Az Európai Unió számára kulcsfontosságú, hogy még idén megállapodás szülessen a következő többéves uniós pénzügyi keretről – hangsúlyozta Piotr Serafin.
Magyar Péter, Magyarország leendő miniszterelnöke Tarr Zoltánt, a TISZA Párt alelnökét kérte fel a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására, míg Tanács Zoltánt a Tudományos és Technológiai Minisztérium vezetésére.
A film premierjét megelőzően adott interjúban a film főszereplői tematizálták a hagyományos média mai helyzetét. Meryl Streep és Stanley Tucci nem csupán a filmről, hanem a média és az újságírás válságáról is beszéltek.
Rengeteg kérdés érkezik arra vonatkozóan, hogy a rendkívüli munkavégzést hogyan és mikor lehet elrendelni, vannak-e korlátai, és milyen alapvető jogai, illetve kötelezettségei vannak az érintett feleknek.
Bús Balázs távozik a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjáról, miután az intézményt súlyos vádak érték. Sajtóhírek szerint az NKA közel 12 milliárd forintot osztott szét a Fidesz holdudvarának.
A Szolnok közelében fekvő Abonyban április 27-én kelt ki Harmat és Bíborka gólyapár első fiókája, amely ezzel az idei év első kisgólyája lett. A fészekben jelenleg még három tojás van, a szakemberek pedig abban bíznak, hogy hamarosan további fiókák is világra jönnek.
A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja közzétette egy frissen megjelent Messari Pulse jelentés főbb megállapításait, amely az AI-alapú kereskedési infrastruktúrájuk korai adaptációját vizsgálja. A rendszer egy négyrétegű termékarchitektúrára épül, amely a Bitget globális, 125 millió felhasználót kiszolgáló kereskedési ökos
Edith Eva Eger magyar származású holokauszt-túlélő, pszichológus és író április 27-én, 98 éves korában elhunyt. Olyan inspiráló sikerkönyveket köszönhetünk neki, mint a Döntés vagy az Ajándék, melyek emberek ezreinek segítettek abban, hogy továbblépjenek egy-egy szörnyű trauma után. Cikkünkben most 10 elképesztően erős idézetet gyűjtöttünk tőle öss
A Polgárok Házában megrendezett választmányi ülésen Orbán Viktor felajánlotta a lemondását. A testület nem fogadta el, a június 13-i kongresszuson határozhatnak személyi döntésekről.
A szilícium-karbid chipek kulcsfontosságúak az elektromos autók hatékonyságának és hatótávolságának növelésében. A Bosch bemutatta a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket, és megkezdte a mintapéldányok szállítását a globális autógyártóknak.
Jövő héten megközelíthetjük a 30 Celsius-fokot, közeleg a sörszezon. A tudatos felfrissülés jegyében manapság az ízélmény mellé már extra összetevők is társulnak.
Sokáig úgy tartották, a kutyák elsősorban az ételért tesznek meg dolgokat. Egy friss kutatás azonban rávilágított, hogy négylábú társaink számára a gazdájuktól kapott dicséret és figyelem legalább annyira, ha nem jobban motiváló lehet, mint a finom falatok.
Az üzletember az RTL Reggeliben beszélt a lemondott erdélyi turnéja mögötti okokról és a jövőbeli politikai elképzeléseiről. Az üzletember szerint a Tisza Párt körül olyan felkészült szakemberek gyűlnek, akik képesek a politikai kultúra megváltoztatására.
Több mint 200 ezer látogató a világ minden tájáról, több ezer órányi restaurátori munka, folyamatosan megújuló kiállítás, sztárlátogatók – a budapesti Flippermúzeum története az elmúlt években nemcsak folytatódott, de új szintre is lépett.
A Portfolio 2026-ban is két, egymásra épülő agrárkonferenciával hozza össze az ágazat döntéshozóit és szakértőit, méghozzá két egymást követő napon. A Portfolio AgroFood 2026 az élelmiszeripar és kereskedelem legégetőbb kérdéseit járja körbe a finanszírozástól a szabályozáson át a fogyasztói trendekig, míg a Portfolio AgroFuture 2026 a termelés jöv
Az utóbbi években egyre több olyan elemzés jelenik meg, amely szerint a technológiai ipar legnagyobb szereplői nem csupán gazdasági, hanem politikai és társadalmi szinten is formálni kívánják a világ működését. Egyes értelmezések szerint ezek az úgynevezett „technológiai oligarchák” nem egyszerűen innovációt hoznak, hanem egy új típusú hatalmi rend
Jennifer Lopez ismét bebizonyította, hogy az idő vasfoga nem mindenkin fog egyformán. A világsztár legfrissebb edzőtermi fotói valósággal letarolták az internetet, megmutatva, hogy 56 évesen is lehet valaki élete legjobb formájában.
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta a Temu elleni eljárását, a cég kompenzációt és bírságot is fizet. A vállalat elismerte a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat, például a megtévesztő árazást.
A felálló egészségügyi minisztérium felülvizsgálja a magán- és állami egészségügyi ellátás együttélésének szabályait – közölte Hegedűs Zsolt közösségi oldalán.
Május erős asztrológiai hónapnak ígérkezik: két telihold, egy újhold, több bolygóváltás és a Plútó retrográd mozgása is alakítja a következő heteket. A hónap eleje mélyebb felismeréseket hozhat, a közepe stabilabb alapok megteremtésére hív, a vége pedig új lendületet adhat azoknak, akik készen állnak lezárni valamit, és nyitni egy frissebb, szabada
Egyre súlyosabb problémát jelentenek a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések – derül ki a gyermekek online szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szövetség, az Inhope (International Association of Internet Hotlines) 2025-ös jelentéséből. A szervezetnek tagja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által működtetett
Magyar Péter újabb neveket hozott nyilvánosságra: Tarr Zoltán a Tisza alelnöke és európai parlamenti delegációvezetője áll a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium élén; Tanács Zoltán felel a tudományért és technológiáért; Bódis Kriszta pedig társadalompolitikai stratégiáért felelős kormánybiztos lesz.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve országos ellenőrzéssorozatot indított a nyári kiemelt turisztikai időszakra tekintettel. A vizsgálatok a nyár végéig folyamatosak, és kiterjednek a turisták által leginkább látogatott vendéglátóhelyekre, a fesztiválokra és a k
Már a légiközlekedést is egyre érzékenyebben érini a globális energiaválság: a rendkívül magas kerozinárak miatt járatritkítást jelentett be az egyik európai légitársaság.
Az Ethereum árfolyamát figyelő piaci szereplők szerint a 2200 dolláros szint körüli mozgóátlagok meghatározóak a rövid távú trend szempontjából. Az ETH/USD kereskedési pár az elmúlt két napban mintegy 5 százalékot esett, ezzel eltüntetve a hétvégi emelkedést. Az ár jelenleg a 100 napos exponenciális mozgóátlag 2350 dolláros szintje és a 100 napos e
A házikertben nemcsak szép vagy laktató, hanem karakteres, akár „ütős” ízvilágú növényeket is nevelünk. A csípős növények palettája sokkal szélesebb mint először gondolnánk, így ezekkel a növényekkel tüzet vihetünk a konyhánkba.