Több mint 5000 vizsgálatból, 53 esetben került igazolásra tüdőrák az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) koordinálásával megvalósult nemzetközi "Solace" projekt magyarországi eredményeként.
Az Ecommerce Expo alapítói valami olyat akartak létrehozni az e-kereskedelmi rendezvények piacán, ami itthon addig nem létezett. Máig tisztán él bennük a tíz évvel ezelőtti indulás pillanata. Interjú az alapítókkal.
XIV. Leó pápa arra figyelmeztette a római papságot, hogy ne használjanak mesterséges intelligenciát a prédikációk megírásához, mert a hitet és a személyes tanúságtételt a technológia nem tudja helyettesíteni. Arra is kitért, hogy a közösségi média illúziói nem pótolják az autentikus spirituális kapcsolatot.
Újabb csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai környezetbarát flotta bővülésében, 324 teherautó kapott zöld rendszámot, egy egységgel döntve meg az eddigi csúcsot 2025 októberéből - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) friss Facebook-bejegyzésében szerdán.
Alig három héttel a veresegyházi új JYSK áruház megnyitása után újabb két üzlettel bővül a JYSK magyarországi hálózata. Március 4-én Komáromban és Mezőkövesden is megnyitja kapuit a skandináv gyökerekkel rendelkező áruházlánc, amellyel 105-re emelkedik a hazai üzletek száma. A rövid időn belül történő üzletnyitások jól tükrözik a JYSK dinamikus haz
A benzines, konnektoros Ford Ranger phev új színfolt a hazai haszonjármű-piacon. Az Év Magyar Autója versenyben nevezett pickup értelmes alternatívája az eddigi belépő dízelmotornak, de nem mindenkinek éri meg.
A böszörményi parasztkifli a Hajdúság egyik jellegzetes péksüteménye. A dióval és szilvalekvárral töltött finomságot egykor többnyire szombatonként sütötték a kemencékben, elkészítése pedig meglepően egyszerű, így otthon is könnyen visszanyúlhatunk a régi magyar konyha alapjaihoz.
Jakabfi Dávid vehette át az „Az év cukrásza 2026” díjat a Szakmai Elit Arany Csillagok gáláján Szombathelyen, a mintegy 400 fős, jótékonysági rendezvényen. A nagykanizsai cukrász beszédében kiemelte: „ez az eredmény abszolút csapatmunka”, amelyhez munkatársai és családja támogatása is kellett. Jakabfi három szakkönyv szerzője, rendszeresen tart haz
Jelentős áttörést értek el dán és ausztrál kutatók a vastagbélrák kialakulásának megértésében: egy frissen azonosított vírus tűnhet fel kulcsszereplőként a bélrendszerben élő baktériumok és a daganatos folyamatok kapcsolatában.
Otthoni termesztése bőségesen megtérül. A gyömbér nemcsak a konyhában sokoldalúan felhasználható fűszer, hanem otthon is sikerrel nevelhető növény – olvasható az agroforum.hu cikkében. Mint írják, megfelelő körülmények között lakásban, akár
Egy kétnapos, szinte kizárólag zabkására épülő étrend akár 10 százalékkal is mérsékelheti a "rossz" koleszterin szintjét – és a hatás még hetekkel később is kimutatható maradhat. Egy német kutatócsoport kis létszámú klinikai vizsgálata szerint a jelenség mögött a bélflóra átalakulása állhat.
A napelem–akku kombináció ma már nem „mindenkinek ugyanúgy éri meg”: a Deep Dive Solutions valós, negyedórás fogyasztási adatokra épülő modellje megmutatja, hol van a támogatással is optimális rendszerhatár.
Sokan legyintenek a puffadásra, a rendszertelen székletürítésre vagy az állandó kimerültségre, mert könnyű ráfogni a stresszes hétköznapokra. Csakhogy ezek a panaszok a vastagbél daganatos folyamatait is jelezhetik, méghozzá nagyon korán.
Bár a mákos bejgli és a mákos tészta a magyar konyha elengedhetetlen része, a kertekben díszlő vagy éppen étkezési célra szánt növény termesztése komoly jogi útvesztőket rejthet. Nem mindegy, milyen fajtát, mekkora területen és milyen célból vetünk el, hiszen a hatóságok szigorúan ellenőrzik a kábítószer-alapanyagnak minősülő növényeket.
Feketelistára kerülhet és akár ki is tilthatnak az Európai Unióból bizonyos élelmiszereket. A statisztikai adatok szerint egy átlagos magyar lakos évente körülbelül 30-35 kg baromfihúst fogyaszt el (ennek 80 százaléka csirke). Ezért
Március 3-án ünnepeljük a vadvilág világnapját, amelynek idén az a célja, hogy felhívja a figyelmet a gyógy- és aromanövények szerepére az emberi egészség, a kulturális örökség, a helyi megélhetés és az emberi jóllét biztosításában
A nyakfájdalmat szinte mindenki megtapasztalja élete során, akár a számítógép előtti helytelen tartás miatt, akár csak azért, mert „elaludta” a nyakát. Vannak azonban olyan jelek, amelyekkel mindenképpen orvoshoz kell fordulni, mert a pontos diagnózis alapján szükséges a kezelés.
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát kézzelfogható eredményt az AI-ból. A vezetők idejük 60%-át rövid távú tűzoltásra fordítják, és a hazai szabályozás lett az új első számú kockázat – derül ki a PwC Magyarország friss felméréséből.
A nők 40 éves kedvezményes nyugdíj sokak számára jelent komoly lehetőséget a korábbi visszavonulásra, a jogosultsági idő azonban nem azonos a ledolgozott évek számával. Bár számos időszak szolgálati időnek minősül, akad hét olyan tétel, amelyet hiába ismernek el más esetben, a nők 40 szempontjából nem lehet figyelembe venni.
Végre kezd kijönni saját komfortzónájából az Audemars Piguet. Az Audemars Piguet évek óta Royal Oak márka. Ha megnézzük a kínálatukat, akkor látjuk, hogy a Code 11.59-en kívül minden kollekciójuk a
Egy vizsgálat most lezárult, kettő viszont még folyamatban van a recept nélkül kapható gyógyszerek piacán. A Versenyhivatalt nem titkoltan a drágaság is zavarja.
Kiderült a Gáspár család sötét titka. A Nőfilter című beszélgetős műsor egyik legutóbbi adásának vendége Gáspár Bea volt, akit természetesen a férjével, Gáspár Győző közismert nevén Győzikével való kapcsolatáról is kérdeztek. A házaspár évtizedek óta a hazai bulvár egyik legismertebb párosa, így sokakat foglalkoztat, mi tartja össze őket ennyi hull
Az elmúlt hónapokban látványos mozgás indult el az AI piacon: egyre több felhasználó dönt úgy, hogy a ChatGPT helyett a Claude-ot választja. A háttérben nem csupán technológiai szál húzódik meg, hanem egy olyan etikai és politikai vita, amely túlmutat az alkalmazások funkcionalitásán. Egy döntés, ami fordulópont lett A folyamat akkor gyorsult fel i
A versenypiac, a társadalom és a mesterséges intelligencia egymást erősítő folyamatai. A tanulmány egy olyan elméleti keretrendszert vázol fel, amelyben három egymással összefonódó folyamat határozza meg a jelenkori gazdasági és társadalmi átalakulást: a mesterséges intelligencia (MI) exponenciális fejlődése, a globális technológiai vállalatok növe
A sima verzió 24, az elektromos 32 kiló, de egyszerűbb lesz ülést állítani, nem lesz több kajla kormány, és az okoslakat is okosabb lesz. Kipróbáltuk mindkettőt, hogy mennek.
A módosítások inkább az extra szolgáltatások kivezetésében, valamint bizonyos korlátozásokban érhetők tetten - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jelentéséből.