Hosszú távú stratégiai partneri megállapodást kötött a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) a globális védelmi ipari vállalattal, a Czechoslovak Grouppal (CSG) - jelentették be a Miniszterelnökséget helyet adó Karmelita kolostorban. Ennek részeként a CSG leányvállalata, a CSG Defence 37%-os közvetett tulajdont szerez a 4iG SDT többségi tu
Az ATV tudósítója, Novák András élőben számolt be arról, hogyan élik meg az izraeliek a háborút: folyamatos légiriadók, üres utcák, és egy társadalom, amely már belefáradt a háborúba, mégis egységesen áll ki a katonai fellépés mellett.
A miniszterelnök szerint a képek nem hazudnak, a kőolajvezetéket nem érte olyan kár, ami a szállítás leállítását indokolná. Felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy haladéktalanul indítsa újra az olajszállítást.
Elrajtolt a 20., Barcelonában rendezett Mobile World Congress (MWC), és bár természetesen új készülékeket is bejelentenek a gyártók, egyértelműen a mesterséges intelligencia kerül idén is a középpontba. A helyszínről Simon Krisztián főszerkesztőnk arról számolt be, hogy hatalmas az érdeklődés, rengetegen érkeztek az eseményre az első nap, és az is
Ágika segítségével hamar lebukott a kocsmárosnő, 34 millió forintot ért az elképesztő szimata, amikor a NAV akcióba lendült. A csaló kocsmárosnő és bandája azóta átkozza Ágika, a NAV nyomozókutyája nevét, hogy odavezette hozzájuk a NAV nyomozóit. A NAV pénzügyi nyomozói Hajdú-Bihar vármegyében akcióztak három, egymással kapcsolatban álló helyszínen
Szárazföldi hadműveletet indíthat Izrael Libanon ellen, válaszul a Hezbollah Irán által támogatott éjszakai támadására. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) százezer tartalékost mozgósított, és kilátásba helyezte a radikális szervezet felszámolását - tudósított a Portfolio.
A miniszterelnök szerint a képek nem hazudnak, a kőolajvezetéket nem érte olyan kár, ami a szállítás leállítását indokolná. Felszólította Volodimir Zelenszkijt, hogy haladéktalanul indítsa újra az olajszállítást.
Mai beszélgetőtársaim két külön világ markáns szereplői, akiket a digitális térben mégis ezernyi szál köt össze: Rab Árpád digitális kultúraszakértő, jövőkutató, aki a technológiai változásban nem veszélyt, hanem lehetőséget lát és Weiler Péter képzőművész, író, üzletember, aki ugyan napi szinten él és alkot a digitális térben, mégis időről időre f
Az AiCandy mockumentary-ja 2036-ba kalauzol, ahol a korosodó techguruk új jólétről beszélnek, az emberek pedig a gymben termelik az energiát az AI szervereinek.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke: 51,3. A válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar mérsékelt bővüléséről számoltak be. A BMI index nőtt a januári (50,0) értékhez képest - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (Mlbkt).
Egy Izraelből családi nyaralásra érkezett brit édesanya "teljes pánikállapotként" írta le az élményeit, miután iráni rakétacsapások közepébe került Dubajban. A háború közepén találta magát és családját.
Drasztikus válaszlépéssel reagált a piac az iráni háborúra: 9 százalékkal drágult a kőolaj világpiaci ára. Hétfő reggel a kereskedés megnyitásakot 80 dollár közelébe ugrott a Brent hordónkénti ára, ott viszont egyelőre megtorpant. Kérdés, merre indul onnan és lesz-e olajválság? Gyorselemzés a Mandineren.
Irán új vezetése tárgyalni akar - közölte Donald Trump amerikai elnök a The Atlantic című lapnak nyilatkozva vasárnap, és hozzátette, hogy ő ezt el is fogadta.
Közel-keleti vezetők figyelmeztették Washingtont, hogy az Irán elleni háború akár 100 dollár fölé is emelheti az olajárakat - idézi Helima Croft Opec-elemzőt a Portfolio.hu vasárnapi cikkében, hozzátéve, hogy a Barclays szakértői szintén hasonló árszintet valószínűsítettek.
Hosszú távú stratégiai partneri megállapodást kötött a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) a globális védelmi ipari vállalattal, a Czechoslovak Grouppal (CSG) - jelentették be a Miniszterelnökségnek helyet adó Karmelita kolostorban. Ennek részeként a CSG leányvállalata, a CSG Defence 37%-os közvetett tulajdont szerez a 4iG SDT többségi t
Meghitt, szinte családias hangulatú pillanatokat hozott a 2026-os Actor Awards: Timothée Chalamet ezúttal nem a barátnőjével, hanem édesanyjával érkezett. A 30 éves színész Nicole Flender oldalán vonult végig a vörös szőnyegen, és egy apró, de annál kedvesebb ajándékkal is meglepte őt.
Mivel számos műsora és formátuma jóval túlmutat a képernyős jelenléten és a digitális térben is jelentős aktivitást hoz létre, az RTL új stratégiát dolgozott ki. A "content univerzum" stratégia célja, hogy ezt az elköteleződést tudatos, többplatformos márkaépítéssé és fenntartható üzleti modellekké alakítsa. Az új működés keretében a korábban Sales
Én a Jóistennel vagyok elszámolásban. Neki kell megfelelnem, nem mindenféle kommentelőknek, akik egy-egy hír alá odaböffentenek néhány mondatot. Nem tudnak elrettenteni attól, hogy a legmélyebben higgyek a demokráciában, hiába mondják, hogy végem lesz, börtönbe fogok menni, és így tovább – nyilatkozta Demokratának Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke é
Csokis pöfeteg, klasszikus csokis keksz, sütés nélküli csokis pite – különböző műfajok, de ugyanaz a lényeg: tömény, karakteres csokoládé minden formában!
Januárban 12 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az egyenleg 756 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. A kivitel volumene 9,9 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 2,3 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál - jelentette hétfőn a Központi Statisztiakian Hivatal (Ksh). Az export szezonálisan és munkan
Úgy tűnik, elkerülhetetlenül eszkalálódik a Közel-Keleten folyó háború, már Bejrút is retteg Izrael bombái miatt. Izrael vadászgépei légicsapásokat hajtottak végre Libanon fővárosa, Bejrút ellen. Előbb a Hezbollah jelentette be, hogy rakétákat és drónokat indított egy Haifa közelében lévő izraeli katonai bázis ellen. Erre Izrael légicsapásokkal vál
A magyar közönség a Budapesti Nemzetközi Dokumemtumfilm Fesztiválon láthatta először Pavel Talankin Senki tanár úr Putyin ellen című filmjét, amit számos elismerés után a Brit Film- és Televíziós Akadémia (Bafta) is a legjobb dokumentumfilmnek választott.
Andrej Plenković horvát miniszterelnök szerint az Adria-kőolajvezeték nemcsak biztonságosabb, de lényegesen olcsóbb alternatívát is kínál Magyarország és Szlovákia ellátására a Barátság vezetékkel szemben. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a rendszer kapacitása elegendő a két ország igényeinek kielégítésére - tudósított a Portfolio.
A „III. Vidék Akadémia” egy országos jelentőségű szakmai rendezvény, amely a vidéki közösségek fejlődését, a helyi termelők és agrárvállalkozók lehetőségeit helyezi a fókuszba.