"Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1373-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468 ezer forint." – írta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A megengedett sebesség közel kétszeresével – 50 helyett 97-tel
Miközben a kriptovaluták világa a volatilitásról és a gyors árfolyamnyereségről szól, az Európai Központi Bank egy sokkal csendesebb, de annál veszélyesebb jelenségre hívta fel a figyelmet: a stabilcoinok térnyerésére. Ezek az eszközök, amelyeket elvileg a fiat valutákhoz – leggyakrabban a dollárhoz vagy az euróhoz – kötnek, papíron a biztonságot é
Európa stratégiai hibát követett el, amikor visszaszorította a nukleáris energiát, miközben az olcsó és tiszta villamos energia kulcsfontosságú lesz a jövő ipari versenyében – mondta az Európai Bizottság elnöke a párizsi nukleárisenergia-csúcson.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) március 11-én, szerdán megkezdi a Pay&GO bankkártyás fizetési pilotrendszer kiterjesztéséhez szükséges, új jegyérvényesítő készülékek telepítését a fővárosi metróhálózaton. Így a Pay&GO szolgáltatás április közepétől minden metróvonalon elérhetővé válik – közölte a BKK az MTI-vel kedden.
Az üzemanyagárak emelkedése miatt egyre fontosabb a takarékos autóhasználat, miközben néhány egyszerű módszerrel akár jelentősen csökkenthető a fogyasztás.
Európa stratégiai hibát követett el, amikor visszaszorította a nukleáris energiát, miközben az olcsó és tiszta villamos energia kulcsfontosságú lesz a jövő ipari versenyében – mondta az Európai Bizottság elnöke a párizsi nukleárisenergia-csúcson.
Az OTP tavaly új szintre emelte a nyereségtermelő képességét, a bankcsoport 1146 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta az évet, ami nemcsak rekord, hanem azt is jelzi, hogy tartóssá vált az ezermilliárd forint feletti profitkorszak. Az elemzők szerint a lendület kitart, idén már 1200, jövőre pedig 1300 milliárd forint fölé nőhet a nyereség.
A TISZA elnöke szerint Gödön indul a lejáratás, ahol a helyi jelöltet és családját támadják. Orbán Viktort felszólította a több tízmillió forintos akció leállítására, és kilátásba helyezte a jogi felelősségre vonást is.
A prémium gasztronómia nem trendekről szól. Inkább arról, hogy vannak ízkombinációk, amelyek időről időre visszatérnek a világ legjobb konyháiban. Ilyen a prémium marhahús és a szarvasgomba találkozása is. Egy olyan párosítás, amely a francia haute cuisine-től a modern skandináv fine diningig jelen van.
A halogatás nem csupán egy szokás, hanem egy komplex érzelmi állapot, amely sok ember életét megnehezíti. Komócsin Laura, nemzetközileg akkreditált coach szerint, "a halogatók gyakran hárítják a döntést, átadják a lehetőséget másoknak, mivel nem bíznak magukban." Ezt az önbizalomhiány táplálja, amely sok esetben a múltbeli negatív tapasztalatokból
Két külön bejegyzésben is éles kritikát fogalmazott meg Orbán Viktorral és a kormány működésével kapcsolatban a Vidéki Prókátor nevű Facebook-oldal civilben ügyvéd szerzője.
Az epicentrum közelében érezhető földrengés rázta meg észak-Magyarország szlovák határhoz közeli területét ma reggel, helyi idő szerint 09:02 perckor. A Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumba Dunakilitiről érkezett bejelentés, az epicentrum Mosonmagyaróvártól mintegy 16 km-re, északi irányban volt.
Március 28-án kezdődik a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása az ország déli és keleti vármegyéiben, az érintett térségekben a hatóság az immunizálással egy időben ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendel - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) keddi közleményében.
Új videó került elő az Irán elleni háború eddigi legvéresebb támadásáról, amin elemzések szerint egy amerikai Tomahawk rakéta csapódik be a minabi iskola melletti katonai komplexumba.
A 19. századi kivégzési röpiratokat olcsó papírra nyomtatták, ezért nagyon kevés példány maradt fenn. A ritkaságnak és a meglepő családi kapcsolatnak köszönhetően a dokumentum a vártnál magasabb áron talált gazdára.
Március 4-én, a Digital Forumon osztották ki a Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által alapított Sportmarketing Diamond Awards elismeréseit. A tematikus marketingszakmai díj a hazai sportmarketing területének legkiemelkedőbb projektjeit és szereplőit díjazza. A zsűri döntése értelmében a Cofidis, a Szerencsejáték Zrt. és a Hydro Fe
A szeptemberben indított Kasztrantszer nevű YouTube-csatorna alapítója, Kollár Dóra szerint fontos lenne, hogy a politikával és a közélettel való foglalkozás a fiatalok hétköznapi rutinjává váljon, ehhez pedig hatékony eszköznek tartja a humort és a nyers, lényegre törő nyelvezetet, amelyek állandó kellékei a videóinak.
Egy rajjal indult 1953-ban, ma közel 450 méhcsaláddal dolgozik a zalaszentbalázsi Bazsó Méhészet. A 25 éves Bazsó Máté már a 3. generáció tagjaként viszi tovább a családi hagyományt.
Az ukrán Oschadbank hét alkalmazottját fogták el magyar hatóságok, miután pénzt és aranyat szállítottak Magyarországon keresztül Ukrajna felé. A bank jogi lépéseket tesz a lefoglalás ellen, az ügyvéd szerint a hatóságoknak nem volt törvényes alapjuk az intézkedésre. Az ATV Egyenes Beszéd műsorában Horváth Lóránt ügyvéd, az ügyvédkör elnöke szólalt
2026. március 28-án kezdődik a rókák veszettség elleni tavaszi vakcinázása az ország déli és keleti vármegyéiben. Az érintett térségekben a hatóság az immunizálással egyidőben ebzárlatot és legeltetési tilalmat is elrendel. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a veszettség gyanújának jelentése jogszabályban
A Magyarországon üzemeltetett ATM-ekből történő készpénzfelvétel feltételei, az ingyenes felvét lehetőségei, valamint az olyan problémák, mint a hibás kifizetés, a bankkártya "elnyelése", vagy a kétszeres terhelés, visszatérő kérdések. Jelen cikk célja az ilyen és hasonló, tipikus tranzakciókkal kapcsolatos esetek bemutatása, valamint az ezekből le
Egy átfogó amerikai tanulmány a testmozgás és a mentális jóllét dózis-hatás összefüggését tárta fel. Az adatok szerint a túlzásba vitt fizikai aktivitás már nem javítja, hanem épp ellenkezőleg, rontja a közérzetet.
A külügyminiszter szerint az orosz beavatkozási kísérletről szóló információk csupán kétségbeesett figyelemelterelés. Kijelentette, hogy nyilvánvalóan ukrán beavatkozásról van szó, az pedig kizárólag Ukrajna hibája, hogy elmérgesedett a két ország közti viszony.
J. Cole búcsúja, a The Fall-Off egyszerre önvizsgálat és karrierösszegzés. A nagy beefet kirobbantó repper a bukás fogalmát járja körül egy monumentális, még sokáig témát adó lemezen.
A felújításra szoruló ingatlanok piacát az év elején továbbra is a befektetők uralják - derült ki a Duna House friss adataiból. Budapesten minden második ilyen lakást profi vásárlók vesznek meg, hogy felújítás után haszonnal értékesítsék. A nagy kereslet miatt a fővárosban a rosszabb állapotú ingatlanokért is átlagosan egymillió forint feletti négy
A kegyelmi botrányt is kirobbantó, Vidéki Prókátor néven publikáló ügyvéd szerint Sobri Jóska és Orbán Viktor között csak annyi a különbség, hogy a maga idejében rettegett betyárvezér nem tudott utólag valamilyen "jogszabályt firkantani" arról, hogy előzőleg jogszerűen követett el útonállást és fegyveres rablást, mint tette azt a tegnapi rendeletév