A vasárnapi parlamenti választások után az új magyar kormány képes lehet felszabadítani az eddig befagyasztott uniós forrásokat, ugyanakkor fontos gazdasági kihívásokkal néz szembe – írja kedden kiadott elemzésében az S&P Global Ratings. Ezzel a Fitch és a Moody’s után a harmadik nagy hitelminősítő is optimista véleményt fogalmazott meg a választás
A Tisza Párt külpolitikai vezetője szerint súlyos hírek érkeztek a Külgazdasági és Külügyminisztériumból. Orbán Anita állítja, a tárcánál elkezdték a dokumentumok, köztük szankciós iratok ledarálását.
Mint korábban megírtuk, Gyulay Zsolt a nap folyamán lemondott a Magyar Nemzeti Autosport Szövetségben (MNASZ) betöltött elnökségi tagságáról. Az ezáltal határozatképtelenné vált MNASZ a történtek nyomán közleményt adott ki, amit alább teljes egészében közlünk. „2026. április 14-én Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és a Hungaroring Sp
Házkutatást tartottak ma a francia elnöki hivatalban a párizsi rendőrség korrupcióellenes nyomozói, akik azt vizsgálják, hogy milyen körülmények és feltételek között nyerhette meg 22 éven át mindig ugyanaz a vállalat a Panthéonban rendezett megemlékezések szervezésére kiírt közbeszerzési pályázatokat – közölték igazságügyi források az AFP hírügynök
A bélmikrobiom kulcsszerepet játszik az immunrendszer működésében és az emésztőrendszer egészségének fenntartásában. Ha az egyensúlya felborul, különböző panaszok jelentkezhetnek. Ilyenkor kerülnek előtérbe a prebiotikumok, probiotikumok és szinbiotikumok, amelyek segíthetnek helyreállítani a bélflóra egyensúlyát.
A Cerha Hempel bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő. Márky Gábor társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A Cerha Hempel-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Bu
A Família Kft. színészlegendája hamarosan betölti a 99. életévét. Baranyi László lapunknak arról számolt be, hogy már egyre nehezebben megy számára a mozgás.
Az Európai Unió olyan új szabályozást készít elő, amely alapjaiban változtathatja meg, milyen neveken találkozunk a boltok polcain a növényi alapú élelmiszerekkel.
A Coachella 2026-os fesztiválján Kylie Jenner, Paris Hilton és Lizzo szettjeikkel is azt bizonyították, hogy ez a világ egyik legszabadabb fesztiválja.
Vilmos herceg és Katalin hercegné az elmúlt hónapokban látványosan előrébb léptek a brit királyi családon belül, és a hírek szerint már most azon dolgoznak, hogy uralkodásuk idejére egy korszerűbb, közvetlenebb monarchiát építsenek fel. Ezt a törekvést azonban könnyen beárnyékolhatják a család körüli újabb és újabb botrányok, amelyek egyre csak ron
Az MNASZ elnökségének megmaradt tagjai közleményt adtak ki, miután Gyulay Zsolt a mai napon benyújtotta lemondását elnökségi tagságáról. Mint arról beszámoltunk, a testület létszáma ezzel három főre csökkent, ami miatt a szövetség határozatképtelenné vált.
Az orchideák az utóbbi években egyre több otthonban jelentek meg. Sokan választják őket ajándéknak vagy dísznek, hiszen elegánsak, különlegesek, és egy-egy szép példány valóban feldobja a lakást. A lelkesedés azonban gyakran alábbhagy, amikor kiderül, hogy nem a legegyszerűbb növények közé tartoznak. A legtöbb tulajdonos előbb-utóbb szembesül azzal
Az apasággal járó prioritásváltás és időhiány gyakran a rendszeres testmozgás feladását eredményezi, ami hosszú távon rontja a fizikai és mentális állóképességet.
Hivatalosan is megkezdődött a nyári időszámítás, ami mindig új járatnyitásokat is jelent Budapest nemzetközi repülőterén. Idén különösen sűrűnek ígérkezik a szezon, hiszen a megnövekedett cargo forgalom mellett egy rakás új utasos járatot is bejelentett a Budapest Airport, köztük hosszútávú járatokat is. A legnagyobb visszhangot értelemszerűen a vi
A frissen kiadott 1986-os naplójában szó esik a születendő gyerekéről is, de arról még inkább, hogy egy tanulmányban lengyelellenesnek titulálták. Kritika.
A Netflix új sorozata, Ez hiba volt nemrég debütált az első évaddal, de a rajongók már most a folytatást követelik. Bár a 2. évadot még hivatalosan nem rendelték meg, a sorozat alkotója, Dan Levy már most komoly tervekkel rendelkezik arra az esetre, ha zöld utat kap a produkció.
Nem mindennapi vendégről posztolt a budapesti bisztró: Viggo Mortensen tért be hozzájuk, akit a legtöbben Aragornként ismerünk A Gyűrűk Urából, de a Zöld könyv főszereplőjeként is emlékezetes alakítást nyújtott.
Kovács Gergely pártelnök bejelentette, hogy hatalmas összeget kell visszafizetniük az államkasszába. A párt a választáson nem érte el az 1 százalékos eredményt, a törvény szerint ezért kell visszaadniuk a kampányra kapott támogatást.
Látványosan élénkült a kereslet az építési telkek piacán, miközben az árak országos szinten csak mérsékelt emelkedést mutattak – ismertette az Otthon Centrum országos felmérésének legfontosabb megállapítását Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető.