2026. március 3. kedd

márc. 3
0:13
Hann Endre: Van egy szint, ahol én nem szívesen vitatkozom Deák Dániellel (Telex)
A Medián vezetője azt mondta, nem tartja egyenrangú partnernek a Megafon propagandistáját, aki hamisítással vádolta őt.
márc. 3
0:13
Miközben a kormány katonákkal védi a Paksi Atomerőművet, aranybányát posztolt róla a hekkereknek (Telex)
A Facebookon tettek közzé képeket arról, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf bejárta az erőművet, de több olyan fotót is megosztottak, amit nem kellett volna. Hiába törölték ezeket tíz percen belül, az internet nem felejt.
márc. 3
0:13
Brutális üzemanyagár-robbanás jön: azonnali változás jön a magyar benzinkutakon, és ez még csak a kezdet (naphire.hu)
Már most drágul az üzemanyag, holnaptól más árakkal találkozhatunk a magyar benzinkutakon.
márc. 3
0:13
A pandémia óta nem állt akkora kihívás előtt a légi közlekedés, mint most (Roadster)
A befektetők borulátók.
márc. 3
0:13
Mitől alakul ki a vérrög, és hogyan lehet csökkenteni a kockázatát? (EgészségKalauz)
A vérrögképződés nem ellenség, hanem életmentő mechanizmus. A probléma akkor kezdődik, amikor a folyamat túlaktiválódik vagy nem megfelelő helyen indul be.
márc. 3
0:13
Vége a jó világnak, ennyibe fájhat a fizetős alapszámla: kiszámoltuk, mennyi lesz a havidíj (Hóvége)
Az alapszámla díja jelenleg 0 forint havonta, de ez hamarosan megváltozhat. Még így is jelképes összegről van szó: a 2026-os díj alapja a 2025. december 31-én érvényes bruttó minimálbér, ennek a 0,5 százalékát kérhetik el a bankok a havonta. Mi is pontosan az alapszámla? Az Európai Parlament és az Európa Tanács 2014-ben elfogadott egy minden
márc. 3
0:13
Hogyan növelhető a napraforgó termésbiztonsága stresszes körülmények között? (Agrárszektor)
Az utóbbi évek jelentős kihívások elé állították a gazdákat. Számos esetben tapasztaljuk, hogy a kihívások és nehézségek miatt a gazdatársadalom egy része kénytelen feladni a gazdálkodást, márpedig gazdák nélkül nincs magyar mezőgazdaság.
márc. 3
0:13
Saját lángoló pajtájában vesztette életét a The Wire színésze, Bobby J. Brown (Librarius)
Bobby J. Brown Washingtonban nőtt fel, és fiatal korában sikeres amatőr ökölvívó volt. Később fordult a színészet felé.
márc. 3
0:13
Tuzson Bence egy nappal azelőtt triplázta meg egy díj jutalmát, hogy a bizalmasának adta (Kontroll.hu)
Tuzson Bence egy nappal a díjkiosztás előtt emelte egymillióról hárommillióra azt a jutalmat, amit a bizalmasának osztott ki.
márc. 3
0:13
Ha a válaszok legalább 60%-a helyes, akkor vered az átlagot: Napi kvíz (Kvízguru)
Ebben a napi kvízben remek esélyed nyílik bebizonyítani a felkészültségedet, hiszen ha a kérdések legalább hatvan százalékára tudod a jó megoldást, máris magad mögé utasítottad a többséget. Érdemes belevágni ebbe a szellemi tornába, amely a legkülönfélébb területekről hoz izgalmas és elgondolkodtató feladványokat. A kvíz elején az állatvilág egyik
márc. 3
0:13
Mircea Cărtărescu: Posztmodern origami (Litera)
A XX. századi közép-európai irodalom nagyszabású kézikönyve jelent meg a Cser Kiadó gondozásában Regényszótár címen. Mircea Cărtărescu írását ajánljuk belőle a Nő vörösben című regényről.
márc. 3
0:13
Plenković józanságra intett Iránnal kapcsolatban (Balk)
Amerika és Izrael odacsapott Iránnak, Teherán pedig nem maradt adós a válasszal – a Közel-Kelet megint forr, és a háttérben már a rezsimváltás lehetőségéről beszélnek. Andrej Plenković szerint azonban kívülről nehéz megmondani, mi történne, ha megbillenne az iráni rendszer, ezért józanságra van szükség
márc. 3
0:15
Napi horoszkóp 2026. március 3.: a Bika határait feszegeti, a Szűz kilép az ismeretlenbe (Life)
A Szűz telihold precizitást, mély elemzésre késztet, ami növeli a hatékonyságot. Azonban nem minden a munka, hisz a féreghold régi emlékeket is előidéz. A napi horoszkóp segít eligazodni a káoszban.
márc. 3
0:15
2026.03.03. Üzenet: Pápai Attila (Gyulatelevízió)
A megtérésnek öröme van.
márc. 3
0:17
Princess Szabina szigorúan bírálta a versenytársa ételét, Tischler Petra is kiborult (Blikk)
A Séfek séfe mai adásában a versenyzőknek rózsaszínű ételeket kell elkészíteniük. A konyhában azonban a kreativitás helyett újra a feszültségé lett a főszerep: Princess Szabina és Anett ismét összecsap, ami a nézők számára már nem számít újdonságnak. Tischler Petra továbbra is próbálja kordában tartani a versenyzőit, de ez nem mindig sikerül.
márc. 3
0:17
Megindult Dubajban a felhalmozás: így éli meg a háború napjait egy magyar üzletember (Blikk)
Dubajban aki csak tud, otthon marad. Ám Jurecska Zoltán, egy ott élő magyar üzletember továbbra is az irodájában van, igaz, a munkatársait már nem engedi oda. Azt meséli, a helyiek elkezdték felvásárolni a termékeket, az utcákon pedig jól láthatóan kevesebben járnak.
márc. 3
0:17
A popkultúra rajongói találkoznak a Comic Con nagyszabású rendezvényén – Jótékonysági programmal támogatják a rászoruló gyerekeket (Blikk)
Három kiemelt jótékonysági kezdeményezéssel is hozzájárul a társadalmi ügyek támogatásához az MVM Budapest Comic Con rendezvénye március 21–22-én a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén. A szervezők célja a popkultúra és a közösségi élmények ünneplése, illetve hogy a partnereikkel együttműködve valódi segítséget nyújtsanak
márc. 3
0:17
Vasárnap éjfélig pályázhatnak a szakorvosok erre a rangos díjra (Infostart)
A Richter Érdemérem Díj a hazai szakorvosok kiemelkedő szakmai munkáját és elhivatottságát ismeri el.
márc. 3
0:17
"Egyszerűen nevetséges volt" – Alaposan beolvasott a korábbi együttesének a Loki csatárigazolása (Blikk)
Őszintén vallott a dán Randers FC-nél töltött sérelmeiről Stephen Odey. A Debrecen által nemrégiben igazolt nigériai labdarúgó szerint családi okok és az egyre kevesebb játéklehetőség mellett számos csalódást keltő élmény is hozzájárult, hogy 2025 végén szerződést bontson a csapattal. A klub és Rasmus Bertelsen vezetőedző azonban visszautasította a
márc. 3
0:17
Dróntámadás a ciprusi brit légitámaszpont ellen: ezt lépi Görögország (Infostart)
Görögország fokozza Ciprusnak nyújtott katonai támogatását a szigeten működő brit támaszpontot ért dróntámadás nyomán – jelentette be Níkosz Déndiasz görög védelmi miniszter.
márc. 3
0:17
Korrupt rendőri vezetőket állítanak bíróság elé Győrben (HírExtra)
Egy vagyonvédelmi cég két rendőri vezetővel épített ki korrupt kapcsolatot - az egyik rendőr egy város rendőrkapitánya volt, a másik pedig egy korábbi rendőrfőkapitány-helyettes. Az ügyészség nem árult el többet róluk
márc. 3
0:17
Így ünnepelte a forradalmárokat az ország 100 éve (FilmHu)
Száz éve márciusban dupla szabadságharcot ünnepelt az ország, hiszen az 1848-as forradalom mellett II. Rákóczi Ferenc születésének 250. évfordulója is ekkorra esett. A március 15-én forgatott filmriport sajnos nem maradt fenn az NFI Filmarchívum gyűjteményében, de a Rákóczi jubileum kétnapos ünnepségéről készült tudósítás viszont most HD felbontásb
márc. 3
0:17
Megtolták a kisebb pártok, tömegével adták le az ajánlóíveket (444.hu)
A Mi Hazánk listája biztos, a DK-nak is meglehet, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak még nagyon sokat kell dolgoznia érte.
márc. 3
0:17
Trump Iránról: A nagy csapás hamarosan jön (444.hu)
Az elnök többször is beszélt a közel-keleti helyzetről, szerinte az amerikai–izraeli közös műveletet "az utolsó és legjobb esélynek" az iráni rezsim jelentette fenyegetés felszámolására.
márc. 3
0:17
Mintha minden hülye a 112-t hívná: erős válogatás a rendőrségtől (Player)
Posta nyitva-e van?
márc. 3
0:17
Fordulat napokon belül: nem kivételez tovább az ukránokkal a legbarátibb uniós ország – elveszi tőlük az ingyenes gyógyszereket (vg.hu)
Lengyelországban megszűnik a korábbi speciális szabályozás, amely automatikusan ingyenes közfinanszírozású orvosi kezelést biztosított az ukrán menekülteknek. Ingyenes ellátásra továbbra is jogosultak maradnak bizonyos csoportok.
márc. 3
0:17
"Számomra a környezettudatosság egy folyamatot jelent" - interjú a Sophiaron márka tervezőjével, Szarka Nóra Zsófiával (Glamour)
A SOPHIARON kreációi egyszerre idézik meg a magyar paraszti kultúrát és a letisztult ázsiai stílust, robosztus, mégis valahogy könnyed hatást keltve – ez a kombináció pedig egy igazán friss és fiatalos, ugyanakkor kifinomult kinézetet ad. Ahogy a modellek ezekben az összeállításokban vonulnak a kifutón, az olyannak tűnik, mintha ránk köszönne a jöv
márc. 3
0:17
Robert Fico találkozót indítványoz Ursula von der Leyennel (Demokrata)
Robert Fico találkozót javasol az Európai Bizottság elnökével a Barátság kőolajvezeték ügyében.
márc. 3
0:17
Elfogadhatatlannak nevezte a kollektív bűnösség elvének szlovákiai alkalmazását a külügyi bizottság (Demokrata)
Az Országgyűlés külügyi bizottsága állásfoglalást fogadott el.
márc. 3
0:17
Kocsis Máté: Nem lehet mellőzni a Barátság kőolajvezetéket (Demokrata)
Az iráni helyzetből adódó energiaprobléma egyre inkább gyűrűzik a nyugati világ felé is.
márc. 3
0:17
Épp egy EU-tagot zsarol, de azért Ukrajna az uniós csatlakozással nyomul megint (Mandiner)
Zelenszkij szerint Ukrajna készen áll.
márc. 3
0:17
"A Hormuzi-szoros le van zárva, lángba borítunk minden hajót, amely megpróbál átjutni" (Magyar Nemzet)
Üzent az Iráni Forradalmi Gárda.
márc. 3
0:17
Lebontja-e Trump az 1945 utáni világrendet? Az erősebb állam bármit elvehet a gyengébbtől? Furcsa koalíció formálódik (Helló Magyar)
Te mit gondolsz? Vissza kellene térni ahhoz a világhoz, amikor az erősebb állam maga alá gyűrhette a gyengébbet akár katonailag is?
márc. 3
0:17
A gázolajat tankolók máris érezhetik az iráni háború hatását (Forbes)
Holnaptól máris emelkedik a gázolaj ára, és ez még csak a kezdet. Az iráni háború legfrissebb fejleményeit ide kattintva találod. Mi történt? Március 3-tól bruttó 5 forinttal emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára, keddtől a benziné még nem változik. A holtankoljak.hu azt írta, várhatóan ez még csak a kezdet, mert az Egyesült Államok és Izrael Ir
márc. 3
0:17
Februárban kevesebb kriptós csalás történt, de ami történt, az jóval hatékonyabb volt (BitcoinBázis)
A CertiK nevű, blokkláncbiztonsággal foglalkozó cég adatai szerint februárban hónapról hónapra történő összevetésben komoly csökkenés következett be a kriptós csalások tekintetében a januári súlyos veszteségekhez képest. A kriptós lopások több mint 90 százalékkal estek vissza februárban, mivel a rosszindulatú szereplők mindössze 35,7 millió dollárt
márc. 3
0:17
Gáspár Laci megmutatta: Megdolgozott azért, amit kapott (rtl.hu)
Alig néhány napja írtuk meg, hogy Gáspár Lacit is inkább a tavasz melege, a napsugarak simogató ereje és a virágzó természet gondolata tölti el lelkesedéssel. Ezen felbuzdulva a Süss fel nap című dallal próbált hatni az időjárásra, és minden jel arra utal, hogy végül sikerrel járt.
márc. 3
0:17
Drágulás a benzinkutakon? Ilyen árak jöhetnek a legrosszabb forgatókönyv szerint (rtl.hu)
Drasztikus drágulás jöhet a benzinkutakon: az iráni háború és az emiatt akadozó olajszállítások miatt néhány héten belül jelentősen emelkedhet az üzemanyagok ára.
márc. 3
0:17
Hat év börtön a halálos balesetért - az áldozat édesanyja törvénymódosítást kezdeményez (rtl.hu)
Hat év letöltendő börtönt kapott a részeg sofőr, aki három éve halálos balesetet okozott Várpalotánál. Ebben egy 23 éves lány vesztette életét. Édesanyja a Híradónak azt mondta, a büntetés nem arányos a történtekkel. Lánya fényképével gyűjt aláírásokat, hogy szigorúbban büntessék az ittasan halálos balesetet okozó sofőröket.
márc. 3
0:17
Honvédelmi Minisztérium: egyetlen magyar katona sem sérült meg Erbilben (rtl.hu)
Vasárnap reggel érte dróntámadás az iraki katonai támaszpontot, ahol a Híradó értesülései szerint nyolc magyar katona is szolgál. A támadásban, amelyet Irán-barát fegyveresek indítottak, felrobbant a bázis lőszerraktára. A Honvédelmi Minisztérium nem árulta el, hogy tervezik-e a magyar katonák hazahozatalát. A Híradónak nyilatkozó katonai szakértő
márc. 3
0:17
Hernádi Zsolt szerint azért áll a Barátság vezeték, mert az ukránok még nem döntöttek az újraindításról (Telex)
A Mol elnök-vezérigazgatója szerint ma megjósolhatatlan, mi fog történni.
márc. 3
0:17
Németországban jegyzik be cégüket a Direkt36-osok, hogy biztonságosabbá tegyék a működésüket (Telex)
A tényfeltáró szerkesztőség szerint többek közt a hatalom fenyegetései miatt volt erre szükség.
márc. 3
0:17
Villámlás jeleit fedezték fel a Marson (Telex)
Mivel a bolygónak nincs mágneses tere, a villámok a porviharokban jöhetnek létre. Egyelőre egyetlen ilyet sikerült felfedezni.
márc. 3
0:17
Tömeges evakuálás jöhet a Közel-Keleten? Súlyos figyelmeztetés jött, atomkatasztrófától tartanak (naphire.hu)
Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója közölte, hogy a helyzet rendkívül aggasztó a Közel-Keleten, és nem zárhatjuk ki egy esetleges radioaktív kibocsátás lehetőségét sem, amely súlyos következményekkel járhat.
márc. 3
0:17
A szesztilalom idejének titkos bárjaiba repít új kollekciójával a Ferragamo (Roadster)
A kollekció egyik kiindulópontja a matrózruha, a másik pedig a húszas évek eleganciája.
márc. 3
0:17
A kézremegés csak a jéghegy csúcsa? 6 jel, amely évtizedekkel megelőzheti a Parkinson-kór diagnózisát (EgészségKalauz)
A Parkinson-kór nem egyik napról a másikra jelenik meg. Évekig, sőt évtizedekig zajló folyamat előzi meg a diagnózist. A kézremegés csupán egy állomás ezen az úton – sokaknál nem is az első.
márc. 3
0:17
Razzia kezdődik itthon: sokaknál megjelenhet a hatóság a héten (Agrárszektor)
Március első hetében a hivatal országos figyelmet fordít a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják - jelentette be hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav).
márc. 3
0:17
A Sixtus-kápolna látogatóinak kipárolgása elhomályosította az Utolsó ítélet freskóját (Librarius)
A Sixtus-kápolna főoltára mögötti száznyolcvan négyzetméteres falfreskót jelenleg háló fedi, amelyen az Utolsó ítélet reprodukciója látható.
márc. 3
0:17
Dunaújváros is üzent: „Nem Fidesz!” - Országjáráson a Kontroll (Kontroll.hu)
A Kontroll riportere a hétvégén is követte Magyar Péter országjárását, és közben elbeszélgetett Szigethalmon, Sárbogárdon és Dunaújvárosban is a helyiekkel arról, hogy mit várnak egy kormányválástól.
márc. 3
0:17
Kőkemény vegyes kvíz: Tízből kilenc játékos elbukik, de neked meglehet a maximális 8 pont (Kvízguru)
Egy igazi kőkemény vegyes kvíz vár rád, amely olyan magasra teszi a lécet, hogy tízből kilenc próbálkozó bizony beletörik a bicskáját. Kis szerencsével és biztos tudással azonban neked simán meglehet a maximális nyolc pont, amivel a szűk elithez csatlakozhatsz. Az ókori történelem szerelmesei rögtön az elején kamatoztathatják tudásukat, amikor meg
márc. 3
0:21
Fluor Tomi a körúton nosztalgiázik (Blikk)
Fluor Tomi életének egyik legizgalmasabb, legszabadabb korszaka volt az az időszak, amikor a húszas évei elején a barátaival, köztük Pixával, SP-vel és Brasch Bencével egy belvárosi lakásban éltek együtt, és lépésről lépésre építették a karrierjüket. Az a lakás nem csupán otthon volt, hanem alkotóműhely, találkozóhely és egy generációs életérzés kö

Keresés