A Scandalous! című, készülő film a legendás színésznő, Kim Novak és az énekes/színész Sammy Davis Jr. kapcsolatát dolgozza fel. A főszerepet Sydney Sweeney játssza majd, és mint kiderült, ennek Novak egyáltalán nem örül.
Egyhangú döntést hozott hétfőn a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottsága a Budapesti Közművek (BKM) vezérigazgatója, Mártha Imre felmentéséről. A bizottság javaslata ezután Karácsony Gergely főpolgármester elé kerül, aki viszont közölte. az országgyűlési választásokig nem foglalkozik a kérdéssel.
Bochkor Gábor szerint a Megasztár egy "totál manipuláció" volt, ahol a zsűrit megpróbálták bábként mozgatni. A rádiós azt is elárulta, hogy gyanúja szerint a nézői szavazásokba is simán belenyúlhattak.
Meghívták a világ legnagyobb animációs eseménye, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjába Kreif Zsuzsanna új rövidfilmjét. A Nemzeti Filmintézet támogatásával, magyar-francia koprodukcióban készült film, az ADGWA- ATA egy amazon beavatási szertartás kígyókkal és sámánokkal.
Ez a kvíz az eredettörténetektől a modern médiamanipulációkig vezet végig az április1-jei átverések világán. A spagettifától a balkezes hamburgerig feltárul, hogyan működik a kollektív hiszékenység és a humor.
Kiszivárgott a Tisza Párt egyik tervcsomagja, a nyilvánosságra került dokumentumokra Orbán Viktor miniszterelnök mellett a politikai igazgatója is reagált.
A szakképzett hegesztők hiánya a hazai ipar kulcságazatainak egyik legégetőbb problémája, ami jelentősen lassítja a beruházások ütemét és veszélyezteti a magyar vállalatok versenyképességét. Ezt igyekszik enyhíteni hazánk vezető felnőttképző szervezete, a Dekra Expert Kft. és a harmadik országbeli munkaerő kölcsönzésében nagy tapasztalattal rendelk
"Akik ismertük, sosem felejtjük el páratlan stílusát, édes humorát, szigorú tudását" – búcsúztatta Turi Tímea, a Magvető szerkesztője Nádasdy Ádám költőt, műfordítót, esszéistát és egyetemi tanárt, akinek hétfő reggeli halálhíre az egész országot megrázta. Rá emlékezünk.
"Sokszor mondjuk, hogy az iskola az életre készít fel, de közben elfelejtjük, hogy a gyerekeink már élnek. És ennek az életnek már most is boldognak kellene lennie" - mondja egy szakértő.
Közel 300 ezer kalkulációra került sor eddig a Netrisknél a márciusi lakásbiztosítási kampányban. 10-ből 7 esetben új biztosítóhoz került a lakásbiztosítás, a fennmaradó 30 százalék esetében pedig ugyanannál a társaságnál maradt a szerződés, de korszerűbb csomagot kaptak az érintettek.
Hollandiában március végén állnak át a nagy felvásárlók a dél-európai árukról a holland tételekre, csakhogy az idei átmeneti időszakban a belföldi kínálat még viszonylag szűkös, így a hajtatott zöldségek napi (spot) piacán rendkívül magas árak jellemzőek. A holland szezonra való átállás idején a kaliforniai paprika, a padlizsán és a paradicsom ára
Rákosrendező lehet Budapest jövőjének a mintapéldája, de ez attól is függ, mennyire sikerül összehangolni a zöld és szociális célokat – mondta Tosics Iván, a Városkutatás Kft. ügyvezető igazgatója az InfoRádióban. Hozzátette: a területre tervezett Parkváros egyszerre zöld és befogadó fejlesztése csak akkor valósulhat meg, ha több erős önkormányzati
Az Iráni Forradalmi Gárda hivatalos közleményben erősítette meg haditengerészete parancsnokának, Alireza Tangszirinek a halálát, akivel egy izraeli légicsapás végzett múlt csütörtöki izraeli bejelentés szerint - jelentették állami és félhivatalos iráni médiumok hétfőn.
A polgármester megelégelte a szerinte félelmet és gyűlöletet keltő üzeneteket, ezért szerződést bontottak Mészáros Lőrinc plakátcégével. A vállalat azonban nem vitte el az oszlopait, így a város új célt talált a felületnek.
A forró napok és az eső hiánya gyakran kihívások elé állítják a kertészkedőket. De, ha megfelelő növényeket választunk, elkerülhetjük a sárguló levelek látványát.
2026. április 1-jétől Bobor Roland veszi át a Nestlé szerencsi és diósgyőri gyárainak vezetését. Az immár 15 éve a Nestlénél dolgozó, számos kulcspozícióban tapasztalatot szerzett szakember Lidia Wronskát váltja a gyárigazgatói pozícióban. Bobor Roland kinevezésével 24 év után ismét magyar vezető kerül a gyárak élére. Bobor Roland kinevezéséig a mi
Az elmúlt hónapokban szinte menetrendszerűen érkeztek a hírek a Strategy (korábban MicroStrategy) újabb és újabb Bitcoin-vásárlásairól. Most azonban úgy tűnik, valami megváltozott. A cég 13 héten át tartó felhalmozási sorozata megszakadhatott, ami nemcsak a befektetők figyelmét keltette fel, hanem új kérdéseket is felvet a vállalat stratégiájával k
Egy tízéves kisfiú mentette meg bátyja életét, mikor rollerezés közben az idősebb gyermek hirtelen erős fejfájásra panaszkodott, majd görcsrohama lett.
Penészgyanú miatt visszahívja a 30 grammos, tejes krémmel töltött Dörmi piskóták bizonyos tételeit a Mondelez Hungária Kft. Az érintett édességeket az illetékes hatóság utasítására levették a boltok polcairól. A vásárlókat arra kérik, hogy ne fogyasszák el a terméket - írja közleményében a NKFH.
Egerben, a Dobó téren új hely született, amely nemcsak egy étterem vagy bár, hanem egy olyan találkozási pont, ahol a konyha és a borvidék történetei egyszerre vannak jelen. A Soltész Signo Bistro&Bar mögött egy házaspár, Tarnay Éva és Soltész Gergő közös víziója áll, valamint az egri borvidék egyik legismertebb családi borászata. Egy olyan helyet
Tizennyolc évnyi szünet után újraindult a menetrend szerinti forgalom a Pécs-Pogányi Repülőtérről azzal, hogy megérkezett a SkyHub légitársaság első járata Münchenből - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Pécsen.