A klub a Magyar Helsinki Bizottság segítségével tesz jogi lépéseket rendőrség döntése ellen, ami a drogtörvényre hivatkozva intézkedett. Április 4-én pedig egy többnapos fesztivállal nyitják újra a kapuikat a kényszerszünet után.
A csend és a klímatudatosság lett az új vonzerő. Ma már nem rutin a reggeli bejárás, hanem döntés kérdése: a közép-európai vállalatok 96 százaléka hibrid működésben dolgozik, miközben a cégek közel 90 százaléka átalakította vagy újragondolta irodai kialakítását, derült ki a ThinkCo és a Skanska Futureproof riportjából. A kutatás szerint a koncentrá
Áprilisban ismét komoly kínálati átalakítás jön az HBO Maxon: a hónap végén számos népszerű film és sorozat kerül le a platformról, köztük több nagy sikerű alkotás is.
Az Egyesült Államok a Donyec-medence feladásához köti az ukrajnai rendezéshez szükséges biztonsági garanciák nyújtására vonatkozó ajánlatát - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek szerdán Kijevben adott interjújában.
Húsvétra készülve március 25-én megtisztították a budapesti Szent István Bazilika lépcsősorait. A speciális, műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe vevő tisztítási munkálatok célja az volt, hogy az egyik leglátogatottabb hazai nevezetesség méltó állapotban fogadhassa az ünnepre érkezőket. Március 25-én kora reggel ismét visszanyerte ragyogó szép
Ha győzne a Tisza, hívei is azt kapnák jutalmul, amit a Fidesz szavazók büntetésül. Földi Lászlót, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumi elnökét kérdeztük.
A Tisza Párt elnöke a szentendrei országjárásán azt is mondta: úgy tudják, hogy különféle ajánlatokért cserébe a Mi Hazánk visszaléptetne jelölteket a választás előtt.
Oroszországban a WhatsApp után éppen most haldoklik a Telegram - jelentette ki Mihail Oszejevszkij, a Rosztyelekom orosz távközlési vállalat elnöke a Gyáriparosok és Vállalkozók Oroszországi Szövetségének csütörtöki moszkvai kongresszusán.
A Milánó közelében, Aresében található Alfa Romeo Múzeum, amely 1976-ban nyílt meg, 2026-ban ünnepli 50. évfordulóját, és számos rendezvényt szervez a múlt ikonjainak, az autóipari kultúrának és a közös élményeknek szentelve. A dátum egyben a Touring 100. és a Duetto 60. évfordulója is. A rendezvénynaptár eseményei március 29-én kezdődnek a Touring
A gyorsan változó világról osztotta meg gondolatait a Gál Ferenc Egyetem hallgatóival Balázs Géza a webbookként megjelentetett Médialexikon gyulai bemutatóján. A Színház és Filmművészeti Egyetem oktatója az atombombához hasonlította a mesterséges intelligenciát, melyre senki nincs felkészülve, és amely sokmindent alapjaiban megváltoztat. Az első ki
Egy kiszivárgott telefonbeszélgetés leirata alapjaiban rázta meg a szlovák politikát: a dokumentum szerint a magyar külügyminiszter 2020-ban orosz segítséget kért a szlovák kormánykoalíció hatalmon tartásához. Az ügy nemcsak külpolitikai kérdéseket vet fel, hanem újra felszínre hozta a választási befolyásolás, a szuverenitás és a nagyhatalmi kapcso
Beruházások szempontjából az elmúlt négy esztendő – bár egybeesik a szomszédban zajló háború időszakával – a négy legsikeresebb év volt a magyar gazdaságtörténetben.
Vizsgálat indult a Snapchat ellen a digitális szolgáltatásról szóló rendelet alapján, a jogszabályt meg is sérti négy pornóoldal az Európai Bizottság véleménye szerint.
A Médiatanács idén még nem írta ki a helyi, illetve közösségi rádiók számára kulcsfontosságú támogatási pályázatait, amelyekből működésük egy részét finanszírozni szokták. A több hónapos késlekedés miatt több rádiónál már műsorok szűntek meg, elbocsátások kezdődtek, van ahol a béremeléseket is elhalasztották, hogy elkerüljék a csődöt.
Nacsa Domán, az gyulai Erkel Ferenc Gimnázium diákja nyerte a Közgazdasági Diákolimpia 2026-os versenyét március 26-án, csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen. A középiskolásoknak szóló nemzetközi megmérettetés hazai döntőjében 8 település 16 iskolájának 26 diákja mérte össze közgazdasági ismereteit. A Közgazdasági Diákolimpiát először Csehorsz
Több állampolgári bejelentés nyomán indított eljárásban is döntést hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa a március 24-i ülésén. Az Nmhh egy lekérhető médiaszolgáltató által közzétett tartalom korhatár-besorolása miatt az ír médiahatósághoz fordult.
Hosszú ideje tervezik, de eddig Kína időhúzása miatt nem indult el a Szibéria Ereje 2 gázvezeték építése, amely orosz gázt juttatna az ázsiai óriásgazdaságba. A nagyobb orosz gázfüggőség aggodalmait eloszlathatja az iráni háború.
A magyar animáció nagy hete jön el a nyár első hónapjában, június 21. és 27. között rendezik meg az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, ahol három hazai film is szerepel a rövidfilmes versenyben. Kling Béla Alkotás című animációja mellett Kreif Zsuzsanna legújabb, francia-magyar együttműködésben készült munkája, és a holland-francia-belga-m
Pontosan egy éve annak, hogy Szoboszlai Dominik feleségül vette gyermekkori szerelmét, Buzsik Borkát. A párnak az esküvő után született egy kislánya, aki azóta villámgyorsan cseperedik. A család harmonikus és boldog életet él, a rajongóknak pedig gyakran bepillantást is engednek közös életükbe.
Az olasz konyhát gyakran a gazdag, hosszasan készülő fogásokkal azonosítjuk, pedig a mindennapokban sokkal egyszerűbb ételek kerülnek az asztalra. A pasta e ceci, vagyis a csicseriborsós tészta éppen ilyen: néhány alapanyagból készül, mégis tartalmas, laktató és meglepően karakteres.
A 100 százalékban magyar tulajdonú Mab vállalatcsoporthoz tartozó Mab Insulations Kft. kőzetgyapot szigetelőanyag gyártására alkalmas üzemet hoz létre Kisnánán.
"Felszólítom Zelenszkij elnök urat, hogy azonnal parancsolja haza az ügynökeit", és tartsa tiszteletben a magyarok akaratát - mondta a miniszterelnök csütörtökön, a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Élete egyik legnagyobb büszkesége a tavalyi Pride, és a mozaikcsaládot tartja a legjobb életformának. Az influenszermunkáival váltja meg a szabadságát, de hogyan dönti el, milyen társadalmi ügyekben szólal meg? Interjú az önálló standup estjére készülő Kovács Patríciával.
Kovács Patríciának büszkeség, hogy ott lehetett a Pride-on, szerinte az az esemény benne lesz a történelemkönyvekben. Milyen volt kismamaként elmenni a Félvilág castingjára, és miért nem akar lekerülni az MTVA feketelistájáról? A színművésszel készült videós interjúnk legérdekesebb gondolatai.
Több forrás szerint jelentős értékű ingóságokat – köztük autókat és bútorokat – szállíttat külföldre Matolcsy Ádám. A vagyonelemek egy része már úton lehet az Egyesült Arab Emírségek irányába.
2026 februárjában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,1 millió vendég 2,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,6, a vendégéjszakáké 5,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. 2026. január–februárban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 4,7, a külföldieké 5,1 száz
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Heteknek adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy Magyarország iráni rakétatámadás hatótávolságán belül van. Az izraeli kormányfő dicsérte Orbán Viktort, akit példamutatónak tart az európai vezetők között.
Alan Taylor, a Bank of England monetáris politikai bizottságának (MPC) tagja szerint a "kamatemelés küszöbe jelenleg magas". Úgy véli, hogy az iráni háború gazdasági hatásainak tisztázódásáig célszerűbb változatlanul hagyni az alapkamatot.
Hatótávnövelt elektromos hajtással mutatta be a Leapmotor a B10-et. A konstrukció lényege, hogy az autót minden esetben villanymotor hajtja, a belső égésű egység kizárólag generátorként működik.