonatkozó fenyegetését. Kijev szerint az ország energiaellátása egy magyar leállás esetén is stabil marad.
Egy mediterrán ciklon éri el az országot, jelentős csapadékot és viharos szelet hozva. A HungaroMet a nyugati megyékre figyelmeztetést adott ki a havazás és a 90 km/órás széllökések miatt.