Az OECD friss "Taxing Wages 2026" jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyermektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2 százalék volt, ami jelentősen meghaladja a 35,1 százalékos OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb – ecsete
A királyi család életében minden apró részletnek jelentősége van, Diana hercegné pedig egyszer olyan döntést hozott, amely komoly feszültséget keltett közte és Erzsébet királynő között.
Nem gondolta, hogy valaha siker lesz, sőt arra sem számított, hogy nem fog tudni írni utána. Harper Lee 1960-ban megjelentette első és sokáig egyetlen regényét, a Ne bántsátok a feketerigót! című könyvet. A kötet azonnal szenzáció lett, és 50 év hallgatásba száműzte az amerikai irodalom egyik kiemelkedő alkotóját. De miért is hallgatott el Harper L
A rapper a Balázsék című műsorban beszélt a rá váró orr rekonstrukciós beavatkozásról. A műtétre legalább fél évet kell várnia, ezért a Megasztár előválogatóin még biztosan maszkban lesz.
Vegyes mozgások voltak ma jellemzők nemzetközi piacokra, amibe beleillett a magyar piac oldalazása. Itthon a Richter körül voltak izgalmak, hiszen a Molhoz hasonlóan a cégnél is eltolhatják az osztalékfizetés időpontját. Orbán Gábor vezérigazgató arról beszélt, hogy a Richter hajlandó elhalasztani az osztalékfizetést, hogy ezzel is támogassa az új
A digitális fizetések világa folyamatosan fejlődik, és egyre inkább a gyorsaság, a biztonság és a felhasználói élmény kerül a középpontba. Ezt a trendet erősíti a Revolut és a Pepita frissen bejelentett együttműködése is, amely új szintre emelheti az online vásárlást Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban. A több mint 70 millió lakossági
Az OpenAI állítólag saját okostelefonos chip fejlesztésén dolgozik, ami felveti annak lehetőségét, hogy a cég hosszabb távon egy teljes, saját AI-alapú mobilplatformot is piacra dobhat. A pletykák szerint a projektben olyan iparági szereplők is részt vehetnek, mint a MediaTek és a Qualcomm, miközben a gyártásban a Luxshare is partner lehet. Ha a fe
A Wizz Air a világ egyik vezető turizmustechnológiai szolgáltatójával, a Hopper Technology Solutions-szel (HTS) közösen új fejlesztést vezet be. Az új, fizetős járatasszisztencia szolgáltatás célja, hogy az utasok gyorsabban és…
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított Kaptár néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Hétfőn rendőrnyomozók szálltak ki két győri önkormányzati céghez is - jelentette be Pintér Bence, Győr polgármestere. A városvezető korábban maga tett feljelentést hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A Tisza Párt elnöke június elejére javasolt találkozót Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek Beregszászban. A kezdeményezés egy Babják Zoltán polgármesterrel folytatott megbeszélést követ, ahol a kárpátaljai magyarok jogainak helyzete volt a téma.
A volt jegybankelnök fia a konténerekről szóló sajtóhírekre reagált az Egyesült Arab Emírségekkel kapcsolatban. Kijelentette, hogy bevételei legálisak, és kész együttműködni a hatóságokkal, bár nincs kiadatási egyezmény.
A BMW a Neue Klasse modellgeneráció jegyében álmodta valóra a 2026-os Pekingi Nemzetközi Autószalonon felállított standját. Kínában az új BMW iX3 Long Wheelbase, az új BMW i3 Long Wheelbase és a Neue Klasse modellgeneráció technológiáival felvértezett, új BMW 7-es sorozat is világpremierjét ünnepli. "Az új BMW iX3, a kínai piac számára kifejlesztet
Nem csak az számít, mit mondasz – hanem az is, mit nem. Az igazán intelligens emberek pontosan tudják, mikor érdemes csendben maradni, és vannak mondatok, amiket egyszerűen nem mondanak ki hangosan. Nem azért, mert nincs véleményük, hanem mert tisztában vannak a szavak súlyával és következményeivel. Mutatjuk azt az 5 dolgot, amit ők inkább megtarta
Jó hírt kaptak azok, akik az elmúlt évben a Temuról rendeltek: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata nyomán a webáruház üzemeltetője jelentős összegű kártérítést fizet a magyar vásárlóknak. A cég összesen több mint 1,3 milliárd forintot kénytelen áldozni a korábbi, tisztességtelennek ítélt trükkjei miatt. Ki jogosult a 2000 forintra? A megáll
Néhány nappal ezelőtt határozatlan időre szabadságra vonult a TV2 Tények híradós párosa, Marsi Anikó és Gönczi Gábor. Döntésüket azzal indokolták, hogy egy hosszabb, megterhelő időszakon vannak túl, ezért szükségük van a pihenésre. A hír még a konkurens RTL híradósait, Erős Antóniát és Szellő Istvánt is reakcióra késztette. Mit csinál most Marsi An
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a "poloskázás" miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Kazahsztán orosz kikötőkbe irányítja át azt a nyersolajat, amelyet korábban Németországba juttatott el a Barátság vezetéken keresztül a Schwedtben található finomítóba - közölte a kazah energiaügyi minisztérium kedden.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,99 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 132 855,51 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A 2026-os nyár divatja egyértelműen a könnyedségről, frissességről és a finom nőiességről szól – és nincs is jobb megtestesítője ennek, mint a világoskék ruha. Ez a lágy, felhőszerű árnyalat idén mindenhol feltűnik: a kifutókon, az utcai stílusban és a legmenőbb márkák kollekcióiban egyaránt. Egyszerre elegáns és gondtalan, romantikus, mégis modern
A Cápák között befektetője a jelenlegi gazdasági krízisben támogatja a vagyonadót. Szerinte azonban csak egy időben korlátozott, előre rögzített rendszer lehet működőképes.
Anne Hathaway újabb fontos frissítést adott a régóta várt Neveletlen hercegnő harmadik részéről, és bár a projekt készül, a rajongóknak még várniuk kell a bemutatásra egy ideig.