Európa lakosságának közel 75%-a városokban él, miközben a zöldfelületek aránya sok helyen mindössze 10–16%, és a lakosság kevesebb mint fele fér hozzá közeli zöldterülethez.
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a Xiii. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a Ii. és Xii. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő Vii. kerület – mérsékelt, d
Egy új kutatás szerint a rizs nem képes alkalmazkodni a folyamatosan növekvő hőmérséklethez. Az extrém hőség csökkentheti a terméshozamot, és veszélyeztetheti a világ élelmiszer-biztonságát.
Közleményük szerint a kocsiszín kilenc év után nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. A nyílt napon búcsúznak a "hagyományos" Tatra T5C5-ös villamosok, emellett alacsonypadlós CA-villamos is lesz a Szépilona kocsiszínben - írta a társaság. Mint olvasható, egy igazi ritkaság, egy 1908-ban gyártott, gyönyörűen felújított villamos-matuzsálem is a kiá
A Reuters beszámolója szerint a kínai gazdaság 2026 első negyedévében ismét gyorsulhatott, azonban az iráni háború miatt jelentősen romlottak az idei növekedési kilátások. Elemzők arra számítanak, hogy a világ második legnagyobb gazdasága éves alapon 4,9 százalékos bővülést érhetett el az első három hónapban, ami javulást jelentene az előző negyedé
Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Alapítvány vezetője beszélt arról az érzelmi fordulatról, amit az állami adatok megérkezése jelentett. A szervezet szerint a változás a választás utáni napokban történt, lezárva egy többéves, átláthatatlan időszakot.
A Dreame, az okos otthoni és szépségápolási eszközök globális úttörője, idén az Elle Beauty & Fashion Pop-Up kiemelt főtámogatójaként vesz részt az eseményen. Április 18-19-én az Il Bacio di Stile exkluzív terei adnak otthont a tavasz legmeghatározóbb beauty eseményének, ahol a látogatók a legfrissebb trendek és workshopok mellett a Dreame legmoder
Senki sem érti hogy ennek tulajdonképpen mi faszom értelme volt, hogy a fenébe tudott egy ilyen zavarodott kis pukkancs lenyúlni másfél évtizedet milliók életéből.
A vasárnapi választásokat fölényesen megnyerő Tisza Párt korábban már közölt részleteket a tervezett adóprogramjáról, a Niveus ennek hatásait vizsgálja.
Rubovszky Rita oktatási miniszteri jelölése kapcsán különösen fontos kérdés, milyen alapelvek mentén gondolkodik az oktatásról és az iskola társadalmi szerepéről. Az elmúlt évek interjúi alapján egy következetesen felépített, értékalapú pedagógiai szemlélet rajzolódik ki, amely a nevelést, a közösséget és a személyiségformálást helyezi a középpontb
A Tisza kormány oktatási programjának egyik radikális pontja a Klebelsberg Központ felszámolása, ezért azt kérdeztük az intézménytől, hogyan látják az új iskolai tanévben betöltött szerepüket.
Az örömtől sugárzó menyasszony hatalmas svunggal készült élete legfontosabbnak ígérkező napjára, ám az esküvő kapujában olyasmit látott, ami hosszú évtizedekre elvette a kedvét attól, hogy bármilyen férfival frigyre lépjen.
Az Egyesült Királyság kormányzati tisztviselői által kidolgozott egyik kedvezőtlen forgatókönyv szerint nyárra jelentős élelmiszer-ellátási nehézségek alakulhatnak ki a szigetországban.
A jogi képzés a jogrendszer, a jogi szabályozás és az igazságszolgáltatás alapjainak és elméleti kereteinek elsajátítását jelenti. Idetartoznak a jogtudományi, igazságügyi igazgatási, személyügyi, munkaügyi és szociális igazgatási szakok. A képzés célja olyan szakemberek felkészítése, akik képesek jogi tanácsadásra, jogalkalmazásra, jogalkotásra és
Görögországban tovább gyűrűzik az agrártámogatási botrány. Újabb tiltakozó megmozdulásokra került ugyanis sor az uniós agrárpénzek kámforrá válásával kapcsolatos, egyre terebélyesedő ügy következtében.
Van-e „szerb Magyar Péter”, aki a rezsimmel szakítva megrendítheti Aleksandar Vučić hatalmát? A válasz egyre inkább az, hogy nincs — legalábbis nem abban a formában, ahogyan Magyarországon tűnt fel. Miután a belgrádi hatalmi struktúra zárt és személyre szabott, a valódi kihívás inkább kívülről érkezhet
A kétoldalú megbeszélésen megállapították, hogy a pénzügyi piacok kedvezően reagáltak a vasárnapi választások eredményére, bár az iráni események és az emiatt megemelkedett energiaárak továbbra is bizonytalanságot jelentenek a befektetőknek.
Rubint Réka egy Instagram-történetben közzétett képpárral jelezte, hogy a kemoterápiás kezelések után újra nőni kezdett a haja. A fitneszedző április elején beszélt először a nyilvánosságnak a rákkal való küzdelméről.
Látványos ráncfelvarráson esett át Európa kedvenc modellje a Yaris Cross, követve a Corolla Cross, és a RAV4 által már bemutatott újvonalas Toyota formaterveket. Innovációban és újdonságokban pedig szokás szerint nincs hiány, a Yaris értékeit magában hordozó modell kétségkívül tovább emeli a szegmens színvonalát.A Toyota Motor Manufacturing France
Az Európai Bizottság delegációja pénteken Budapestre utazik, ahol „megkezdődnek az egyeztetések a leendő magyar kormánnyal” – közölte Paula Pinho a testület szóvivője.
A büdöske nem csak szép, de igazi titkos fegyver a kertben! Megmutatjuk, mikor és hová ültesd, mire figyelj, és hogyan védd meg növényeidet a kártevőktől büdöskével!
"A mai nappal Vaszily Miklós vezérigazgató felmenti pozíciójából Szalai Vivient, aki 2016 februárja óta töltötte be a Tv2 Csoport hírigazgatói tisztségét. A döntés oka, hogy a hírigazgatói pozíció a vállalat szervezeti átalakításának részeként megszűnik." – adta hírül a médiavállalat közleménye. "A médiavállalat hírszolgáltatási tevékenységének
Középkorúként rájössz, hogy az évek nem is az arcodon látszanak meg először, hanem amikor a világ elkezd úgy beszélni a korodról, mintha köze lenne hozzá.
A TV2 Csoport csütörtökön jelentette be Szalai Vivien hírigazgató felmentését, akinek regnálása alatt a csatorna hírszolgáltatásában a Fidesz narratívája érvényesült, és állítólag többször is járt a Karmelitában. A hivatalos indoklás szerint a pozíció egy szervezeti átalakítás részeként szűnik meg.
Az új kormány 2030-ig lesz hivatalban, vagyis ez a ciklus az évtized végéig tartó klíma- és energiapolitikai célok elérésében döntő jelentőséggel bír - az ezen szakpolitikák terén nyújtott előrelépés pedig Magyarország versenyképességét is fellendítheti. Bár vannak bíztató eredmények, sok szempontból jelentős az elmaradás, késés. Az alábbiakban sor
Fotók: Lamborghini Mitja Borkert, az Automobili Lamborghini formatervezési igazgatója exkluzív bennfentesi nézőpontot kínál a Temerario-ról, a márka legújabb hibrid szuperautójáról. Elmagyarázza, hogyan fonódik össze a formatervezés és a mérnöki munka az utcai modellben és a GT3 versenyverzióban. A Temerario GT3 március közepén, a Sebring 12 órás v
Mint ahogy arról egy korábbi cikkben is beszámoltunk, a Trump családhoz köthető kriptoprojektek igencsak rosszul teljesítenek. Most a World Liberty Financial (WLFI) próbálja visszaszerezni az irányítást a befektetők egyre növekvő kritikája mellett. Ahelyett azonban, hogy csillapítaná az aggodalmakat, legújabb javaslata súlyosbíthatja azokat – újra
Ha ezt nem tudod, tönkremehet a paradicsomtermésed A paradicsomtermesztésnek megvannak a maga nyári örömei, és a maga bosszúságai is. Az ember hetekig figyeli, hogyan nőnek a zöld termések, majd amikor végre elkezdenének igazán szépen színesedni, egyszer csak megjelennek rajtuk a repedések. Ez nemcsak esztétikai gond. A sérült héjú paradicsom könny
A kalászos növények termesztése során már a legelején meg kell hozni fontos döntéseket: mi a terméscélunk, milyen minőséget szeretnénk elérni, és ehhez milyen termesztéstechnológiát választunk.
Az Egyesült Államok hadereje készen áll az Irán elleni csapások folytatására fokozott erővel, ha a tűzszünet lezárul – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön.