Megérkezett az HBO Maxra a Harry nyomában: A varázslat titkai című dokumentumfilm, ami a Harry Potter-sorozat első évadának kulisszái mögé nyújt betekintést.
A JPMorgan Chase az elemzői várakozásokat felülmúló, 13 százalékos profitnövekedésről számolt be az első negyedévben. A volatilis piaci környezet rekordszintre emelte a kereskedési bevételeket, és a fúziók és felvásárlások piaca is élénkült. Jamie Dimon vezérigazgató ugyanakkor a fokozódó globális kockázatokra figyelmeztetett. A bank papírjai fél s
Az egyik legsötétebb pillanat volt Charles Leclerc számára Jules Bianchi halálos kimenetelű balesete, de sosem fordult meg a fejében, hogy barátja elvesztése miatt abbahagyja a versenyzést. Elmagyarázta, miért.
100-ból 3 háziasszony tudja: ha ezt a hozzávalót lecseréled, dagasztani és keleszteni sem kell a házi kenyeret A házi kenyér illata sokak számára egyet jelent az otthon melegével. Mégis kevesen vágnak bele rendszeresen, mert a dagasztás és a hosszú kelesztés időigényesnek tűnik, főleg egy rohanós hétköznap végén. Pedig léteznek olyan megoldások, am
Szinte minden gazdi találkozott már a látvánnyal, ahogy a kedvence megszállottan próbálja elcsípni a farkát. Bár ez a jelenet vicces lehet, fontos megérteni a mögötte álló okokat. Lássuk, melyek lehetnek ezek!
Baleset miatt a ceglédi vonalon rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra és hosszabb menetidőre lehet számítani – közölte kedden a Mávinform a vasúttársaság honlapján.
Az elemzői várakozásokat meghaladó első negyedéves számokat közölt a Citigroup, a bank bevételei egy év alatt 14%-kal emelkedtek, egy részvényre jutó eredménye pedig több mint másfélszeresére ugrott. A nyitás előtti kereskedésben 1,3%-os pluszt mutat a társaság részvényárfolyama.
Fotó: MÁV-csoport Felidézték, hogy a Zöld Busz Programban 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezett a MÁV-csoport flottájába 2025-ben. A projekt keretében elsőként forgalomba álló elektromos járművet tavaly március 20-án, Keszthelyen mutatta be a közlekedési vállalat. A zöldbusszal a városban a 2-
A fővárosban egy hónap alatt valamivel több mint 1700 gyorshajtót buktattak le a sebességmérő berendezések, mutatjuk a sebesség, valamint a bírságrekordokat.
A globális kőolaj-kereslet csökkenésére számít az idén a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), elsősorban az iráni háború okozta ellátási sokk és árrobbanás következtében.
A hétvégi parlamenti választások után megalakuló Tisza-kormány pozitív fejlemény a magyar adósbesorolás szempontjából – olvasható a Moody’s elemzésében. A hitelminősítő szakemberei szerint az uniós források helyzete javulhat, viszont sok a kihívás az új kormány előtt.
Felismered a világhírű színészeket, ha csak a filmjeik címét adjuk meg? Ebben a kvízben ikonikus filmjei alapján kell kitalálnod, hogy kiről van szó. Teszteld, mennyire vagy otthon a mozi világában!
A balkon zöldítése macskatartók számára különös odafigyelést igényel. A házimacskák természetes viselkedésükből fakadóan gyakran rágcsálják a növényeket, ami bizonyos fajok esetében mérgezéshez vagy mechanikai sérülésekhez vezethet.
Nem fiatalodni akarunk. Működni akarunk. Hosszan. Ami nem gyors, attól még nem rossz. Így fenntartható. Ez egy reflektív longevity testtudat rovat az időről, a terhelhetőségről és arról, hogyan változik a testünk, amikor már nem gyors eredményeket, hanem élhető éveket keresünk. Nem tanácsokat ad, nem trendeket követ, nem optimalizál. A testet nem p
A kriptovaluta-világ egyik meghatározó szereplője, a Kraken, rendkívül kényes helyzetbe került, miután fény derült arra, hogy bűnözői csoportok próbálják megzsarolni a céget. Nick Percoco, a kriptotőzsde biztonsági igazgatója nemrégiben a nyilvánosság elé állt, hogy tisztázza a helyzetet. A vállalat nem enged a követeléseknek, még akkor sem, ha a t
"Ha úgy érzem, fáradok, akkor csak elég ránéznem a BL-labdára, mert rá van írva, hogy Budapest. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ott lehessek én is" – nyilatkozta az RTL-nek adott interjújában a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya.
A munkahelyi kutatások szerint a rosszul kialakított iroda akár 28% fókuszidőt is elvihet, zajos környezetben pedig a memória alapú feladatok teljesítménye 30%-kal is visszaeshet. Ezzel szemben a tudatosan szervezett munkatér mérhető üzleti előnyt jelent: a jobb levegőminőség 8–11%-os, a megfelelő világítás 15%-os, az általános komfort pedig akár 2
Kölcsön felvételekor a bank is előírhatja, de lehet, hogy mi kötjük meg a magunk védelmére a hitelfedezeti biztosítást. Aláírás előtt mindig alaposan olvassuk el a biztosítás feltételeit, kiemelt információs dokumentumát! Arra is külön figyeljünk, ha csoportos biztosításról van szó, azaz a közvetítő banktól kell részletes adatokat kapnunk a biztosí
Reorganizációs program indul az osztrák tulajdonú ADA bútoripari csoport magyarországi leányvállalatainál, az ADA Hungária Kft.-nél és az ADA Nova Kft.-nél, miután az anyavállalatok, az ADA Möbelwerke Holding AG és az ADA Möbelfabrik GmbH március 24-én csődvédelmi eljárási kérelmet nyújtottak be a grazi tartományi bírósághoz - közölte az MTI-vel ke
Janikovszky Éva születésének 100. évfordulójára készült el Az Utazás az íróasztalom körül című kötet, amiben szinte teljes mértékben eddig publikálatlan, a szerző hagyatékában található írások szerepelnek.