Az egészséges étkezés nem csupán a súlyunkat, hanem az életkilátásainkat is befolyásolhatja. Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a táplálkozásunk közvetlen hatással van a szív- és érrendszeri betegségek, az anyagcsere problémák, sőt bizonyos rákos megbetegedések kialakulásának kockázatára is.
Toroczkai László éles kritikával illette a kormánypárti vezetőket, amiért nem ülnek be az új országgyűlésbe. A Mi Hazánk elnöke szerint ezzel felelősségük elől menekülnek, miközben ő maga ott lesz a parlamentben.
Általában június elején, illetve közepén nyitnak meg azok a balatoni strandok, amelyeket a nyári időszakban csak belépővel lehet látogatni. Néhány település ennél korábban is kinyitja strandjait, így aki már a májusi vízhőmérsékletet jól viseli, csobbanhat is egyet kedvenc fürdőhelyén.
A Bitcoin-ökoszisztéma mögött álló titkosítás 15 éve szüntelenül teszi a dolgát a nap 24 órájában, és sokan úgy gondolták, hogy egy olyan technológiáról van szó, amely évszázadokig feltörhetetlen, megsérthetetlen marad. Egy friss kísérlet azonban ismét felnyitotta azt a kérdéskört, hogy vajon mi lesz a Bitcoinnal a kvantumszámítógépek fejlődésével.
A pszichológia szerint több apró, tudatosan is alkalmazható viselkedési trükk létezik, amelyek növelhetik a szimpátiát és akár azt is befolyásolhatják, hogy valaki közelebb kerül-e hozzánk érzelmileg – az első benyomástól a testbeszédig és a színek hatásáig.
Egy reklámkampány nem egyetlen döntés. Folyamat — lépések sorozata, amelyek mindegyikénél valaki gondolkodik, dönt, alkot. Stratégia, kreatív, médiavásárlás, utóelemzés. Minden lépésnél ott van az ember. Vagy legalábbis eddig csak ő volt ott. Ma már minden egyes állomásnál ott áll egy AI-eszköz is.
Egy hegycsúcs megmászása közben lezuhant és meghalt egy lengyel turista a Magas-Tátra szlovákiai részén pénteken – jelentette a hegyimentő szolgálat (HZS) közlésére hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (Atomki) közleményben az MTI-vel.
Életének 87. évében elhunyt Gyetvai Gyula, Eger és a Mátra térségének közmegbecsülésnek örvendő orvosa. A halálhírt Pajtók Gábor, a térség országgyűlési képviselője tette közzé.
A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (Atomki) közleményben az MTI-vel.
Kun Péter a Hortobágyi Nemzeti Park területén, mintegy 300 hektáron olyan legeltetési rendszert működtet, amely egyszerre szolgálja a gazdaságosságot, az állatjólétet és az ökológiai egyensúlyt.
Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót nem sokkal azután, hogy lövöldözés tört ki a Tudósítók Vacsoráján, amelyen az elnök is részt vett
Vasárnap reggelre megérkezett a hidegfront, a legerősebb, 70 km/órás széllökéseket a Dunántúlon mérték. Szerdán újabb front érkezik, ami csütörtökre még hidegebb időt hoz.
Sonkoly Balázzsal, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Bme) Távközlési és Mesterséges Intelligencia Tanszékének egyetemi docensével, a Hun-Ren-Bme Felhőalkalmazások Kutatócsoport kutatójával beszélgettünk.
Németország haditengerészeti egységeket küld a Földközi-tenger térségébe, hogy szükség esetén részt vehessenek a Hormuzi-szoros átjárhatóságát biztosító misszióban – derült ki a Rheinische Post című német lap Boris Pistorius német védelmi miniszterrel készített interjújából.
A tavaszi időszak egyik legbájosabb növénye a gyöngyvirág, amely sokakat elbűvöl illatos, fehér virágaival. Megjelenése azonban megtévesztő, mivel a növény minden része mérgező hatóanyagokat tartalmaz.
Fotó: Leapmotor A tisztán elektromos B10 jelű modell tavaly év végi bevezetése után a kompakt suv range extenderes típusával bővül a kínai Leapmotor hazai kínálata. E hatótávnövelt hajtásrendszer másképpen értelmezi az eddig megszokott hibrid architektúrát: a kerekeket kizárólag villanymotor hajtja. A jármű 1,5 literes benzinmotorja csak is arra sz
A halogatás és az ebből fakadó iskolai stressz egyre inkább érintheti a tizenéveseket Magyarországon is. Az alfa és a Z generáció tagjai azonban már dolgoznak a megoldáson a saját eszközeikkel – ahogy ez a Samsung Electronics és az EdisonKids közös kihívásából is kiderült. A 2026-os Megoldások a holnapért döntősei bebizonyították, hogy a mestersége
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki az amerikai elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, két, a Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt időtartamát is meghosszabbították - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében. Azt írták: vasárnap a reggeli óráktól elsősorban az északkeleti országrészben, a Balaton térségében, valamint a hegyekben az északias irányú szelet óránkénti 70-80 k
A 18. századi London egyik legsúlyosabb válságát nem háború vagy járvány idézte elő, hanem egy olcsó és könnyen hozzáférhető ital. A gin annyira elterjedt és pusztító lett, hogy a korszak később a Gin Craze néven vonult be a történelembe. A jelenség azért volt különösen pusztító, mert a közegészségügyet, a családokat és az egész városi működést is
A háborús övezetből, egy aknamező mellől vágott vissza a kritikákra. A sussexi herceg szerint ő azt a munkát végzi, amire született, függetlenül a palota véleményétől.
A szezon elején a fóliás hazai termés még borsos árú, de a szabadföldi dömpinggel és a román importtal május elejétől enyhülhet a helyzet. A türelem idén is zamatos és olcsóbb epret terem.
David Szalay szerint ez a nemzedék már természetesnek veszi az Európai Unióhoz való tartozást, és Oroszország helyett egyértelműen a Nyugat felé orientálódik.
Az új kormány egyik első intézkedésének ígérte a közmédia beszántását és gyökeres megújítását. De hogyan fogják pszichésen feldolgozni az emberek, ha a tévé egyszer csak közli velük, hogy amit tíz éven át mondott nekik, az mind hazugság volt?
A török Riviéra nem véletlenül népszerű a magyar utazók körében sem. Az ország délnyugati részén, Çeşme és Alanya között húzódó partszakaszon azok is megtalálják a számításaikat, akik kiépített strandokon pihennének, és azok is, akik eldugottabb tengerpartokat keresnek Törökországban. Ajánlunk most nyolc látványos strandot a török Riviérán, amelyek
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt években kiemelten foglalkozik az ún. „zöld állítások” kérdéskörével. A fogyasztói attitűdök változásával a cégek is gyakrabban alkalmaznak fenntarthatósági állításokat márkahírnevük építésére, ezen üzenetek azonban nem egy esetben megalapozatlanok, így megtévesztőek lehetnek. Ezzel egy időben a fogyasztók