Elkerülhetetlen, hogy reformokat vezessünk be a magyar nyugdíjrendszerben, mivel 2030 után már csaknem minden negyedik honfitársunk 65 évnél idősebb lesz – hívja fel a figyelmet legfrissebb hírlevelében Farkas András "Nyugdíjguru". A nyugdíjszakértő bemutatta, melyek most a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát kikezdő legfőbb problémák, és mit kell te
2026. februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Javuló kilátásokat mutatnak a hazai cégek foglalkoztatási tervei: 2026 második negyedévében a magyar munkáltatók 35 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
A Budapest Business Journal iparági toplistáján a flottakezelőknél magasan az élen az Ayvens Magyarország, amely 2024-ben 89 milliárd forintos árbevételt ért. 5 milliárd forinttal többet, mint egy évvel korábban.
Az Európai Bizottság versenyügyi biztosa, Teresa Ribera bejelentette, hogy az EU frissíti a vállalati összefonódásokra vonatkozó versenyjogi iránymutatásait: a jövőben nemcsak a rövid távú árhatásokat vizsgálják majd, és a vállalatok nem kapnak szabad kezet a konszolidációra sem.
Moszkva kész folytatni az együttműködést európai energiavásárlóival, ha azok hosszú távú, politikamentes szerződéseket ajánlanak, ugyanakkor Vlagyimir Putyin az uniós tilalmak életbe lépése előtt megelőző gázszállítási leállítást is kilátásba helyezte.
A Momentum alapítója szerint a kormány retteg, hogy ismét kiderül az igazság a tömeg méretéről. A politikus úgy látja, Orbánék nem értik, hogy ez a "gyáva, cenzúrázó trükközés nem fog működni".
Már a magyar vállalatok 46 százaléka használ mesterséges intelligencián (MI) alapuló megoldásokat – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2025 negyedik negyedévi adataiból. Az alkalmazott programok között nagyjából azonos arányban találhatóak ingyenesen elérhető, külső fejlesztésű, illetve előfizetést igénylő szoftverek. Saját fejlesztésű a
Feloldotta a madárinfluenza miatti korlátozó intézkedéseket a Nébih egy nagyobb, összefüggő alföldi területen. Békés, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyében jelentősen csökkent a korlátozott terület nagysága, míg Jász-Nagykun-Szolnok vármegye a feloldást követően mentesül a korlátozó intézkedések alól. A madárinfluenza veszélye továbbra is fenn
Az Oscar-díj már régesrég nem önmaga, de vendégszerzőnk szerint lassacskán már a saját árnyéka is kezdi lehagyni, így véleménycikkében Halmos Bálint felteszi azt a kérdést is: mikor jár le az a bizonyos lemez?
A thaiföldi kormány azonnali hatállyal otthoni munkavégzésre kötelezi a közigazgatási dolgozók nagy részét, hogy a közel-keleti ellátási kockázatok közepette mérsékelje az ország energiafogyasztását - közölte a Bloomberg.
Egy külföldi titkosszolgálati partner figyelmeztette a magyar hatóságokat, hogy orosz szereplők érkezhethettek a magyar választások befolyásolására. A magyar elhárítás az információk ellenőrzése után azonban arra jutott, hogy a megnevezett személyek jelenleg nincsenek Magyarországon. A kérdés a parlament nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén i
A közel-keleti válság miatt a globális olajkínálatból már most kétszer annyi esett ki, mint az 1956-os szuezi válság idején, így történelmi mértékű ellátási zavar alakult ki. A helyzetet súlyosbítja, hogy nincs szabad kitermelési kapacitás a pótlásra, ezért csak a kereslet visszaesése, vagyis az árak meredek emelkedése hozhat egyensúlyt.
Jelentősen erősödött a forint miután Donald Trump amerikai elnök hétfő este bejelentette, hogy gyakorlatilag lezártnak tekinti az iráni háborút. A magyar deviza még nem érte el a konfliktus előtti szintet, de szinte percről-percre közelebb kerül hozzá és a tegnap látott 400-as eurótól úgy tűnik, hogy megmenekültünk.
Ha furcsa foltokat, elváltozásokat veszel észre az almafán, az bizony egy gyakori betegség előjele lehet. Ne késlekedj, lépned kell, mielőtt a termésed bánná!
Az ötven éve gyerekorvosként praktizáló anyja oltotta be a családot, és szerinte soha nem kérdőjelezte meg senki, hogy ezzel ne tenne jót, "tudomásom szerint Dóri sem".
Arnold Schwarzenegger ledobta az atombombát a hétvégén megrendezett Arnold Sports Festival nevű eseményen, melynek vendégeként közreadott néhány egészen meglepő hírt jövőbeli terveiről.
Februárban még a vártnál is nagyobb mértékben esett vissza az infláció mértéke Magyarországon. Az olajár hatása még nem mutatkozott meg a mutatóban, de a kormány hétfői intézkedése után már nem is tud súlyos csapást kiváltani a fogyasztói árakra.
Ebben a menüsorban az összes ételnél megjelenik egy konzerves alapanyag. Sokan fintorognak a szó hallatán, pedig egy egyszerű konzervdoboz rengeteg lehetőséget rejt. Mutatjuk, hogy milyen ínycsiklandó recepteket készíthettek belőlük!
2026. februárban a fogyasztói árak átlagosan 1,4%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte a KSH. Utoljára 2016 novemberében volt a mostaninál alacsonyabb az áremelkedési ütem.
Nemes Lajosban nagyjából fél éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy ideje lenne egy saját ingatlant keresni a családjának. Kisfiuk, Bendegúz betegsége után albérletbe kényszerültek, majd miután a sikeres műtét után az állapota javulni kezdett, belecsaptak, hogy megtalálják az álmaik otthonát. Vajon sikerrel járnak? Kedd este 21:05-kor kiderül az In
A privát tranzakcióiról ismert Zcash (ZEC) az elmúlt napok egyik legjobban teljesítő kriptovalutájává vált, miután a projekt mögött álló fejlesztőcsapat 25 millió dollárnyi friss befektetést jelentett be. A hír hatására a ZEC árfolyama rövid idő alatt több mint 7%-kal emelkedett, ezzel felülteljesítve a bitcoint is , amely ugyanebben az időszakban
Februárban 1,4 százalékra csökkent az infláció a januári 2,1 százalékról. A szakértők előzetesen magasabbat, 1,5 és 1,7 százalék közötti adatot vártak.
Az önértékelésünkre és a boldogságunkra is hatással van, ha már nem érezzük magunkat szépnek és vonzónak. A nők ezeket kezdik el hiányolni ilyenkor a kapcsolatukban.
A közel-keleti helyzetet, az ukrajnai békefolyamatot és Venezuelát vitatta meg Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte hétfőn Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója újságíróknak nyilatkozva Moszkvában.
Az Európai Parlament leszavazta a Patrióták javaslatát, hogy vitát tartson Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett életveszélyes megfenyegetéséről - közölte Harald Vilimsky, a Patrióták európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, az EP plenáris ülésének szünetében hétfőn.
Az aszállyal járó forróság és csapadékhiány alaposan megnehezíti a növénytermesztők dolgát világszerte. Egy izgalmas módszerrel átsegíthetjük a kultúráinkat a kritikus időszakon.