Magyar Péter az üzemanyag-ellátás biztonságáról kért tájékoztatást a Moltól, egyúttal felszólította a vállalatot, hogy ne fizesse ki a Fidesz-közeli MCC-nek járó, mintegy 25 milliárd forintos osztalékot. A kifizetést a cég közgyűlése áprilisban már jóváhagyta. A követelés így első ránézésre jogilag kivitelezhetetlennek tűnik, és sokkal inkább polit
Az adás vendége Siklósi Péter, a Külügyi Intézet vezető kutatója, Toldi Ottó a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója és Stier Gábor a moszkvater.com főszerkesztője volt.
Nagy Ervin, a Tisza Párt képviselője egy interjúban beszélt arról, hogy Vidnyánszky Attilának nem lesz keresnivalója a kulturális döntéshozatalban. A kemény kijelentés mellett ugyanakkor hangsúlyozta a "kultúrbéke" fontosságát és az európai kulturális kapcsolatok helyreállítását.
Március elején egyszerre extrém kőolajárakra eszmélt a világ a Donald Trump amerikai elnök által indított iráni háború egyik legkomolyabb következményeként. Mostanra viszont a végéhez közeledhet a nyersanyag kálváriája. 100 dollár alatt maradhat a hordónkénti ár? Már nem is jönnek belátható időn belül rémséges magasságok a világpiaci jegyzésben? Ez
2026 szeptember 18. és 20. között Tállya csodálatos lankái vibráló közösségi térré alakulnak. Akik jártak már az elmúlt tíz alkalommal a Kerekdomb Fesztiválon, azok biztosan visszatérnek idén is, de az első bálozókat is befogadja a közeg, és persze a legizgalmasabb kulturális programok is várják őket.
Elvállalná a köztársasági elnöki tisztséget Iványi Gábor, ha komoly felkérést kapna rá. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze ellen jelenleg is büntetőeljárás zajlik. Úgy érzi azonban, hogy hazája iránti szeretetből kész lenne a nemzet szolgálatába állni élete utolsó szakaszában - számolt be a 24.hu.
Újabb rangos elismeréseket gyűjtött be az Absolute Live: a MagyarBrands 2025-ös programjában a márka egyszerre három kategóriában is díjat nyert, megerősítve pozícióját a hazai innovatív és egészségtudatos italpiacon.
Spanyolországban április második felében kerül piacra az almériai dinnye. A helyi gazdaszervezet körültekintő tervezésre szólítota fel a termesztőket: a cél nem a nagyobb termés, hanem a jó minőség és a biztos értékesítés.
Az ember általában akkor kezd el gyanakodni, amikor éjszaka furcsa zajokra ébred. Mintha valaki futkározna a plafon fölött, kaparna, vagy néha még valami leesik… és persze reggelre minden csendes. Ilyenkor sokan legyintenek, hogy „biztos a szél volt”, pedig gyakran egy egészen más lakótárs költözik be ilyenkor. A nyest. Az utóbbi években egyre gyak
A 22. Verzió Legjobb nemzetközi dokumentumfilm különdíjas alkotása a Re:Verzió sorozatban tér vissza a mozivászonra április 22-én a Toldi moziban. A Hasszánnal Gázában című alkotásban 2001-ben rögzített MiniDV-kazetták nyitnak kaput egy eltűnt világra. A programon közel-keleti, menekültügyi és filmes szakértő beszélgetése segít továbbgondolni minda
Szinte példátlan mértékű lazításokat tervezhet az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság a nagyvállalati fúziók területén, hogy a kontinens cégei valódi nemzetközi szereplővé nőhessék ki magukat. Egy frissen látott dokumentum alapján teljesen új alapokra helyeznék az eddig szigorú összeolvadási szabályozásokat, amelyeknél eddig a gyakorlatb
A spórolásnak mindig helye és ideje van, de mostanában ez még fontosabb, mint valaha. Pénzzel és energiával egyaránt érdemes, sőt, egyre fontosabb megtakarítani.
Bár a legtöbb szülő próbálja korlátozni a képernyőidőt, a magyar óvodások egy része már egészen korai életszakaszában saját digitális eszközzel rendelkezik. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített kutatás rávilágít: a gyermekek digitális szokásait és a képernyő előtt töltött időt a család lakóhelyének településtípusa, v
„Sosem voltunk barátok Orbánnal” – részben ezzel a mondattal van tele a magyar és a nemzetközi sajtó. Csakhogy a Kreml szóvivője ezt ebben a formában nem mondta ki. De akkor mi történt?
Látványos erővel bírhat egy-egy profilváltás az üzleti világban, a befektetők pedig ezt azonnal képesek lereagálni. Az Allbirds esete is pontosan ilyen: a vállalat nemrégiben bejelentette, hogy profilját a mestereséges intelligencia felé strukturálja át, azon belül pedig a GPU-bérbeadás lesz fő profiljuk. Bár az Allbirds alapvetően gyenge fundament
Az egyetemi évek alatt szerzett tudás nemcsak a karrieremben, hanem az anyaságban is értékesnek bizonyult. A kutatások során szerzett tapasztalatok segítenek a lányom nevelésében.
A Philadelphia Fed áprilisi feldolgozóipari indexe a vártnál jóval erősebb lett, az új megrendelések és a beruházási kedv is javult, ám a fizetett árak indexének megugrása a háborús helyzet miatti inflációs nyomás erősödésére figyelmeztet.
Bár a Hormuzi-szoros körül látszólagos enyhülés mutatkozik, az iráni konfliktus olyan mély sebeket ejtett az ellátási láncokon, amelyek akkor is velünk maradnak, ha a fegyverek elhallgatnak. A tét nem kicsi: a világ kőolaj- és LNG-szállításának ötöde ezen a szűk átjárón halad át, így minden egyes bizonytalan nap újabb kockázati prémiumot éget bele
Az egész internetet lázba hozta a találgatás George R. R. Martin régóta várt regényéről, miután április első napjaiban futótűzként kezdett terjedni egy állítólagos szivárgás arról, hogy A tél szelei még 2026-ban megjelenhet. A reménykedés azonban ezúttal is rövid életű volt: Martin amerikai kiadója, a Bantam Books egyértelműen cáfolta az értesülést
A 2026-os országgyűlési választásokat követően a Tisza Párt győzelmével megkezdődött a lehetséges kormányzati struktúra körvonalazása. Az oktatás területe kiemelt figyelmet kapott már a kampány során is, mivel a párt következetesen önálló Oktatási Minisztérium létrehozását ígérte. Ennek kapcsán a sajtóban egyre gyakrabban merült fel a kérdés: ki ir
Ezek a bogyók egytől egyig tele vannak értékes vitaminokkal, amelyek támogatják az immunrendszert ebben a téli, hideg, influenzás időszakban. Ezekből a bogyókból, amelyek megtalálhatóak az erőben és a réteken, kiváló lekvár és szörp készíthető. Ezek a bogyók nem mások, mint : Kökény: kiemelkedően magas C-vitamin-tartalommal rendelkezik, emellett je
Mintha egy pillanatra rád kacsintana a szerencse: a szerencsemalac most nem viccel. Egy váratlan fordulat, egy apró jel – és máris megindulhat a pénzáramlás. Vajon te is azok között vagy, akiknek most végre megnyílik az út az anyagi bőség felé? Ez az 5 csillagjegy most különleges esélyt kap, amit kár lenne elszalasztani. Bika: stabilitásból új
Az európai kormányok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek, miután az elmúlt hetekben meredeken emelkedtek az államkötvényhozamok, ami jelentősen megdrágítja az államadósság finanszírozását és tovább szűkíti a költségvetési mozgásteret, írja a Reuters. A folyamat hátterében elsősorban a közel-keleti háború miatt megugró energiaárak, valamint az ebből f
A dughagyma ültetése nem ördöngösség, de néhány kulcsfontosságú szabály betartásával jelentősen javíthatod a terméshozamot és az egészséges hagymák arányát. Cikkünkben bemutatjuk az ideális ültetési időpontot, a megfelelő mélységet, a legkedvezőbb talajviszonyokat, és kitérünk a leggyakoribb hibákra is, hogy elkerülhesd őket!
Közel a megengedett triplájával száguldozott egy Audi sofőrje Zalaegerszegen, tette mindezt a Speedmarathon idején, így szerencsére még időben lekapcsolták a rendőrök.
Hogyan kerül bele a gyerek a kütyük bűvkörébe? És mit tehet ilyenkor a szülő, aki maga is nehezen szab határt a görgetésnek? Erről ír Réz Anna filozófus az Ezt senki nem mondta! bookazine-ban.
A leköszönő külügyminiszter a Külügyi Tanács ülésén, a távozó miniszterelnök pedig a ciprusi informális csúcson nem vesz részt. A hivatalos indoklás a kormányzati átadás-átvétel, de a lépés a nemzetbiztonsági botrány után történik.
A vasárnapi választásokat megnyerő Tisza Párt korábban már közölt részleteket a tervezett adóprogramjáról. A javaslatcsomag egy újraelosztásra épülő adóreform és alapvetően kettős logika mentén készült: egyfelől csökkentené a fogyasztási és alacsony jövedelmi terheket, másrészről növelné a felső jövedelmi/vagyoni hozzájárulást.
Az Európai Bizottság delegációja pénteken Budapestre utazik, ahol "megkezdődnek az egyeztetések a leendő magyar kormánnyal" – közölte Paula Pinho a testület szóvivője csütörtökön.
A McHale körbálázó kínálatában egyaránt megtalálhatók a fix és változó kamrás kivitelek, amelyek közül Magyarországon elsősorban a változó kamrás modellek népszerűek.
Egy hosszú repülőút után kevés dolog esik jobban, mint egy rendezett, tiszta repülőtér, különösen akkor, ha az utazás többórás várakozással folytatódik. A Skytrax ismét közzétette éves World Airport Awards listáját, amelyből az utasok visszajelzései alapján kiderül, mely légikikötők számítanak a világ legtisztábbjainak.