2026. március 30. hétfő

márc. 30
23:05
Csoportos garázdaság gyanújával indult eljárás a péceli Orbán-beszéd alatt történt dulakodás miatt (444.hu)
Orbán fórumán feketeruhás önbíráskodók vittek földre két férfit, akik "pedofidesz" felirattal tiltakoztak a beszéd alatt.
márc. 30
23:05
Jarosław Kaczyński volt lengyel miniszterelnök a Mandinernek reménykedett egy sort Orbán Viktor győzelmében (444.hu)
A Fidesz-szövetséges Kaczyński szerint Orbán győzelmére szükség van a német neoimperializmus elleni harcban.
márc. 30
23:05
Számos módja van az iráni olaj lefoglalásának (Magyar Hírlap)
Sok múlik Donald Trump személyes döntésén.
márc. 30
23:05
Most mond ítéletet a piac az Orbán-rendszerben felpumpált cégekről (Telex)
A kormányközelinek tartott cégek papírjai látványosan esnek a tőzsdén, miközben a piac egésze inkább erősödni tudott. A tőzsdei befektetők egyértelműen a választási várakozásaikat játsszák meg, de lehet, hogy egy kicsit már túlszaladt az eladási hullám.
márc. 30
23:05
Orbán Szabó Bencéről: Nem hős, hanem csak balek (Telex)
A miniszterelnök ismét Hont Andrásnál járt, ahol elmondta, hogy Rost Andrea a nemzet pacsirtája, de reméli, nem szerez mandátumot.
márc. 30
23:05
Az egész világ aggódik az iráni háború újabb frontja miatt (Telex)
Négy héttel az amerikai–izraeli légicsapások kezdete után a jemeni húszik is beszálltak a harcokba Irán oldalán. Egyelőre Izrael ellen hajtottak végre támadásokat, de ha a Vörös-tenger hajóforgalmát is célba veszik, annak már súlyos hatása lenne a világgazdaságra.
márc. 30
23:05
Egy budapesti gimnázium tanára szerint az igazgató nem engedi, hogy levetítsék a diákoknak az Itt érzem magam otthon című filmet a választások előtt (Telex)
Molnár Áron és Lovas Rozi azt üzenik az igazgatónak, hogy szégyen a döntése, a média tanár pedig azt nyilatkozta a Telexnek, úgy érzi, hogy a szakmai kompetenciáját vonták kétségbe.
márc. 30
23:07
Rácz András: Az oroszok mindig több ügynökséggel avatkoznak be más országok választásaiba (444.hu)
A szakértő szerint az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat mellett itt lehet az orosz katonai titkosszolgálat, valamint a belbiztonsági jellegű FSZB is. Ezek stratégiai szinten együttműködnek, műveleti és taktikai szinten inkább rivalizálnak egymással.
márc. 30
23:07
Trump most épp azzal fenyegetőzik, hogy a földdel teszi egyenlővé Irán energetikai létesítményeit, ha hamarosan nem lesz megállapodás (444.hu)
Ezzel egy időben arról is beszámolt, hogy az új iráni rezsimmel folytat reményt keltő tárgyalásokat.
márc. 30
23:07
Hogyan erősítsük meg a hajunkat naranccsal, almával és avokádóval (Magyar Hírlap)
Mennyi hajhullás normális?.
márc. 30
23:07
Budapest–Belgrád: Bejelentette Lázár minisztériuma, hogy már nem indulnak el a személyvonatok a választásokig (Telex)
Az ÉKM részletesen levezette, miért nem lehetséges a vonatok elindítása április 12. előtt.
márc. 30
23:07
Jude Law egydimenziós Putyinja a legkisebb baj a Kreml kavarógépéről szóló filmmel (Telex)
A Kreml boszorkánykonyhájába ígér betekintést, de látványkonyhának is kevés Olivier Assayas filmje a putyini rendszer legfőbb ideológusáról. A Kreml mágusának szereplői sziruposak, és több fontos eseményt vagy gyilkosságot egyszerűen kihagytak a filmből.
márc. 30
23:09
A teljesen kamu Tisza-programról beszámoló Index most újabb állítólagos Tisza-programról számolt be (444.hu)
A Tiszából kiugrott – eddig is hiteltelennek bizonyult – Csercsa Balázs a forrása annak az állítólagos tervezetnek, ami szerint az új parlament kivezetné a védett üzemanyagárat és megadóztatná a megtakarításokat. A Tisza Párt szerint ez is kamu.
márc. 30
23:09
Miért akarja Trump megszerezni az iráni Harg-szigetet? (444.hu)
Az USA korábban már támadta a kis szigetet – amin Irán olajexportjának döntő része halad át –, de Trump most felvetette az elfoglalás lehetőségét is. Egy ilyen amerikai akció nemcsak újabb gazdasági sokkot, hanem katonai eszkalációt is hozhat.
márc. 30
23:09
Elindult a településfásítási program tavaszi ültetési időszaka (Magyar Hírlap)
A cél a vidéki, tízezer fő alatti települések zöldítése.
márc. 30
23:09
Erste Liga: A címvédő Gyergyó közel a fináléhoz (Magyar Hírlap)
A gyergyóiak már 3-1-re vezetnek az elődöntőben.
márc. 30
23:09
Nagyot néztek a helyiek, amikor megjelentek a fideszes alpolgármester rokonai a szavazatszámláló bizottság névsorában (Telex)
Baján és Aszódon is fideszes önkormányzati delegáltakról számolt be egy olvasónk, ezért megpróbáltunk utánajárni, hogy történt-e visszaélés és tudná-e befolyásolni a választást egy ilyen lépés.
márc. 30
23:11
Magyar Péter ismertette a drogtesztje eredményét (444.hu)
A vizsgálat eredményét csatolta, továbbá megismételte azt az ígéretét, miszerint a Tisza választási győzelme esetén az országgyűlési képviselőket és a kormánytagokat rendszeres drogtesztnek fogják alávetni.
márc. 30
23:11
Indonézia is betiltja a közösségi médiát a 16 év alattiaknak (444.hu)
A rendelet körülbelül 70 millió gyereket érint Indonéziában, amelynek lakossága mintegy 280 millió fő, ezzel a Föld negyedik legnépesebb országa.
márc. 30
23:11
Az ukrán erők egy Luhanszk megyei acélművet támadtak (Magyar Hírlap)
Donyeck megyében három civilt öltek meg az orosz erők és 22-t sebesítettek meg.
márc. 30
23:11
Lázár egyedi döntésével hathavi juttatást kapnak a MÁV fegyveres biztonsági dolgozói (Telex)
Április elején, vagyis feltehetően még a választás előtt megkapják a pénzt.
márc. 30
23:13
"Szeretne a Fideszre szavazni?" – így megy a levélszavazatok kézbesítése a Vajdaságban (444.hu)
A levélszavazatok 2022-ben 93,98 százalékban a Fideszt támogatták.
márc. 30
23:13
Az iráni háború miatt Spanyolország lezárja a légterét az amerikai hadsereg előtt (444.hu)
A spanyol védelmi miniszter szerint Izrael és az USA Irán elleni háborúja jogellenes és igazságtalan.
márc. 30
23:13
Átadták a felújított váraljai kulcsosházat a Mecsekben (Magyar Hírlap)
A kulcsosház megmutatja az erdőgazdálkodás munkáját is.
márc. 30
23:13
Gyerekekkel kampányolt Cseresnyés Péter, 300 ezer forintos bírságot kapott (Telex)
A Zala vármegyei 03-as számú körzet jelöltje "Nem leszünk ukrán gyarmat" feliratú molinót vitetett gyerekekkel, mikor Orbán Viktor Nagykanizsára látogatott.
márc. 30
23:15
Szalontai Lászlóné Erzsike: Orbán Viktornak két pártja van (444.hu)
Kézzel írt levélre emlékeztető szórólappal kampányol az MSZP-s Hiller István mellett egy "lakótárs".
márc. 30
23:15
Lemondott az Air Canada vezérigazgatója, de nem a baleset miatt (444.hu)
A kétnyelvű Kanadában nehezményezték, hogy Michael Rousseau csak az egyiket beszéli.
márc. 30
23:15
Őrizetbe vettek egy Oroszországnak kémkedő ukrán állampolgárt Németországban (Magyar Hírlap)
A gyanúsítottat pénteken állították elő Hagen városában.
márc. 30
23:15
A Tisza Párt utáni kémkedési ügy egyik főszereplője azt állítja, szándékosan félrevezette a magyar titkosszolgálatot (Telex)
A kormány által hétvégén közzétett videón szereplő 19 éves Hrabóczki Dániel megszólalt. Azt állítja, hogy dezinformálta az Alkotmányvédelmi Hivatalt számos kérdésben.
márc. 30
23:17
Csorna fideszes alpolgármestere ott volt az Orbán-beszéd alatti győri lökdösődés közepén, de állítása szerint őt sem engedték át (444.hu)
A fekete ruhás erőemberek között felbukkanó fideszes politikus azt állítja, magánszemélyként hallgatta meg a miniszterelnököt, és sok olyan eseményen volt már, ahol ezt nyugodtan tudta megtenni.
márc. 30
23:17
Orbán szerint Szabó Bence balek, de megerősítette, hogy kamufeljelentéssel kötötték le a gyerekpornográfiával foglalkozó szakemberek idejét és szaktudását (444.hu)
Mindezt abból vezette le, hogy szerinte Gundalf bevallotta, hogy ukrán kém. Amit egyébként az informatikus tagad.
márc. 30
23:17
Alapításának 35. jubileumát ünnepli a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (Magyar Hírlap)
Esélyt kínálnak a felzárkózásra a szegénységből kiutat kereső családoknak.
márc. 30
23:17
Magyar Péter: Mindenki nézze meg, hogyan csinált hülyét egy 19 éves srác a teljes magyar titkosszolgálatból (Telex)
A Tisza Párt elnöke reagált arra, hogy a Gundalf néven ismert informatikus megszólalt a nyilvánosság előtt.
márc. 30
23:19
A választások előtt már nem indul személyvonat a Budapest-Belgrád vasútvonalon (444.hu)
Még tesztelik, hogy biztonságos-e a vonal.
márc. 30
23:19
Zelenszkijt arra kérték a szövetségesei, ne támadják az ukránok az orosz energialétesítményeket (444.hu)
Ennek viszont az lenne a feltétele, hogy Oroszország hagyjon fel az ukrán energetikai infrastruktúra támadásával.
márc. 30
23:19
Adolféknak a magány lett az utolsó barátjuk (Telex)
Csak néhány magányos tüntető ment ki a miniszterelnök esős szolnoki fórumára, de a "szolnoki lány", vagyis Lévai Anikó az első sorokból hallgatta Orbán Viktort. Miközben Pócs János Magyar Péter konszenzuális szexuális kapcsolatairól beszélt, az ellenzéki polgármester azt ajánlotta a fideszes fórumokon rendre ott lévő fekete ruhás csapatnak, hogy kó
márc. 30
23:21
Magyar Péter: Az AH politikai megbízottjait egy 19 éves fiatal minden további nélkül megvezette, ez sokat elárul a politikai célra használt nemzetbiztonság… (444.hu)
A kormány nem csak korrupt, nem csak az oroszok bábja, de nem is tudja már biztosítani az ország működőképességét – írta a Tisza Párt elnöke a 444 Gundalf-interjúja láttán.
márc. 30
23:21
Franciaországban elítélték egy, az orosz árnyékflottához tartozó tanker kapitányát (444.hu)
Az európai országok egyre határozottabban próbálnak fellépni Oroszország rejtett hálózata ellen, amelyet a szankciók kijátszására használnak.
márc. 30
23:21
Kiütöttek egy amerikai légifelderítőt az irániak (Magyar Hírlap)
Immár biztos, amit gyanított a világ.
márc. 30
23:21
Szijjártó Péter kíméletlen tényekkel szúrt oda Zelenszkijnek: Ukrajna több pénzt keres a háborún, mint amit békében tudna (Mandiner)
A miniszter határozottan elítélte az ukrán titkosszolgálatok magyarországi akcióit.
márc. 30
23:21
Érvelési kisokossal vértezi fel a DPK-tagokat Rákay Philip (Telex)
A kiküldött emailben azt ígérik, a dokumentum "segít abban, hogy gyorsan és határozottan reagálj a hétköznapokban megjelenő tiszás vádakra és hazugságokra."
márc. 30
23:23
Izrael lehetővé tenné a palesztin támadók felakasztását (444.hu)
A halálbüntetést könnyebbé tevő törvény úgy lett megfogalmazva, hogy azt izraeli extremisták ellen nem is lehetne alkalmazni.
márc. 30
23:23
Kocsis Máté rámutatott, valami nagyon sántít Magyar Péter drogtesztje és házibulija körül (Mandiner)
A Vissza a mederbe oldal további részleteket ígért a Tisza-vezér és több politikus viselt dolgaival kapcsolatban.
márc. 30
23:25
Befutott egy egészen őrült ajánlat – felfoghatatlan óradíj üthetné Mohamed Szalah markát (Mandiner)
Nagyon kapós lett az egyiptomi támadó. Egyelőre nagy kérdés, merre vezet Szalah útja Liverpoolból.
márc. 30
23:27
Zsarolás miatt négy év szabadságvesztésre ítéltek egy férfit Borsodban (Magyar Hírlap)
A vádlott ismeretlen társa helyi rendőrnek kiadva magát felhívta telefonon a sértettet.
márc. 30
23:27
Itt a lista: 5+1 tény, ami bizonyítja, azonnal eltörölné a rezsicsökkentést és a védett árakat a Tisza Párt (Mandiner)
Az elmúlt hetekben Magyar Péter két vezető politikusa, Kapitány István és Tarr Zoltán is megosztott részleteket a hazai energiapolitikát felforgató tervekből, ami most nyilvánosságra is került.
márc. 30
23:27
Céline Dion bejelentette, hogy visszatér a színpadra (Telex)
Tíz alkalommal lép színpadra szeptemberben és októberben, Párizsban.
márc. 30
23:29
"Én nem hiszem el, amit ő mond" – Tarjányi Péter a tiszás informatikus állításairól (Mandiner)
A biztonságpolitikai szakértő az Egyenes Beszédben jelentette ki: ha tényleg képes 19 évesen átverni a teljes magyar titkosszolgálatot, akkor ő James Bond. De nem az.
márc. 30
23:31
Kíméletlen ítéletet mondtak az angolok: elvették a spontán örömöt (Mandiner)
Lesújtó az angol szurkolók véleménye. Újabb egyeztetések kezdődhetnek a VAR jövőjéről.
márc. 30
23:39
Hogyan spórolhatnak a fiatalok online ruhavásárláskor a ZEN.COM Instant Cashback megoldásának köszönhetően? (ProfitLine)
Az online divat már jóval több egyszerű vásárlási formánál: a fiatal generáció számára az egyik legfontosabb önkifejezési felület. Egy új kabát, egy karakteres sneaker, egy jól eltalált táska vagy néhány tudatosan kiválasztott alapdarab nem csupán praktikus beszerzés, hanem sokszor identitás, hangulat és életstílus kérdése is. A digitális térben a

Keresés