Különleges meglepetéssel készült a Játékszín a Naptárlányok szereplőinek szervezett közönségtalálkozóra és naptárdedikálásra. Az esemény vendégeiként ugyanis egy igazán rendhagyó csapat, a csepeli kohászoké érkezett: a brigád saját, egyedi koncepció mentén megálmodott naptárával lepte meg az előadás művészeit. A találkozás így nemcsak baráti gesztu
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a közel-keleti térség több államában továbbra is légtérzár van érvényben, a repülőgépek sem fel-, sem leszállási engedélyt nem kapnak. A világ jelentős légitársaságai pedig felfüggesztették járataikat.
Tóth Tímea rácáfolt az orvosok ítéletére, amikor úgy gondolták, hogy 18 éves koráig fog élni. Mert ő bizony már rég elmúlt 18 éves, sőt több diplomás informatikai szakember lett belőle, járja a világot, és még modellkedik is. Azt azonban soha nem fogja elfelejteni, amikor egy orvos a füle hallatára mondta: nem vállalja el a kezelését.
Legalább 150 tartályhajó, köztük nyersolaj- és cseppfolyósított földgázt szállító hajók horgonyoztak le a Hormuzi-szoroson túli nyílt öbölben, és további tucatnyi a szoros másik oldalán.
Több lesz a rendőr a közterületeken, a reptéren és a budapesti bevezető utakon. A paksi atomerőműbe katonákat vezényeltek, 20 energetikai létesítményt már a hadsereg véd.
A címvédő Ferencváros hazai pályán a hajrában fordítva 2-1-re legyőzte a sereghajtó Kazincbarcikát a labdarúgó Fizz Liga 24. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén. A sikerrel a Európa-ligában nyolcaddöntős fővárosi együttes hátránya három pont maradt az éllovas Győrrel szemben, míg a vendégek sorozatban negyedik kudarcukkal még reménytelenebb h
A retró stílusú 500-as új generációját már eleve elektromos autónak tervezték, de még nem jött el az ideje, hogy a Fiat teljesen lemondjon a belsőégésű motoros autókról, ezért most benzinmotoros változatot faragtak belőle.
A 2026-os Brit Awards tele volt meglepetésekkel, de Dua Lipa megjelenése egyértelműen az este egyik legforróbb pillanata lett. Az énekesnő valósággal felrobbantotta a színpadot, és az is biztos, hogy pucérruháját még egy darabig nem fogjuk elfelejteni...
Friedrich Merz német kancellár egy év alatt sem hozta el a rendet, amellyel kampányolt: a migráció, a közbiztonság és a gazdaság ügyében hiába van diagnózis, megoldás nincs.
A Bitcoin története már több mint 15 éve íródik, és az idő előrehaladtával rég elfeledett történetek, már megoldottnak hitt viták és örök rejtélyek kerülnek előtérbe, de valamelyest ennek a titokzatosságnak és megváltoztathatatlanságnak a szimbóluma a vezető kriptovaluta. A sokak által csak spekulatív eszköznek tartott kriptovaluta mindössze az árf
A Model Art Presentation prezentációja után Balogh Levente ajánlatot tett a látványos maketteket gyártó házaspárnak. Ezt hallva Lakatos István buzdította a Cápák között vállalkozóit, hogy fogadják el Cápatársa befektetését. Levente azonban félreértette Istvánt, és csendre intette.
Az olaj ára a szakértők szerint hetek alatt 100 dollárig is emelkedhet, miután a Hormuzi-szorosban leállt az olajszállítás, ez a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala. Eddig napi 20 millió hordó olajat szállítottak keresztül rajta, vagyis a globális kínálat egyötödét. Most viszont senkit sem engednek át. A Barátság vezeték pedig továbbra s
A fáradtság érzését könnyű megbélyegezni: sokan lustának vagy motiválatlannak érezhetik magukat, pedig könnyen lehet, hogy egyszerűen csak nem pihenjük ki magunkat eléggé a mindennapokban, és olyan mintákat követünk, amelyek folyamatosan ebben a negatív spirálban tartanak minket. Cikkünkben ezek közül rántjuk le ötről a leplet.
A rokonoktól vagy ismeretlen magánszemélyektől felvett kölcsön gyors megoldásnak tűnhet, valójában azonban komoly pénzügyi és emberi kockázatokat hordoz. A visszafizetés csúszása könnyen tönkreteheti a kapcsolatokat, a magánhitelek között pedig uzsorás konstrukciók is megjelenhetnek. A pénzintézeteknél elérhető személyi kölcsönök ezzel szemben kisz
Leonardo da Vinci tanította meg, hogy a szív gyógyításához először meg kell érteni az életét mozgásban, és művészként, nyitott szemmel kell rá tekinteni.
Érkezett egy friss agykarbantartó kvíz, amelyet szinte lehetetlen hiba nélkül végigvinni, de talán te kivétel vagy ezalól. Fókuszálj erősen a kérdésekre, és hozd ki a maximumot az általános tájékozottságodból. A magyar történelem sötét eseményeinél Zách Felicián merényletének célpontját kutatjuk Nagy Lajos, Károly Róbert és Luxemburgi Zsigmond ural
A Nagy Duett március 1-ei adásában sincs hiány a megszokott "csipkelődésekből". Már az élő show első reklámszünete előtt összeszólalkozott Kasza Tibi és az őt kiosztó Lakatos Laci. Mi történt pontosan?
Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát. Robbanásokról és hatalmas tűzről készült videókat tettek közzé a támaszpontról, ahol jelenleg magyar katonák is állomásoznak.
Rendkívüli információk bemutatását ígérte hétfő reggelre Orbán Viktor a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotáról. A bejelentés az egyre feszültebb nemzetközi helyzetben érkezett, miközben a kormányfő korábban az energiaellátás biztonságáról és az esetleges áremelkedésekről is beszélt.
Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalt az iráni fővárosra, Teheránra mért amerikai-izraeli légicsapások egyikében - közölte vasárnap az Ilna állami hírügynökség.
A háztartásban végzett munka jelentős része látványos. A mosógép pörög, a porszívó zúg, a vacsora illata betölti a lakást. De van egy másik, nehezebben észrevehető része, ami láthatatlan marad. Ki intézi a gyerek születésnapi zsúrját, ki figyeli, hogy legyen elég tiszta törölköző, ki szervezi az ünnepeket, tartja számon a névnapokat, vigasztalja a
A Senior Centrum vállalkozás prezentációja után pattanásig feszült a hangulat a Cápák között stúdiójában. Csillag Gabriella és Feil Kornél 500 milliósra becsült cégértéküket nem tudták számokkal alátámasztani, amin Lakatos István komolyan kiakadt. Ha mindez nem lett volna elég, a Cápák azt sem értették, hogy mitől más ez a szolgáltatás, mint a piac
Egy nap alatt több mint ötezren regisztráltak segítségért a külügyminisztériumnál az iráni konfliktus eszkalálódása miatt. A térségben teljes légtérzárlatot rendeltek el, Budapesten is sorra törlik a járatokat, sokan szállásról szállásra járnak vagy reptereken éjszakáznak, miközben a kerülőútvonalakra szóló jegyek ára a többszörösére emelkedett.
Egy tematikus irodalmi kvíz vár rád nyolc fejtörő kérdéssel A Pál utcai fiúkról, amivel letesztelheted, emlékszel-e még erre a csodás regényre. Dőlj hátra, és idézd fel a gyerekkor egyik legmeghatározóbb olvasmányélményét. A klasszikus ifjúsági történetet felidézve a Pál utcaiak eredeti zászlajának színét kell kitalálnod a piros-zöld, a piros-fehér
Donald Trump amerikai elnök szerint "terv szerint halad" az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése "tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük". Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, "amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisí
Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott "terepszemléről" készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn reggel bemutatják a hétvégén összegyűjtött bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajna
A választási kampányok idején a politika beköltözik a hétköznapokba, és ez alól a gyerekek sem kivételek. Látják a plakátokat, hallják a felnőttek vitáit, találkoznak kampányüzenetekkel az utcán és az online térben is. Szülőként ilyenkor különösen fontos kérdés, hogyan óvhatod meg őket a túlzott terheléstől és a jogsértő helyzetektől. Fogadd meg a
Van, hogy a vér szerinti szülők nem tudják megadni egy gyermeknek a család biztonságát: ekkor lépnek be az életébe a nevelőszülők. Vajon kik alkalmasak erre a hivatásra, és milyen eredménnyel zárult a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülő-toborzó kampánya?
Amikor a Cápák között befektetői faggatni kezdték Nagy Zsombort Cogniforce cégéről, mindenki csak pislogott, mivel egyetlen válaszát sem értették. "Feliratozni fogják a pitchedet" – nevetett Balogh Levente. Végül Balogh Petya sietett Cápatársai segítségére, amikor észlelte, hogy a fiatal vállalkozót egyedül ő érti.
A kormányhivatalhoz és a katasztrófavédelemhez sem érkezett bejelentés arról az esetről, amelyben egy dolgozó állítása szerint egy sérült akkumulátorcella miatt mérgező gázokat lélegzett be, elájult, majd kórházba került. Az ügy a Tisza Párt egyik képviselőjelöltjének videója után került nyilvánosságra; a gyár vizsgálatot és hatósági bejelentést íg
Egy igazán izgalmas napi kvíz vár rád a mai napon, amelyen száz játékosból mindössze pár tud legalább 6 pontot elérni a végén. Tedd próbára az általános tájékozottságodat ezzel a nehéz feladatsorral, és bizonyítsd be a lexikális tudásodat! A történelem sorsfordító eseményeit kutatva Ferenc Ferdinánd trónörökös merényletének helyszínét keressük. A f
A harci cselekmények azonnali beszüntetését, az "iráni dosszié" minden kérdésének politikai-diplomáciai rendezését, a Perzsa-öböl minden államának jogos biztonsági érdekeinek biztosítását sürgette Szergej Lavrov orosz és Van Ji kínai külügyminiszter – közölte vasárnap az orosz diplomáciai tárca.