Mikor még Magyarországon éltem, azt hallottam, hogy Dubajban 6000 forint egy üveg víz. Ahogyan azt is, hogy ez a világ legdrágább helye, és még egy hét nyaraláshoz is a világ minden pénzére szükségem lesz. Pedig a valóság ettől nem is lehetne messzebb.
Az Accor Inspire nevű regionális tehetségfejlesztő programján keresztül továbbra is befektet a vendéglátás következő generációs vezetőibe. A program célja a nagy potenciállal rendelkező szállodai szakemberek vezetői készségeinek fejlesztése Kelet-Európában, Grúziában és a FÁK-országokban.„A munkatársak fejlesztése több mint negyven éve az Accor DNS
Mindjárt nyakunkon a húsvét, amikor rengeteg finomság kerülhet az asztalra. Ha már a főételeken és a sonkán túl vagy, jöhet egy kis desszert? Gyűjtöttünk néhány izgalmas ötletet, ahogyan kidekorálhatod a húsvéti tortát vagy süteményeket. Minden nehézségi szintben találhatsz inspirációt.
Az olajpiaci kereskedők egyre nagyobb tétekkel fogadnak arra, hogy a Brent nyersolaj jegyzése áprilisig elérheti a történelmi csúcsot jelentő hordónkénti 150 dollárt. A Hormuzi-szoros lezárása miatt az Öböl-térség kőolajexportja továbbra is akadozik.
A csatorna által bemutatott iraton Kocsis Máté frakcióvezető szerepel munkáltatóként, a havi díjazás 1,33 millió forint. A hír új megvilágításba helyezi az énekesnő kapcsolatát a párttal.
A Yellowstone nem véletlenül vált az elmúlt évek egyik legmeghatározóbb sorozatává: családi hatalmi harcok, üzleti intrikák és a vad természet drámai háttere együtt adják azt a különleges hangulatot, amit nehéz elengedni. Ha hasonló élményre vágyunk, az alábbi sorozatok jó eséllyel betöltik a Yellowstone utáni űrt.
Témák: Egyhangú döntéssel támogatta a gyulai képviselő-testület Pap Csaba kinevezését a Gyulai Rendőrkapitányság élére. A grémium előtt Zanócz István parancsnok számolt be a gyulai hivatásos tűzoltók munkájáról, mely jóval több volt, mint a korábbi években. A tudatos médiahasználathoz és a kritikus gondolkodáshoz szükséges ismereteket és összefüggé
Ferencz István önkormányzati képviselő is felhívta a figyelmet a fúrt kutak veszélyeire. Emelkedést mutatnak az értékek, a teleptől 200 méterre víztározó található.
A Pannon Filharmonikusok 2026/2027-es öt péntek esti koncertből álló sorozatában a bérletesek ismét többet kapnak, mint egy-egy élménydús koncert. A hangversenyek közeli és távoli perspektívákban mutatnak rá a zeneszerzők által megfogalmazható, apró részletekből építkező zenei univerzum elemeire. Aki bérletesként meghallgatja az öt hangversenyt, mi
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026 végéig fokozatosan kivezeti az Általános Nyomtatványkitöltő (Ányk) rendszert, helyét az eÁFA és más modern, digitális megoldások veszik át. A változás alapvetően érinti a hazai vállalatok adóbevallási folyamatait, azonban a megfelelően felkészített vállalatirányítási rendszerekkel (ERP) az átállás zökkenőment
Korábban is a Tisza ellen indított szabotázsakcióban tapasztalt anomáliák jellemezték az Alkotmányvédelmi Hivatal munkáját. Jámbor András hívta fel a figyelmet arra, hogy a propagandaminiszter emberei egészen nevetséges indokokkal kötötték össze a Fidesz politikai ellenfeleit más bűncselekményekkel.
A népszerű énekesnő a Facebookon jelentette be, hogy kés alá kell feküdnie. A politikai küzdelmet azonban a betegágyból sem adja fel, és üzent a támogatóinak is.
Súlyos bírósági ítélet született a Meta ellen az Egyesült Államokban: a vállalat platformjait nem találták biztonságosnak a kiskorúak számára, és több százmillió dolláros bírságot szabtak ki rá.
Az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről című film rendezője a franciaországi kulturális szféra egyik legrangosabb szakmai elismerését nyerte el.
A magyarországi pulykaágazat tavaly növekedési pályára állt a több mint egy évtizeden át tartó visszaesés után - ismertette a Magyar Pulykaszövetség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott ágazati összefoglalójában.
Ezen a héten 220 millió forint volt a Hatoslottó főnyereménye a csütörtöki sorsoláson. Lássuk, rámosolygott-e valakire Fortuna, elvitték-e a főnyereményt?
A húsvéti sütemények illata mögött az élelmiszeripar egyik legvéresebb láncolata áll. A vanília ára az ezüstével vetekszik, termelését madagaszkári maffiaháborúk, tőzsdei spekuláció és embert próbáló mezőgazdasági technológia határozza meg.
Hamarosan gyógyszerészek és diplomás ápolók is jogosultak lesznek tb-támogatott gyógyszert felírni bizonyos krónikus betegeknek. A Magyar Közlönyben megjelent új rendelet több millió embert érinthet Magyarországon.
Vilmos herceg egy katonai látogatáson olyan oldalát mutatta meg, amire évek óta nem volt példa. Megjelenése egyszerre volt tekintélyt parancsoló és elképesztően sármos, a pillanat pedig újra reflektorfénybe helyezte katonai múltját is.
A De! akciócsoport új dokumentumfilmje szerint szervezett hálózatok működnek Északkelet-Magyarországon, akik drogért, pénzért, vagy zsarolással szereznek szavazatokat a kormánypártnak a legszegényebb falvakból.
A személyi kölcsönök kamatainak folyamatos csökkenése nyomán egyre többször éri meg kiváltani a 3-4 évvel ezelőtt felvett kölcsönöket, hiszen sok esetben újabb hitel felvétele mellett is a jelenlegihez hasonló törlesztőrészleteket lehet elérni – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A kiváltásnál ugyanakkor – t
Idén is főtámogatóként vett részt a Rossmann a 2026-os Glamour Women of the Year gálán, amely március 19-én ismét a női teljesítményeket, inspiráló életutakat és kiemelkedő példaképeket állította a középpontba. A rendezvény immár tizenhetedik alkalommal adott teret annak, hogy a hazai közélet, kultúra, üzleti világ és szórakoztatóipar meghatározó n
A Kaposvári Járási Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt vádat egy ötvenes éveiben járó szerb állampolgárságú férfival szemben, aki Ausztriából csempészett Magyarországra 80 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI
A nő korábban jelentős anyagi támogatást nyújtott férjének, sokszor saját lehetőségeit meghaladóan, de miután a férfi elvesztette a lakbérükre szánt összeget, az azt követő veszekedés során a férfi brutálisan meggyilkolta a feleségét.
Sokan a mai napig úgy emlékeznek rá, mint a filmvászon egyik legelbűvölőbb, időtlen szépségére, akinek kisugárzása generációkat bűvölt el. Az idő azonban felette sem állt meg, ám a változás talán még így is meglepő.
Az Európai Bizottság hivatalosan is kifogást emelt a Pornhub, a Stripchat, az XNXX és az XVideos ellen. A felnőtt tartalmakat kínáló platformok ugyanis nem akadályozzák meg hatékonyan a kiskorúak hozzáférését a szolgáltatásaikhoz. A szabálysértés megállapítása esetén a cégekre az éves globális árbevételük akár 6 százalékát kitevő bírság is kiszabha
Az inflációs kilátások romlása miatt azonnali nyugdíjkorrekcióra van szükség – közölte a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület, amely szerint a legkisebb ellátásban részesülő idősek különösen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. A szervezet úgy fogalmazott: meg kell akadályozni, hogy az alacsony nyugdíjból élők "kényszerhitelezővé" váljanak az á
Pirítósra kenve brutál jó, de friss kaláccsal is működik, ha ráfekszel az édes-sós-csípős kombóra. Vendégvárónak sem utolsó, mert nem a szokásos „unalmas hidegtál” vibe.
Gyerekkori emlékeinkhez gyakran hozzátartozik az otthoni meleg leves illata, amelyet nagymamánk vagy édesanyánk készített. Bár gyerekként nem mindig örültünk neki, felnőttként a legtöbben szívesen fogyasztjuk a levest, és visszavágyunk azokhoz az ízekhez. De vajon milyen hatással van a szervezetünkre, ha rendszeresen levest eszünk?
A kutyák elképesztően érzékenyek a gazdájuk mentális és pszichés állapotára. Nemcsak azt veszik észre, ha ideges vagy, hanem gyakran szó szerint át is veszik a feszültséget. Ennek oka, hogy folyamatosan figyelik a testbeszédedet, a hanghordozásodat, az energiádat, a napi rutinodat – és ezekből rakják össze, mennyire biztonságos a környezetük.
A legendás meseíró, Csukás István eddig kiadatlan, egyben utolsó művét születésének 90. évfordulója alkalmából premierként mutatja be a közmédia. A Süsüke világot lát című, 26 részes hangjáték epizódjai április 2-tól hallhatók a Csukás Meserádió műsorán.
Az utóbbi években egyre többször merül fel a kérdés: vajon a Z generáció valóban a korai nyugdíjra hajt, vagy egyszerűen csak teljesen újragondolja a munkához való viszonyát? A helyzet az, hogy valójában azonban nem feltétlenül a munkát akarják elhagyni, hanem inkább nagyobb szabadságot, rugalmasságot és kiegyensúlyozottabb életet keresnek egy bizo
Ha a párunkra pillantva már látjuk is, hogy hosszú évek múlva, ráncos arccal, ősz hajjal egymás kezét fogva nézzük a naplementét, könnyen felmerülhet a kérdés: lehetséges mindez? Ha igen, akkor pedig mi a titka a hosszú, boldog párkapcsolatban élőknek? A cikkben ennek járunk utána, de azt azért előre eláruljuk, hogy a konfliktuskezeléshez köze van
A zenész-műsorvezető híresen tekintélyellenes, azonban Szabó bátorsága miatt még ő is megtanulta, hogyan illik tisztelegni. "Szabó Bence százados ma számomra, nekem, hivatalosan a feljebbvalóm" - mondta, majd arra kért mindenkit, hogy tisztelegjen a meghurcolt rendőr előtt, mert biztos jól esne neki.
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint nyugaton havas tél, keleten meleg tavasz lesz, miközben extrém meteogyógyászati terhelések érik a frontérzékenyek szervezetét.