Amikor a Bahamák neve szóba kerül, sokaknak a luxusjachtok világa vagy a világsztárokkal teli fesztiválok jutnak eszébe. A karibi szigetek azonban nem kizárólag a tehetősek számára elérhetők, hanem azoknak is ideális úti célok, akik napsütésre és valódi kikapcsolódásra vágynak. Ráadásul egy jól időzített utazással nem feltétlenül kell milliókat köl
A magyarok évente fejenként több mint 30 kilogramm baromfihúst fogyasztanak, és leginkább a megszokott csirkét, pulykát vagy kacsát választják. A tömegtermelésből származó fajták uralják az üzletek kínálatát, miközben a régi, őshonos magyar baromfik szinte észrevétlenül háttérbe szorultak. Pedig ezek a fajták egykor a vidéki gazdálkodás alapját jel
Súlyos etikai kérdéseket vet fel az a gyakorlat, amellyel a Meta által részben tulajdonolt Scale AI tanítja be a jövő technológiáját. A beszámolók szerint alvállalkozók ezrei fésülik át a felhasználók privát szféráját, Instagram-profilokat elemezve és olykor gyomorforgató tartalmakat címkézve. Megszólaltak a Meta "láthatatlan" dolgozói.
Versenymérnöke távozása csak tovább fokozta a bizonytalanságot Max Verstappen amúgy sem biztos F1-es jövője körül, jelenleg több forgatókönyv is elképzelhető.
A jegybank által havi rendszerességgel publikált adatsorok alapján az elmúlt években jelentősen megemelkedett a magyar háztartások által felvett személyi hitelek átlagos hitelösszege. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a magyarországi átlagfizetés is szépen növekedett. Adódik a kérdés – nehezebb lett-e a törlesztés az adósok számára a megemelkedett hite
A jogász a Tisza Párt, illetve az ahhoz kapcsolódó, azon keresztül érvényesülő uniós és nemzetközi hálózati érdekek támogatója és kiszolgálója – mondta a szakértő.
Az elmúlt napokban országszerte olyan óriásplakátokkal találkozhatunk, mely szerint Magyarországon a legolcsóbb a 95-ös oktánszámú benzin. Sajnos ez az állítás nem állja meg a helyét, hiszen több olyan ország is van az unióban, ahol alacsonyabb árat találunk. Igaz, az Mfor Üzemanyagár-figyelő elemzése szerint a hatósági árnak köszönhetően valóban a
Hatalmas boldogság! Megszületett Novák Heni második kislánya. A Jóban Rosszban egykori színésznője néhány napja adott életet Kianának, aki nem csak szülei szeme fénye, de nővére, Kingsley is imádja. A színésznő először a Blikknek mesélt kislánya születéséről és arról, milyen négyesben az élet.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy mi a helyes levonási sorrend, ha az adóhatóságtól és egy végrehajtótól egy nap különbséggel munkabérletiltás érkezett. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.
A két százados váratlanul jelent meg a színpadon, de őket fogadta a legnagyobb taps és ováció. Pálinkás Szilveszter arról beszélt, ezekben a pillanatokban egy dolog számít igazán: az erkölcsi iránytű. Azt kérte, legyen a bátorságunk az, ami előrevisz.
Nézze meg hogyan és miből hergelnek hazánk ellen a Telex és a globalista NGO-k. Mi önként jelentkeztünk, hogy teszteljük őket, mutatjuk a reakciójukat!
Megvannak azok az ízek, amik egyből a nagyi konyháját juttatják eszedbe? Összegyűjtöttünk pár megunhatatlan retró sütit, amiket ma is pont annyira imádunk, mint gyerekkorunkban.
Márciusban indította el tavaszi kampányát a VisitBalaton365, amely az „Itt az ideje, hogy beleszeress a Balaton tavaszi arcába” üzenettel hívja fel a figyelmet a Balaton tavaszi élményeire. A május 24-ig futó kommunikációs kampány célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztö
Százezres tömeg vett részt a Rendszerbontó Nagykoncerten, nemcsak a Hősök tere telt meg, de az Andrássy út és a Dózsa György út egy részén is álltak az emberek. Fotókon mutatjuk mindezt a magasból.
Károly király világ életében kutyarajongó volt, jelenleg is három ebet tartanak a palotában. A macskákról azonban sokkal negatívabb véleménnyel van, ami egy gyerekkori emlékéhez köthető. Azóta a király még csak egy térben sem szívesen tartózkodik a cicákkal.
Az addig a demokraták győzelméért kardoskodó hírességek a választások után meglehetősen visszafogottan reagáltak, ha egyáltalán reagáltak. A legtöbben inkább csöndben megpróbáltak kihátrálni az addigi harsány politikai aktivizmusukból.
Kiválóan alkalmas krémlevesek sűrítésére, tésztaételek tetejére sajtpótlóként, vagy akár pattogatott kukoricára szórva. Egyre több élelmiszerüzletben bukkan fel egy titokzatos polc, ahol furcsa nevű, zacskós termékek sorakoznak. Ezzel a gondolattal vezette
Bár a naptár szerint már benne járunk a tavaszban, az időjárás még tartogat számunkra néhány "télies" meglepetést. Szombaton egy igazi kettősség jellemzi majd napunkat: miközben az ország nagy részén végre előbukkan a nap és élvezhetjük a tiszta levegőt, a hajnali órákban még kemény fagyokkal kell szembenéznünk. Ez a változékony, frontokkal tarkíto
Első ránézésre úgy néz ki, mint egy klasszikus szeletelt sajt: szép színű, sima, ráadásul a neve alapján is úgy sejtjük, valódi, minőségi tejtermékről van szó. Ha azonban megfordítjuk a terméket, és elolvassuk címkéjén az összetevőket, a lelkesedés gyorsan elszállhat... A szupermarketekben kapható egyes termékek olykor meglepően messze állnak az ig
Vannak filmek, amiket ezerszer láttunk a kilencvenes években a hangalámondásos kazettákon, de ez a 10 kérdés bebizonyítja, hogy a legviccesebb részletek felett még a legelszántabb rajongók is elsiklottak!
Az Audi Hungaria újabb műszaki csúcstechnológiát képviselő nagy teljesítményű benzinmotor gyártását kezdte meg. A győri motorgyárban készülő új V6 Otto EVO LK3, a vállalat legerősebb benzines erőforrása 375 kW teljesítménnyel
A tavasz igazi romantikus pillanatokat kínál, amelyekhez nem szükséges drága programokat szervezni. Fedezd fel, hogyan teheted különlegessé a tavaszi napokat egyszerű és költséghatékony ötletekkel.
Komoly érdeklődés előzi meg az új Harry Potter-sorozat bemutatóját. Megjelent egy werkfilm, amely különkiadásként került az HBO Maxra, s hatalmas népszerűségnek örvend.
Jelentős árcsökkenés érkezik a hazai benzinkutakra: a dízel ára 25, a benzin ára 9 forinttal mérséklődik szombattól. Aki nem védett áron tankol, annak most van oka fellélegezni.
Az elmúlt évtizedben emelkedett a magyarok születéskor várható élettartama, miközben az egészségesebb életmód iránti igény is erősödik. Ebben szerepe van a rekreációs, vagyis szabadidősportok térnyerésének, valamint annak, hogy több olyan helyszínen is elérhetővé váltak az egészségmegőrzést és az aktív kikapcsolódást segítő szolgáltatások, ahol kor
250 millió forint összegű adományt adott át a Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézm
Feszült vagy, kimerült és úgy érzed, túl sok minden nehezedik rád? Van egy jó hírünk! Dr. Siddhant Bhargava fitnesz- és táplálkozástudományi szakértő szerint nemcsak a pihenés, hanem az étrended is segíthet! Mutatjuk azt az 5 stresszoldó ételt, amelyek támogatják a szervezetedet, csökkentik a kortizolszintet és természetes módon javítják a hangulat
A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mind
Puzsér Róbert beszédében a vasárnapi választási részvételre és a rendszer leváltására buzdított az általa szervezett Rendszerbontó Nagykoncerten. Az övé volt az egyetlen beszéd, és hallhatóan lelkesen fogadta a tömeg, amit mondott.
Ember még nem járt olyan messze a bolygónktól, mint az Orion űrkapszula négy űrhajósa, akik olyan dolgokat láthattak, amit ember még sosem. Ez most inkább teszt volt, mint holdfoglalás, de megalapozhatja a későbbi holdra szállásokat.
A fast fashion ruhák olcsók, de egy friss kutatás szerint veszélyes anyagokat is tartalmazhatnak. Kamila Deavers, a vizsgálat vezetője akkor kezdett foglalkozni a témával, amikor kislánya szervezetében rövid ideig emelkedett ólomszintet mértek.