Vannak munkák, amik kívülről teljesen átlagosnak tűnnek, de elképesztő mentális terheléssel járnak. Ezek az állások folyamatosan feszegetik az ember türelmének határait.
Sajtóértesülések szerint Scott Kirby, a United Airlines vezérigazgatója felvetette Donald Trumpnak az American Airlines-szal való egyesülés lehetőségét a február végén folytatott egyeztetésük során.
A cseh miniszterelnök meghívta a magyar választások győztesét. A kormányfő üdvözölte azt a kezdeményezést is, hogy az új magyar vezetés újraélesztené a V4-es, vagyis a visegrádi együttműködést, sőt azt akár további országokra is kiterjesztené.
16 év alatt rengeteg minden megváltozhat egy emberben és az életében. Megváltoznak a vágyai, a ruhatára, a hivatása, akár a lakcíme is. Velem is ez történt, ám arra döbbentem rá, hogy az elmúlt közel két évtizedben egyvalami állandó maradt: a miniszterelnök személye, aki szinte egy fiktív, levakarhatatlan rokonként volt jelen mind a magán-, mind a
A Colorado-bogár (krumplibogár) az egyik legsúlyosabb burgonyakártevő amit ismerünk. Ugyanis a krumplibogarak imágói és a lárvái is megtámadják a növény levelét, és egyetlen bogárraj több sor burgonya levélzetét fogyasztja el. A bogarak hihetetlenül gyorsan szaporodnak, pontosan emiatt nagyon fontos a krumplibogár ellen házilag alkalmazható, környe
Ez a tavaszi időjárás egyik legmegterhelőbb időszaka, amikor markáns fronthatások vonulnak át térségünk felett. Ilyenkor a szervezet alkalmazkodóképessége komoly próbatétel elé kerül.
A modern párkapcsolati kutatások rámutatnak, hogy a tartós és kiegyensúlyozott partnerség esélyei jelentős részben a múltbeli tapasztalatokban és szocializációs mintákban gyökereznek.
A Honor támogatói együttműködést jelentett be a Zxmoto-val, egy versenysport‑orientált fejlesztéseivel egyre nagyobb ismertségre szert tevő kínai motorkerékpár-gyártóval.
Egy hét múlva nyílik az InnoElectro 2026 Kiállítás és Konferencia, hogy felvonultassa az elektronikai gyártás legújabb megoldásait. A Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) hatodik alkalommal sorra kerülő, régiós zászlóshajó eseménye vezető
Ha egy egyéni vállalkozás szünetelteti a tevékenységét, nem végezhet gazdasági tevékenységet. Tehát nem bocsáthat ki, és nem fogadhat be számlákat. Mi a helyes eljárás egy szünetelés alatti beruházással vagy beszerzéssel például szezonális büfé működtetésénél? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszol
Már két évtizede halogatjuk az euró bevezetését. Bár most ismét megjelent a politikai szándék, a költségvetés helyzete és a maastrichti kritériumok teljesítése komoly akadályokat jelent.
A 2026. április 10-én késő este történt baleset megrázta a fővárost: a XIII. kerületben, a Göncz Árpád városközpontnál lévő felüljárón egy nagy teljesítményű autó olyan erővel csapódott egy másik járműbe, hogy az átrepült a szalagkorláton és a mélybe zuhant. Ketten meghaltak, többen megsérültek.A rendelkezésre álló információk szerint a balesetet n
Dr. Krasznai Zsolt a Nagyfiúk vendégeként mesélt házasságáról és feleségével való különleges megismerkedéséről, amely egy sorsszerű találkozással indult egy templomban. Bár akkor még jegyben járt, későbbi feleségét annyira szimpatikusnak találta, hogy inkább az ikertestvérének "ajánlotta", ám az élet végül mégis összehozta őket. A beszélgetésben ar
A paradicsom tejes permetezése kalciumot pótol és véd a gombáktól. A sikerhez ültess mellé bazsalikomot, de a betegségek miatt kerüld a burgonya szomszédságát.
Pszichológiai szempontból nem maga a változás billent ki minket a stabilitásból, hanem az, ahogyan értelmezzük és kezeljük a minket körülvevő információkat és eseményeket. Ez igaz valamennyi életterületünkön. Nem csak a politikában, de a munka világában és a magánéletünkben egyaránt.
A 2026. április 10-én késő este történt baleset megrázta a fővárost: a XIII. kerületben, a Göncz Árpád városközpontnál lévő felüljárón egy nagy teljesítményű autó olyan erővel csapódott egy másik járműbe, hogy az átrepült a szalagkorláton és a mélybe zuhant. Ketten meghaltak, többen megsérültek.A rendelkezésre álló információk szerint a balesetet n
Hogyan élte meg a vereséget, és miért döntött úgy, hogy visszalép a politikából? Hogyan tekint vissza politikai karrierjére? Élő interjúztunk Hadházy Ákos leköszönő parlamenti képviselővel.
A helyzet nem biztató, de egyelőre nem fenyeget üzemanyaghiány Magyarországon - mondta a Pénzcentrumnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Kedden derült ki, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség adataiból, hogy márciusra a tartalékolt benzin 80 százaléka, a gázolaj 75 százaléka elfogyott. A szakember szerint Horvátországon ker
A Wells Fargo első negyedéves egy részvényre jutó nyeresége 1,6 dollárra emelkedett. Az elemzők által vártnak megfelelő eredmény elérését elsősorban a kamatbevételek emelkedése támogatta, ugyanakkor a bank bevétele kissé elmaradt az elemzői konszenzusban szereplőtől. A bank részvényeinek árfolyama 2 százalékot esett a gyorsjelentés utáni percekben
A fideszes politikus a Partizánnak adott interjúban értékelte a Fidesz választási vereségét. A 16 év után mandátumát elvesztő politikus szerint a kampányért a miniszterelnököt terheli a felelősség.
Már a parlamenti választás előtt is sokakban felmerült a kérdés, hogy mi lehet a meglévő otthonteremtési támogatások, támogatott hitelek sorsa. Különösen az Otthon Start kapcsán merült fel a kérdés. Nem csak attól tartottak sokan, hogy kivezethetik a konstrukciót, hanem a meglévő hitelek kamattámogatásának esetleges megszűntetése is sok internetes