Az Egyesült Államok vezérkari főnöke egyértelműen jelezte, hogy a kitűzött katonai célok elérése időbe telik, és további amerikai veszteségekre kell számítani. Hétfőn az amerikai hadsereg bejelentette: egy negyedik amerikai katona is meghalt az Irán ellen szombaton indított offenzívában.
Stratégiai jelentőségű védelmi ipari megállapodást jelentettek be Budapesten: a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt., a Rába Járműipari Holding és a cseh CSG együttműködése új szintre emelheti a magyar hadiipart, miközben Győrben akár egy új, magyar Himars-változat gyártása is elindulhat. Brutális magyar bejelentés történt hétfőn.
A vállalatvezetés egyik legnagyobb dilemmája ma már nem az, hogy kell-e kiberbiztonságra költeni, hanem az, hogy hol húzható meg az észszerű határ a védelem és a versenyképesség között. A compliance-kötelezettségek erősödése, a folyamatosan változó fenyegetettségi környezet és a növekedési kényszer egyszerre helyezi nyomás alá a CISO-t, a CFO-t és
Az egész világ felkapta a fejét Kína humanoid robotjaira, amelyek látványos, szaltókkal tarkított kungfu-bemutatót tartottak a kínai nemzeti televízió Tavaszünnepi Gáláján. Az persze már eddig is közismert volt, hogy az ázsiai ország a nemzetközi robotikai piac egyik éllovasa.
A kínai turisták költik a legtöbb pénzt az ázsiai repülőtereken. Érdekes módon nagyon népszerűek az olyan thaiföldi termékek is, mint például a világ legbüdösebb gyümölcse, a durián vagy a mangosztán.
Ivan Rados megnyugtató helyzetjelentést adott a Mandinernek a háborúban álló országból kimenekített játékosa, Gera Dániel sorsáról. Ugyanakkor azt egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa a magyar válogatott védőnek.
Hétfő reggel rakétatalálatot kapott Bahrein kikötőjében a Stena Imperative nevű amerikai üzemanyag-szállító tanker, amely az Egyesült Államok haditengerészetét látja el üzemanyaggal. Tűz ütött ki a hajón, de a legénység sértetlen maradt.
A friss olasz tészta az egyik legjobb műfaj, ami létezik, ennek ellenére itthon kevés példát találunk rá. Míg nápolyi pizzériával lassan Dunát lehet rekeszteni, addig a tésztázó még mindig ritkaság. De szerencsére most találtunk egyet, ahol a minőség az olasz szenvedéllyel találkozik, és tökéletes tésztaételekben teljesedik ki: ez a Cinquecento Bud
„Ezt a földet kaptuk az őseinktől” – a Heimann család mottója nem csupán szlogen, hanem több mint tíz generáción átívelő felelősségvállalás Szekszárdon. A hagyomány és a természet tisztelete minden palackban jelen van, és most egy különleges estén a VIRTU Restaurant falai között kel életre. Március 26-án a MOL Campus 28. emeletén működő Michelin-aj
Stratégiai együttműködés formálja át Japán digitális pénzügyi ökoszisztémáját: a Jpyc és a Sony Bank partnersége új korszakot nyithat a stablecoinok tömeges elterjedésében – nemcsak a banki szektorban, hanem a gaming és zeneipari platformokon is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az utóbbi időben a Tisza szekerét toló Political Capital vezetője úgy vélte, hogy választási győzelmük esetén Magyar Péterék barátságosabbak lennének Ukrajnával mint a jelenlegi kormányzat.
A nagyhatalmak nem támadhatnak meg más országokat pusztán amiatt, hogy fölényben vannak katonailag, és a világ nem térhet vissza a "dzsungel törvényéhez" – jelentette ki hétfőn Vang Ji kínai külügyminiszter az Irán elleni amerikai-izraeli támadásra utalva. A kínai állami média beszámolója szerint Vang Ji telefonon tárgyalt Jean-Noel Barrot francia
A "nagy hullám még hátravan" az Irán elleni offenzívából Donald Trump amerikai elnök szerint, aki hétfőn a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: "még nem is kezdték el igazán keményen ütni őket". Az elnök a Fehér Házban is sajtótájékoztatót tartott. Elmondta: "Irán rendelkezett olyan rakétákkal, amelyek képesek voltak eltalálni
Sajtóértesülések szerint a yorki hercegnők idén nem vehetnek részt a királyi lóversenyen. A döntés hátterében Beatrix és Eugénia szülei, András volt herceg herceg és Sarah Ferguson Jeffrey Epstein-botránya áll.
A párkapcsolatokban gyakran előfordul, hogy a partnerek eltérően látják a szépséget. Míg a nők sokszor változtatni szeretnének a megjelenésükön, a férfiak gyakran elégedettek a természetes szépséggel.
A háborús konfliktusok által érintett régiók elkerülését javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szövetség közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy halaszthatatlan utazás esetén érdemes ellenőrizni, szerepel-e a célország a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata által "nem ajánlott úticélok" között, majd pedig errő
A szakemberek szerint a sertéstelepek olyan „forró pontokká” válhatnak, ahol a vadon élő állatokról átterjedő vírusok veszélyes variánsokká alakulhatnak át.
Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője mártírhalált halt az Iszlám Köztársaság függetlenségét védve – jelentette ki hétfőn Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök Maszúd Peszeskján iráni elnöknek címzett részvétnyilvánító üzenetében.
A Góóól!2 és az m4sport.hu minden Fizz Liga-forduló után kiválasztja a hét csapatát a bajnokságban: a 24. kör legjobbjait illetően ferencvárosi, debreceni és nyíregyházai fölény tapasztalható: az említett klubok kék-két játékost adnak legjobb tizenegyünkbe, míg a Kazincbarcikát, a Zalaegerszeget, a Diósgyőrt, a Kisvárdát és az ETO FC-t egy-egy futb
A programok különösen azok számára jelenthetnek nagy segítséget, akik régi, korszerűtlen épület felújítását tervezik. A támogatás igénybevételével nemcsak a lakhatási körülmények javíthatók, hanem jelentős mértékű energiamegtakarítás is elérhető.
Hónapok óta találgatták a rajongók, vajon összeházasodott-e Zendaya és Tom Holland. Most úgy tűnik, a válasz egy vörös szőnyeges elszólásból derült ki.
Sok magyar rekedt Dubajban a közel-keleti háború miatt. Egy kassai magyar televíziós újságíró, Szaszák György is az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városában van, ahol többször hallotta a légvédelem elhárító rakétáinak hangját. Ott érte el az InfoRádió.
A Dorset partjainál talált roncs a kutatók szerint egy 17. századi holland hajó maradványai lehetnek, de csak óráik voltak a feltárásra a következő dagály előtt. Látványos és idővel folytatott verseny zajlott az elmúlt napokban Anglia déli partjánál, miután régészek a dagállyal küzdöttek, hogy megmentsenek egy 17. századi hajóroncsot egy népszerű n
Az iráni konfliktus miatt a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) úgy döntött, hogy elhalasztja a hétvégére tervezett kairói tőr, a padovai férfi kard és az athéni női kard világkupa-versenyeket, a jövő hétvégi, budapesti párbajtőr Westend Grand Prix megrendezése pedig kérdésessé vált.